Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Bányásznapi emlék


Aranyosi Ervin: Bányásznapi emlék

Refrén:
Bányásznapon ha feldereng,
sok bányásztársunk elmereng,
mert játszik velünk a múló képzelet.
A bánya már régen bezárt,
bányász-szívünkben nem tett kárt,
most felidéz jó és rossz emlékeket.

Vers:
Elindul a kas,
a bányász oly nyakas,
a bánya széngyomrába
már mélyen váj a vas.
Szénpor festi az arcokat,
látod a feszülő izmokat,
a bányászok megvívják
mindennapi harcukat.

Refrén2:
Bányásznapkor úgy érzem én,
a szívdobbanás az én zeném,
sok bányászszíve ilyenkor összeér.
Örülünk, hogy még itt vagyunk,
egymásban mély nyomott hagyunk,
s indul a kas a mély vágatok felé.

Vers:
Imbolygó lámpák fénye
festi a szénfalat,
a kas indul a mélybe,
lassanként halad.
Bányászokkal telt népesek,
indulnak lassan el,
a kaparók, a szalagok,
mind-mind életre kel.
A réselőgépek hangosan
mind munkába állnak,
ismerős arcok nem soká
fekete maszkká válnak.
Koromfekete arcokon,
komorság mégsem látszik,
beindul a termelés,
s az arcokon mosoly játszik.
Minden izom megfeszül,
a bányász mind teret nyer,
s a bánya drága kincseit
kinyeri az EMBER!

Olykor reánk sötét borul,
tragédiák is értek,
együtt szálltunk a mélybe le,
s kihunytak élő fények.
Sújtólég, vagy beomlás,
gyilkolt le jóbarátot,
kikkel nem találkozom,
kiket többé nem látok.
Bányászhősök, testvéreink,
bajtársak sok csatában,
akik nincsenek már közöttünk,
űrt hagytak sok családban.
Ám lelkünkben élnek tovább,
őket sosem feledjük,
egy részük mindig itt marad,
kedves emlékként bennünk!

Refrén:
Bányásznapon ha feldereng,
sok bányásztársunk elmereng,
mert játszik velünk a múló képzelet.
A bánya már régen bezárt,
bányász-szívünkben nem tett kárt,
most felidéz jó és rossz emlékeket.

Vers:
Mi itt vagyunk még néhányan,
és ünnepeljük őket,
a bajtársakat, a hősöket,
a korán elmenőket.
Emlékszünk a holtakra,
kiket elvett a bánya,
az egészségét, életét
elveszett sok barátra.
Emlékünkben tovább élnek,
s mi életben tartjuk,
mert hiányoznak,
és elfeledni sohasem akarjuk.
Összeállnak lelkünkben
a közös, szép emlékek,
s amíg élünk biztosan,
szívünkben tovább élnek!
Találkoznunk kell újra majd,
s a múlt felsejlik bennünk!
Most búcsúzunk, de jövőre,
ugyanitt kell lennünk!

Refrén:
Bányásznapon ha feldereng,
sok bányásztársunk elmereng,
mert játszik velünk a múló képzelet.
A bánya már régen bezárt,
bányász-szívünkben nem tett kárt,
most felidéz jó és rossz emlékeket.

Bajtárs, testvér, jóbarát,
újra visszavárunk,
és tisztelgünk a múlt előtt,
újra bányásszá válunk.
Az érzés, ami összetart,
sosem érhet véget,
jó szerencsét kívánunk
erőt, meg egészséget!

Refrén2:
Bányásznapkor úgy érzem én,
a szívdobbanás az én zeném,
sok bányászszíve ilyenkor összeér.
Örülünk, hogy még itt vagyunk,
egymásban mély nyomott hagyunk,
s indul a kas a mély vágatok felé.

Aranyosi Ervin © 2021.07.17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Bányász szerelem


Aranyosi Ervin: Bányász szerelem

Bányász:
Emlékszem egy szöszke lányra,
ahogy járta a mezőt,
megláttam őt arra járva,
s szívembe zártam őt.
Gyakran játszottunk a réten,
hosszú évek teltek el,
lassan szívünk is felébredt
s szerelemről énekelt.

Aztán szépen frigyre léptünk,
közös álmunk kis család,
s jött a munka, a bánya hívott,
sok aggódást adva rád.
Minden este hazavártál,
szíved húzta nagy teher,
rád gondoltam lenn a mélyben,
szívünk egymásnak felelt.

Bányászfeleség:
Nehéz szívvel hagylak menni,
amikor a bánya vár.
Nehéz így nyugodtnak lenni,
hisz leshet rád a halál.
Mit mondok majd gyermekünknek,
apja hol van, hol marad?
Te boldogítsz csak bennünket,
őrizd hát meg önmagad!

Minden este visszavárlak,
a szívem ott van veled.
Hisz szeretlek és imádlak,
te vagy az én mindenem.
Veled teljes a családunk,
tőled teljes csak e lét,
visszavárunk és csodálunk,
szebbíts mindőnk életét.

Bányász:
Lenn a mélyben, dolgom végzem,
lelkem otthon kóborol,
hol a drága feleségem
családunkért robotol.
Szívem érzi mély szerelmét,
aggódó tekintetét,
nélküle tán senki lennék,
üres lenne már a lét.

Gyenge vállát teher nyomja,
a család és sok dolog,
mikor meglát elszáll gondja,
ettől vagyunk boldogok.
Szén-festette arcom látva,
szíve rögtön felderül,
mint egy énekesmadárka
a karomba, úgy repül.

Bányászfeleség:
Nehéz szívvel hagylak menni,
amikor a bánya vár.
Nehéz így, félve szeretni,
de most itt vagy, végre már!
Imádkozom minden éjjel,
aggódás minden napom,
este várlak öleléssel,
szeretlek én, jaj nagyon!

Bányász:
Emlékszem egy szöszke lányra,
aki sétált a mezőn,
őt látom lenn a félhomályban,
s boldog vagyok, mert ő a nőm!
Boldog vagyok, ő lett a párom,
és hálás vagyok neki,
feljönni én miatta vágyom,
lelkemet ő élteti.

Aranyosi Ervin © 2020-07-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva