Aranyosi Ervin: Élnünk kéne végre!

Aranyosi Ervin: Élnünk kéne végre!

Mindenki haldoklik születése után,
van ki szomorkodva, aggódva és bután,
de a legtöbb ember nem érzi, nem tudja,
hogy egy életen át kifelé áll rúdja.

Ez csak egy nézőpont, mert van örökélet,
csak a földi síkot, más síkra cseréled,
és a másik – más sík – visszavár, befogad,
s végre emlékszel majd, s nem vacog a fogad.

Mind tanulni jövünk, s élvezni a létet,
megtapasztalni a ránk váró sötétet,
megkeresni a fényt a hétköznapokban,
boldogságra lelni ölelő karokban.

Szeretni tanulunk, s érteni szeretnénk,
pedig jó lenne, ha szívünkre figyelnénk,
érzések mutatják számunkra az utat,
mely után az agyunk zakatolva kutat.

Hiszem, választhatunk, s céljaink meglelnénk,
ám, de folyton ural megvezetett elménk,
belesüllyedünk az anyag világába,
ami nem is lenne, csak úgy, önmagában.

Vannak hatalmasok, kik uralnak minket,
s tévútra vezetik az érzéseinket,
elveszik a tudást, amivel születünk,
amitől a világ gazdagodna velünk.

Így lesz teljességből alkotott fél-elem,
s hazugság, rettegés, lelkünknek élelem,
ami már nem táplál, földi síkon mérgez,
amely közelebb visz, a rettegett „véghez”.

De nem ezért jövünk, élőn haldokolni,
életen keresztül másokat okolni,
hanem élni jövünk, érezni, szeretni,
aminek születünk, olyan lénnyé lenni.

Így, amíg uralnak minket hatalmasok,
nem kerülnek elő a tudás-válaszok.
Kétségek gyötörnek, nem hiszünk magunkban,
s bizony, egymást bántjuk sértett haragunkban.

Meg kellene értsük, miről szól az élet!
Nem háborúskodás, nem ember kísérlet!
Csak a természetet kellene figyelnünk,
s a kérdéseinkre valós választ lelnünk!

Élnünk kéne végre, haldoklásunk helyett,
az élethez kaptuk e csodaszép helyet.
Csak a rémálomból kéne felébrednünk,
és a valóságban önmagunkra lelnünk!

Aranyosi Ervin © 2021.09.04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva