Aranyosi Ervin: November

nov
3

nov
1

Megjött a boszorkány,
almát hozott neked.
Nem kell félned mégsem,
egyik sem mérgezett!
A boszorkány szíve jó,
hisz adni képes,
az alma meg érett,
nagyon finom, édes!
Bizony, meleg szívet,
takar ez a jelmez:
Jóságosan tanít,
kedvesen fegyelmez.
Senkit sem riaszt el
vidám kacagása,
mert ez a boszorkány
Tünde néni mása!
Felismerted benne
a tanító nénit?
Akkor ez a jelmez
téged már nem rémít.
Csak azért vette fel,
hogy jobb kedved legyen,
jóra irányuljon
mától a figyelem!
A kezedbe adja
a tudás almáját,
megtanítja neked
minden tudományát.
Akad jó boszorkány
a mindennapokban,
csak fel kell fedezni,
hogy ő az, hogy ott van.
Nem kérkedik vele.
Viszont jót varázsol!
Mutatja az utat,
s közben jót tanácsol.
Ha másképp öltözne,
akkor tündér lenne,
de így sem kell soha
kételkedned benne.
Hát külső alapján
ne ítélj meg senkit!
Az csupán a látszat,
melyben szemed sem hitt!
Meg kell, hogy ismerjed,
mit takar a jelmez,
amit még a jó is,
igen gyakran felvesz.
Az érző, a kedves
járhat álruhában.
mégis jóra tanít
téged általában.
Keresd inkább másban
a belső értéket,
s figyeld meg, hogy tette,
mire tanít téged?!
okt
26

Mint ruhásszekrényben a levetett ruhák,
amit a lélek lassacskán kinőtt.
Felettük kőből, a levetett cipők.
Köröttük ősztől tépett lombú fák.
Pár kőbevésett, tárgyszerű adat,
hogy ettől-eddig hordta valaki,
kőfaragó kérésre rótta ki.
Neki szokványos, könnyű feladat.
Átkelt a lélek, letette terheit,
amit tovább, élők cipelnek majd.
Kiket még itt, az elvárásuk hajt.
A lélek lenne eltemetve itt?
Lomtár, adattár? S te őt keresed?
Azt, kit szerettél egy életen át?
Ki hagyott csodás emlékeket rád?
A ridegségben a lelkét nem leled!
Hát jó hírem van, mostantól szabad!
Elvégezte életfeladatát,
s nem nélküle változik a világ,
s lehet már kapott új testet, másikat.
Mert harmadnapon mind feltámadunk,
s a mennybe lépve, új létet tervezünk,
új ruhát hordva, ismét élők leszünk,
s keressük magunkra mért feladatunk.
Ruhásszekrények hát a temetők,
mely életekről bár tanúskodik,
de akik hordták, nem nyugosznak itt,
az igaz lelkek ott nem lelhetők.
Hiszen a lélek folyton vándorol,
s csak földi lépték neki az idő.
Csak ugródeszka születés – temető.
Amíg itt élsz, lelked térben honol.
Hát ünnepelj, halottak napja van!
Szeretted végre ledobta kínjait,
lehet azóta egy új testben lakik.
Vagy szomorkodj, siratva, hasztalan!
Halottak napján a lélek ünnepel!
A többi lelket, kikkel egyek vagyunk!
Mért rettegünk? Úgyis feltámadunk!
Lehull szemünkről a homályos lepel.
okt
24

Keress okot a nevetésre,
a szép dolgokat vedd csak észre!
Ne sírj, panaszkodj szüntelen,
ne hagyd, lelked feszült legyen!
Lazíts és élvezd ki a percet,
s amíg akad, s van kit szeretned,
szánj időt rá és adj figyelmet!
Legyen a párod, jó barátod,
bárki, akiről szólhat álmod,
legyen akár a gyermeked,
nyisd rá megértőn szemedet!
Nevetni kell! Sokat beszélni,
a pillanatban mélyen élni,
s élvezni azt hogy itt lehetsz.
Ennyit magadért megtehetsz!
Ha adsz, majd kapsz is, ez a dolgod,
a lét a pillanattól boldog,
mikor érzéssel megtelik,
feltöltődnek a sejtjeid.
Vidám lehetsz a nevetéstől,
mosolytól, kedves szívveréstől.
Nevess, ez fájdalomra gyógyír,
vidámítson ezernyi jó hír,
keresd a fényt a földi létben,
a természetben, napsütésben,
este a Holdban, csillagokban,
a kikelt, földbe szórt magokban,
melyek élednek, s nem haboznak,
rügyet, virágot, élményt hoznak,
színezve véle életed.
Csak annyi kell, hogy észrevedd!
Mindenkinek köszönj mosollyal,
rajzolj mosolyt szép szóval, tollal!
Fesd szebbé ma még szürke világod,
válts csak valóra színes álmot!
Mutasd csak meg, mire vagy képes,
juss el a másik szép szívéhez!
Melengesd lelked mosolyával,
emeld fel szíved szép szavával!
Derűd szórd szét, mint sors magot,
amelyben lelked ott ragyog.
okt
22

Halld már,
csendesen sír a gitár,
fájdalmas halk szava szól,
a szívem felzakatol.
Hold száll,
tünékeny reménysugár,
fekete felleg alól,
a múltunk árnyaiból.
Hol vársz?
Hová is sodort a lét,
álmaink szakítva szét,
hallgatom szívem neszét.
Hol jársz?
Lépteid nem hallhatók,
álmaid nem láthatók,
hazug szó téphette szét.
Refrén:
Szép szavakkal a szívedbe
szerelmet csiholtam,
én is lángra gyúltam,
fénylő fáklya voltam.
Álmok mentén, a mindenségben,
minden jót ígértem,
a szívedhez értem,
kissé meg is égtem.
Elmúlt!
Eldobtad szép szívemet,
nem tudtam élni veled,
nincs kérdés, nincs felelet!
Rám hullt!
Mindenütt köd vesz körül,
a lelkem börtönben ül,
nem súgod már nevemet.
Álom!
Elhalkult már a gitár,
érző szív nincs, ami vár,
a magány bilincsbe zár.
Emlék,
álmomból kúszik elő,
két kar, mely átölelő,
de többé nincs, aki vár…
Refrén:
Szép szavakkal a szívedbe
szerelmet csiholtam,
én is lángra gyúltam,
fénylő fáklya voltam.
Álmok mentén, a mindenségben,
minden jót ígértem,
a szívedhez értem,
kissé meg is égtem.
Végül aztán a magány poklát
magamnak ítéltem,
nélküled csak szomjan haltam,
s végül porrá égtem.
Végül.
Porrá égtem.
Végül.
Porrá égtem.
okt
21

Ne keseredj el, ha fáj a valóságod,
ha a kiutakat ma még nem találod!
Hiába keresed még a lét értelmét,
hiába használod még a hűvös elmét.
Hiába okolod a „már megírt sorsot”,
másokat okolva, sosem lehetsz boldog!
Az útjelzőtáblát lelkedben találod,
lépj a helyes útra, ne várd a halálod!
Ne keseredj el, mert benned ott a térkép,
ha a kudarcokat lépcsőfoknak néznéd,
és csak mennél tovább, szívedet megnyitva,
emberi mivoltod szívvel bizonygatva,
akkor rátalálnál a lét értelmére,
ráhangolódhatnál az isteni zenére.
Lelked erejével új szintekre lépnél,
ahová a vágy visz, végül odaérnél,
büszkén önmagadra, lelked tükrét látva,
rácsodálkozva a gyönyörű világra.
Kezdd el végre látni saját valóságod,
szeretetből épült, csodás, új világod!
Lehetőség legyen minden új akadály,
s ne érezz késztetést, hogy panaszkodni muszáj!
Emeld fel lelkedet végre önmagadhoz,
hasonlíts az égen végig szálló Naphoz,
amely hittel ébred és hálával fekszik,
kitől mások szíve mindennap melegszik.
Majd, ha valóságod végre megtalálod,
elégedett leszel, s boldog is, meglátod!
Aztán fájdalmaid szép lassan eltűnnek,
s rájössz minden új nap, valóságos ünnep.
Ne keseredj el hát, teremts szebb világot,
formáld át lelkesen, ezt a valóságot.
Végre majd ráébredsz, folyton teremtettél,
rossz sorsod írója épp te magad lettél!
Jogod van átírni, mi nem tetszik benne,
képzeld el valódat, vajon milyen lenne?
okt
17

Legutóbbi hozzászólások