Aranyosi Ervin: A Nap a lelkemben ragyog

Aranyosi Ervin: A Nap a lelkemben ragyog

Mikor a Nap lelkemben felragyog,
a világommal végre egy vagyok.
Álmomtól nem térít senki el,
az utam járnom, s célba érni kell!
A lelkemben magam vagyok a fény,
egy isteni, egy életképes lény,
mely megéli mindazt, amit teremt,
a tű hegyén billegő végtelent.

A lelkem még homály borítja el,
tükörfalát megtisztítani kell,
hogy láthassam, ami majd vár reám,
a saját énem jobbik oldalán.
Tanulni jót, s szeretni jöttem én,
az életem ne legyen rossz regény,
hisz nem béníthat gyötrő félelem,
a csodám meg fog történni velem!

Mert a Napom magam ragyogtatom,
és rendeződik majd minden atom,
a rendezettség lassan összeáll,
s majd bennem Isten szép rendet talál!
Majd felépítem saját váramat,
jó érzés adja majd tégláimat,
és felnyitok majd csukott szemeket,
mert jövőnk nyitja csak a szeretet!

Ha Napom fénye bentről kiragyog,
ha megértem, mért jöttem, ki vagyok,
ha belőlem majd ki árad a fény,
másban is feléled a remény!
Mert mindannyian fénylények vagyunk,
és akkor élünk, ha világítunk,
ha általunk az árnyék megszűnik,
s a félelem is véle eltűnik.

Hát jöjjetek, ragyogjatok velem,
az örömöm tibennetek terem,
ha arcotokon mosoly-fény ragyog,
mit nem lopnak el önző tolvajok!
Ha láthatom, hogy végre értitek,
ha képesek szeretni a szívek,
ha élő álmokat kergethetünk,
s a világ végre gazdag lesz velünk!

Aranyosi Ervin © 2021-08-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva