Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Lopott szabadság

Hőség – Técsi Ágnes festménye

Aranyosi Ervin: Lopott szabadság

Kedvem lenne egy órácskára elkötni ezt a csónakot,
evezni messze-messze innen, mint ahol éppen most vagyok!
Hullámok hátán ringatóznék, beszívva tenger illatát,
evezőm lassú ütemére dúdolnám az idők dalát.

Csobbanva, aztán hosszan húzva – s repülne büszkén csónakom –
s érezném létem, szabadságom, s kiélvezném nagyon-nagyon…
A napfény bőröm simogatná, cirógatna a lenge szél,
s érzéseimre hagyatkoznék, hiszen a tenger bennem él.

Egy órácskára kiszabadulnék, de érezném, hogy ez kevés,
kell nekem ez a bűvös álom, kell ez a szabad késztetés!
Csak elmélázom, s itt hagyom mind, magam mögött a gondokat,
csak csónak kell, elképzelt tenger, s repít máris a gondolat…

De most, csak itt, egy órácskára… Csónakodat most ellopom!
Ne üljön itt a tétlenségben, rabláncra verve, homokon!
Hát elviszem, s életre keltem, hiszen a képzelet szabad,
ha unod már a rab világot, szabadítsd fel te is magad!

Aranyosi Ervin © 2018-10-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kicsi tengerész


Aranyosi Ervin: Kicsi tengerész

Megáldott az Isten
tengernyi sok ésszel,
ezért ne vitatkozz
soha tengerésszel!

Egy vetélkedőben
könnyedén legyőzlek,
kötélmászásban is
simán megelőzlek.

Ha kell óriási,
nagy hajót vezetek,
vagy a csónakomban
könnyedén evezek.

Szembeszállok bátran
bármilyen viharral,
bírom a kiképzést
két erős kis karral.

Tengernyi eszemen
úgy sem tudsz túljárni,
szerető szívemet
nagyra tudom tárni.

Sok kislány belefér,
hát sokat szeretek,
így kerek az élet,
hogy matróz lehetek!

Aranyosi Ervin © 2017-08-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ősz vére csorgott…

ősz vére csorog
Aranyosi Ervin: Ősz vére csorgott…

Ősz vére csorgott rá a fákra,
halódik már, bár nem halott.
Még mókus ugrál ágról-ágra,
s a harmat dérré megfagyott.

Tó tükre simul part ölébe,
s a fák – mint óvó, lágy kezek,
intenek búcsút – mert a télbe,
a természet elérkezett!

Ráfagy az idő már a fákra,
széllel harcol a sok levél,
nem készülnek a túlvilágra,
lelkük zizeg, vaj’ mit remél?

A szépségesbe belehalni,
látod, csak ily módon szabad.
Nyomot hagyni, és fenn maradni,
amíg az élet elszalad.

A sok levél – megannyi lepke,
szárnyát kibontva elrepül.
Beleolvad a végtelenbe,
s magára lel tán legbelül.

A tó vízén még egyet úsznak
– messze utazó csónakok –
szép földi létet koszorúznak:
– Ne temess el, még itt vagyok!

Halálos tán, mégis magasztos,
hisz télre majd tavasz jön el!
S ha a világ majd új tavaszt hoz,
szerelem jön, s körülölel.

Aranyosi Ervin © 2016-11-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva