Aranyosi Ervin: A világon borongva

Aranyosi Ervin: A világon borongva

A Föld nevű bolygón mennyin, mennyin élnek,
holnaptól rettegnek, a halától félnek.
Nem jut hát idejük előtte még élni,
nem tudják sorsukat szebb létre cserélni.
Múltjuk nehéz terhét cipelik magukkal,
hiszik, gazdagabbak hozott haragjukkal,
viszik a megbántást, fájó irigységet,
sértő rossz perceket, fájó lelki mérget.

Miért ragaszkodnak a rossz emlékekhez,
amely leginkább a betegségnek kedvez?
A múlt összes súlyát a jelenben hordják,
minden fájdalmukat társaikra szórják.
Teljes figyelmük a tegnapra irányul,
bár a jármű halad, szemük tükröt bámul,
így hát újra, s újra balesetek érik.
A mában kallódva tegnapjukat élik.

Lám az új napjaik sem lesznek már jobbak,
s nincs bennük teremtés, semmit nem alkotnak!
Mintha jól is esne tobzódni a rosszban,
sárban dagonyázni, folyton zavarosban.
Így alakul ez már, nagyon nagyon régen.
Nincs ki rendet tegyen az emberek fejében.
Aki megpróbálta, keresztre vetették,
szavait, tanait meg sosem értették.

Ma is tőle várnak megváltást, kegyelmet,
de egyik sem marad tisztalelkű gyermek.
Aki lát közöttük, inkább megvakítják,
s odafentről várják a börtönük nyitját.
Pedig ott van bennük, a lelkükbe zárva,
de a jó Istenük, éppen olyan árva,
éppoly tehetetlen hisz rá nem figyelnek,
inkább istentelent, s bűnöst irigyelnek.

Mennyi mennyi lélek, Isten is van számos,
mindnek csak a másik a hazug szélhámos.
Vallások és papok osztják meg a népet,
így nem alkothatnak teremtő egységet.
Vallás, politika egy kaptafán készül,
ezt kapja a világ népe osztályrészül.
Mindegyik hisz persze a maga igazában,
megint Bábel tornya épül fel a mában.

Aranyosi Ervin © 2018-09-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva