Úr | Aranyosi Ervin versei

júl
1

Aranyosi Ervin: A szél, a fák, a levelek

Category: Szabadság, haza, történelem, kultúra, táj Tags: a fák, a levelek, A szél, Aranyosi Ervin, él, élet, gonosz, gyenge, hamis, hit, jószág, ragyog, szándék, túlélhető, Úr, vers, zsoldos 4 hozzászólás

Aranyosi Ervin: A szél, a fák, a levelek

Rángatja a szél a fákat,
reszketnek a levelek.
Egy kis megnyugvásra várnak.
Félve élni nem lehet!
Mondd, a szelet ki uralja,
ki ad erőt és jogot,
amikor még szellőcske volt,
vajon, kihez nyafogott?

Ki küldte, hogy rendet rakjon?
Szabad létű fák között,
hogy parancsot osztogasson?
Por gúnyába öltözött,
s megmarkolta békés fáknak,
imádkozó ágait,
s eltitkolta rossz urának,
a gonosz szándékait!

Vajon, emberi lény küldte,
meghasonlott és hamis?
Lehet, hogy az ördög szülte
és gonosz lett maga is?
Száraz ágak porrá törnek,
de az ifjú, fiatal,
zöld levelek tündökölnek,
mert még mind élni akar!

Lám, dacolnak ők a széllel,
még remélnek holnapot,
s nem bír a sok friss levéllel,
mikben az élet ragyog!
Száraz törzsek mind feladják,
de együtt a sok levél,
ágaikat megragadják,
mert a hit még mindben él!

Ha a zsoldos szél tovább fut,
róluk a por lepereg,
kinyújtózva sóhajtoznak
a túlélő levelek.
Külön-külön gyenge jószág,
együtt közös az erő,
a szél randalírozása,
csak együtt túlélhető!

Aranyosi Ervin © 2023-07-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

szept
12

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Itt és most

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, csoda, élő, hatalom, Isten, Itt és most, kegyes, lélek-mag, megértés, szeret, teremtő, természet, tudás, Úr, vers, világ 2 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Itt és most

Szembesülni önmagammal,
egy érdekes találkozás.
Együtt rezegni bent egy hanggal,
amit nem hallhat senki más.
Megismerni, hogy ott a mélyben,
egy érző, szép lélek lakik,
s eggyé válva, ott, egy személyben,
így lehetünk csak valakik…

Feloldódni az „itt és most-ban”,
megélni azt, mi adatott,
s tenni teremtő állapotban,
átírni jobbá a napot!
Értékeinket felismerni,
kiállni mindig magunkért,
s adni lélekből emberséget,
a jobbá váló holnapért!

Nem hagyni hajónk zötykölődni
hétköznapok hullámain,
sorsba önként beletörődni!
Teremtsenek már szavaink!
Miénk a gondolat hatalma,
ne adjuk hát át senkinek!
A tudás fáján érő alma,
ha nem használod, akkor minek?

Nem kígyó volt, ki nekünk adta,
s a tudás, az a hatalom!
Amiről tudatlan lemondok,
mert használni nem akarom?
Tudatlanok, megvezetettek
nyissátok végre szemetek,
a világ úgy tud jobbá válni,
ha győzni fog a szeretet!

Igazságot helyére tenni,
elzavarva a hazugot,
ne kelljen tudatlanná lenni,
ismerjem fel, hogy több vagyok!
Atyánk az élő, kegyes Isten,
mely mindenségben létezik,
nevével durván visszaélnek,
s a lélek ezért éhezik.

Jó lenne végre azzá válnunk,
akik valójában vagyunk,
Isten gyermekeként kiállnunk,
s tudni, hogy nyomokat hagyunk!
Egymás lelkébe szépet szórni,
lélek-magot, ami kikel,
lelkünkön át az Úrhoz szólni,
s nem versenyezni senkivel.

Élni, a létet megcsodálva,
a természetben Istenünk,
mert itt van, a csodává válva,
a világunkban, itt, velünk!
S nem is kell hozzá imádkozni,
beszélgess bátran el vele,
lelkedben meg fog mutatkozni,
benned is ott él eleve!

Az itt és most-ban megtalálod,
ha lelked mélyén jól figyelsz,
teremtőd, s egyben jó tanárod,
s nála majd megértésre lelsz!
Boldoggá tesz, ha reá hallgatsz,
ha lelked mélyén megleled,
megsúgja: – Többé meg nem halhatsz! –
s mindig is itt volt teveled!

Keresd hát őt a lelked mélyén,
hisz ő maga a szeretet,
örömre lelsz léted megélvén,
csak hunyd le bátran szemedet!
Csodád magadban megtalálod,
s ha azzal végre egyesülsz,
valóssá válik a világod
s végre a helyedre kerülsz!

Aranyosi Ervin © 2021.09.12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

nov
28

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Napfény voltál

Category: dalszöveg Tags: álom, Aranyosi Ervin, boldog, életem, elszaladtál, karomba zárlak, Napfény voltál, szívem, Úr, vers Leave a Comment

A kép illusztráció

Aranyosi Ervin: Napfény voltál

Napfény voltál az életemben,
hogy eltűntél, arról én tehettem,
tükröződtem a szép szemedben,
egy álom voltál nekem.

Napfény voltál, mond hová lettél,
messze tőlem, vajon mért mehettél,
míg itt voltál boldoggá tettél,
csak álom voltál nekem?

Refrén:
Az űrt be kéne töltened,
mit magad mögött hagytál,
mikor elszaladtál,
és több esélyt nem adtál.
A szívem összetörheted,
én mégis visszavárlak,
a két karomba zárlak,
hadd élhessek veled!

Napfény voltál, az is maradtál,
a lelkemre hogyan is hatottál
szerelmünk ugye nem halott már?
Ne csak álmom légy nekem!

Refrén:
Az űrt be kéne töltened,
mit magad mögött hagytál,
mikor elszaladtál,
és több esélyt nem adtál.
A szívem összetörheted,
én mégis visszavárlak,
a két karomba zárlak,
hadd élhessek veled!

Aranyosi Ervin © 2020-11-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

júl
10

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Távol a hazától

Category: Szabadság, haza, történelem, kultúra, táj Tags: Aranyosi Ervin, honvágy, lelked, menekül, ország, pénz, szülőföld, Távol a hazától, Úr, vers, világ 3 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Távol a hazától

Álmatlan éjszakák távoli világban,
honvágy által gyötört, folyton fájó szív.
Örök útkeresés, tömeges magányban,
miközben a hazád – érzed – visszahív.

Ott a munkád megvan – pénz is csurran-cseppen –
s míg monoton végzed, a világ sem zavar.
Ha leteszed, bolyongsz a sivár idegenben,
és ha magyar hangot hallasz, felkavar.

Tudod-e, hogy azok lopták el hazádat,
akiknek dolgozol, kiktől enni kérsz?
Lelked az elhagyott ország ellen lázad,
Mert te mind elhiszed: – Látod? Ennyit érsz!

Hiszen könnyű dolog messze menekülni,
s eladni a lelked ott, hol pénz az úr!
Ám, egy fájó érzést nem tudsz elkerülni,
közted és hazád közt a kötés nem lazul.

Itt hagytad a jussod, ősi örökséged,
mások meg szétlopják szülőföldedet.
Te meg ott keresed, hogy miről szól az élet,
s hiszed megtalálod a jólétedet.

S lesz majd, amikor már nem tudsz hazajönni,
mások birtokában lesz már a haza.
Nem leszel már képes bőségben fürödni,
s utcára fog dobni a mások igaza.

Idegen törvények ülnek jogot rajtad,
s akkor is magányos, s hontalan leszel.
Akkor fogsz rájönni, te nem ezt akartad,
már nem is magyarként. Akkor mit teszel?

Néhány fénylő évért elhagytad hazádat,
s az, aki kitartott, itt csak az maradt?
Meglelted más honban kies kalitkádat,
pénzrácsokkal őrzik a szabad madarat?

Nem félsz, hogy késő lesz akkor visszatérni,
ha majd visszavágynál, de nem lesz hova?
Itthon, idegenként akkor jó lesz élni?
Azt hinni, hogy sorsod volt csak mostoha?

Hatszázezer álom hagyta el hazáját,
kényelmesebb élet csábította el!
Elvesztve gyökerét, őseit, családját,
s igazolta: – Élni, ennél jobban kell!

Aranyosi Ervin © 2018-07-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

jún
1

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Esti hála

Category: dalszöveg, mantra Tags: alkot, Aranyosi Ervin, benne, csillagok, egy, életem, Esti hála, hála, ragyog, teremtő, Úr, vagyok, vers 2 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Esti hála

Minden este ünnep lészen,
kigyúlnak a csillagok.
újra élem emberségem,
Istenemmel egy vagyok.

Refrén:
Hálát adok hát az úrnak,
megélem világomat,
engem hívott el tanúnak,
tapasztalni álmomat

Hála, hála, hála, hála
hálám bennem felragyog.
Hála, hála, hála, hála
Teremtőmmel egy vagyok.

Hálát adok hát az úrnak,
megélem az életem,
engem hívott el tanúnak,
hogy világom jobb legyen

Hálás vagyok én az Úrnak
teremtőnek alkotott,
bennem élő vágyak gyúlnak,
vele, s benne egy vagyok.

Refrén:
Hála, hála, hála, hála
hálám bennem felragyog.
Hála, hála, hála, hála
Teremtőmmel egy vagyok.
Élek élek, végre élek,
végre élem életem,
élek élek, végre élek,,
a világom egy velem.

Aranyosi Ervin © 2018-06-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

szept
2

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Mondá az Úr…

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Atyád, benned, hit, Isten, jövő, mindenség, mondá, szeretet, szív, teremtő, Úr 5 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Mondá az Úr…

Ott vagyok én fűben, fában,
mindenütt a nagy világban!
Ha egy követ felemelsz,
akkor is Atyádra lelsz!
A mindenség én vagyok,
hát ne építs templomot!
Önmagadban keress engem,
benned élek, te meg bennem!
Mindig hallom hangodat!
Sőt, mikor csak gondolat,
azt is tudom, érzem én.
Vágyad mind az én zeném!

Teremtő a gondolat,
ne teremts hát gondokat!
Inkább álmodj szépeket,
jövőd máris szép lehet.
Képzeld el, s én megadom,
csak változtass magadon,
hittel éld az életed,
s nem leszel sosem beteg!
Alkoss, álmodj szebb jövőt,
hisz a világ nagyra nőtt.

Nem várom, hogy térdepelj,
inkább tiszta fényre lelj!
Az már szívedben lakik,
s nem használod, csak alig!
Az a fény a szeretet,
én adtam azt teneked!
Szórd és vissza hull reád,
tőle gyógyul a világ!
Ha adod, vissza kapod,
jóságban ölt alakot.

Ne kulcsold a két kezed,
mint, ki mindig vétkezett!
Nem vagy bűnös! – én tudom –
csak nem jársz a jó úton.
Nem cél a mennybe jutás,
kezedben van a tudás.
Mennyből jöttél, mennyben élsz,
vissza majd a mennybe térsz,
hogy majd újra leszüless,
s ennek vége sose lesz!

Mindig más a feladat,
tedd boldoggá magadat!
Tégy boldoggá másokat,
ezzel sose várj sokat!
Az élet játék csupán,
játszhatsz szépen, vagy bután.
A legjobban azt teszed,
ha léted kézbe veszed,
és ha majd a szív vezet,
azt szolgálja bölcs eszed!

Másokban is ott lakom.
Hogy bántsd őket nem hagyom!
Hisz ők is egyek veled,
ezt kéne megértened!
Mert amit adsz, azt kapod,
gondolat ölt alakot.
Amit küldesz, visszatér,
felelős vagy mindazért!
Ha hálás vagy, még adok,
a „jó tündér” is én vagyok!

Tárd ki szíved, s karjaid,
szabadságod ott lakik,
ne kulcsold a két kezed,
az csak rabsághoz vezet.
A szabadság benned él,
figyeld lelked, mert beszél,
s a te lelked egy velem,
s minden lélek gyermekem.
Mindőtökkel egy vagyok,
s ettől vagytok mind nagyok.

Szeresd társad, mint magad,
ennyi csak a feladat!
Szív vezessen, ne az ész,
szeretettel többre mész.
Szeretetből adj sokat,
tégy boldoggá másokat!
Meglátod, ez boldogít,
s mást is majd jóra tanít.
Ha szívedben fény ragyog,
érzed majd, hogy ott vagyok!

Aranyosi Ervin © 2017-09-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

jan
13

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Tél az úr

Category: Állatok, természet Tags: eleség, ember, Erdő, fa, fű, kegyetlen, Őz, szánalom, tavasz, tél, Úr 1 Comment

Aranyosi Ervin: Tél az úr

Tél az úr az erdőn,
fagy mar fűbe, fába.
Jégbe, hóba süpped,
a nyurga őz lába.

Mi ehető lenne,
azt most hó takarja,
nincs rügye a fáknak,
nincs fűnek új sarja.

Csak az ember adhat
neki eleséget,
csak a vadetető
csillapíthat éhet.

Több veszély is les rá,
soványabb az erdő,
búvó hely sincs annyi,
nincsen elegendő.

Kegyetlen úr a tél,
szánalom nincs benne!
Csak a remény éltet:
– Bár már tavasz lenne!

Aranyosi Ervin © 2017-01-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

dec
15

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Te is TEN vagy!

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: boldogság, is TEN, Isten, meghatároz, mennyország, szeretet, teremt, Úr, világ 3 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Te is TEN vagy!

Te is TEN vagy, azzá lettél,
mikor ide leszülettél!
Teremtéssel felruházott
az Úr, aki legyen áldott!
Megáldott a gondolattal,
s ha tudnád, mire mész azzal,
sosem félnél, sosem sírnál,
mindig egy szebb jövőt írnál!

Te is TEN vagy, teremtő kész,
de minek a teremtő ész,
ha önmagadban nem hiszel,
csodát véghez sosem viszel.
Mert a hited akadályoz,
kétkedésed meghatároz,
holnapodról nincsen képed,
s így nem látod az egészet!

Pedig te is TEN vagy, tudom,
ám csak csámborogsz az úton,
a céljaid alig látod,
hitrendszered a korlátod.
Hiszed, sorsod meg van írva,
tudásod viszed a sírba,
mert csak földi kincset hajszolsz,
értelmetlen célból harcolsz.

Neked is TEN-né kell válnod,
létre hozni valóságod,
kellő szeretetre lelni,
s nem másoknak megfelelni!
Teremteni boldogságot,
megváltani a világot,
szépíteni, jobbá tenni,
mennyországot teremteni!

Aranyosi Ervin © 2016-12-15.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

szept
28

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Szólt hozzám az Úr

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: gyermekem, hit, irigység, Isten, jövő, kétség, lelkem, magad, remény, Úr 5 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Szólt hozzám az Úr

Szóltam az Úrhoz, s válaszolt.
Lelkemben kelt egy gondolat.
Talán csak szívem álma volt?
– Oldd meg magad a gondodat!

Hiszen a gondolat teremt,
s a hit mindenben támogat.
Neked adtam a végtelent,
a szíved mégis fáj sokat.

Beléd ültettem a reményt,
s amire vágysz, azt megkapod!
Hogy megláthasd, kaptad a fényt,
és időt rá, – a holnapot.

Csak sóvárogsz, de nem hiszel,
nem érzed úgy, hogy jár neked!
Mindenbe kétséget viszel,
koldus vagy, ki csak kéreget!

És hiába nyújtom feléd,
neked adnám a kék eget,
csak elfogadnod illenék,
de nem nyúl felé két kezed.

– Hát nem kell mégsem? – Megmarad!
Lesz majd talán ki elveszi!
Te meg csak áltatod magad.
Más elfogadja, s élvezi!

Na persze, akkor fáj szíved,
az irigység megmérgezi,
a másiknak mindent lehet,
hát ezt az Úr miért teszi?

Biztattalak, álmodni merj!
Nagyot, gazdagot, fényeset!
Tapasztald meg, hogy végre nyerj,
a választás is rád esett!

Tárd ki karod, várd a csodát,
s képzeld, hogy máris a tiéd.
A jövőt mában élve át,
legyen öröm a földi lét!

Legyen kincsed és örömed,
tapasztalj, élvezd, boldogulj!
Mert vágyat megélés követ,
s nem kell, hogy ezért térdre hullj!

Hisz gyermekem vagy én nekem,
s ha kérsz, oly szívesen adok.
Lelkedben ott szól énekem,
s örökre veled maradok!

Aranyosi Ervin © 2016-09-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

júl
29

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Szeress, teremts!

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: ész, gondolat, Jézus, képes, kéz, legyen, szeress, szó, teremts, Úr 3 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Szeress, teremts!

Az Úrtól kéred, milyenné tegyen.
Pedig csak tenned kéne azt, hogy úgy legyen.
Hisz képes vagy rá, képessé tett reá!
– Csak engedd meg, hogy legyen! – mondaná.

De te tőle várod és követeled,
nem gondolkodsz, nincs saját ötleted,
és tenni érte végképp nem akarsz.
Csak siránkozol és sebet vakarsz.

Minden vágyad, hogy szeressenek,
hogy földi kincseid lehessenek.
Ám imát mormolsz rendületlenül,
s látod, az élet messze elkerül.

Pedig az ember régen teremtésre kész,
ügyes a kéz, és oly okos az ész,
a tett, a szó varázsa isteni,
s az teremt is, aki felismeri.

Ne várj reá, segíts önmagadon!
Ha várok, csak, az Istent tagadom.
A gondolat, a szó, ami teremt,
ez tesz emberré, mindenek felett!

Fogadd el azt, hogy Urad benned él,
teremtsd világod, teremtő legyél!
Kövesd a példát, mit Jézus mutatott,
mellyel hitet és új reményt adott!

Vállald fel ezt, a méltó szerepet,
utad kísérje hit és szeretet,
s mindaz mit adsz, visszafog hatni rád:
– Szeress, örülj, és szebb lesz a világ!

Aranyosi Ervin © 2016-07-29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Aranyosi Ervin: A szél, a fák, a levelek

Rángatja a szél a fákat, reszketnek a levelek. Egy kis megnyugvásra várnak. Félve élni nem lehet! Mondd, a szelet ki uralja, ki ad erőt és jogot, amikor még szellőcske volt, vajon, kihez nyafogott?

Ki küldte, hogy rendet rakjon? Szabad létű fák között, hogy parancsot osztogasson? Por gúnyába öltözött, s megmarkolta békés fáknak, imádkozó ágait, s eltitkolta rossz urának, a gonosz szándékait!

Vajon, emberi lény küldte, meghasonlott és hamis? Lehet, hogy az ördög szülte és gonosz lett maga is? Száraz ágak porrá törnek, de az ifjú, fiatal, zöld levelek tündökölnek, mert még mind élni akar!

Lám, dacolnak ők a széllel, még remélnek holnapot, s nem bír a sok friss levéllel, mikben az élet ragyog! Száraz törzsek mind feladják, de együtt a sok levél, ágaikat megragadják, mert a hit még mindben él!

Ha a zsoldos szél tovább fut, róluk a por lepereg, kinyújtózva sóhajtoznak a túlélő levelek. Külön-külön gyenge jószág, együtt közös az erő, a szél randalírozása, csak együtt túlélhető!

Aranyosi Ervin © 2023-07-01. A vers megosztása, másolása, csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva!

Aranyosi Ervin: Itt és most

Szembesülni önmagammal, egy érdekes találkozás. Együtt rezegni bent egy hanggal, amit nem hallhat senki más. Megismerni, hogy ott a mélyben, egy érző, szép lélek lakik, s eggyé válva, ott, egy személyben, így lehetünk csak valakik…

Feloldódni az „itt és most-ban”, megélni azt, mi adatott, s tenni teremtő állapotban, átírni jobbá a napot! Értékeinket felismerni, kiállni mindig magunkért, s adni lélekből emberséget, a jobbá váló holnapért!

Nem hagyni hajónk zötykölődni hétköznapok hullámain, sorsba önként beletörődni! Teremtsenek már szavaink! Miénk a gondolat hatalma, ne adjuk hát át senkinek! A tudás fáján érő alma, ha nem használod, akkor minek?

Nem kígyó volt, ki nekünk adta, s a tudás, az a hatalom! Amiről tudatlan lemondok, mert használni nem akarom? Tudatlanok, megvezetettek nyissátok végre szemetek, a világ úgy tud jobbá válni, ha győzni fog a szeretet!

Igazságot helyére tenni, elzavarva a hazugot, ne kelljen tudatlanná lenni, ismerjem fel, hogy több vagyok! Atyánk az élő, kegyes Isten, mely mindenségben létezik, nevével durván visszaélnek, s a lélek ezért éhezik.

Jó lenne végre azzá válnunk, akik valójában vagyunk, Isten gyermekeként kiállnunk, s tudni, hogy nyomokat hagyunk! Egymás lelkébe szépet szórni, lélek-magot, ami kikel, lelkünkön át az Úrhoz szólni, s nem versenyezni senkivel.

Élni, a létet megcsodálva, a természetben Istenünk, mert itt van, a csodává válva, a világunkban, itt, velünk! S nem is kell hozzá imádkozni, beszélgess bátran el vele, lelkedben meg fog mutatkozni, benned is ott él eleve!

Az itt és most-ban megtalálod, ha lelked mélyén jól figyelsz, teremtőd, s egyben jó tanárod, s nála majd megértésre lelsz! Boldoggá tesz, ha reá hallgatsz, ha lelked mélyén megleled, megsúgja: – Többé meg nem halhatsz! – s mindig is itt volt teveled!

Keresd hát őt a lelked mélyén, hisz ő maga a szeretet, örömre lelsz léted megélvén, csak hunyd le bátran szemedet! Csodád magadban megtalálod, s ha azzal végre egyesülsz, valóssá válik a világod s végre a helyedre kerülsz!

Aranyosi Ervin: Napfény voltál

Napfény voltál az életemben, hogy eltűntél, arról én tehettem, tükröződtem a szép szemedben, egy álom voltál nekem.

Napfény voltál, mond hová lettél, messze tőlem, vajon mért mehettél, míg itt voltál boldoggá tettél, csak álom voltál nekem?

Refrén: Az űrt be kéne töltened, mit magad mögött hagytál, mikor elszaladtál, és több esélyt nem adtál. A szívem összetörheted, én mégis visszavárlak, a két karomba zárlak, hadd élhessek veled!

Napfény voltál, az is maradtál, a lelkemre hogyan is hatottál szerelmünk ugye nem halott már? Ne csak álmom légy nekem!

Refrén: Az űrt be kéne töltened, mit magad mögött hagytál, mikor elszaladtál, és több esélyt nem adtál. A szívem összetörheted, én mégis visszavárlak, a két karomba zárlak, hadd élhessek veled!

Aranyosi Ervin: Távol a hazától

Álmatlan éjszakák távoli világban, honvágy által gyötört, folyton fájó szív. Örök útkeresés, tömeges magányban, miközben a hazád – érzed – visszahív.

Ott a munkád megvan – pénz is csurran-cseppen – s míg monoton végzed, a világ sem zavar. Ha leteszed, bolyongsz a sivár idegenben, és ha magyar hangot hallasz, felkavar.

Tudod-e, hogy azok lopták el hazádat, akiknek dolgozol, kiktől enni kérsz? Lelked az elhagyott ország ellen lázad, Mert te mind elhiszed: – Látod? Ennyit érsz!

Hiszen könnyű dolog messze menekülni, s eladni a lelked ott, hol pénz az úr! Ám, egy fájó érzést nem tudsz elkerülni, közted és hazád közt a kötés nem lazul.

Itt hagytad a jussod, ősi örökséged, mások meg szétlopják szülőföldedet. Te meg ott keresed, hogy miről szól az élet, s hiszed megtalálod a jólétedet.

S lesz majd, amikor már nem tudsz hazajönni, mások birtokában lesz már a haza. Nem leszel már képes bőségben fürödni, s utcára fog dobni a mások igaza.

Idegen törvények ülnek jogot rajtad, s akkor is magányos, s hontalan leszel. Akkor fogsz rájönni, te nem ezt akartad, már nem is magyarként. Akkor mit teszel?

Néhány fénylő évért elhagytad hazádat, s az, aki kitartott, itt csak az maradt? Meglelted más honban kies kalitkádat, pénzrácsokkal őrzik a szabad madarat?

Nem félsz, hogy késő lesz akkor visszatérni, ha majd visszavágynál, de nem lesz hova? Itthon, idegenként akkor jó lesz élni? Azt hinni, hogy sorsod volt csak mostoha?

Hatszázezer álom hagyta el hazáját, kényelmesebb élet csábította el! Elvesztve gyökerét, őseit, családját, s igazolta: – Élni, ennél jobban kell!

Aranyosi Ervin © 2018-07-10. A vers megosztása, másolása, csak a szerző nevével és a vers címével együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Aranyosi Ervin: Esti hála

Minden este ünnep lészen, kigyúlnak a csillagok. újra élem emberségem, Istenemmel egy vagyok.

Refrén: Hálát adok hát az úrnak, megélem világomat, engem hívott el tanúnak, tapasztalni álmomat

Hála, hála, hála, hála hálám bennem felragyog. Hála, hála, hála, hála Teremtőmmel egy vagyok.

Hálát adok hát az úrnak, megélem az életem, engem hívott el tanúnak, hogy világom jobb legyen

Hálás vagyok én az Úrnak teremtőnek alkotott, bennem élő vágyak gyúlnak, vele, s benne egy vagyok.

Refrén: Hála, hála, hála, hála hálám bennem felragyog. Hála, hála, hála, hála Teremtőmmel egy vagyok. Élek élek, végre élek, végre élem életem, élek élek, végre élek,, a világom egy velem.

Aranyosi Ervin: Mondá az Úr…

Teremtő a gondolat, ne teremts hát gondokat! Inkább álmodj szépeket, jövőd máris szép lehet. Képzeld el, s én megadom, csak változtass magadon, hittel éld az életed, s nem leszel sosem beteg! Alkoss, álmodj szebb jövőt, hisz a világ nagyra nőtt.

Nem várom, hogy térdepelj, inkább tiszta fényre lelj! Az már szívedben lakik, s nem használod, csak alig! Az a fény a szeretet, én adtam azt teneked! Szórd és vissza hull reád, tőle gyógyul a világ! Ha adod, vissza kapod, jóságban ölt alakot.

Ne kulcsold a két kezed, mint, ki mindig vétkezett! Nem vagy bűnös! – én tudom – csak nem jársz a jó úton. Nem cél a mennybe jutás, kezedben van a tudás. Mennyből jöttél, mennyben élsz, vissza majd a mennybe térsz, hogy majd újra leszüless, s ennek vége sose lesz!

Mindig más a feladat, tedd boldoggá magadat! Tégy boldoggá másokat, ezzel sose várj sokat! Az élet játék csupán, játszhatsz szépen, vagy bután. A legjobban azt teszed, ha léted kézbe veszed, és ha majd a szív vezet, azt szolgálja bölcs eszed!

Másokban is ott lakom. Hogy bántsd őket nem hagyom! Hisz ők is egyek veled, ezt kéne megértened! Mert amit adsz, azt kapod, gondolat ölt alakot. Amit küldesz, visszatér, felelős vagy mindazért! Ha hálás vagy, még adok, a „jó tündér” is én vagyok!

Tárd ki szíved, s karjaid, szabadságod ott lakik, ne kulcsold a két kezed, az csak rabsághoz vezet. A szabadság benned él, figyeld lelked, mert beszél, s a te lelked egy velem, s minden lélek gyermekem. Mindőtökkel egy vagyok, s ettől vagytok mind nagyok.

Szeresd társad, mint magad, ennyi csak a feladat! Szív vezessen, ne az ész, szeretettel többre mész. Szeretetből adj sokat, tégy boldoggá másokat! Meglátod, ez boldogít, s mást is majd jóra tanít. Ha szívedben fény ragyog, érzed majd, hogy ott vagyok!

Aranyosi Ervin: Tél az úr

Tél az úr az erdőn, fagy mar fűbe, fába. Jégbe, hóba süpped, a nyurga őz lába.

Mi ehető lenne, azt most hó takarja, nincs rügye a fáknak, nincs fűnek új sarja.

Csak az ember adhat neki eleséget, csak a vadetető csillapíthat éhet.

Több veszély is les rá, soványabb az erdő, búvó hely sincs annyi, nincsen elegendő.

Kegyetlen úr a tél, szánalom nincs benne! Csak a remény éltet: – Bár már tavasz lenne!

Aranyosi Ervin: Te is TEN vagy!

Te is TEN vagy, azzá lettél, mikor ide leszülettél! Teremtéssel felruházott az Úr, aki legyen áldott! Megáldott a gondolattal, s ha tudnád, mire mész azzal, sosem félnél, sosem sírnál, mindig egy szebb jövőt írnál!

Te is TEN vagy, teremtő kész, de minek a teremtő ész, ha önmagadban nem hiszel, csodát véghez sosem viszel. Mert a hited akadályoz, kétkedésed meghatároz, holnapodról nincsen képed, s így nem látod az egészet!

Pedig te is TEN vagy, tudom, ám csak csámborogsz az úton, a céljaid alig látod, hitrendszered a korlátod. Hiszed, sorsod meg van írva, tudásod viszed a sírba, mert csak földi kincset hajszolsz, értelmetlen célból harcolsz.

Neked is TEN-né kell válnod, létre hozni valóságod, kellő szeretetre lelni, s nem másoknak megfelelni! Teremteni boldogságot, megváltani a világot, szépíteni, jobbá tenni, mennyországot teremteni!

Aranyosi Ervin: Szólt hozzám az Úr

Szóltam az Úrhoz, s válaszolt. Lelkemben kelt egy gondolat. Talán csak szívem álma volt? – Oldd meg magad a gondodat!

Hiszen a gondolat teremt, s a hit mindenben támogat. Neked adtam a végtelent, a szíved mégis fáj sokat.

Beléd ültettem a reményt, s amire vágysz, azt megkapod! Hogy megláthasd, kaptad a fényt, és időt rá, – a holnapot.

Csak sóvárogsz, de nem hiszel, nem érzed úgy, hogy jár neked! Mindenbe kétséget viszel, koldus vagy, ki csak kéreget!

És hiába nyújtom feléd, neked adnám a kék eget, csak elfogadnod illenék, de nem nyúl felé két kezed.

– Hát nem kell mégsem? – Megmarad! Lesz majd talán ki elveszi! Te meg csak áltatod magad. Más elfogadja, s élvezi!

Na persze, akkor fáj szíved, az irigység megmérgezi, a másiknak mindent lehet, hát ezt az Úr miért teszi?

Biztattalak, álmodni merj! Nagyot, gazdagot, fényeset! Tapasztald meg, hogy végre nyerj, a választás is rád esett!

Tárd ki karod, várd a csodát, s képzeld, hogy máris a tiéd. A jövőt mában élve át, legyen öröm a földi lét!

Legyen kincsed és örömed, tapasztalj, élvezd, boldogulj! Mert vágyat megélés követ, s nem kell, hogy ezért térdre hullj!

Hisz gyermekem vagy én nekem, s ha kérsz, oly szívesen adok. Lelkedben ott szól énekem, s örökre veled maradok!

Aranyosi Ervin: Szeress, teremts!

Az Úrtól kéred, milyenné tegyen. Pedig csak tenned kéne azt, hogy úgy legyen. Hisz képes vagy rá, képessé tett reá! – Csak engedd meg, hogy legyen! – mondaná.

De te tőle várod és követeled, nem gondolkodsz, nincs saját ötleted, és tenni érte végképp nem akarsz. Csak siránkozol és sebet vakarsz.

Minden vágyad, hogy szeressenek, hogy földi kincseid lehessenek. Ám imát mormolsz rendületlenül, s látod, az élet messze elkerül.

Pedig az ember régen teremtésre kész, ügyes a kéz, és oly okos az ész, a tett, a szó varázsa isteni, s az teremt is, aki felismeri.

Ne várj reá, segíts önmagadon! Ha várok, csak, az Istent tagadom. A gondolat, a szó, ami teremt, ez tesz emberré, mindenek felett!

Fogadd el azt, hogy Urad benned él, teremtsd világod, teremtő legyél! Kövesd a példát, mit Jézus mutatott, mellyel hitet és új reményt adott!

Rángatja a szél a fákat,
reszketnek a levelek.
Egy kis megnyugvásra várnak.
Félve élni nem lehet!
Mondd, a szelet ki uralja,
ki ad erőt és jogot,
amikor még szellőcske volt,
vajon, kihez nyafogott?

Ki küldte, hogy rendet rakjon?
Szabad létű fák között,
hogy parancsot osztogasson?
Por gúnyába öltözött,
s megmarkolta békés fáknak,
imádkozó ágait,
s eltitkolta rossz urának,
a gonosz szándékait!

Vajon, emberi lény küldte,
meghasonlott és hamis?
Lehet, hogy az ördög szülte
és gonosz lett maga is?
Száraz ágak porrá törnek,
de az ifjú, fiatal,
zöld levelek tündökölnek,
mert még mind élni akar!

Lám, dacolnak ők a széllel,
még remélnek holnapot,
s nem bír a sok friss levéllel,
mikben az élet ragyog!
Száraz törzsek mind feladják,
de együtt a sok levél,
ágaikat megragadják,
mert a hit még mindben él!

Ha a zsoldos szél tovább fut,
róluk a por lepereg,
kinyújtózva sóhajtoznak
a túlélő levelek.
Külön-külön gyenge jószág,
együtt közös az erő,
a szél randalírozása,
csak együtt túlélhető!

Aranyosi Ervin © 2023-07-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

Szembesülni önmagammal,
egy érdekes találkozás.
Együtt rezegni bent egy hanggal,
amit nem hallhat senki más.
Megismerni, hogy ott a mélyben,
egy érző, szép lélek lakik,
s eggyé válva, ott, egy személyben,
így lehetünk csak valakik…

Feloldódni az „itt és most-ban”,
megélni azt, mi adatott,
s tenni teremtő állapotban,
átírni jobbá a napot!
Értékeinket felismerni,
kiállni mindig magunkért,
s adni lélekből emberséget,
a jobbá váló holnapért!

Nem hagyni hajónk zötykölődni
hétköznapok hullámain,
sorsba önként beletörődni!
Teremtsenek már szavaink!
Miénk a gondolat hatalma,
ne adjuk hát át senkinek!
A tudás fáján érő alma,
ha nem használod, akkor minek?

Nem kígyó volt, ki nekünk adta,
s a tudás, az a hatalom!
Amiről tudatlan lemondok,
mert használni nem akarom?
Tudatlanok, megvezetettek
nyissátok végre szemetek,
a világ úgy tud jobbá válni,
ha győzni fog a szeretet!

Igazságot helyére tenni,
elzavarva a hazugot,
ne kelljen tudatlanná lenni,
ismerjem fel, hogy több vagyok!
Atyánk az élő, kegyes Isten,
mely mindenségben létezik,
nevével durván visszaélnek,
s a lélek ezért éhezik.

Jó lenne végre azzá válnunk,
akik valójában vagyunk,
Isten gyermekeként kiállnunk,
s tudni, hogy nyomokat hagyunk!
Egymás lelkébe szépet szórni,
lélek-magot, ami kikel,
lelkünkön át az Úrhoz szólni,
s nem versenyezni senkivel.

Élni, a létet megcsodálva,
a természetben Istenünk,
mert itt van, a csodává válva,
a világunkban, itt, velünk!
S nem is kell hozzá imádkozni,
beszélgess bátran el vele,
lelkedben meg fog mutatkozni,
benned is ott él eleve!

Az itt és most-ban megtalálod,
ha lelked mélyén jól figyelsz,
teremtőd, s egyben jó tanárod,
s nála majd megértésre lelsz!
Boldoggá tesz, ha reá hallgatsz,
ha lelked mélyén megleled,
megsúgja: – Többé meg nem halhatsz! –
s mindig is itt volt teveled!

Keresd hát őt a lelked mélyén,
hisz ő maga a szeretet,
örömre lelsz léted megélvén,
csak hunyd le bátran szemedet!
Csodád magadban megtalálod,
s ha azzal végre egyesülsz,
valóssá válik a világod
s végre a helyedre kerülsz!

Napfény voltál az életemben,
hogy eltűntél, arról én tehettem,
tükröződtem a szép szemedben,
egy álom voltál nekem.

Napfény voltál, mond hová lettél,
messze tőlem, vajon mért mehettél,
míg itt voltál boldoggá tettél,
csak álom voltál nekem?

Refrén:
Az űrt be kéne töltened,
mit magad mögött hagytál,
mikor elszaladtál,
és több esélyt nem adtál.
A szívem összetörheted,
én mégis visszavárlak,
a két karomba zárlak,
hadd élhessek veled!

Napfény voltál, az is maradtál,
a lelkemre hogyan is hatottál
szerelmünk ugye nem halott már?
Ne csak álmom légy nekem!

Refrén:
Az űrt be kéne töltened,
mit magad mögött hagytál,
mikor elszaladtál,
és több esélyt nem adtál.
A szívem összetörheted,
én mégis visszavárlak,
a két karomba zárlak,
hadd élhessek veled!

Álmatlan éjszakák távoli világban,
honvágy által gyötört, folyton fájó szív.
Örök útkeresés, tömeges magányban,
miközben a hazád – érzed – visszahív.

Ott a munkád megvan – pénz is csurran-cseppen –
s míg monoton végzed, a világ sem zavar.
Ha leteszed, bolyongsz a sivár idegenben,
és ha magyar hangot hallasz, felkavar.

Tudod-e, hogy azok lopták el hazádat,
akiknek dolgozol, kiktől enni kérsz?
Lelked az elhagyott ország ellen lázad,
Mert te mind elhiszed: – Látod? Ennyit érsz!

Hiszen könnyű dolog messze menekülni,
s eladni a lelked ott, hol pénz az úr!
Ám, egy fájó érzést nem tudsz elkerülni,
közted és hazád közt a kötés nem lazul.

Itt hagytad a jussod, ősi örökséged,
mások meg szétlopják szülőföldedet.
Te meg ott keresed, hogy miről szól az élet,
s hiszed megtalálod a jólétedet.

S lesz majd, amikor már nem tudsz hazajönni,
mások birtokában lesz már a haza.
Nem leszel már képes bőségben fürödni,
s utcára fog dobni a mások igaza.

Idegen törvények ülnek jogot rajtad,
s akkor is magányos, s hontalan leszel.
Akkor fogsz rájönni, te nem ezt akartad,
már nem is magyarként. Akkor mit teszel?

Néhány fénylő évért elhagytad hazádat,
s az, aki kitartott, itt csak az maradt?
Meglelted más honban kies kalitkádat,
pénzrácsokkal őrzik a szabad madarat?

Nem félsz, hogy késő lesz akkor visszatérni,
ha majd visszavágynál, de nem lesz hova?
Itthon, idegenként akkor jó lesz élni?
Azt hinni, hogy sorsod volt csak mostoha?

Hatszázezer álom hagyta el hazáját,
kényelmesebb élet csábította el!
Elvesztve gyökerét, őseit, családját,
s igazolta: – Élni, ennél jobban kell!

Aranyosi Ervin © 2018-07-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Minden este ünnep lészen,
kigyúlnak a csillagok.
újra élem emberségem,
Istenemmel egy vagyok.

Refrén:
Hálát adok hát az úrnak,
megélem világomat,
engem hívott el tanúnak,
tapasztalni álmomat

Hála, hála, hála, hála
hálám bennem felragyog.
Hála, hála, hála, hála
Teremtőmmel egy vagyok.

Hálát adok hát az úrnak,
megélem az életem,
engem hívott el tanúnak,
hogy világom jobb legyen

Hálás vagyok én az Úrnak
teremtőnek alkotott,
bennem élő vágyak gyúlnak,
vele, s benne egy vagyok.

Refrén:
Hála, hála, hála, hála
hálám bennem felragyog.
Hála, hála, hála, hála
Teremtőmmel egy vagyok.
Élek élek, végre élek,
végre élem életem,
élek élek, végre élek,,
a világom egy velem.

Teremtő a gondolat,
ne teremts hát gondokat!
Inkább álmodj szépeket,
jövőd máris szép lehet.
Képzeld el, s én megadom,
csak változtass magadon,
hittel éld az életed,
s nem leszel sosem beteg!
Alkoss, álmodj szebb jövőt,
hisz a világ nagyra nőtt.

Nem várom, hogy térdepelj,
inkább tiszta fényre lelj!
Az már szívedben lakik,
s nem használod, csak alig!
Az a fény a szeretet,
én adtam azt teneked!
Szórd és vissza hull reád,
tőle gyógyul a világ!
Ha adod, vissza kapod,
jóságban ölt alakot.

Ne kulcsold a két kezed,
mint, ki mindig vétkezett!
Nem vagy bűnös! – én tudom –
csak nem jársz a jó úton.
Nem cél a mennybe jutás,
kezedben van a tudás.
Mennyből jöttél, mennyben élsz,
vissza majd a mennybe térsz,
hogy majd újra leszüless,
s ennek vége sose lesz!

Mindig más a feladat,
tedd boldoggá magadat!
Tégy boldoggá másokat,
ezzel sose várj sokat!
Az élet játék csupán,
játszhatsz szépen, vagy bután.
A legjobban azt teszed,
ha léted kézbe veszed,
és ha majd a szív vezet,
azt szolgálja bölcs eszed!

Másokban is ott lakom.
Hogy bántsd őket nem hagyom!
Hisz ők is egyek veled,
ezt kéne megértened!
Mert amit adsz, azt kapod,
gondolat ölt alakot.
Amit küldesz, visszatér,
felelős vagy mindazért!
Ha hálás vagy, még adok,
a „jó tündér” is én vagyok!

Tárd ki szíved, s karjaid,
szabadságod ott lakik,
ne kulcsold a két kezed,
az csak rabsághoz vezet.
A szabadság benned él,
figyeld lelked, mert beszél,
s a te lelked egy velem,
s minden lélek gyermekem.
Mindőtökkel egy vagyok,
s ettől vagytok mind nagyok.

Szeresd társad, mint magad,
ennyi csak a feladat!
Szív vezessen, ne az ész,
szeretettel többre mész.
Szeretetből adj sokat,
tégy boldoggá másokat!
Meglátod, ez boldogít,
s mást is majd jóra tanít.
Ha szívedben fény ragyog,
érzed majd, hogy ott vagyok!

Tél az úr az erdőn,
fagy mar fűbe, fába.
Jégbe, hóba süpped,
a nyurga őz lába.

Mi ehető lenne,
azt most hó takarja,
nincs rügye a fáknak,
nincs fűnek új sarja.

Csak az ember adhat
neki eleséget,
csak a vadetető
csillapíthat éhet.

Több veszély is les rá,
soványabb az erdő,
búvó hely sincs annyi,
nincsen elegendő.

Kegyetlen úr a tél,
szánalom nincs benne!
Csak a remény éltet:
– Bár már tavasz lenne!

Te is TEN vagy, azzá lettél,
mikor ide leszülettél!
Teremtéssel felruházott
az Úr, aki legyen áldott!
Megáldott a gondolattal,
s ha tudnád, mire mész azzal,
sosem félnél, sosem sírnál,
mindig egy szebb jövőt írnál!

Te is TEN vagy, teremtő kész,
de minek a teremtő ész,
ha önmagadban nem hiszel,
csodát véghez sosem viszel.
Mert a hited akadályoz,
kétkedésed meghatároz,
holnapodról nincsen képed,
s így nem látod az egészet!

Pedig te is TEN vagy, tudom,
ám csak csámborogsz az úton,
a céljaid alig látod,
hitrendszered a korlátod.
Hiszed, sorsod meg van írva,
tudásod viszed a sírba,
mert csak földi kincset hajszolsz,
értelmetlen célból harcolsz.

Neked is TEN-né kell válnod,
létre hozni valóságod,
kellő szeretetre lelni,
s nem másoknak megfelelni!
Teremteni boldogságot,
megváltani a világot,
szépíteni, jobbá tenni,
mennyországot teremteni!

Szóltam az Úrhoz, s válaszolt.
Lelkemben kelt egy gondolat.
Talán csak szívem álma volt?
– Oldd meg magad a gondodat!

Hiszen a gondolat teremt,
s a hit mindenben támogat.
Neked adtam a végtelent,
a szíved mégis fáj sokat.

Beléd ültettem a reményt,
s amire vágysz, azt megkapod!
Hogy megláthasd, kaptad a fényt,
és időt rá, – a holnapot.

Csak sóvárogsz, de nem hiszel,
nem érzed úgy, hogy jár neked!
Mindenbe kétséget viszel,
koldus vagy, ki csak kéreget!

És hiába nyújtom feléd,
neked adnám a kék eget,
csak elfogadnod illenék,
de nem nyúl felé két kezed.

– Hát nem kell mégsem? – Megmarad!
Lesz majd talán ki elveszi!
Te meg csak áltatod magad.
Más elfogadja, s élvezi!

Na persze, akkor fáj szíved,
az irigység megmérgezi,
a másiknak mindent lehet,
hát ezt az Úr miért teszi?

Biztattalak, álmodni merj!
Nagyot, gazdagot, fényeset!
Tapasztald meg, hogy végre nyerj,
a választás is rád esett!

Tárd ki karod, várd a csodát,
s képzeld, hogy máris a tiéd.
A jövőt mában élve át,
legyen öröm a földi lét!

Legyen kincsed és örömed,
tapasztalj, élvezd, boldogulj!
Mert vágyat megélés követ,
s nem kell, hogy ezért térdre hullj!

Hisz gyermekem vagy én nekem,
s ha kérsz, oly szívesen adok.
Lelkedben ott szól énekem,
s örökre veled maradok!

Az Úrtól kéred, milyenné tegyen.
Pedig csak tenned kéne azt, hogy úgy legyen.
Hisz képes vagy rá, képessé tett reá!
– Csak engedd meg, hogy legyen! – mondaná.

De te tőle várod és követeled,
nem gondolkodsz, nincs saját ötleted,
és tenni érte végképp nem akarsz.
Csak siránkozol és sebet vakarsz.

Minden vágyad, hogy szeressenek,
hogy földi kincseid lehessenek.
Ám imát mormolsz rendületlenül,
s látod, az élet messze elkerül.

Pedig az ember régen teremtésre kész,
ügyes a kéz, és oly okos az ész,
a tett, a szó varázsa isteni,
s az teremt is, aki felismeri.

Ne várj reá, segíts önmagadon!
Ha várok, csak, az Istent tagadom.
A gondolat, a szó, ami teremt,
ez tesz emberré, mindenek felett!

Fogadd el azt, hogy Urad benned él,
teremtsd világod, teremtő legyél!
Kövesd a példát, mit Jézus mutatott,
mellyel hitet és új reményt adott!