Aranyosi Ervin: A sötétség napjai

Aranyosi Ervin: A sötétség napjai

Sötétség erői uralják a Földet,
elpusztítva élőt, éltetőt és zöldet!
Isteni fény nem jut át a szürkeségen,
nem táplálja lelkünk, hogy kellően égjen.

Nem figyelünk régen belső hangjainkra,
halványodik bennünk az ősök adta minta.
Technika szívja el utolsó erőnket,
fals érzések adják lelki betevőnket.

Reklámok, rossz hírek, elnyomják elménket,
halványulnak bennünk az emberi emlékek,
agyunk kihipózva, szívünktől elvágva,
érzéketlen bámul erre a világra.

Okos eszközök a figyelmünket vonzzák,
szánkba adott szavak, mintha döntést hoznánk.
Ám a gondolatok mind megvezetettek,
s nyoma sincs már bennünk értő szeretetnek.

Mint gonosz álomban, fuldoklik a lélek,
düh, harag irányít, s felébredni félek!
A felébredettek kicsinyke csoportja
csak, mely önmagában Isten lelkét hordja.

Ők is külön-külön, szanaszét szakítva,
egymásról nem tudva, jóból kitaszítva.
Apró különbségek zárják el az utat,
mert uralni vágyják ők is a másikat.

Ezért megoszthatók, s lelkük tehetetlen,
nem látják az „Egyet” meg az emberekben.
Nem válnak a sejtek szervvé, szervezetté,
úgy, ahogy Teremtőnk igazán szeretné.

Bezzeg a sötétség szervezetten támad,
az érző szív kihűl, a szem könnybe lábad,
a holnap reménye lassan elmosódik,
a szem vakká válva, nem lát már valódit.

Hazugságból épül kerítés köröttünk,
s évezredes átok kullog csak mögöttünk,
vállunkat lehúzza, nyomaszt csak a terhe,
mintha összes időnk lassacskán betelne.

Úgy tűnik, megoldást sehogy sem találunk,
jövőt építenénk, s eszköz nélkül állunk,
mert minden, ami kell sötét oldalon van,
s mi csak bábuk vagyunk már e játékokban.

Sötétség erőit oly sokan szolgálják,
cserébe a sikert, a megbecsülést várják,
csak Júdáspénz kapnak, mégis attól félnek,
hogyha nem szolgálnak tovább, nem is élnek.

Féltik állásukat, a munkájuk árát,
s inkább megfeszülve a Sátánt szolgálják,
ezzel ők tartják fenn a rabszolgaságot,
az embert uraló rabszolga-világot!

Pedig, ha a szolgák, egyként felállnának,
sorsukat teremtő lényekké válnának,
szabad akaratuk végre visszakapnák,
sötétség erőit könnyen meghaladnák.

Okos eszközöket el kellene dobni,
újra élni kéne, s nem folyton halódni,
saját érdekünket, nemzetet szolgálni,
itt lenne az idő, talpra kéne állni!

Média-vakságot gyógyítani kéne,
és az emberiség egy jó útra lépne!
E rossz rémálomból fel kéne ébredni,
és újra teremtő, jó lelkekké lenni!

Aranyosi Ervin © 2025-06-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva