Aranyosi Ervin: A könyv tündére 48. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 48. rész

Jaj de nagyon vártam
a mai nap végét,
hogy a könyv tündére
folytassa meséjét,

s persze résztvevőként
én is ott lehessek,
vígan táncolhassak,
nagyokat nevessek!

Hogy kivegyem részem
a nagy boldogságból,
amely két szép szívet
szépen összeláncol.

Ettünk is ittunk is,
vidáman mulattunk,
Tündérország földje
dübörgött alattunk.

Pedig úgy éreztem,
mintha égben járnék,
mintha magam is egy
jó tündérré válnék.

E naptól a fiú
tündérnek öltözött,
az apja, s az anyja
a várba költözött.

Soha többé nem volt
gondjuk már semmire,
a tanyát rábízták
menten valakire.

De nem csak rábízták,
hanem neki adták,
a szegény életet
maguk mögött hagyták.

A fiuk király lett,
a vándor utódja,
varázstudományok
legnagyobb tudója.

Kell-e ennél nagyobb
áldás a szülőnek.
Kell hát! Mert mikor
a kis unokák jönnek,

akkor lesz csak teljes,
igazi az élet,
mikor boldogsággal
telik meg a lélek.

Jöttek is hát sorban
az apró tündérkék,
kik a szeretetet
nagykanállal mérték.

Nem is csoda tehát,
hogy a szegény ember,
az öreg királyhoz
jussáért nem ment el.

Nem kellett már neki
se fele királyság,
sem az, hogy tengernyi
sok szép kincsét lássák.

Hol adhatott volna
több örömöt nekik,
hisz a szeretteik
voltak a kincseik.

Ahol szeretet van,
ott csodás az élet,
erről tanúskodtak
mind-mind a tündérek.

A varázsló pedig
gyakran jött hozzájuk,
ettől életükben
lett elég csodájuk.

Én is gondolkodtam,
hogy ideköltözöm,
s a tündérek között
jóságba öltözöm.

Ám az én szívem még
visszahív a mába,
a gondokkal teli,
nehezebb világba.

Ahol, úgy gondolom,
van még feladatom,
tündérek jóságát
szívből osztogatom.

Tanítom az embert
tiszta szívvel élni,
őszintén szeretve,
szebb jövőt remélni.

Azt, aki kíváncsi,
arra biztatgatom,
utazzon mesébe,
ha lesz rá alkalom,

menjen el, várja őt
a tündérek vára,
az élet receptjét
náluk megtalálja.

Annyi csak a dolga,
nyissa ki a könyvet,
tündérhez eljutni,
így lesz a legkönnyebb!

Minden évben párszor,
én is megyek oda,
mert tündérek között
elidőzni csoda!

Itt a VÉGE!

Aranyosi Ervin © 2019-08-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva