Tengernyi „hullám” nyaldos körbe-körbe,
– de jó vagyok, – micsoda verset írok!
S nem látom régen magam a tükörbe’.
Nem érdekelnek a teleírt papírok.
Valaha egykor víg életet éltem,
ma már csak döcög létem szekere.
Isten-valómat megmutatni féltem,
– írok én bármit, csak legyen sikere.
Ritmussal, rímmel, régen nem törődöm,
– mit számít már, a kutyának való.
Lelkemnek a test, csak egy bezárt börtön,
rémülten állok, mint leszúrt karó.
Tudom, a világ kilökött magából,
elmennék innen, de nem tudom mi vár.
Szebb jövőt látni hit-hályogom gátol,
Szemem előtt az életem sivár.
Sírdogálok, hogy sajnáljatok végre,
tördelt sorokba írom életem.
Nem várok már az éltető reményre,
csak a sajnálat hiányzik nekem…
Sajnálj hát engem! Látod mivé váltam?
Állati sorba küzdöttem magam.
Egykor még büszkén, sor elején álltam.
Ma már kerülöm, s ott hagyom, ha van.
Sajnálj hát kérlek, ez csak, ami éltet,
elnyűtt lelkemet ez nyugtatja meg.
Könnyen sértődöm. Ha javamat nézed,
pislogó lángomat csak ez nyújtja meg.
Aranyosi Ervin © 2012-07-29.
A versek megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
Legutóbbi hozzászólások