Aranyosi Ervin: A félelem remetéjéhez

Aranyosi Ervin: A félelem remetéjéhez

Minden tudás ott van már előtted,
odatették az orrod elé.
A késztetés hiányzik belőled,
mert nagy teher vár, s te rokkansz belé!
A félelem, a rettegés tapos meg,
mellkasodon nő már a nyomás,
s attól is félsz, hátha kiröhögnek,
az érzéseid nem ismeri más!

A nem tudás, az nem kínozhat téged,
a tudatlanság inkább nem zavar,
csak ne érezd a tehetetlenséget,
mely lelked mélyén gyakran felkavar!
Hát otthon ülsz, de ez a tett halála,
és eltereled a figyelmedet.
Bár tenni kéne végre-valahára,
de lógatod csak tenni kész kezed.

A lábad sem visz oda, hova kéne,
gyökeret vert benned a félelem,
a lustaság a gyengék nagy erénye,
s ez benned megvan, s mára végtelen!
Lesz valahogy, hisz eddig is megvoltál,
és átvészelted egész életed,
a semmittevés talán jobban szolgál,
úgysem lesz gazdagabb a lét veled.

Minek tudás, mely rettegésbe kerget?
Legjobb a mély, érzéketlen közöny!
Nem írsz magadnak élőn történelmet,
ne kelljen átlépni a saját körön!
Remete vagy, távol a világtól,
hadd történjen csak minden nélküled,
s hogy szemfedőd a fényt látni meggátol,
az sem zavar, csupán a rémület!

Aranyosi Ervin © 2021.11.24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva