Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Hiábavalóság a valóság?


Aranyosi Ervin: Hiábavalóság a valóság?

Talán tudatlannak kellene már lennem,
a hiábavalóság lázadozik bennem!
Alvó lelkek járnak szerte a világban,
tehetetlenségben, ócska hazugságban.
Múltunk összezúzták, jövőképünk nincsen,
keresnénk az utat, de nincs ki segítsen.
Álmokat kergetve mind-mind eltévedtünk,
sötétség visszhangja köszön vissza bennünk.
Nem tudjuk kik vagyunk, azt se, honnan jöttünk,
idegen hatalmak döntenek fölöttünk.
Reményünk elveszett, látva, hogy legyőztek,
magunkra húzhatjuk árva szemfedőnket.

Ha minden hazugság, akkor a lét csapda,
nem bízhatsz senkiben, csupán önmagadban?
Vagy tán magadban sem, ezért nem teremthetsz,
s nem találhatsz utat az isteni rendhez?
Kihalt a szeretet, ami van az látszat,
hagyták belekóstolj, aztán megaláztak.
Itt-ott ki tud nőni pár virág a földből,
apró remény szikrák a ködös jövőből.
Aztán elhervadnak, nincs kedved locsolni,
nincs mondanivalód, nincs is kihez szólni,
csak tengődsz a világ kietlen tengerén,
ócska ladikodba nem juthat be a fény.

Hiába a tudás, ha nem is használod,
ha megszületsz, tanulsz, s várod a halálod.
Ha tudatlanságot adsz az utókornak,
ahol a naptárban nincs tegnap, se holnap!
S lám, a mai napot is üresen hagyod,
csak saját szívedben tőrödet forgatod.
Elméd a tudással őrületbe kerget,
s nem érted, ha nincs bűn, mért kell vezekelned?
Tényleg, ilyen sorsot írtunk mi magunknak,
minden jótettünkért folyton belénk rúgnak?
Terelnek, mint birkát a vágóhíd felé,
s akad, aki ebben még örömét lelé?

Talán tudatlannak kéne tényleg lennem?
Vagy a tudásommal poklomat teremtem?
El kellene bújnom ebből a világból,
ha már elegem van a sok hazugságból?
Ti hogy vagytok vele, akik csendben tűrtök,
még most sem halljátok, fületeken ültök?
Jön a végítélet, tűnjetek el szépen,
olvadjatok porrá a pokol tüzében!
Hiszen itt a pokol, ebben az életben,
s várjuk, hogy a fátyol szemünkről lelebben,
s visszakapunk végre reményt, igazságot,
s élhetővé tesszük újra a világot!

Eljött, itt az idő, nincs már mire várni,
ne hagyjuk magunkat folyton megalázni!
Lépjél ki a sorból és tegyél magadért,
hiszen körülötted annyi sok magyar él,
ki MAG-nak született, s a kikelést várja,
napi harcaiban kanosszáját járja.
A keresztjét hordja, s nincsen ébredése,
s nem tudja félelme vajon tévedése?
Látod, hogy a világ így már tarthatatlan?
Rossz felé változik, s lassan lakhatatlan!
A lelkek nagy része meg van már vezetve,
félelemben szorong, mert nincsen szeretve.

Az ember, csordában, bús barommá válik,
húzza ezt az igát, akár mindhalálig.
Értelmetlen erők döntenek felette,
a saját értelmét, félelme megette.
De tán van még remény, pislákol a lángja,
hogy az ember célját újra megtalálja.
Nem kell az erőszak, lélekkel teremtsünk,
az élet dallama visszhangozzon bennünk!
Piciben kezdjük el, mint elvetett magok:
– Szélnek ellenállok, kihajtok, maradok!
Keresek oly társat, aki szabad lenne,
közös lét reményét megláthatom benne!

Apró közösségek, hadd jöjjenek létre,
és nem kell vezető, ne álljon az élre!
Alulról és együtt tudunk nagyra nőni,
együtt és egymásért, a jövővel törődni!
Mindent megtermelni, egymással megosztva,
nem a hasznot lesni, s nem pályázni posztra!
Fel kell élesztenünk a szeretet-lángot,
csak így menthetjük meg ezt a szép világot!
Mert a tudományból nem virágzik élet,
az önző gazdagság zsoldos-nyakörvvé lett!
A pénz lett a póráz, fizetett eb nyakán,
egy technokrata kor, elfajult hajnalán…

A valóságunkat nem kéne temetnünk,
csupán visszalépnünk, a jóba visszamennünk!
Lerázni magunkról a félelem láncát,
hatalom ördöge, ne járhassa táncát!
Ne pusztítson tovább, legyen saját helyünk,
ahol hazugságtól nem zúg majd a fejünk!
Ahol közösségben, egymást felemelve,
újra visszatérhet az élet értelme.
Ahol van jövőkép, ahol élet terem,
ahol nincsen kolonc, az élő emberen.
Csak teszi a dolgát, együtt, összefogva,
s nem csak sorsát szidja sírva, haldokolva!

Ne legyen az élet hiábavalóság,
hol a hazugságot az emberbe oltják,
hol kreált betegség rémít egy világot,
ahol mint a magot, szórnak hazugságot!
Távoli hatalom ne uraljon többet,
ne érezzük tovább éltünket börtönnek!
Kövessük a példát, mit régmúltunk adott,
s legyünk újra eggyé, nemzetté, Magyarok!
Ha mind visszatérünk a régi mederbe,
élhetjük a létet, egymást ünnepelve!

Aranyosi Ervin © 2022.03.24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Népemhez szólva


Aranyosi Ervin: Népemhez szólva

Emeld fel fejed büszke népem,
megalázkodnod nem szabad,
érezd te is a büszkeségem,
s amikor kell, hallasd szavad!

Tiéd e föld, mit őseidtől
megörököltél egykoron,
ne lépj ki régi szerepedből,
hiszen ki magyar, mind rokon!

Ne hagyd, hogy népek tégelyében,
belőlünk ólmot öntsenek,
ne hagyd, hogy népünk életében,
idegen népek döntsenek.

Ne hagyd fiaid széjjel szórni,
– habár tiéd a nagyvilág –
de úgy nehezebb eggyé forrni,
ha más fog mundért adni rád.

Emeld fel fejed büszke népem,
megalázkodnod nem szabad,
érezd te is a büszkeségem,
s amikor kell, hallasd szavad!

Az élősködőt rázd le végre,
ne szívja édes véredet,
esküdj inkább hazád nevére,
és segítsd sok testvéredet.

Ám erőszak az nem segíthet,
csak halált szül a gyilkolás.
A szellem tehet naggyá minket,
a szeretet, hit, a tudás!

Kard által vész, ki karddal élne,
nyisd inkább fel a szemeket,
ha szíved szebb jövőt remélne,
egy út marad: – A szeretet!

Emelkedj fel hát büszke népem,
szeresd jobbá világodat,
szíved használd a teremtésben,
s hiszem, az Isten támogat.

Szeretettel kell eggyé válnunk,
feléleszteni nemzetet,
jobb utat ennél nem találunk,
szív nélkül élnünk nem lehet.

Emeld hát fel a csüggedőket,
mutass jó példát, célt nekik!
Tedd élhetőbbé a jövődet,
s talán majd lépted követik!

Emeld fel azt, ki lenn a porban,
nem meri élni életét,
ne hagyd a szegényt a nyomorban,
hiszen a lét, megélve szép!

Adj nekik végre valós álmot,
amiért élni érdemes!
Adj vissza jogot, igazságot,
legyen a lét tisztán nemes!

Járja a létnek békés útját,
egymásban lássa a csodát,
az életvízért ássa kútját,
s villantsa bátran mosolyát!

Adjon annak, kinek még nincsen,
és ettől legyen gazdagabb,
a lélekre új reményt hintsen,
mert aki szeret, az szabad!

Emelkedj fel hát büszke népem,
szeresd jobbá világodat,
szíved használd a teremtésben,
s hiszem, az Isten támogat.

Hiszem, a szeretet majd gyógyít,
kevesebb lesz az áldozat,
csak minden szív találjon gyógyírt,
szeretve nem vár kárhozat!

Vessünk véget panaszkodásnak,
s ne vakíthasson holmi kincs!
Mutassunk példát a világnak,
hulljon le rólunk a bilincs!

Emeld fel fejed büszke népem,
legyen boldog a holnapod,
hogy szíved mától jót reméljen,
hidd el, hogy meg is kaphatod!

Csak higgy magadban, szeretetben,
s meglátod, lelked felemel!
A hit lángja égjen szemedben,
poklodból végre gyere fel!

Lásd meg fénylőn a napvilágot,
mit az árnyék eddig takart,
amit a lelked sose látott,
s ölelésre lendítsd a kart!

Saját néped öleld magadhoz,
legyél általuk gazdagabb!
Lépj magasra, közel a Naphoz,
és büszkén hangoztasd szavad!

Legyél magyar, felemelt fejjel,
emeld fel végre nemzeted!
S bármi legyen, sose feledd el,
a te erőd a SZERETET!

Aranyosi Ervin © 2020-01-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Dobd le a terhed!


Aranyosi Ervin: Dobd le a terhed!

Ne cipeld tovább a tegnap terheit,
rajtad a harag többé már nem segít!
Engedd el, dobd el! Elmúlt, végre már!
Szárnyalj az égben, mint szabad madár!
Tervezz hát mától egy méltóbb holnapot,
amire vágysz ma, azt holnap megkapod!
Lebegjen cél mindig szemed előtt,
repítsen vágy, hogy elérd a hegytetőt!

Ne cipeld tovább lehúzó terheid,
haragod, dühöd, – az rajtad nem segít!
Ne cipeld tovább, dobd már végre el,
szabadulj meg, s szíved békére lel!
Magadba nézve, csak légy mindig veled,
élvezd lelkedben a zajló életet!
Lásd meg a szépet, örülj, és éld a jót,
képzelt vitorla repítse a hajód!

Ne cipeld tovább a tegnap terheit,
dobd el a harcod rossz fegyvereit!
Az élet nem harc, nem kínzó háború,
nincs csatatér, nem borul rád ború!
Az erőszak nem jó hajtó erő,
a fájdalom, attól csak egyre nő!
A szeretet segít, s ha hiszel, az Isten!
Ne háborúzz, hagyd inkább, hogy segítsen!

Ne cipeld hát a terheid tovább,
pihenj csak meg és úgy várd a csodát!
Ne bánts senkit, téged se bántsanak,
s kerüld a harcot, bele ne rántsanak!
Terheid helyét a béke vegye át,
magadban kezdjen szépülni a világ,
s a külvilág követni fogja majd,
csak butaság, ami harcolni hajt!

Ne cipeld tovább, tedd le a terheket,
súly alatt élni, boldogan nem lehet!
Nem másokért kell megfelelni ma,
magadról szóljon magadban az ima!
Szeresd magad és embertársaid,
a hit, remény, már rég benned lakik!
Ha értenéd, csupán szeretni kell,
a mánál sokkal szebb holnap jönne el!

Aranyosi Ervin © 2018-11-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A szeretet erejével


Aranyosi Ervin: A szeretet erejével

A szeretet erejével,
minden gond megoldható!
Szerető szív melegétől,
ha kell, megolvad a hó!
Szeretettel többre viszed,
– erőszaktól mentesen!
Csak a szíved legyen helyén!
S nem áll ellen senki sem!

Aranyosi Ervin © 2013-01-19
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva