Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Elmélkedés az őszről


Aranyosi Ervin: Elmélkedés az őszről

Az őszi Nap még rám nevet,
simítva fázós lelkemet.
Messziről int, s tovább halad.
A nyár, az emlék itt marad.

Nem viszi azt magával el,
benne a szív reményre lel,
mit támogat a hit maga,
hoz még nyarat nagy csillaga.

Ha megmarad a hit, remény,
belül kigyúl a kósza fény,
amit táplál a képzelet,
hogy holnapom még szép lehet.

S lám lángra kap a röpke vágy,
tovább lépni, élni muszáj!
Nem adhatom fel! Én, soha!
Jöhet a tél, a mostoha!

Amíg szívemben szikra él,
mit nem lobbant el cirka szél,
addig leszek, mert van jövőm,
vágy ébred bennem felnövőn.

Nem győzhet le sem tél, hideg,
míg lelkem vágy érinti meg,
amíg akadnak céljaim,
akadnak húzó álmaim.

Addig mindennap felkelek,
nem nyomasztanak reggelek,
s keresek újabb célokat,
s kihúzok fagyos tél fogat!

Addig is ébren álmodom,
múltam a tűzre rádobom,
s hittel várom az új tavaszt,
hogy nem hiába vártam azt.

S a Nap ígéri, úgy leszen,
s én ezt most komolyan veszem,
lelkemben őrzöm lángomat,
s addig gondolok rá sokat!

Aranyosi Ervin © 2018-09-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Lépj ki a múlt ködéből…


Aranyosi Ervin: Lépj ki a múlt ködéből…

Ha szeretnéd visszakapni,
mi régen elveszett,
az emlékeid tárházából
felidézheted,
de mint a víz az ujjaid közt,
éppúgy elfolyik,
a régit csak a lelked látja,
mikor álmodik.

Ha szeretnéd is visszakapni,
hidd el nem lehet,
újra élni nem vagy képes
régi perceket.
Már nem úszhatsz a múlt vizében,
hagyd a tegnapot,
a régi percet soha többé
vissza nem kapod.

refrén:
Lépj ki hát a múlt ködéből
s teremts új csodát,
élvezd ki a mát,
a jövőd vár már rád.
Lépegess a holnap felé,
oda visz az út,
a lelked odajut,
csak nyisd meg a kaput

Ha gondolattal, képzelettel
megnyitod utad,
ha vágyad éled végre benned,
s egy újabb célt mutat,
ha bevonzod a mindenséget,
a jövőd lép feléd,
elhozza, mit úgy szeretnél
s leteszi eléd.

Refrén:
Lépj ki hát a múlt ködéből
s teremts új csodát,
élvezd ki a mát,
a jövőd vár már rád.
Lépegess a holnap felé,
oda visz az út,
a lelked odajut,
csak nyisd meg a kaput
Lépj ki hát a múlt ködéből
s teremts új jövőt,
egy szebbet, élhetőt,
kapsz majd elég erőt!.
Teremts mától gondolattal,
s történjen veled,
hogy céljaidat elérheted,
hozzásegít majd a képzelet…

Aranyosi Ervin © 2018-04-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

By

Aranyosi Ervin: Nem kell sütni!


Aranyosi Ervin: Nem kell sütni!

Nem kell azt sütni! Hidegen,
a serpenyőből kiveszem.
Ha nem adják, majd kilopom,
nem várom, míg egy jó rokon,
a mancsát majd reá teszi.
Mert önzését honnan veszi:
– az én kajámra fáj foga?
Ezt nem adom, nem én, SOHA!
Nyújtózom, s nem érem el,
de vágyam majd mellé emel,
elveszem azt, mi az enyém,
mielőtt elveszíteném!
Most biztonságba helyezem,
nem vitázom többé ezen!
Add már ide, ne légy irigy,
nem kell sütni! Pont jó lesz így!

Aranyosi Ervin © 2013-06-07.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva