Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Közösen


Aranyosi Ervin: Közösen

Egész életünkben tanulunk egymástól,
s tele lesz a fejünk a sok tanulástól.
Ám a legfontosabb, nincs leírva mégse,
mert az már bennünk van, a szívünkbe vésve!
Csak a szeretettől szépül a világunk,
csupán örömökre, s boldogságra vágyunk.
Sok kis, apró öröm, kövei az útnak,
amin a vágyaink céljaikhoz jutnak.
Együtt persze könnyebb és vidámabb sokkal,
szebb közösen járni, együtt, barátokkal,
és mikor utunkon szeretet vezérel,
vágyaid sorából sokkal többet érsz el!

Aranyosi Ervin © 2017-03-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mókus és a tükörképe

Aranyosi Ervin: Mókus és a tükörképe

Itt, a képen Mókus Mária,
titokban a tavaszt várja.
Kicsi szívét vágyak lakják,
felfedezzék szép alakját!

Nézegeti, vajon szép-e,
tóvizén a tükörképe?
Most még útját egyként járja,
s várja, rátalál-e párja?

Szerelemre van szüksége,
ha már a rút télnek vége
jöjjön érzelem és mámor,
erre vágyott kiskorától!

Ha majd eljön Mókus Miki,
szívét majd neki önti ki,
vele léphet boldog frigyre,
így tehet szert sok irigyre.

Mókus Miki, arra járva,
rátalált a mókus lányra.
Mókus szíve nagyot dobbant,
szerelemnek lángja lobbant.

A lány mancsát meg is kéri,
és boldogan megígéri,
ha hozzájön feleségül,
az élete is megszépül.

Így lesz Mária boldog mátka,
s lehullik a magány átka.
Mókuscsalád veszi körül,
aminek majd szíve örül!

Aranyosi Ervin © 2017-03-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A házőrződ jelent

Aranyosi Ervin: A házőrződ jelent

Amíg távol voltál, őriztem a házat!
Ami itthon történt, szinte már gyalázat!
Jött egy papírember, rossz szándékkal persze,
mert a távolléted biztos megneszelte.
Persze, azért vagyok, hogy birtokod védjem,
és hogy megszolgáljam a napi ebédem!
Hát én letepertem ezt a papír-embert,
foggal marcangoltam, ellenkezni sem mert.
Darabokra szakadt, szinte szertefoszlott,
ebből is láthatod, hogy igazán rossz volt.
Hát csak ennyi történt, a tényt csak jelentem,
Ebédemet kérném, most már ennék menten!

Aranyosi Ervin © 2017-03-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A maci az tudja

Aranyosi Ervin: A maci az tudja

Macikámmal beszélgettem,
azt mondta: – Itt a tavasz!
Megújul a szép természet,
világunk sem ugyanaz!
A fű sarjad, virág nyílik,
rügyet bontanak a fák.
Megszépül és színessé lesz
körülöttünk a világ.
Napról napra jobb a kedvünk,
virágzik a mosolyunk,
csak hagynunk kell hatni ránk
és mi is kitavaszodunk!

Aranyosi Ervin © 2017-03-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Vicces malacok


Aranyosi Ervin: Vicces malacok

Meséltél egy malac viccet,
de mi azért szeretünk!
Nem zavar, ha nevetsz rajtunk,
mi is visszanevetünk.
Ismerjük a hibáinkat,
csak nem tudjuk levetni,
mert ha minden tökéletes,
min fogunk majd nevetni?

Aranyosi Ervin © 2017-02-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

 

 

 

 

 

By

Aranyosi Ervin: Születés


Aranyosi Ervin: Születés

Általad lettem, ím, újjá születtem,
megnyíltam végre egy új világ előtt!
Elvarázsolsz, úrrá lettél felettem,
új létet adsz ma, egy szebbet, élhetőt!

Tápláld a lelkem, mely éhezett sokáig,
üresség kongott benne, mint harang.
A dal hiánya, leláncolt rabbá máig,
nem üres csend, kiürült néma hang.

Te megtöltötted szíved énekével,
daltól virágos kedvet hozva el.
S lettem a föld, felszántva jó ekével,
melyből termő mag virágoz ma fel.

Életet adtál, hát életre keltem,
megszületésként kelt életre lelkem.

Aranyosi Ervin © 2018-02-17,.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Furcsa egy növény


Aranyosi Ervin: Furcsa egy növény

Kikelt a muskátli, s macska hangon nyávog.
Édes kis virágom, ezt miért csinálod?
Neked az a dolgod, levelet növesszél,
kedves virágoddal, díszelegjél, tetsszél!
De te forgolódsz csak, csereped kaparod,
s nem virágra hajaz szőrmók kis alakod.
Inkább vagy te cica, mint egy nyíló virág.
Gyere, mássz ki onnan, vár reád a világ!

Aranyosi Ervin © 2017-02-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ha szemébe nézel


Aranyosi Ervin: Ha szemébe nézel

Ha szemébe nézel, szeretete árad,
számára nincs semmi értékesebb nálad!
Sosem kicsinyel le, megbecsül, értékel,
szeretettel szolgál egész életével.
S milyen keveset kér, csupán az idődet,
csupán simogatást, kedvességet tőled.
Elég, ha ránézel, már ezért is hálás.
Könnyebb általa a jó emberré válás.

Aranyosi Ervin © 2017-02-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Farsangi mulatság

Aranyosi Ervin: Farsangi mulatság

Eljött hát a farsang, már a tavaszt várjuk,
Hideg tél kapuját lassanként bezárjuk.
Nagy evés-ivással készülünk a nyárra,
kedvünk támad még egy téli mulatságra!

Táncolunk, vigadunk, a tél meneküljön,
a sötét, a hideg mostantól kerüljön!
Találja meg minden fiatal a párját,
miközben a farsang vidám táncát járják!

Fiúk a lányoktól szép bokrétát kapnak,
ez legyen a dísze mindegyik kalapnak!
Álarcot öltenek, s elbújnak mögötte,
ne lássa a falú, mely család szülöttje.

Szerepet is játszhatsz, teheted a szépet,
szép szavak és táncok varázzsal igéznek.
Busójárás során elűzik a telet,
jöjjön a helyébe a csodás kikelet!

Magas máglyát raknak, lobogjon az égre,
a tél boszorkányát elégetik végre.
Jó zene, víg dalok emelik a kedvet,
borként fogyasztják el a jó szőlő-nedvet.

Oly sokan ilyenkor, álruhába bújnak,
királylány, s királyfi közös nótát fújnak,
s lám a balett-táncos vígan járja táncát,
szédíti, csábítja a bál szép huszárját.

Táncol a boszorkány, varázsló igézi,
tündér a meséjét koldusnak idézi.
Sorban az állatok itt életre kelnek,
táncolnak, vigadnak, boldogságra lelnek.

Itt van hát a farsang legyen jó a kedved,
ne búsuljon senki, ki velünk nevethet!
Álljon be a körbe, legyen boldog tőle,
mi meg vidám embert faragunk belőle.

Aranyosi Ervin © 2017-02-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Aludt a szívem…

Aranyosi Ervin: Aludt a szívem…

Aranyosi Ervin: Aludt a szívem…

Aludt a szívem, s nem álmodott,
csak dobbant céltalan.
Megláttalak, s megváltozott,
azóta célja van!

Refrén:
Minden dobbanásban érted él,
terólad álmodik.
Azóta csak szépet remél,
s a szívedben lakik.
Mióta ismerlek, én gazdagabb vagyok,
ez a sok furcsa érzés megváltoztatott!
Nem tudok élni többé, s nem gondolni rád,
általad vált csodássá a régen zord világ.
Mióta ismerlek a bánat elkerül,
érzem, hogy fény van bennem, izzón legbelül,
Nem tudok élni többé, s nem gondolni rád,
megszépült, s élővé vált bennem a világ!

Aludt a szívem, de már dobog,
mert ma már van miért,
A céltalan, üres világ
számomra véget ért!

Refrén:
Minden dobbanásban érted él,
terólad álmodik.
Azóta csak szépet remél,
s a szívedben lakik.
Mióta ismerlek, én gazdagabb vagyok,
ez a sok furcsa érzés megváltoztatott!
Nem tudok élni többé, s nem gondolni rád,
általad vált csodássá a régen zord világ.
Mióta ismerlek a bánat elkerül,
érzem, hogy fény van bennem, izzón legbelül,
Nem tudok élni többé, s nem gondolni rád,
megszépült, s élővé vált bennem a világ!
Aludt a szívem, aludt a szívem,
aludt a szívem, de felébredt
és ébren álmodik…

Aranyosi Ervin © 2017-01-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével a vers előtt, és a versszakok megtartásával együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva