Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Szeretnéd?


Aranyosi Ervin: Szeretnéd?

Szeretnéd, óh mondd, szeretnéd,
hogy az élet szebb legyen?
Hogy megtaláld lelked kincsét,
s mindig boldoggá tegyen?
Hogy vezessen tiszta fényed,
belső álmok útjain,
hogy megérthesd, mi a lényeg,
s játszhass lelked húrjain?

Szeretnéd, ha kitisztulna
körülötted a világ?
Elfogyna a nyűg szívedből,
s nem lenne düh, ami rág?
Félelmeid elfogynának,
nem lelnél rájuk okot.
S ha akarnál, érinthetnél,
puszta kézzel csillagot.

Szeretnéd, óh mondd, szeretnéd,
hogy a kísérőd legyek?
Fejed fölül elkergessek
minden bántó felleget?
Megmutassam, miről is szól
valójában a világ?
Szeretnéd? Én úgy szeretném
lelkem fényét szórni rád!

Szeretnéd az igazságot,
megtalálni a tudást?
felismerni azt, ki bántott,
s átlátni az árulást?
Szeretnél boldogan élni,
keresnéd a jó utat?
S várod azt, ki előtted jár,
aki mindent megmutat?

Szeretnél tisztán szeretni,
gyermeklelkűn, szabadon?
Kimondani, amit érzel,
foghassanak szavadon?
Szeretnél szívedből adni,
viszonzást sem várva el?
Szeretnéd végre megélni,
hogy a lelked szárnyra kel?

Aranyosi Ervin © 2020-08-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Csak élni akartam

csak élni akartam
Aranyosi Ervin: Csak élni akartam
(Egy vén eb panasza)

Csak élni akartam, hűséggel szolgálni,
szeretni szívemből, barátoddá válni?
Csupán ennyi kellett, s nem lehettem boldog,
mert te másra vágytál, élettelen dolgok,
tárgyak és eszközök, fénylő csillogások,
érzéketlen társak, hamis vágy, csalások
rossz utakra csaltak, és megszédítettek,
az álom világod kísérői lettek.
Ebbe a világba én nem fértem bele,
lelkemet borzolja most a halál szele.
Nincs kiút e létből, csak a végét várom…
Szeretni akartam mindig, mindenáron!

Egykoron szerettél, ma már csak nyűg vagyok,
emlékeid mélyén, tán nyomot sem hagyok.
Kidobsz, mint egy rongyot, egy megunt fényképet,
jövődben nem kellek, már untatlak téged.
Kitörölted nyomát a szeretetemnek,
nem is törődsz vele, hogy érzések vezetnek,
inkább útban vagyok, lábad alatt élek,
s nem könyörülsz rajtam, sőt zavar, hogy élek!
Mivé lettél ember? Érzéketlen, zsarnok!
Másokon taposó, átlépő akarnok!
A kezeid közül elfolyik az élet,
s ha egyedül maradsz, jön a végítélet!

Aranyosi Ervin © 2016-04-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva