Aranyosi Ervin: Tintaló, avagy a pacából lett paci

Aranyosi Ervin:
Tintaló, avagy a pacából lett paci

Egyszer volt, hol nem volt,
volt egyszer egy tinta folt.
Toll ejtette a papírra,
s nem reagált a radírra.
Nem tűnt el, csak kéklőn fénylett.
Kéklő felhőként örvénylett.

Néztem, néztem, de nem tetszett,
tiszta lapot összefestett,
s nem is láttam jónak, szépnek,
egy formátlan, buta kép lett!
Folyt a tollamból a tinta,
s lám a buta papír itta.

Fogtam hát egy másik tollat,
mert a pacni nem rabolhat,
el egy egész papírt tőlem,
hogy ne is halljon felőlem.
Nézegettem hát a foltot,
mert akkor még nyugton volt ott!

Nem volt keze, nem volt lába,
biztos nem járt iskolába.
Nem is tudta mi a játék.
– Ha így hagynám jobban járnék?
Egy kis ördög ébredt bennem:
– Hogyan kéne lóvá tennem?

Rajzoltam rá egy lófejet,
mert a pacni hagyott helyet,
aztán alá négy lólábat,
a lábakra meg patákat,
a végére hosszú farkat,
mert anélkül nem maradhat!

Itt állt hát egy kéklő, kék ló,
a lábain nem volt béklyó,
ágaskodott és nyerített,
de lám, rám sem hederített.
Így lett paci a pacából,
amit egy kék paca ápol.

Figyeltem, hogy meddig bírja,
itt tartani a papírja,
egyet-kettőt ágaskodott,
s az asztalra átslattyogott,
s kezdődött egy hosszú vágta,
s elfutott a nagyvilágba.

Úgy elszaladt tőlem mintha,
nem is lett volna itt tinta.
Biztos rétre, Napra vágyott,
megismerni a világot.
Ha kék lovat látnál egyszer,
tudd meg, hogy az tőlem ment el!

Aranyosi Ervin © 2017-06-25.
A vers  és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva