Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Angyal a pokolban


Aranyosi Ervin: Angyal a pokolban

Hiába bizalom, hiába a jóság,
az emberben hinni hiábavalóság?
Fáj, amikor látom, némelyik barátom,
nem veszi komolyan élő igazságom.
Hazugoknak bedől, és Júdássá válik,
s mind, amit festettem, lelkéről lemállik.
Hiába nyitottam érte ki a számat,
bedőlt a mesének, s ezzel hátba támadt.
Győzött a sötétség hazug tudománya,
s elveszett a lélek összes szabad vágya.
Mekkora csalódás, hogy az is behódol,
akiről azt hittem, hogy értett a szóból.
Keserű a lelkem, hiába volt minden,
győzött a sötétség, innen kiút nincsen!
Az emberi érték mind csak üres szólam,
elveszett angyalként égek a pokolban.
Lelkemet tépázza az elárulásom,
szeretetem nem kell, s nekem nincsen másom.
Oly kevesen élünk ma már nyitott szemmel,
s vajon mire megyünk a sok küzdelemmel?
Felemészti lelkünk. S a csalóknak hisznek.
Nem valós e világ, csak óriási díszlet!

Aranyosi Ervin © 2021-06-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Elmúlt a húsvét


Aranyosi Ervin: Elmúlt a húsvét

Vajon el tudjuk-e görgetni a követ,
képesek vagyunk-e a feltámadásra?
Szakad e sorsunkban a megszokás-szövet?
Vagy csak úgy, mint eddig, várunk egy csodára?

A saját csodánkat, mindig mástól várjuk,
mi meg nem változunk, körbe-körbejárunk?

Rabszolgák maradunk, kikben lélek nincsen?
Eldobjuk álmaink, Júdásként eladjuk?
Hisszük csak hóbortból teremtett az Isten?
Legszebb álmainkat nap, mint nap feladjuk?

Tesszük csak a dolgunk, hogy ezt-azt túléljünk?
Rácsok árnyékában, hogy a fénytől féljünk?

Kétezer év robot, semmi sem változhat?
Nem lelünk kiutat az elme börtönéből?
Nem hiszünk holnapban, mely új jövőt hozhat,
s függünk hatalomtól, semmit érő pénztől?

Mérgezzük világunk még élhető felét,
s várjuk a Megváltó újabb jövetelét?

Nem minekünk kéne megváltókká válnunk,
letépve láncaink, teremtve a jót?
Saját kalitkánkból szabad égbe szállnunk,
s boldoggá tennünk a jó Mindenhatót?

Feltámadni kéne, hisz elmúlt a húsvét,
tűnjön a világból az ily bánatos lét!

Anyagbörtönünkből tudunk szabadulni,
magasabbra szállva, emelkedni fel?
Muszáj állandóan földre visszahullni,
hiszem, megoldásnak, célnak lenni kell!

Ám, amíg bakancsok taposnak fejünkre,
nem kerülhetünk mi a méltó helyünkre!

Tapasztaljuk végre meg a teljességet,
lépjünk be a fénybe végre boldogan!
Hagyjuk magunk mögött a kínzó sötétet,
hiszen lelkünk a mag, amely megfogan!

Együtt és egymásért, vígan, mosolyogva,
értőn nézve mától fel a csillagokra!

Aranyosi Ervin © 2020-04-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Embertelen állatok

Aranyosi Ervin: Embertelen állatok

Júdás az, ki állatát eladja.
Ki szeretetét tőle megtagadja!
Ki lakhelyéről utcára teszi.
A jogot ehhez, vaj’ honnan veszi?
Hisz felelős, mert megszelídítette,
és megbocsáthatatlan ez a tette.
Bűne egykor majd fejére szállhat,
de ettől nem lesz boldogabb az állat,
ki otthonát, s gazdáját veszti el,
az értelmet, amiért lenni kell!
Az ily ember lelke kasztráltatott,
de minek is tart ilyen állatot?
Őt kéne lökni vissza állatsorba,
és otthagyni magára lenn a porba’.

Aranyosi Ervin © 2020-03-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Gondolatok Nagypénteken


Aranyosi Ervin: Gondolatok Nagypénteken

Fel lettünk szegezve mind-mind a keresztre.
Júdások a pénzért népet adnak el.
Tömik bankszámlájuk méltatlan degeszre,
miközben a nemzet lassan sorvad el.

Mirtuszkoszorúnktól számos sebből vérzünk,
de csak a sajátját érzi meg a nép!
Másokért nem teszünk, másikért nem érzünk,
s ünnepli az ország a kereszt ünnepét.

Jelkép lett az eszköz, amivel gyilkoltak,
fénylőn bizonyítva: a vezetőnk halott.
Talán azt mutatja, mi is legyünk holtak?
Lehet, a mi lelkünk halódik csak ott?

Le kellene venni őt is a keresztről,
s le kellene vennünk önmagunkat is.
De, hogy is lehetnénk szabadabbá ettől?
Hisz az egész világ csak a pénzben hisz!

Aranyborjút nézünk, tárgyakat imádunk,
elfolyt a szívünkből már a szeretet.
Igaz, egy-egy ügyért – megosztva – kiállunk.
Egymást felemelni miért nem lehet?

Hisz a te problémád, az én problémám is,
ami én rám sértő, az téged is bánt.
Ám, míg a te dolgod, nem tartozhat rám is,
külön, eltaposhat a hazug világ.

Külön nem tudunk a Földön mennybe menni,
hisz a sok kis béklyó – külön – nem ereszt!
Amíg hagyjuk magunk, sátántól vezetni,
mindegyikünkre vár a mártír-kereszt.

Pártatlanul kéne ezzel szembenézni!
Megosztva, jó irány nem is létezik!
CSAK magyarrá lenni, egy új korba lépni,
ez az, mire lelkünk régen éhezik.

Ne a keresztünket ünnepeljük immár,
ne csak a halállal szorítsunk kezet!
Hiszen bizonyított, mindőnkre a kín vár,
ha a pénz, a bank, és ha egy párt vezet!

Kössük hát be végre vérző sebeinket,
ne csak haldokoljunk, legyünk újra nép!
Nem kereszthalálra szült az anyánk minket,
s nem a halált, mint célt, tűzte ki elénk!

Vegyük le magunkat, s Jézust a keresztről,
jöjjön el számunkra a feltámadás!
Elég volt a megtűrt, méltatlan szerepből,
mától a keresztet hadd cipelje más!

Aranyosi Ervin © 2018-03-30.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva