Aranyosi Ervin: Tudod, a NŐ! (nőnapi vers)

Aranyosi Ervin: Tudod, a NŐ! (nőnapi vers)

Egy fényesebb nap, amely csak róla szól.
– Vajon ki Ő? – A szíved válaszol!
Hogy lénye neked, és nekem mit jelent?
Ott volt a múltban, betölti a jelent,
s jövőt alkotni, lénye inspirál,
lüktető fény, egy végtelen spirál,
mely születéstől figyeli lényedet,
s általa érted csupán a lényeget!

Világkapu, rajta át jutsz e földre,
bár más, mint te, meghatároz örökre!
Körülvesz, mint egy csillámló patak,
– a NŐ csoda – akármit mondanak!
Kíséri lépted, legelső indulásod,
általa bővül gyermeki tudásod,
érezni, élni csak tőle tanulsz,
nélküle csak a végtelenbe hullsz.

Újra és újra belép az életedbe,
táplálja lelked, s testedet etetve.
Az egész lénye önfeláldozás,
állandó mozgás, örök változás.
Minden mi szép a szívnek és a szemnek,
most egybegyúrva, benne ott lebegnek,
s bár elnéző, de mindig mást akar,
kit szívén át érinthet csak a kar.

Szeretetével ápol, megvigasztal,
étellel telik általa az asztal
és mint madár, úgy épít puha fészket,
s mint Őrangyal, úgy óvja az egészet.
S ha jó az est, megveti puha ágyad,
ha szomjazol rá, csillapítja vágyad,
s bár néha kelthet vihart, zivatart,
de megnyugszol, ha két karjában tart.

Mennyei szépség és olykor gyötrelem,
odaadó vagy épp könyörtelen,
néha az élet szép harmóniája,
s olykor a földi értelem halála.
A szerelemnek földi helytartója,
az életnek fűszere, tiszta sója,
s minden miért még élni érdemes,
tudod, a NŐ, az mind tökéletes!

Aranyosi Ervin © 2015-03-06.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva