Aranyosi Ervin: Ábrándozni jöttem

Aranyosi Ervin: Ábrándozni jöttem

Ábrándozni jöttem. Szálló felhőt látni.
Színes szirmot bontó virágot csodálni.
Testvérként tisztelni körülöttem mindent.
Önmagamba nézve felfedezni Istent.

Szeretni a világ minden élő lényét,
magamba fogadni éltető Nap fényét.
Langyos, lágy esőben ázni, megfürödni,
szerető szívekben élni, tündökölni.

Ábrándozni jöttem, önmagamból adni!
Megpróbálni mindig embernek maradni.
Megmutatni másnak, mitől szép az élet,
azt, hogy nincsen pokol, s nincsen végítélet.

Mert mind lelkek vagyunk, kik élünk e Földön,
Csupán elhitetik, de ez itt nem börtön,
csak a lehetőség csodaszép világa,
lelkünk tükörképe, életfánknak ága.

Belsőnk tükörképe, képzeletünk része,
erre épül külső világunk egésze.
Kiküldött kérdésre kapott válasz mása,
a világ szívének együtt dobbanása.

Ábrándozni jöttem, s megtanultam félni,
halálomat várni, múlt-árnyékban élni.
Pedig jobb lett volna gyermeknek maradni,
békességben élni, tiszta szívvel adni.

Nagy kár, hogy az ember nem érti a létet,
ezért teremt lelke poklot és sötétet.
Pedig teremthetne fénylő Mennyországot,
élhetővé téve újra a világot.

Lelkünk mért nem talál megnyugvást és békét?
Mért vezetjük félre a jövő nemzedékét?
Rossz hitet, rossz kulcsot adva a kezébe,
mástól szerzett tudást hazudva szemébe.

Ábrándozni jöttem, lássál velem álmot,
teremtsünk a földön élhetőbb világot!
Hiszen minden megvan a jó teremtéshez,
csak figyelnünk kéne, szép szívünk mit érez.

A szívünk vezessen és sosem az elme,
mindig csak a jóra áradjon figyelme.
Legyen szebb a világ, csodás körülöttem,
én élni szeretnék. Ábrándozni jöttem!

Aranyosi Ervin © 2017-02-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva