Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Hála Anyámnak


Aranyosi Ervin: Hála Anyámnak

Megszülettem és szóltam a világhoz,
s az első válasz, te voltál Anyám.
Az első élmény mindent meghatároz,
s amíg csak élünk, elkísér talán.

Napom voltál és fényesen ragyogtál,
szívszeretet, mely magával ragad,
s ma sincsen szebb az altató dalodnál,
pedig, mint dalnok, nem képezted magad.

Emlékeztem, hogy szívünk együtt dobbant,
s táplálta tested, apró testemet,
óvtál, míg szikrám végre lángra lobbant,
s világra hoztál, mint édes gyermeket.

S nem hagytad abba, folytattad a dolgot,
szellemem tőled értelmet kapott.
Ha tükröztem, te attól lettél boldog,
mert tetszett az, hogy értelmem ragyog.

És locsolgattál szeretet vízével,
hogy érzelmeim gazdagodjanak,
s megismertettél könnyed sós ízével,
ápoltál, s védtél, s így szállt napra nap.

Az anyanyelvem csak tőled tanultam,
te segítetted az első lépteim,
figyeltél ébren, amikor aludtam,
s begyógyítottad az első sebeim.

Elmondtál mindent, mit a létről tudtál,
– hogy jól, vagy rosszul – nem számít ma már.
Értékes volt, mert tanácsokat adtál,
s te voltál az, ki mindig hazavár.

Később aztán útjaink el-elváltak,
s te intettél, s figyeltél messziről.
Én része lettem egy másik családnak,
s vigyáztam most se maradj le semmiről.

Akartam adni hálát, büszkeséget,
s kívántam létem szemtanúja légy.
Mi nekem öröm, az boldogítson téged,
életem kincsét hordtam ide eléd.

Aranyosi Ervin © 2015-07-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A szaki dilemmája

Szaki dilemmája
Aranyosi Ervin: A szaki dilemmája

Kilazult egy csavar, jól meg kellett néznem!
Karban kell tartani, vagyis inkább kézben!
A kilazult anyát, talán, meg kell húzni,
vagy az üvegből kell egyet szivattyúzni!

Keresem, kutatom,hogy az üveg hol van,
épp a szaktudásom ázik alkoholban.
Jól megszívom magam mélyen szaktudással,
nehogy az én munkám végeztessék mással!

Aranyosi Ervin © 2015-06-30.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hogy mit dolgozom? (tisztelgés az anyák előtt)

 

Aranyosi Ervin: Hogy mit dolgozom? (Anya-vers)

Aranyosi Ervin: Hogy mit dolgozom?
(Anya-vers)

Anya vagyok, – bár nem annak születtem.
Anyává én, egy csodás napon lettem.
Érdekel téged, hogy mit dolgozom?
Nem magyarázom, csak összefoglalom:

Mikor felkelek, még alszik a család,
nézik az álmuk szebbik oldalát.
Alvó arcukra lágy puszit adok,
ilyenkor én, egy halk vekker vagyok.

Így kezdődnek a munkás reggelek.
Ébresztő után a konyhába megyek,
Kezem által az asztal megtelik,
ahogy készítem a finom reggelit.

Amint leül az útra kész család,
szakácsból máris pincérré vedlek át,
ami csak kell, kezük alá rakom:
– „Ne menj el éhen, drága angyalom!”

Ők útra kelnek, én itthon maradok,
utánuk mindig szép rendet rakok.
Takarítónő – ez most a szerepem.
elvégzem én, – habár nem szeretem.

Azután én beszerző, is vagyok!
Ebédhez, vacsorához bevásárolok.
de kreatívnak kell lennem nagyon,
mert pénztárcámban nincs egy kis vagyon.

Ha nálunk baj van, valaki beteg,
én gyógyító, tudós orvos leszek,
és ápoló, ki nyugtat, borogat,
és gyógyszerész, ki kever porokat.

És tiszt leszek, ki parancsokat oszt,
és panaszkönyv, ha nem ízlik a koszt.
Ha ünnepelsz én tortát készítek,
s lám ilyenkor a cukrászt nézitek.

Mosoly az arcon, s már fotós leszek,
– hiszed – magamnak fényképezgetek?
Aztán, mikor majd elszáll az idő,
jó lesz, hogy annyi fénykép jön elő.

És délután, szép programod, ha van,
sofőr leszek, s szállítlak boldogan,
Legyen az sport, művészet, más egyéb,
én viszem el a kedves csemetém.

Ha nagy leszel, s rád tör a szerelem,
tanácsadóként beszélhetsz velem.
Tanár leszek, ki életre tanít,
és megsúgom a szerelem titkait.

Amit tanultam, azt mind átadom,
nem lazsálok, nincsen szabad napom.
Éjjel-nappal szolgálatban vagyok,
s amíg csak élek, ANYA maradok!

Aranyosi Ervin © 2014-02-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Anya kicsi fia

Aranyosi Ervin: Anya kicsi fia

Anya, az pont olyan, mint én,
csak neki zöld már a szeme.
S azt mondja, ha dorombolok,
az tán a legszebbik zene.
Anya karjával körbe fon,
– ilyen kicsi most a világ.
Nincs benne senki más csak én,
így szereti a kisfiát…

Aranyosi Ervin © 2013-10-01..
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Minden anya édes?

Aranyosi Ervin: Minden anya édes?

Anyukája cserben hagyta,
nem volt hozzá nagyon “édes”.
Így hát gondjaimba vettem,
mert sírdogált: – nagyon éhes…
Róla van, ki gondoskodjon,
felvállaltam ezt a dolgot.
De vajon hány gyerek él úgy,
hogy csak éhes, sose boldog?

Aranyosi Ervin © 2013.07.18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A legdrágább nyakék


Aranyosi Ervin: A legdrágább nyakék

Van-e drágább nyakék
gyermeked karjánál?
Lehet-e boldogabb
egy szerető anyánál?
Kaphatsz a sorsodtól,
sikert, gazdagságot,
– a gyermek jelenti
mégis a VILÁG-ot!

Aranyosi Ervin © 2013-06-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Jön a hami, Mami?


Aranyosi Ervin: Jön a hami, Mami?

Készül már az ebéd anya?
Lazul hasamon a gatya!
Vagyis kifogytam belőle,
ellazult a hasam bőre!
Ha senki nem tesz keresztbe,
meg is tömöm ám, degeszre.
Ebéd után majd henyélek,
– ihaj, csuhaj szép az élet!

Aranyosi Ervin © 2013-06-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Energiatakarékos


Aranyosi Ervin: Energiatakarékos

Lejárt a lemezem,
kikapcsolok mára!
Ma már nem hallgatok,
anyára, apára.
Mikor felébredek,
újra teszem dolgom.
A holnapi napért,
soha nem aggódom…

Aranyosi Ervin © 2013.03.22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nőnapra

aranyosi_ervin-nonap
Aranyosi Ervin: Nőnapra

Egy szál virág, pár kedves szó,
– apró gesztus – ma ezt kapod.
Kívánom én, legyen ilyen,
mosollyal telt minden napod!
Férfinak Te, a szerelem vagy,
a gyermeknek, a jó anya,
– Mint madárnak a puha fészke –
tőled van boldog otthona.
Engedd hát meg, hogy megköszönjem,
s legyen boldog minden napod!
Igyekszem rád jobban figyelni,
– kívánok boldog NŐNAP-ot!

Aranyosi Ervin © 2013-03-07.
A vers és a kép megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Oroszláncsalád


Aranyosi Ervin: Oroszláncsalád

Három szinten van a fejünk,
anyánk szintén itt van velünk.
Apánk kilóg a családból,
kölyöklelket ő nem ápol!
Unalmas már ez a pampa,
ezért nézünk, mint két bamba.
Meg hát nem rég, sokat ettünk,
ettől kicsit elpilledtünk.
Ha pihentünk, megint játszunk,
gyere légy a játszótársunk!

Aranyosi Ervin © 2012-08-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva