Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Csoda az erdőben


Aranyosi Ervin: Csoda az erdőben

Kimentem az erdőbe,
hogy kiürítsem elmém.
Madarak dalát hallgatva,
lelkemet figyelném!
Csendre vágytam, levegőre,
csobogó patakra,
friss szellőre, mi nyugalmam
végre visszaadja.

Bolyongtam az erdő mélyén,
árnyék adta fák közt.
A nap mégis bekukkantott,
leveleket átszőtt.
Fényszikrákat aggatott
az ágak sűrűjére,
mintha az ég ereinek
hullna fényszín vére.

Bambultam, a szépségeset,
a mesést csodáltam,
gondolatban az erdővel,
szinte eggyé váltam.
Majd hirtelen riadalom
törte meg csodámat,
gyilkos lángnyelvek kóstolták
köröttem a fákat.

Menekült a felriadt vad,
kiutat keresve,
a rémület szép szemüket
festi üvegesre.
Vaddisznók, a vadnyulakkal
futottak épp versenyt,
keresték az életösvényt,
mely életet menthet.

Őz és szarvas is megugrott,
menekült a tűztől,
róka, borz, nyest szaladt némán,
némelyik már prüszkölt.
A madarak sikolyától
hangos lett az erdő,
szárnycsapások suhogása,
az egekig felnő.

– Jaj, Istenem, hogy segítsek,
mit tudnék én tenni,
hogyan tudnék varázslóvá,
jótevővé lenni?
Hogyan tudnék most zuhogó
esőt varázsolni?
– Elkezdtem hát imádkozni,
Istenemhez szólni.

– Jó Istenem, kérlek téged,
óvd meg teremtményed,
adj esőt a fellegekből,
hűvös menedéket.
Oltsd el ezt az erdőtüzet,
könyörülj meg rajtunk,
mi tiszteljük nagyságodat,
s csak élni akartunk.

– Jó istenem, tegyél csodát,
mutasd meg erődet,
áztasd el az égő fákat,
locsold meg a földet.
Adj esélyt az állatoknak,
bokroknak és fáknak,
te nélküled földönfutó
életekké válnak.

Kérésemre választ kaptam,
cseperegni kezdett,
néhány borús kedvű felhő
dús levet eresztett.
Aztán mint egy zuhatagban,
az eső úgy ömlött,
s éreztem az Univerzum
a jók mellett döntött.

Elfüstöltek mind a lángok,
égő szaguk áradt,
s hullt az áldás, a jó Isten
bele nem is fáradt.
A lelkemben hála ébredt,
tovább imádkoztam,
s remélem, a teremtőmnek
örömöt okoztam.

– Jó Istenem, úgy csodálom
együttérző tetted,
tisztellek, hogy ezt az erdőt
szívvel megmentetted,
visszaadtál hitet, reményt,
bizalmat a jóban,
hatalmas a te jóságod,
s teremtményed jól van.

– Bár az ember lenne képes,
ilyen csodát tenni,
bárcsak tudnánk mindannyian
jót-teremtők lenni!
Talán tanulunk te tőled
tiszta emberséget,
talán mindennapjainkban
követhetünk téged!

Aranyosi Ervin © 2022-08-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: A félelem remetéjéhez


Aranyosi Ervin: A félelem remetéjéhez

Minden tudás ott van már előtted,
odatették az orrod elé.
A késztetés hiányzik belőled,
mert nagy teher vár, s te rokkansz belé!
A félelem, a rettegés tapos meg,
mellkasodon nő már a nyomás,
s attól is félsz, hátha kiröhögnek,
az érzéseid nem ismeri más!

A nem tudás, az nem kínozhat téged,
a tudatlanság inkább nem zavar,
csak ne érezd a tehetetlenséget,
mely lelked mélyén gyakran felkavar!
Hát otthon ülsz, de ez a tett halála,
és eltereled a figyelmedet.
Bár tenni kéne végre-valahára,
de lógatod csak tenni kész kezed.

A lábad sem visz oda, hova kéne,
gyökeret vert benned a félelem,
a lustaság a gyengék nagy erénye,
s ez benned megvan, s mára végtelen!
Lesz valahogy, hisz eddig is megvoltál,
és átvészelted egész életed,
a semmittevés talán jobban szolgál,
úgysem lesz gazdagabb a lét veled.

Minek tudás, mely rettegésbe kerget?
Legjobb a mély, érzéketlen közöny!
Nem írsz magadnak élőn történelmet,
ne kelljen átlépni a saját körön!
Remete vagy, távol a világtól,
hadd történjen csak minden nélküled,
s hogy szemfedőd a fényt látni meggátol,
az sem zavar, csupán a rémület!

Aranyosi Ervin © 2021.11.24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva