Aranyosi Ervin: Csak ülök és…

Aranyosi Ervin: Csak ülök és…

Csak ülök és elmélkedem,
merengek az emlékeken,
mitől volt a világ másabb?
Mért tisztelted embertársad?
Mért figyeltél jobban, mint ma?
Hová lett az élő minta?
Fontosabbak tán a tárgyak?
Az emberek mért nem látnak?

Maguk köré mért nem néznek?
Mért van hatalma a pénznek?
Mért hisznek el hazugságot,
s fogadják el a világot
úgy, ahogy van, szeretetlen,
ahogy élni lehetetlen?
Mért nem néznek önmagukba,
mért nem látnak holnapjukba?

Amit látnak, mért tagadják?
Amijük van, mért nem adják?
Mért nem szórják szerteszéjjel?
Mért álmodnak csupán éjjel?
Mért nem gondolnak merészet,
s mért nem minta a természet?
Mért pusztítják el az élőt,
s mímelik az istenfélőt…

Csak ülök itt, és nem értem,
hogy szeretni, mért nem érdem?
Óvni, véd’ni a világot,
fát, madarat, kis virágot,
folyót, tengert, s persze egymást?
Néha szeretném, hogy meglásd:
– Te a szolgádat szolgálod,
s pénzbe fojtod a világod!

Aranyosi Ervin © 2019-03-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva