Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Engedd el végre…


Aranyosi Ervin: Engedd el végre…

Engedd el végre a múlt árnyait!
Az, aki elment, már nem itt lakik.
Engedd, hadd menjen, legyen szabad,
s tegyed szabaddá ezzel magad!

Ne higgye többé, hogy dolga van még,
más élet várja odaát rég,
az ezüst szálat szakítsd csak el,
nem kell kötődni, már mennie kell!

Emléke úgyis a szívedben él,
nyugtasd meg lelkét, mely érted fél!
Időtlenségben téged keres,
engedd el, kérlek, hogy szabad lehess!

Gyújts meg egy gyertyát és engedd el,
nyugtasd meg lelkét, mennie kell!
Neki már nincsen itt dolga veled,
bocsásd útjára, bátran mehet!

Aki már elment, lépjen tovább,
új életében lásson csodát,
érted már nem kell, hogy fájjon feje,
öröklét várja már egy ideje!

Engedd el végre, a múlt árnyait,
őrzik emlékét az álmaid.
Te pedig menj csak az úton tovább,
találkoztok még, majd odaát!

Aranyosi Ervin © 2021-05-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kik voltunk?


Aranyosi Ervin: Kik voltunk?

Ki voltam én az életedben,
daloltam még a végtelenben,
szájadra csókokat leheltem,
ki voltam én, mondd, ki lehettem?

Ki voltam én, vajon ki voltam,
ki ittam szavad szinte szótlan,
s nélküled már a lelkem sótlan,
tudod-e még, hogy én ki voltam?

Ki voltam én, ha benned éltem,
voltam komoly, s voltam idétlen,
időtlenségem is megéltem,
és feloldódtam lenge fényben.

Ki voltam én, mondd, tudsz-e rólam,
már nem léteztem szép valódban,
csak magam miatt morgolódtam?
emlékszel rám, hogy én ki voltam?

Refrén:
Hallod-e lelkedben a dalt,
tudom, mindkettőnk mást akart!
Én felemelni lelkedet,
s te földhöz kötni engemet.
Lelkemben dalunk megmaradt,
az időnk közben elszaladt,
a válaszút elénkbe állt,
és lelkünk két irányba szállt.

Ki voltál te, mért hittem benned,
érzéseim mind eltemetted.
nem lehettem többé melletted,
vajon bennem magad szeretted?

Ki voltál te, szálltál a széllel,
az álmaink mért tépted széjjel?
Hová is tűnt az ezer éjjel?
Elmúltál szívem szép neszével…

Refrén:
Hallod-e lelkedben a dalt,
tudom, mindkettőnk mást akart!
Én felemelni a lelkedet,
s te földhöz kötni engemet.
Lelkemben dalunk megmaradt,
az időnk közben elszaladt,
a válaszút elénkbe állt,
és lelkünk két irányba szállt.

Kik voltunk hát, és mink maradt,
mikor lelkünk ketté szakadt,
most játszunk szabad madarat.
szállunk de fészkünk nem maradt.

Kik voltunk hát, nem létezünk,
nem tudjuk mit miért teszünk,
többé eggyé már nem leszünk,
külön-külön majd elveszünk,
külön-külön tán elveszünk!

Aranyosi Ervin © 2020-08-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva