Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Elalszanak a Tisza fái

Festmény: Forgóné Vera

Aranyosi Ervin: Elalszanak a Tisza fái

Elmúlt a nyár, a Nap vére a fákra folyt.
Zöld színük bebarnult, vörösre fakult.
Millió levél még éli azt az álmot,
de lassacskán elalszik a nem túl régi múlt.

Madárdal emlékét őrzik a szívükben
és a tiszavirág röpke ünnepét.
Bronzzá aszalódó levelek peregnek,
s szállnak a szél hátán lengén szerteszét.

Lám, egy pillanatra megáll minden élet,
és az elmúlásnak hírén elmereng.
A Nap megfakultan bámulja az égről,
s lassan, álmodozón tovább ténfereg.

Csónakok a vízen lágyan ringatóznak,
nyári kalandvágyuk szálkásan kopott.
Tán új tavaszt várnak – csendben, elmerülve –
ami a folyóra életet hozott…

Partokat övező fáink elpihennek,
erőt kell gyűjteni, míg itt lesz a tél!
Felkészül a világ az újjászületésre,
s majd akkor feléled minden, ami él.

Lassan az enyészet veszi át uralmát,
elgyengül a világ, pislákol a fény.
Csak a szívek mélyén, s magok belsejében,
éli túl a telet a teremtő remény!

Aranyosi Ervin © 2018-11-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Őszi élmény

Sárga levelek – Nagy Márta festménye

Aranyosi Ervin: Őszi élmény

Csend van, csak a szél súg valamit a fülbe,
bámulom a tájat mélán, elmerülve.
Levelek reszketnek félve elmúlástól,
fatörzs áll konokul, s rettegést palástól.

Felhők rohangálnak az ezüstszín égen,
köztük kis lyuk tátong, hol kékség volt régen.
Néha a Nap fénye behunyorog köztük,
nyáron a melegét mind-mind lefölöztük.

Vé-alakban vadlúd csapat száll keresztül…
A templom tetején magányos kereszt ül.
Múlton elmélkedik – széttárva a karja –
az idő múlását lefogni akarja.

A fákról a tóba bús levelek esnek,
– apró kis csónakok – kikötőt keresnek.
Körülöttük a víz karikákat rajzol,
az emlékeimben őszt sirató dal szól.

De miért búsulok, élvezem a szépet,
belülről melegít ez a szép igézet.
Ezt mind visszaadni csak egy festő képes,
a jelent megfogni mégis lehetséges.

Ám az idő múlik, s vásznat kell cserélni,
természet csodáit lassan utolérni,
festékbe önteni a látványt, az érzést,
zajló szép világba való visszatérést.

Csend van, és a világ a Teremtőt áldja,
ünnepel a liget színes kavalkádja.
Hisz az elmúlástól nincsen okunk félni,
minden egyes korban élőn fontos élni!

Talán kicsit csendes, gyönyörű és békés,
benne elfogadás, és bölcs megbékélés.
Tudva, jön még tavasz és újjászületés,
boldoggá tesz minket ez a felismerés…

Aranyosi Ervin © 2018-10-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva