Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Halottaknak napján

Aranyosi Ervin: Halottaknak napján

Halottaknak napján,
gondolkozz el, kérlek!
Mennyire fontosak
azok, akik élnek?
Milyen gyakran gondolsz
rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit,
mint ki régen ment el?

Ilyenkor az ember
temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit
véli megtalálni.
Közben annyin élnek
magányosan, távol,
kire nem jut idő,
kit a szív nem ápol.

Pedig a halottak
a szívünkben élnek.
A hétköznapokba
bőven beleférnek.
M’ért nincs az élőkért
ugyanilyen ünnep,
ami lángra gyújtja
apró mécsesünket.

Aki elment, jól van,
csak egy más világon,
s nem tud örvendezni
levágott virágon.
Földdé porladt testet
látogatsz a sírnál.
Élőkért tehetnél,
ahelyett, hogy sírnál!

Oly sok a magányos,
kinek nem jut semmi.
Ki örülni tudna,
ha tudnák szeretni.
Ám ezt meg se látod
– tudod – attól félek.
Megbékélni kéne,
s nem visz rá a lélek.

Vársz, amíg késő lesz,
mikor már nem bánthat,
akkor száll szívedre,
majd a gyász, a bánat.
S jön halottak napja,
s mész a temetőbe,
bocsánatot kérni,
s elbúcsúzni tőle…

Aranyosi Ervin © 2011-10-31.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: He-he-he Egylet!

Szeretettel megkereslek:
– Nevetned kell? Gyere el!
Nevettetve kedvet emel
emberekben eme hely.

Nem lehetsz te elrettentve,
– egy kedvetlen remete,-
veled nevet ezer kedves
meglett ember, s csemete.

Nem nevetned lehetetlen,
mert e helyen nem lehet!
Kedveskedve megteremtem
emelkedett kedvedet!

Szeretettel nevettetlek.
Neked ez kell! Meglehet!
Neten webem meglesheted,
lejjebb keresd, s megleled!

http://hahotajoga.hu/

 

 

By

Aranyosi Ervin: A fiú és a szögek

Aranyosi Ervin: A fiú és a szögek

Volt egyszer egy fiú, – rossz szokással áldott.
Mindig kötözködött, mindenkit megbántott.
Mindent jobban tudott, mint a földön bárki.
Hogy mást meg ne bántson, nem tudta megállni.
Folyton veszekedett, szinte sportból tette.
Nem csoda, hogy ezért, senki sem szerette.
Egy szép napon aztán így szólott az apja:
– A világ zordságod igencsak unhatja.
Itt van egy zacskó szög, ha türelmed veszted,
ha megbántasz bárkit, ezután majd ezt tedd:
Menj a kerítéshez, fogj egy apró szeget,
Vezesd le a dühöd, mi bentről feszeget.
A nap végén aztán számold meg, hogy hányszor
borult el az elméd, a mások “bajától”.
Úgy is történt aztán, s a fiú megtette,
Minden újabb bántást, szögelés követte.
Első nap harminchét volt a szegek száma,
mit a fiú bevert a kerítés fába.
Elszégyellte magát, ilyen nagy szám láttán,
s uralkodni kezdett indulatosságán.
Napról napra csökkent a szeg mennyisége,
az volt csak a kérdés, hogy mikor lesz vége.
Majd eljött egy szép nap a fiú életébe,
mikor nem került sor, új szög beverésre.
Megkereste apját, büszkén elmesélte:
– Nem került újabb szög ma a kerítésbe.
És az apja így szólt: mától másképp tegyed,
ha nem voltál dühös, húzzál ki egy szeget.
Elszálltak a napok, szélnél sebesebben,
s láss csodát a szegek is elfogytak csendben.
Azután a fiú apja elé állott.
Lelke lenyugodva nézte a világot.
– És a kerítéshez kiballag az apja,
fia büszkeséggel művét megmutatja!
– Édes fiam, – mondja apa a  fiának,
Amit eddig tettél előnyödre válhat.
Szépen viselkedtél, tanultál belőle,
tudom nem volt könnyű, s nem szöktél előle.
De nézd a kerítést, mennyi lyuk borítja?
Az emberek lelkét pont így nyomorítja,
minden veszekedés, minden düh és bánat
nyomot hagy másokban, s bár van rá bocsánat,
az okozott sebek, mind-mind megmaradnak.
Ne bánts szavakkal se! – Jegyezd meg magadnak!
Változz előnyödre, tárd ki tiszta lelked,
válj olyan emberré, kit mások szeretnek.
Mert ha így folytatod, lesz majd sok barátod,
szeretni is könnyebb, egyszer majd belátod!

Aranyosi Ervin © 2011-10-29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Őszi kép

Színpompás ruhát öltenek
az őszi fák, az ég alatt.
Ünnepi díszük csodaszép.
Tavasz, s a nyár már elszaladt.
A földre hullott sok levél,
puha vánkosként elterül,
megfáradt Napunk bús feje
rajtuk álomba szenderül.
Álomra készül a világ,
sötét felhőt sodor a szél.
Az elmúlás lehelete,
dermeszti azt, ki szívvel él.
Ám a remény nem halhat el,
kit hite éltet, érzi azt,
hogy eljön a megújulás,
addig e hit nyújthat vigaszt.

By

Aranyosi Ervin: Utolsó levél


Aranyosi Ervin: Utolsó levél

Őszi levél bágyadtan leng a fán.
Kapaszkodik, maradna még talán.
Az elmúlás sápadt képére ül,
ereje fogy, s hitében elmerül.
Mert nem hiszi, hogy véget ért a nyár,
és nem hiszi: – neki csak ennyi jár.
Maradna még, – az elmúlástól fél.
Kapaszkodik az utolsó levél.

Hiszi: Ő nem, csak egy a sok közül,
kinek a sors ezt hagyta örökül.
Neki a földön annyi dolga van!
– Aki elmegy, az mind boldogtalan!
Mert Ő bizony még őrzi ezt a fát,
mert nélküle szegényebb a világ.
Őrzi a fényt, lelkében a napot,
az életet, mit egykor megkapott.

Az élete, mint szép film úgy pereg,
és újra él gyönyörű perceket.
Rügy bontó tavaszt úgy idézi fel,
mint születést, ha jött az égi jel.
Majd jött a nyár, lángoló szerelem.
virág is nyílt az apró levelen.
Gyümölcse érett, leszedték róla már,
elárvult lelke a megváltóra vár.

Eljött az ősz, a színe megfakult,
sok társa már réges-régen lehullt.
Kapaszkodik, – soha nem adja fel,
ígéret kell, hogy új tavasz jön el,
s ő visszatér, s megújul teste tán,
rügyként születő levél lesz e fán.
Fülébe súgja ígéretét a szél,
és földre hull az utolsó levél.

Aranyosi Ervin © 2011-10-25.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szeretni jöttünk…

Szeretni jöttünk széles e világra.
Keresni másban énünk jobb felét.
Örömöt lelni. Napról napra várva
a belső hangot, a misztikus zenét.

Mert a magánynak kongó kapujából,
az élet ösvénye másfelé vezet.
Tárd ki szíved, mely börtönödhöz láncol,
s örülj a mának, amíg csak lehet.

Nyisd ki szemed, s a lelkedben érezd:
ami ma gond, az mind megoldható.
Álmodni merj és sohase fékezd!
Amit hiszel, valóra váltható.

Szellemedet, ha lehet, csillapítsd le!
Érzéseid vezessék léptedet!
Szeretetet, mit mástól kapsz fogadd be,
s hidd, amit akarsz, el is érheted.

Érezni fogod, megnő a világod.
Szépség és jóság mind tiéd lehet.
Becsülj meg minden szerető barátot,
s teljessé válik az egész életed.

By

Aranyosi Ervin: Reggeli derű

Ha nap ragyog, lám, mindjárt jobb a kedved,
ragyogj te is, nem kell más, csak nevetned.
Mikor derűd szíved mélyéről árad,
nem érzed azt, hogy gond nyomná a vállad.
Hát minden reggel nevess a tükörbe,
kisimul majd az egyenetlen, görbe.
Szeresd kit látsz, hisz róla szól az élet.
fogadd el Őt, s tán könnyebben megérted.

By

Aranyosi Ervin: A vándor alma


Ez az alma vándorolna,
ha nem épp egy alma volna.
Süni hátán lovagolva,
süni lábon araszolna.
De a vége nem oly fényes,
mert bizony a süni éhes.
Drága a lovaglás ára,
mert megeszik vacsorára…

By

Aranyosi Ervin: Az aradi vértanúk emlékére


Aranyosi Ervin: Az aradi vértanúk emlékére

Szabadság, mit legyűrt a zsarnok.
Egy nép mely gyászol, s ünnepel!
Temetni jöttünk és siratni,
de e nép többet érdemel!
A gőg, s a túlerő legyőzött,
de büszke népünk fennmarad!
Ők tizenhárman ott nyugosznak,
nem népünk sírja lett Arad.
Ha hűvös, őszi éjszakákon,
a csillagokat kémleled,
tizenhárom ragyogó csillag
felülről őrzi népedet.
Hibáinkból tanulni kéne,
mert “megbűnhődte már e nép”!
S a hűvös, őszi éjszakákon
érezd a HŐSÖK tekintetét…

Aranyosi Ervin © 2011-10-06.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ötvenhárom éve

Megszülettem egykor, ötvenhárom éve,
felsírt piciny lelkem, a fényes napba nézve!
Tán Ő is megrémült, ám nem adott hangot,
– “Ennek a porontynak adjak szívet, rangot”?
Nőttem, növekedtem testben és lélekben,
erősödtem is tán, s okosabb is lettem.
S voltak oly tanárok, akik értékeltek,
ám ilyen pályára Ők még nem tereltek.
Eltelt majd’ ötven év, s alig írtam verset,
nem is dédelgettem nagyra vágyó tervet.
Éltem úgy mint mások a hétköznapokban,
s olvadtam a mások által írt dalokban.
Ám valami történt, egy új útra léptem,
– máig nem tudom, hogy kié volt az érdem,-
életem változott, egész másképp élek,
több lett a hit bennem és kevésbé félek.
Nem csak kapni vágyom, adni is magamból,
szabadulni végleg dühtől és haragtól.
Szeretetre, szépre tanít’ni a népet,
s megtanulni hitet, érzést, emberséget.
Szívemből szolgálni az egész világot,
aki leszületett, legyen boldog, áldott.
Megtalálni Istent, a tudást átadni,
pillanat varázsát mindig megragadni,
és ha életedet szebbé tudom tenni,
akkor érdemes volt egykor megszületni!