Aranyosi Ervin: Diófalevelek…
Aranyosi Ervin: Diófalevelek…
Diófánk szanaszét leszórta levelét,
eső megsiratta, rácseppentve levét.
Szaladt a szél gyorsan, szárítja lelkesen,
hogy a sok szép levél nehogy nedves legyen.
Jöttek a gyerekek, néhány gereblyével,
hogy a sok szép levél ne maradjon széjjel.
A föld levegőzzön, mikor jön a tavasz,
sarjadjon a jó fű, ne lehessen panasz.
Hoztak pár fadézsát, abba összeszedték,
ez a sok szép levél a nyárról csak emlék.
Emlék a tavaszról, rügyet bontó ágról,
melyre a napsugár levélkét varázsol.
A tavaszi divat üde, friss és zöld lett,
és ezt kiszínezni nem ártott egy ötlet.
Így hát áprilisban barkákat növesztett,
sárgászöld függőkként ágon csüggedeztek.
Az ágak végein sárgás kis csomókban,
apró termő-virág fürdött virágporban,
valahányszor mikor szélúrfi arra járt,
sárgás virágporral szórta be a határt.
Hosszú szép szárakon nőttek a levelek,
legtöbb átellenben egymásra nevetett,
de a szár végében is akadt egy levél,
ki a többiektől sokkal messzebb elér.
Hét-kilenc levélke nőtt a hosszú száron,
s bizony tenyérnyire megnőttek nyáron.
Aztán eljött az ősz és ők útra keltek,
leszálltak a fáról, földön megpihentek.
Néha őszi széllel vidám táncot jártak,
s mikor elfáradtak, megpihenni vágytak.
A gyerekek előbb benne hancúroztak,
aztán elszaladtak gereblyéket hoztak.
Mintha újra, újra felráznák a dunyhát,
felpúposították, amíg meg nem unták,
aztán fadézsákba vígan összeszedték,
s egy külön gödörben a komposztba tették.
Aranyosi Ervin © 2017-11-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
One Response to Aranyosi Ervin: Diófalevelek…