Aranyosi Ervin: Hazug barátság

Aranyosi Ervin: Hazug barátság

Valami meghalt váratlanul.
Vajon élt-e annak előtte?
Az ember, persze folyton tanul,
de szívem valaki összetörte.

Csak most érzem, hogyan tud fájni,
mikor az igaz kiderül.
Barátság hogy tud köddé válni,
s a dal mivé lesz legbelül?

Kőszikla omlott szép szívemre,
halálra zúzva azt, mi szép.
Rábíznám terhem Istenemre,
hogy ezt a sziklát törje szét.

Nincs kedvem lelkemben cipelni,
eldobni könnyen nem tudom!
Jó lenne megnyugvásra lelni,
s menni tovább a jó úton.

Én úgy szeretném félre dobni,
eddig sem kellett, most minek?
Kincsként megóvott bóvli holmi,
s tudom, nem kell már senkinek.

Bizony, ha én is tudtam volna,
hogy szemfényvesztő és csalárd,
nem lett volna szívemen hordva,
nem is lett volna jóbarát!

Végül megkaptam: mit sem érek!
Hazugság volt csak az egész!
S hiába nem vezetett érdek,
szívem mérgezi rút penész.

Nem csak nekem hazudott szépet.
Másnak is, rólam, oly sokat.
Sárral mocskolva az egészet,
félrevezetve másokat.

Azok nem is tudhatják rólam,
hogy én nem is olyan vagyok.
Csak az marad meg, az a szólam,
amitől én is megfagyok.

El kell engednem, nincs mit tenni,
menj utadra hazug barát.
Jó lenne ettől bölcsebb lenni,
s feledni a rossz oldalát.

Aranyosi Ervin © 2018-11-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva