Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Találjuk meg Istent!


Aranyosi Ervin: Találjuk meg Istent!

Egyik vallás sem visz Istenhez közelebb,
csupán a hatalmát érezteti veled!
Templomot építtet, eltartatja magát
és Isten nevében hallatja a szavát.
Ám Isten nem használ postást leveléhez,
arra kell figyelned, a lelked mit érez.
Mikor csendben maradsz, találkozhatsz vele,
az ő csodáival van az élet tele.
Tele van csodával, csak nem veszed észre,
mert másra koncentrálsz: a rád leső vészre.

Mindennap szól hozzád, de nem figyelsz arra,
csupán a fejedben zsongó szörnyű zajra,
mert Istened helyett az eszed irányít,
pedig a lelkedben fényszóró világít,
s mutatná az utat, merre kéne menned.
Ehelyett kételyek ébredeznek benned.
Nem is változik, míg nem hiszel magadban,
s magadon kívül vagy minden pillanatban.
Önmagadon kívül keresed Istened,
s ebből is látszik, hogy mennyire ismered.

S hiszed, az Úr Jézus megváltja a lelked,
csak őrá kell várnod, semmit sem kell tenned.
Bőszen imádkozol egy égi atyához,
és ez a távolság mindent meghatároz.
Áthárítod másra az életed terhét,
mintha csak a létet kívülről figyelnéd.
Mintha egy film lenne, amit már megírtak,
s tettek bele nyomort, amennyit csak bírtak,
fájdalmat, félelmet, dühöt és haragot,
s elvetették benned, mint földben a magot.

Persze, azért kaptál néhány boldog percet,
amiért a lelked folyvást vezekelhet.
Volt egy kis öröm is, ne legyen unalmas,
de legyen fárasztó, hogy utána alhass!
Dolgozol és alkotsz, magad is teremtesz,
mért nem jutsz hát közel élő Istenedhez?
És akik vezetnek, mért tartanak távol?
Kell, hogy őt megismerd istenigazából?
Mert a vallásokat érdekek vezérlik,
nem a szeretettől, csak aranytól fénylik!

Hány háborút vívtak már Isten nevében?
És a vallás ott állt mögöttük kevélyen.
Emberek pusztultak rút érdekek mentén,
én az ilyen Istent végképp nem szeretném!
De én tudom, hogy van, hiszen benne élek,
s általa isteni a bennem élő lélek.
Nem én vagyok Isten, de a része vagyok,
s amíg hiszek benne, benne is maradok.
És tudom, a Sátánt az ember teremti,
s nem a föld alatt van, nem égi, s nem lenti.

Ha nem hiszem Istent, magam is teremtem,
gonoszsága ott van lelkem mélyén, bennem.
Tudom, sohasem kell vele szembe szállnom,
mert minden harcommal csupán őt szolgálom.
Csakis szeretettel lehet szebben élni,
jónak kell maradni, nem pediglen félni.
Hinni az Istenben, teremteni szépet,
s akkor a csodákról szólhat majd az élet.
Nyitott szemmel látni egy derűs világot,
melyben minden ember csodálatos, áldott.

Amíg a világunk nem jóságra épül,
addig ez a világ rút marad, nem szépül.
Együtt kéne végre éreznünk, teremtve,
s ez a világ máris sokkal szebb lehetne.
Keresd hát az Istent önmagadban, belül,
és ha a háborgás lelked mélyén elül,
megtalálod őt, mert sohasem volt távol,
minden gyermekére odafigyel, ápol.
Nem mondom, hogy könnyű megtalálni Istent,
ne az égben keresd, közöttünk van, itt lent!

Hiszem, ez a világ élhetőbb lehetne,
ha mindegyik ember őszintén szeretne.
Nem kívánná másét, inkább szívből adna,
önmagává válna, és az is maradna!
Ha azt adnánk másnak, amit mástól várunk,
akkor egytől egyig angyalokká válunk.
Egymást megsegítve tehetnénk a dolgunk,
sokkal könnyebb lenne együtt boldogulnunk.
Higgy hát Istenedben, szabadítsd fel lelked,
Teremtőd világát így kell ünnepelned!

Bár én nem térítek – nem fűz hozzá érdek –
van hitem, Istenem, okom is temérdek,
hogy a világomra szeretettel hassak,
hogy egy élhetőbbet neked megmutassak.
Szeretném, hogy szíved igaz Istent lásson,
csak szeretni hívlak, hiszen nincs vallásom.
Nem is kell a pénzed, kincsed, vagyontárgyad,
éppúgy, ahogy nem kell mennyei atyádnak.
Istened jót akar, légy boldog a létben,
s ne légy távol tőle, légy a közelében!!

Aranyosi Ervin © 2017-12-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kutyusok, eladósorban


Aranyosi Ervin: Kutyusok, eladósorban

Varázsolunk, varázsolunk, így:
– Abraka dabra!
Na kutyusok fotózáshoz
ugrás fel a padra!
Figyeljetek a gazdira,
hogy csinál fényképet.
Vágjatok most a fotóhoz,
vidám, kedves képet.
Az a fénykép üzenet lesz
az új gazdátoknak,
ki megszeret, s értetek jön,
s tiétek a holnap.
Szolgáljátok szeretettel,
ő is fog szeretni,
gondoskodik, ápol, képez,
és meg fog etetni.
Járhattok majd iskolába,
tanulhattok bátran,
megálljátok a helyetek
a zajos világban…

Aranyosi Ervin © 2017-11-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A barátok…


Aranyosi Ervin: A barátok…

A barátok támogatnak,
felemelnek, erőt adnak.
Közelebb visznek a célhoz,
ami téged megacéloz.
Segítenek célba jutni,
önmagadat többnek tudni.
Támogatnak és szeretnek,
a lelkedhez közelednek,
hogy könnyebben legyél boldog,
véghez vihess sok szép dolgot!

Becsüld hát meg a barátod,
segíts rajta, hogyha látod,
szüksége van segítségre,
te is tehetsz érte végre.
A barátság így működhet,
kölcsönösség összeköthet.
Ha van néhány jó barátod,
velük szépül a világod,
lelkük velük gazdagodhat,
életedbe sok fényt hozhat!

Aranyosi Ervin © 2017-11-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Emlékezés egy igazi barátra


Aranyosi Ervin: Emlékezés egy igazi barátra

Felidézek egy jó barátot,
megemlékezem róla én.
Ameddig élt örült, ha látott,
végigkísért a Földtekén.
Néha olyan jókat beszéltünk,
néha úgy láttam nevetett.
Amíg élt, egy csodában éltünk,
ma is látom a szemeket,
melyekből figyelem sugárzott,
szeretet, néma áhítat,
szívemre mindig úgy vigyázott,
s megbecsülte a másikat.
Huncut volt, mint egy apró gyermek,
okos volt és volt humora,
jó pár voltunk, kik egymásra leltek,
s közös volt emlékeink sora.
Az emberlét, az sajnos hosszabb,
az övé volt a rövidebb!
S a hiányt élve – sajnos rosszabb –
megélni, hogy a szív hideg.
De álmaimban újra látlak,
és boldogan együtt vagyunk,
és üzenjük a nagyvilágnak:
– Egymásnak meg sosem halunk!

Aranyosi Ervin © 2017-10-31.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Bárcsak, bárcsak…


Aranyosi Ervin: Bárcsak, bárcsak…

Bárcsak, bárcsak szerethetnénk,
a boldogságra szemet vetnénk,
szebb világot kereshetnénk,
s végre rátalálnánk.

Bárcsak, mindig jót szolgálnánk,
minden percben jobbá válnánk,
mindig jó oldalra állnánk,
jó kedvűvé válnánk!

Refrén:
Együtt kéne énekelnünk,
a dalban szép örömre lelnünk,
egymás szívét megcsodálnunk,
kéz a kézben eggyé válnunk!
Együtt kéne énekelnünk,
boldogság itt élne bennünk,
egymás szívét tegyük jobbá,
váljunk mind-mind boldogokká!

Varázsolnánk szebb világot,
együtt élve minden álmot,
bárcsak, bárcsak úgy lehetne,
hogy az ember jól szeretne!

Refrén2:
Együtt kéne énekelnünk,
a dalban szép örömre lelnünk,
egymás szívét megcsodálnunk,
kéz a kézben eggyé válnunk!
Együtt kéne énekelnünk,
a boldogság itt élne bennünk,
egymás szívét tegyük jobbá,
váljunk mind-mind boldogokká!
Együtt kéne énekelnünk,
a boldogság itt élne bennünk,
egymás szívét jobbá téve,
fényt hoznánk a földi létbe,
fényt hoznánk a földi létbe!

Aranyosi Ervin © 2017-10-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Van nekem egy pipikém


Aranyosi Ervin: Van nekem egy pipikém

Van nekem egy pipikém,
ragaszkodik hozzám.
Ha eljövök hozzátok,
őt szívesen hoznám.
Kint marad az udvaron,
csak úgy kapirgálgat.
Felszedi a széthagyott,
hosszú gilisztákat.
Megcsipkedi a füvet,
ne nőjön nagyobbra.
Szerencsét hoz, sorsotok
most fordul majd jobbra!
Tudod, ő a barátom,
s repülni is képes.
de szeretne közel lenni
a gazdi szívéhez!

Aranyosi Ervin © 2017-08-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Az 5 szeretet-nyelv


Aranyosi Ervin: Az 5 szeretet-nyelv

Mondd csak, mi kell, hogy jól érezd magad?
Mitől mosolyog fentről rád a Nap?
Mitől érzed: – Árad a szeretet?
Mit kell naponta adnom teneked?
Mi tesz boldoggá, mondd, s én megteszem!
A világot a vállamra veszem.
S pont azt adom, ami szívednek kell!
A vágyott kinccsel kényeztetlek el!

Mi kell neked? Elismerő szavak?
Hogy érezd azt, mily nagyra tartalak?
Hogy vagy nekem, már az is büszkeség,
dicsérlek hát: – Magadra büszke légy!
Bármit teszel, meglátom szüntelen,
s hálás vagyok, csodát művelsz velem.
A dicséret neked mindent jelent,
így éred el a boldog végtelent!

Vagy több időre, figyelemre vágysz,
hát bennem értő, szép lelket találsz,
figyelek rád, iszom minden szavad,
s ezt adom, hogy jól érezd magad.
Fontos neked – szánjak rád több időt –
s észre vegyem, ha gondod egyre nőtt,
vagy örömöd, ha jó történt veled,
hogy elmondhasd, hogy mit jelent neked!

Ajándék kell, hogy értékeljelek,
mert fontosak a szép tárgyi jelek,
legyen fogalmad, nekem mennyit érsz,
hogy megkapd azt, mit csak szemeddel kérsz?
Találjam ki eltitkolt vágyaid,
adjam neked világom tárgyait,
szeretetem öltsön szép alakot,
s boldog leszel, ha végre megkapod?

Tegyek gesztust, szívességet neked?
Élvezzem azt, hogy ezt értékeled?
Segítselek, neked könnyebb legyen,
ez kell neked, hogy boldoggá tegyen?
Könnyítsem meg a múló napjaid,
érezd, hogy lelked a lelkemben lakik,
s aki szeret, te érted tenni kész,
s ha megteszi, te tán a mennybe mész!

Érintés kell, számtalan ölelés,
játszadozzon a bőrödön a kéz?
Karomba bújva jól érezd magad,
az ölelésnél nincs is tán fontosabb?
A biztonság, a fészek melege,
mit szeretet csepegtetett tele,
simogatás, mely vidít, bátorít,
mely felemel és néha mámorít!

A szeretetnyelv mind-mind isteni,
akarj dicsérni és érinteni!
Ajándékozz becéző szavakat,
vagy sok időt, s légy benne te magad!
Találd ki azt, hogy mire vágyom én,
mert ha szeretsz, hát mindig van remény!
Ám megkérdezni napi feladat:
– Mitől éreznéd szeretve magadat?

Aranyosi Ervin © 2017-06-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Visszatérni önmagamba


Aranyosi Ervin: Visszatérni önmagamba

Először azt hittem, el kell innen menni,
ahol a jó embert nem tudják tisztelni,
ahol kedvességért bosszúságot adnak,
hiába keresnél viszonzást magadnak.

Ám aztán rájöttem, van jobb módszer ennél,
hasonlót találnál, bárhová is mennél.
Magadba kell nézned, ott kell változtatnod,
mert a jobbá válás hoz számodra hasznot!

Önmagadat kéne először szeretned,
hogy a szerethetőt észrevegyék benned,
aztán kezdj másokat szívedből szeretni,
s meglásd jég-világod átfog melegedni!

Aranyosi Ervin © 2017-03-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Miattad születtem

Aranyosi Ervin: Miattad születtem

Csak érted születtem,
neked lettem szánva,
te vagy az egyetlen,
szép szívembe zárva!

Te vagy az Istenem,
mindenható társam.
Engedj hát szeretni,
hogy valóra váltsam!

Érted jöttem élni,
hűséggel szolgálni,
hozzád hasonlóvá,
s kicsit jobbá válni.

Sohasem hagylak el
köt hozzád a hűség,
amíg szeretsz engem,
nincsen keserűség.

Miattad születtem,
kérlek, becsülj engem,
engedd a szívedet
boldogabbá tennem!

Aranyosi Ervin © 2017-03-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nőnapi cica

Aranyosi Ervin: Nőnapi cica

Ki van itt a képen? Tudod ki vagyok én?
Egy kis szeleburdi, cirmos cica-legény!
Törtem a fejemet, így jutottam arra,
mit is adjak neked idén a Nőnapra!
Ezért dörgölődzöm, ezért is hízelgek,
felhívjam magamra, oly fontos figyelmed!
Kedves odabújást, szeretetet adok,
tegye teljesebbé, szebbé ezt a napot!

Aranyosi Ervin © 2017-03-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva