Aranyosi Ervin: A remete és a vándor (második rész) – A vándor

Aranyosi Ervin:
A remete és a vándor (második rész) – A vándor

A világunk oly hatalmas,
azt tán fel sem méri ész,
s ahhoz kell egy egész élet,
s egy lélek, ki tettre kész.

Kit a megismerés hajt csak,
s távolba vágyakozás,
megtalálni rá a választ:
a lét hogy lehet csodás?

Bejárva a nagy világot,
megismerve népeket,
megtudva, hogy miért élnek
nekik tetsző életet.

S miért pont az a lét tetszik,
mi is a hajtó erő,
ami bennük, napjaikban
késztetésként tör elő?

Fiatalon nekivágott,
lelkében láng lobogott,
elméjében a tudásvágy,
szívében nyíltság lakott.

Nappal az utakat rótta,
falvakon, városon át,
mások örömét kereste,
és a mások bánatát.

Megpróbálta összerakni,
mások mitől boldogok,
s mitől sérülnek a lelkek,
mi is a valódi ok?

Örült, ha vendégül látták,
s elbeszélgettek vele,
az életét ezerféle
élménnyel rakta tele.

Találkozott irigységgel,
gonoszságban része volt,
ha etették, meghálálta,
ha úgy hozta, dolgozott.

De nem bírták maradásra,
asszonyi kitárt szívek,
sosem adta szabadságát,
ketrec őt nem menti meg!

Járta hát a nagyvilágot,
hol szekéren, hol gyalog,
volt, hogy a szívét követte,
hol meg égen a napot.

Gyűjtött számos bölcsességet,
csak ettől volt gazdagabb,
s adta tovább a tudását,
de közben vándor maradt.

Nem vett családot nyakába,
nem volt földhöz gyökere,
felelősség nem terhelte,
csak magánya jött vele.

Elfogadta, ez az árat,
így élte hát életét,
nem volt saját háza, vára,
s úgy érezte így is szép!

A mese első része ide kattintva olvasható!

Aranyosi Ervin © 2022-06-29..
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Megjelentetése online, vagy nyomtatott formában,
csak a szerzőtől kapott külön engedéllyel lehetséges!
Minden jog fenntartva