Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Ajándék, szeretettel

Aranyosi Ervin: Ajándék, szeretettel

Aranyosi Ervin: Ajándék, szeretettel

Én úgy hiszem, az ajándék, csak szívből jövő lehet,
amire vágyik minden szív, egy csoda: SZERETET!
Valami, mely nem tárgyias, szükségtelen holmi,
olyan ami belülről jön, s nem lehet birtokolni.
Az ajándék, olyan legyen, mitől vidul a lélek,
amely belülről melegít, amitől érzem, élek!
Mely önmagunkból adható, ami belőlünk árad,
amit a szív tud nyújtani, amiért kezünk fárad.
Az ajándékot készítsd Te, s töltsd meg szeretettel,
attól lesz szép, ha egyedi, ha benne él az ember…

Aranyosi Ervin © 2014-10-21..
A versek megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Legyen szebb a Karácsony!

Aranyosi Ervin: Legyen szebb a Karácsony!

Aranyosi Ervin: Legyen szebb a Karácsony!

Legyen ez a nap – mint Jézus születése –
mikor világunkba JÓ EMBER született.
Legyen ez a lelkünk szebbre ébredése,
szülessen szívünkbe jóság, szeretet!

Sötét, önző korban, jöjjön a megváltás,
tiszta fény ragyogjon, s békesség körül.
Minden élőlényre sugározzon áldás,
– mert, ha szebben élünk, a teremtőnk örül.

Tárd ki hát a szíved, töltsd meg szeretettel,
legyen a világunk újra élhető.
Hálásan örüljön egymásnak az ember,
legyen a fájó múlt, mind feledhető.

Ajándékozz mosolyt, néhány kedves szóval,
díszítsd fel a lelked, mint egy szép fenyőt.
Adj örömöt másnak, ne fukarkodj a jóval,
jó példával győzz meg, minden kétkedőt!

Legyen ez az ünnep maga az ajándék,
szülessen szívünkbe jóság, szeretet!
Legyen mindenkiben a jobbító szándék,
elmondhassuk újra, Megváltónk született!

Aranyosi Ervin © 2013-12-23.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

By

Aranyosi Ervin: A legszebb dísz a fán


Aranyosi Ervin: A legszebb dísz a fán

Segítettem díszíteni,
s azt mondtad, hogy szép vagyok!
Úgy döntöttem, Karácsonykor,
itt a fádon maradok.
Én leszek a legszebb díszed,
s szívemben a szeretet.
A fenyő, s a többi díszek,
adnak hozzám keretet…

Aranyosi Ervin © 2013-12-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Karácsony előtt

Aranyosi Ervin: Karácsony előtt

Bejárhatsz áruházat, boltot,
de kapni ott, ezt nem lehet.
Oly különleges, szép ajándék,
a szívből jövő szeretet.

Kifogyhatatlan, örök forrás,
ott ered szívünk rejtekén.
Csak hagyni kéne szétáradni,
– ömöljön szét a földtekén!

Hidd el, sosem fog hiányozni,
sosem fogy el! – Sőt, visszatér!
S úgy gyógyít testet, s minden szervet,
mint a megújult, tiszta vér.

Két dolog van csak, ami árthat,
a rossz szándék, s a félelem.
A szeretet ezt mind legyőzi:
– „lelket tápláló élelem”.

Csak hinnünk kell a szeretetben,
– alapvetően jók vagyunk!
Csak látnunk kell, hogy mi irányít:
Szerető szívünk? Bölcs agyunk?

Legjobb, ha szeretet vezérel,
a jó szándék, az érzelem.
Ki hisz a jóban, igazságban,
az együtt érez én velem.

Szeressük jobbá a világot,
a sötétet, fény váltsa fel!
Legyen a Föld olyan, hol lelkünk,
több milliárdnyi társra lel!

Aranyosi Ervin © 2013-12-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Levél a Jézuskához

Aranyosi Ervin: Levél a Jézuskához

Drága, jó Jézuska,
most levelet írok.
Üresen várnak rám,
hófehér papírok.
– Azon gondolkodom,
mit is kéne kérnem?
Na, de ne ijedj meg,
kevéssel beérem.

Apunak szeretnék
sok-sok időt kérni,
hogy a játszótérre
el tudjon kísérni.
Azt kívánom, mindig
legyen jó a kedve!
Ne morogjon velem,
mint egy morcos medve!

Játsszon velem végre,
hógolyó-csatákat.
Mondhassa nyugodtan,
hogy: – A munka várhat!
Este meg olvasson
csodaszép meséket.
Ő is legyen hálás,
hogy nekem mesélhet!

Segíts, hogy a pénzre,
sose legyen gondja.
A világ sok baja,
vállát sose nyomja!
Úgy érezze mindig,
jól mennek a dolgok.
Az én jó Apukám,
legyen mindig boldog!

Hogy a becsületen
ne eshessen csorba,
drága, jó Anyukám
jöjjön most a sorba.
Azon gondolkodtam,
neki mit is kérjek.
Amit a hölgyeknek
nem adhatnak férjek?

Neki aztán – tudod –
soha sincs ideje.
Mert a háztartáson
jár mindig a feje.
Olyat kérnék neki,
ami nagyon tetszik,
mert a családjáért
Ő nagyon igyekszik.

De nem is kívánok
olyat, amit vehet.
Olyan csoda kéne pont,
mint a szeretet!
Egész évben mosolyt
csalnék az arcára,
sose görbülhessen
meg egy haja szála.

Nagyon jól jönne egy
csodatévő szellem.
Aki harcot visel
a porcicák ellen.
Mos, vasal, mosogat,
főz és bevásárol,
levesz minden terhet
az Anyu válláról.

Anyu is ráérne
végre velem lenni,
jó lenne majd vele,
uszodába menni.
S ha a közös program
nem rajtuk fog múlni,
úgy elvinném Őket
gyakran kirándulni.

Itthon társasjáték,
kártya, mese várna,
ami tán ráférne,
minden jó családra.
Közös nevetgélés,
együtt töltött percek,
szíves, boldog órák,
amik lassan telnek.

A karácsony teljen
közös énekléssel.
Erről kicsi húgom,
jó öcsém ne késs el!
Kedves Jézuska,
Mi nem sokat kívánunk.
Legyen egészséges,
s boldog a családunk!

Aranyosi Ervin © 2013-12-10
A vers és a kép megosztása,
másolása, csak a szerző nevével
és a vers címével együtt lehetséges
Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mikulásnak – Karácsonyra

Aranyosi Ervin: Mikulásnak - Karácsonyra

Aranyosi Ervin: Mikulásnak – Karácsonyra

Mikulásnak – Karácsonyra – nem kívánok egyebet,
hozzon neki a Jézuska, sok-sok kedves gyereket.
Taníthassa jóra, szépre, a sok vidám csemetét,
szeretetét egész évben köreikben szórja szét!
Tudja meg, hogy nem csak egy nap, van az évben, gyerekek,
amikor az ember szívét átszövi a szeretet!
Ne csak csoki és cukorka édesítse a napot,
hanem mosoly, szív-szeretet, s add tovább, ha megkapod!

Aranyosi Ervin © 2013-12-01.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Öregapó karácsonya

aranyosi_ervin_öregapo_karacsonyaAranyosi Ervin: Öregapó karácsonya

Fenn a hegyen, kis házában
éldegélt egy remete.
Magányos volt, – kérdezhetnéd –
vajon boldog lehet-e?
Egyszer, régen elmenekült,
elvesztette a hitét.
Nem hitte, hogy élő ember,
visszaadja neki még…

Fenn a hegyen nagy hó hullott,
hófehér lett a világ.
A közeli falucskában
bezárták az iskolát.
A gyerekek öröméhez
megvolt minden, ami jó.
Szabadidő, jó barátok,
és vastag hó takaró.

Egy kis csoport, egy fél osztály,
kirándulást tervezett.
Úgy döntöttek, társaikkal
megmásszák a nagy hegyet.
Hátizsákjuk élelemmel,
szívük jó kedvvel teli.
Hívta őket a nagy kaland,
– ki keresi, megleli.

Ahogy mentek, fel a hegyre,
egész végig nóta szólt,
Útjuk közben víg dalukra,
varjú, szarka válaszolt.
Néha láttak őzikéket,
mókus szaladt fenn a fán.
– Futás haza az odúdba,
meg ne fázzál kiskomám!

Nagy vidáman meneteltek,
a délelőtt elszaladt.
Visszanéztek falujukra,
s nem láttak már házakat.
Hegy tetején, az út végén,
havas tisztás terült el.
Körülöttük már a világ
szép karácsonyt ünnepel.

Kezdődhetett hát a játék,
ketté oszlott a csapat.
Hócsatához, hógolyókat
gyúrni, – ez a feladat.
Hósáncokat építeni,
ami megvéd, s jó magas.
Ha rád támad az ellenfél,
ne te legyél majd havas.

Erdőszélén, kicsi házban
öregapó csak morog.
Csoda csendjét megzavarta,
az a vidám tíz torok.
Zsörtölődik, hogy a világ,
mért nem hagyja élni őt,
miért küldte ide ezt a
tíz kis hangos lókötőt?

Közben kint a játszótársak,
készek már a csatára,
jókedvüknek, örömüknek
talán nincs is határa.
Az egyik csapat máris támad,
a másik meg fogadja,
Célba talál pár hógolyó,
de nincsen, aki feladja.

Kergetőznek, dobálóznak,
száraz egyik sem marad.
Arcuk piros a hidegtől,
– hólé hűti a nyakat.
Minden egyes találatuk
nevetésre ingerel.
– Ha eltalálsz, jó ha tudod,
szárazon nem viszed el!

A víg kedvük szerte árad,
mint nyáron a nagy folyó.
Néha nyitott szájat talál
az eltévedt hógolyó.
Egyik csapat sem tud győzni,
a másik sem adja fel.
Elfáradtak, megéheztek,
s ha ez így van, – enni kell!

Csuda jó volt ez a játék,
szívük vígan zakatol.
De jó lenne most leülni,
melegedni valahol.
És ahogy így körülnéznek,
meglátnak egy házikót,
düledező, rogyadozó,
kívül-belül csupa folt.

Kéményéből lenge füst száll,
s ahol füst, ott tűz lobog!
– Kopogjunk be, tán beenged,
– s az ajtón tíz kéz kopog.
– Mit akartok? – Szól az apó!
nektek nincs itt helyetek!
– Szeretnénk átmelegedni!
– suttogják a gyerekek.

Morgolódik a vénember,
– nem tud nemet mondani.
Elfordul a kulcs a zárban,
– nyikorgását hallani.
Kitárul a kopott ajtó,
belépnek a gyerekek.
A sarokban öreg macska
fújásával fenyeget.

– Üljetek le! Le a földre,
száradjon a ruhátok!
De csak csendben, mert a zsivaj
füleimnek nagy átok.
Hátizsákból előkerül
minden féle jó falat.
Kínálják a cirmos macskát,
ki nem fúj már, nem harap.

Megkínálják öregapót,
– mondják – hoztak eleget!
Ám az öreg tovább morgott,
nem ivott és nem evett.
Két szeme a tűzbe bámult,
tán a múltban révedt el,
fáradt szíve birkózott még
a magányos élettel.

Lángok színezték az arcát,
figyelték a gyerekek.
Marci szeme fel-felcsillant,
tán ismerős lehetett?
– Valakire emlékeztet,
de kire is, nem tudom,
hol is láttam ezt az arcot,
kitalálom az úton.

A kis ruhák megszáradtak,
indulniuk kell haza,
előbb érnek a faluba,
mint a sötét éjszaka.
Egész úton hazafelé
Marci töri a fejét,
hol látta már öregapót,
de nem ugrik be a kép.

Aztán lassan eszébe jut,
hol látta az Öreg arcát,
emlékezett egy fényképre,
amin neki megmutatták.
Régi kép volt sok-sok éves
anyukája kis korából,
amelyik egy nénit, bácsit
és egy pici lányt ábrázol.

Az a kislány, – most már tudja:
ma már Marci édesanyja,
s mikor megnézi a képet,
szomorúan megsiratja.
Az a néni, nagyanyó volt,
aki elment, fel a mennybe,
nagyapó meg elbujdosott
fájdalmában – fel a hegyre.

Azóta él remeteként,
elkerülve a világot.
– Marci tudja, nagyapó volt,
a vén ember, akit látott.
És a szíve nagyot dobban,
szeretettel telecsordul:
Hogyan kéne gondoskodni,
mától kezdve nagyapóról?

Karácsonyra újra felmegy,
visz majd neki bejglit, fánkot,
megpróbálja hazacsalni,
– talán nem hiába jár ott.
És a tervet tett követte,
másnap indult, fel a hegyre.
Kicsi szíve reménnyel telt,
nagyapóra gondolt egyre.

Vitte azt a régi képet,
meg egy újat anyukáról,
a tavalyi karácsonyról,
s egyet az egész családról,
– ahonnan apó hiányzik,
a család így kicsit csonka.
Marci otthon megígérte,
hogy nagyapót hazahozza!

A jó öreg ellenkezett,
szégyellte a régi tettét,
hogy családját odahagyta,
s azt hitte már elfeledték.
Úgy fájt nagyanyó hiánya,
alig bírta elviselni.
Úgy hitte, ha egyedül lesz
gyorsan fog az idő telni.

Két szemében könnye csillog,
a reményt már rég feladta,
a meghívást Karácsonyra,
nagy nehezen elfogadta.
Szégyellte egy kicsit magát,
nem volt ünneplőruhája,
mégis elindultak haza,
nagyapó, s az unokája.

Hosszú út volt, meg-megálltak,
alig bírta fáradt teste,
mire a faluba értek,
rájuk köszöntött az este.
Odaértek a nagy házhoz,
az ablakban színes fények,
odabentről kihallatszott
egy szép karácsonyi ének.

Becsengettek, s nyílt az ajtó.
Marcit szülei már várták!
Meglátva az idős embert,
karjuk ölelésre tárták.
Anyu arcán mosoly ragyog,
örömkönny a két szemében.
Visszakapta édesapját,
ez az egy járt az eszében.

Bevitték az öreg „vándort”,
körülvették szeretettel,
ez a legszentebb ajándék,
amit kaphat élő ember.
Mennyből földre szállt egy angyal,
hegyről a nagyapó jött le.
Legyen minden nap Karácsony,
mától kezdve, mindörökre!

Aranyosi Ervin © 2012-12-23.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Karácsonyi gondolatok – 2.

aranyosi_ervin_karacsonyi_gondolatok

Aranyosi Ervin: Karácsonyi gondolatok – 2.

Talán Te is hiszed: „Isten nem ver bottal!”
Nem büntet. Vigyáz rád, őrző angyalokkal.
Csak miattad teremt, – fűt, fát, vad virágot.
Neked adta részül, az egész világot.

Neked adta jussként, teremtő tudását,
mégsem bosszulja meg az ember árulását.
Mert tudd, az Istened mindig igazságos,
Nem küld betegséget, sose bánt, nem átkoz.

Csak mit mással teszel, csak azt adja vissza,
az egység törvényét e-képpen tanítja.
Szálljon hát lelkedből másokra a jóság,
ne fösvénykedj vele, – mintha pazarolnád.

Szeretet vízével locsolj minden lelket,
használd a tudásod, ami jót teremthet.
Holnap viharától többé nem kell félned,
a boldog világot végre meg kell élned.

Kérlek, gondolkozz el, e pár jó tanácson,
nyissa meg a szíved a szerető Karácsony!

Aranyosi Ervin © 2012-12-23.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ajándék cicák


Aranyosi Ervin: Ajándék cicák

Mit szólnál, ha Karácsonyra
kapnál egy szép csomagot?
Benne lenne öt kedves lény
kit gazdijuk feladott.
Szeretetet hoznak neked,
s azt is kérnek cserébe.
Megváltozik az életed,
s elmondhatod: megérte!

Aranyosi Ervin © 2012-12-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Dédnagyanyó karácsonya


Aranyosi Ervin: Dédnagyanyó karácsonya

Erdőszélen kicsi kunyhó,
Öreg Anyó itt lakik,
Őrizgeti száz évének
féltve őrzött titkait.

Bundás kutya, Cirmi cica
Anyókával éldegél.
– Ritkán jár erre a postás,
csak amikor jön levél.

Öreg Apó, tavaly télen,
fel a mennybe költözött.
Anyó tudja, – jó ember volt,
– és angyalnak öltözött.

Álmában még találkoznak,
beszélgetnek keveset,
simogató szavaikban
megbújik a szeretet.

Kint lehullott az első hó,
minden fehér tünemény.
Kis kunyhóban, tűzhely mélyén
sül pár apró sütemény.

Dédunokák, hogyha jönnek,
díszvendégek legyenek,
málna szörpöt iszogatva
finom sütit egyenek.

Kicsi kunyhó kéményéből,
lágy füst száll az ég felé,
legalább a földi illat
öreg apót meglelé.

Felöltözik Öreg Anyó,
mert hideg a téli szél,
ajtó előtt havat söpör,
s közben magában beszél.

– Hej Apókám, ki mesél ma
unokáknak szép mesét,
amíg eszik az Anyókád
diós, mákos bélesét?

Azt sem tudom eljönnek-e,
ha tudják: nem lesz mese.
Nem is tudom, hogy az ünnep
mese nélkül rémes-e?

De mit tegyek, a mesének
te voltál a mestere.
Nem feküdt itt mese nélkül
egy gyermek sem, este le.

Mi lenne, ha súgnál nekem,
egy szép mesét kedvesem?
Nem múlna el az unokák
karácsonyi kedve sem.

Öreg Apó mennyországból
nyugtatgatja kedvesét,
– ültesd le az unokákat,
súgok neked szép mesét.

Öreg néne a sütőből
kivette, mit készített,
süteményből, nagy tányéron
szép kis halmot épített.

S mint ahogy a hó a rétet,
porcukorral lepte be,
és hogy meglepetés legyen,
kendő alá tette be.

Majd leült a hintaszékbe,
s elbóbiskolt, jaj, nagyon,
szép álmából arra ébredt,
zörgetnek az ablakon.

Szeme ragyog – Hát megjöttek!
– arcán öröm ömlik szét,
úgy sietne, s visszatartja
ez a fránya hintaszék.

Az ajtóban sorakoznak
kisebb nagyobb gyerekek.
Dédnagyanyó várja Őket,
s szívében a szeretet.

Ölelgeti sorra mindet,
mindegyik nőtt, változott,
végül jön a legnagyobb is
aki fenyőfát hozott.

Kis fenyőfa illatával
betölti a kis szobát,
néhány gyermek dúdolja
a „kiskarácsony” dallamát.

Vén komódon szép terítő,
Karácsonyra ott marad,
erre teszik a fenyőfát
tartó díszes talpakat.

Hátizsákból kikerülnek
üvegdíszes dobozok,
szaloncukor, habcsók díszek,
kézzel festett tobozok.

Elkezdik megtervezgetni,
hova milyen dísz kerül
öltöztetik a kis fenyőt,
szép lesz majd, ha sikerül.

Dédnagyanyó hintaszékből
figyeli a dolgokat,
Csodás ünnep a Karácsony,
nem lehetne boldogabb!

Elkészül a karácsonyfa
tetején már csúcs ragyog,
– Hát ezek az apróságok
egytől egyig angyalok.

Gyertya gyullad, és a kunyhó
énekszóval megtelik,
Dédnagyanyó szíve örül,
elhallgatná reggelig.

– Ám de itt a friss sütemény,
üljetek le gyerekek,
csak ti nektek sütögettem,
mindegyikből vegyetek.

Kínálgatja dédmamácska,
s amikor már mind evett,
– Figyeljetek – kéri tőlük
– mesét mondok gyerekek.

És ahogy elcsendesednek,
mesélni kezd nagyanyó,
messzi tájról, emberekről,
télről, mikor hull a hó.

Mennyről, ahol nagyapó van,
s minden kedves, csodaszép,
(Ahonnan nagyapó súgja,
nagyanyónak a mesét.)

S lám a mese elvarázsol,
hallgatja a sok gyerek.
Képzeletük mozivásznán,
pont, mint egy film úgy pereg.

És eljön a mese vége,
elmúlik az áhítat.
Könyörögve kérik Dédit,
hogy meséljen másikat.

Csakhogy eljött már az este
álom manó bekopog.
Ágyba kerül minden gyermek,
álmosak és boldogok.

Betakarja mindegyiket,
puszit ad az arcokra,
s visszaballag a konyhába,
mert neki még van dolga.

Milyen csodás a karácsony,
olyan boldog a szíve,
Elmosogat, s bibliáját
veszi most a kezibe.

Elmormol pár imádságot,
köszöni a szép napot,
köszöni az Úristennek,
ami szépet épp kapott.

Aztán párja jut eszébe,
megszólítja kedvesét.
Megköszöni neki ezt a
boldogságos szép mesét.

Végül elnyomja az álom,
s álmaiban éli át,
újra itt van nagyapó is,
s itt vannak az unokák…

Aranyosi Ervin © 2011-12-23.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva