Aranyosi Ervin: Téli homályban

Aranyosi Ervin: Téli homályban

Nem láttunk Napot, immár hetek óta,
a szürke fátyol felettünk elterült.
Lelkünkhöz ér, és szomorú a nóta,
mert üresség tátong szívünkben legbelül.

Hogy tudnánk új fényt vinni a sötétbe,
lelkünkbe jót, s meleget önteni?
Vidámságot, társaink életébe,
arcunkra élő mosolyt ölteni?

A szürkeségtől nehezebb az élet,
a lélek fázik a jeges ég alatt.
Homályosan látjuk csak a szépet,
és didereg bennünk a pillanat!

Így várjuk, hogy a fény megszülessen,
hogy öröm gyúljon, mely bennünk is marad,
hogy lelkünk végre önfeledt lehessen,
nem érezve, hogy az idő szalad.

Ködtakaróban fázik a világunk,
s mint pillangót, csalogat gyertyafény,
mert mindannyian melegségre vágyunk,
és pislákol még bennünk a remény.

Közelebb kell bújnunk hát egymáshoz,
így gyújtani a szívben meleget,
egy dolog van, mely mindig megnyugvást hoz,
a szívünkben égő szeretet!

Aranyosi Ervin © 2025-12-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva