Tudod, ő a kutyám, beszélgetőtársam,
megért, nem kell az, hogy újra magyarázzam.
Leül elém, s figyel, átérzi, mit érzek,
próbál vigasztalni, mikor szívből vérzek…
Sosem vitatkozik, egyetért mindenben,
tán az okosabbat hiszi, s látja bennem.
Megértő szeretet a szeméből árad,
s legfeljebb elalszik, mikor lelke fárad.
Néha, ha vicceset mesélgetek neki,
szinte nevet rajta, s látom, hogy szereti.
Persze, ő is mondja néha a magáét,
én is meghallgatom, ez benne a játék.
Néha csak megértőn ülünk együtt csendben,
vagy épp csatangolunk kint a természetben.
Tudod, ő a kutyám, igazi családtag,
része otthonomnak, a szűkebb világnak.
Van, ki meghallgasson, amikor beszélek,
mert egy kutya nélkül szegényebb a lélek.

Aranyosi Ervin © 2018-01-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva