Aranyosi Ervin: Tikkasztó nyárban

Aranyosi Ervin: Tikkasztó nyárban

Meleg liheg egyre a nyakamba.
Bár csak egy hűs szellőcske akadna,
s marasztalnám, és talán itt maradna…
Eddig sem vehettem önmagamra,
de a hőség ragaszkodik,
kicselezném, de ravaszkodik,
amint a nap kel, rögtön árad,
s levetteti összes ruhámat,
még sincs menekvésem előle,
hiába van, hogy bőröm pőre.
Nincsen szükségem már cipőre,
bár olyan forró már az aszfalt,
milyet talpam még nem tapasztalt.
Elegem van és melegem is egyben,
Ó jó uram, csak részesíts a kegyben,
s szelídítsd meg a bősz, forró nyarat,
ne szórjon rám tikkasztón aranyat!
Egy csepp kis árnyat, némi enyhet adj!
Ó, jó uram, kérlek, kegyes maradj!
Persze, tudom hogy télen kértelek,
küldj meleget, s most mégsem értelek!
Hisz csak a tél volt túlon-túl fagyos,
de májusban sem volt egünk napos,
akkor szívünk még túl gyakran didergett,
s összébb bújtunk, megannyi fázós gyermek.
Most meg, csak főlünk a saját levünkben.
Cseppet sem vagyunk elemünkben!
Csak erőtlenül el-eltikkadunk,
hisz védtelen, hevült lelkek vagyunk.
Ne küldj vihart, elég egy röpke zápor,
hogy felüdüljünk végre, igazából!

Aranyosi Ervin © 2019-06-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva