Aranyosi Ervin: A szél, a fák, a levelek

Aranyosi Ervin: A szél, a fák, a levelek

Rángatja a szél a fákat,
reszketnek a levelek.
Egy kis megnyugvásra várnak.
Félve élni nem lehet!
Mondd, a szelet ki uralja,
ki ad erőt és jogot,
amikor még szellőcske volt,
vajon, kihez nyafogott?

Ki küldte, hogy rendet rakjon?
Szabad létű fák között,
hogy parancsot osztogasson?
Por gúnyába öltözött,
s megmarkolta békés fáknak,
imádkozó ágait,
s eltitkolta rossz urának,
a gonosz szándékait!

Vajon, emberi lény küldte,
meghasonlott és hamis?
Lehet, hogy az ördög szülte
és gonosz lett maga is?
Száraz ágak porrá törnek,
de az ifjú, fiatal,
zöld levelek tündökölnek,
mert még mind élni akar!

Lám, dacolnak ők a széllel,
még remélnek holnapot,
s nem bír a sok friss levéllel,
mikben az élet ragyog!
Száraz törzsek mind feladják,
de együtt a sok levél,
ágaikat megragadják,
mert a hit még mindben él!

Ha a zsoldos szél tovább fut,
róluk a por lepereg,
kinyújtózva sóhajtoznak
a túlélő levelek.
Külön-külön gyenge jószág,
együtt közös az erő,
a szél randalírozása,
csak együtt túlélhető!

Aranyosi Ervin © 2023-07-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!