Aranyosi Ervin: Elalszanak a Tisza fái
Aranyosi Ervin: Elalszanak a Tisza fái
Elmúlt a nyár, a Nap vére a fákra folyt.
Zöld színük bebarnult, vörösre fakult.
Millió levél még éli azt az álmot,
de lassacskán elalszik a nem túl régi múlt.
Madárdal emlékét őrzik a szívükben
és a tiszavirág röpke ünnepét.
Bronzzá aszalódó levelek peregnek,
s szállnak a szél hátán lengén szerteszét.
Lám, egy pillanatra megáll minden élet,
és az elmúlásnak hírén elmereng.
A Nap megfakultan bámulja az égről,
s lassan, álmodozón tovább ténfereg.
Csónakok a vízen lágyan ringatóznak,
nyári kalandvágyuk szálkásan kopott.
Tán új tavaszt várnak – csendben, elmerülve –
ami a folyóra életet hozott…
Partokat övező fáink elpihennek,
erőt kell gyűjteni, míg itt lesz a tél!
Felkészül a világ az újjászületésre,
s majd akkor feléled minden, ami él.
Lassan az enyészet veszi át uralmát,
elgyengül a világ, pislákol a fény.
Csak a szívek mélyén, s magok belsejében,
éli túl a telet a teremtő remény!
Legutóbbi hozzászólások