Aranyosi Ervin: Pulyka mese

Aranyosi Ervin: Pulyka mese

A pulyka olyan szeretett volna lenni,
mint a páva.
Öltözködött tehát szép ruhába,
színesre festve a tollát,
hogy mind, aki szépet, s jót lát,
észrevegye.
Ám, mindig kirítt a feje.

Az éktelen vörös képe
mutatta, hogy mindig dühös őfelsége.
Szerette volna e vörös ékét mind levenni,
s fejben mindent rendbe tenni.
Mert hát rendnek kéne lenni!
Hogy ne a csúfsága legyen előtérben,
inkább gyönyörködjenek szépen
festett jelmezében.

Kirívó volt, s persze hangos,
mert úgy hitte, ettől rangos,
és így mások nagyra tartják,
és a hangját
elfogadják.
De ez elijesztett lepkét, hangyát…

Pedig mindig a népszerűségre törekedett,
de közben megöregedett,
s nem is érdekelte a tömegeket.
Bosszúsan ezért a begyét nagyra fújta,
ahogy azt mástól eltanulta,
s mérgében bekékült a pulyka.

A farka szétterült, mint a römikártya,
s hogy húzzanak közüle, azt ő nem is várta!
Színe egyszer a pávával vetekedett,
de fényt kapott és belefeketedett!

Így szállt el hangos élete,
nagyra vágyó szemlélete,
nem tette szebbé,
manökenné!
Saját hibáit másra kenné!
Talán ez boldogabbá tenné!

Mivel a pulyka felvágós volt,
s ez nem csak afféle kósza hóbort,
adtak mellé egy jó kis óbort,
megsütölték, felszeletelték,
s az asztalon díszhelyre tették!

Azóta száll felé a hála,
mert a halála
hasznosabb volt nála!
Felmagasztosult őfelsége,
s lett az emberek elesége,
mert vele azok hálát adtak,
s csak a csontjai maradtak.

Aranyosi Ervin © 2025-02-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva