Aranyosi Ervin: Égi háború

Aranyosi Ervin: Égi háború

Villámok szabdalták fel az eget,
dördült az ég és a föld remegett.
Tarolva, pusztítva vágtat a szél,
elbújik, menekül mind, aki él!

Vén fákkal birkózik most a vihar,
kezével tépked, s rúg lábaival,
reccsenve kifordul, törik az ág,
utolsót nyög bele még a világ.

A felhők zokognak, s ömlik a könny,
sötétlőn árad a néma közöny.
Villámok cikáznak, izzik az ég,
dördül a mennydörgés, mint pléh fazék!

Fekete könnyektől ázik a föld,
hullámzó köntöse alakot ölt.
Sudárfák hajolnak föld-fele meg,
hallik, a lelkük is beleremeg.

Győzött a vihar, már tisztul a lég,
gyászos nyomort hagy az úton a vég.
Oszlik a sötétje, – félre ború!
Mára már véget ért a háború.

Tőrt ágak lepik a csatateret,
vajon e pusztítás honnan ered?
Pusztító erőről szólt a dalom,
ennyire képes a nagy hatalom…

Aranyosi Ervin © 2017-07-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva