Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Közel az Isten

Aranyosi Ervin: Közel az Isten

Testünk az Isten építménye,
élő temploma, szent helye!
És benne lakozik a lélek,
így költözött a fény bele.
A szellemünk maga az Isten,
övé a megtapasztalás,
minélkülünk valóság sincsen,
esélyt rá nem adhatna más!

A lélek apró Isten-morzsa
teremtőd csodás mása vagy.
Belőle indul mindőnk sorsa,
míg élünk, minket el se hagy.
És visszatér hozzá a lélek,
és nem vész el, átalakul!
Tanulni születünk a földre,
látszólag még tudatlanul.

Bűn nélkül jöttünk egytől-egyig,
lelkünkkel tiszta fényt hozunk.
Pásztor mondja a birkanépnek:
– Bizony mi mind elkárhozunk!
Vagy bűnös lenne a Teremtő,
ki saját képére alkotott?
Mást keserít helytartójával,
s a pórnép lesz elkárhozott?

A lelkek megvezetve élnek,
bűnök nélkül, ártatlanul.
S amíg büntető istent félnek,
addig a világ nem javul.
Hiszen nincs is bűnös közöttünk,
csak tudatlan van, vagy beteg,
míg közvetítők kötnek hozzá,
Istent nem is ismerheted.

Míg kívül keresed, hogy hol van,
addig igazán nem leled,
addig van lelked a pokolban,
viszont, ha ezt felismered,
elkezdhetsz végre tisztán látni,
lelki szemed segít neked,
csak befelé tudsz rátalálni,
s rájössz, mindig itt volt veled!

Nincs hát bűnös, csak beteg lélek,
kit a szeretet gyógyíthat meg.
Isten bennünk van! Ha nem félek,
élhetek boldog életet!
Teremthetek már akarattal,
és ebben Isten is segít,
felruházott az öntudattal,
kényeztetve gyermekeit.

Jó ha tudod, s nem kell hinned,
hogy a Teremtőd egy veled,
s a teremtésben varázspálcád
a vágyból épült képzelet!
Tanuld hát ezt meg jól használni,
képes vagy rá, s Ő támogat,
hagyd végre mind valóra válni,
a jószándékú álmokat!

Aranyosi Ervin © 2026-07-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Reggeli tornázás

Aranyosi Ervin: Reggeli tornázás

Aranyosi Ervin: Reggeli tornázás

Kezdjük hát a napot reggeli tornával,
ne terheld magadat, egyből több tonnával!
Elég, ha magadhoz méred csak a súlyzót,
és azt felemelve, magad felé húzod.
Legyen nyújtózkodás is a gyakorlatban,
– kezdje egyszerűen, ki még gyakorlatlan.
Feszüljön az izom, tartson ki a hasfal,
nem lehet akadály, semmilyen magas fal!
Húzódzkodjunk párat, majd lazítsuk testünk,
ne szegje kedvünket, hogyha fejre estünk!
Vidáman végezzük reggeli tornánkat,
aki sokat nevet, nem hat rá a bánat!
Ha itt már végeztünk, menjünk a konyhába!
hátha étel került, a méretes tálba!
Mert az eledellel is meg kell birkózni,
e szép feladattól nem szoktunk irtózni.
Ha a finomságot könnyedén legyűrted,
nem látszol morcosnak, avagy összegyűrtnek.
Fejezd be a tornát, végre megpihenhetsz,
s mikor kedved tartja, huncutkodni kezdhetsz!

Aranyosi Ervin © 2015-02-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Közel van…

Aranyosi Ervin: Közel van…

Közel van a lelkünk,
közel van a testünk,
egymás közelében
szeretetre leltünk.
Közel van a szívünk,
közös lett az álmunk,
együtt sokkal könnyebb
jobbá, szebbé válnunk.

Aranyosi Ervin © 2013-09-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva