Aranyosi Ervin: Merengés az őszben

Aranyosi Ervin: Merengés az őszben

Még néhány kedveset mosolyog ránk a Nap,
amíg mosolyogni még ereje marad.
Gyakran, szégyenlősen felhők mögé bújik,
s tán ott is maradna a zord télen túlig.

Mikor látjuk arcát, szívünk átmelegszik,
s akkor ébredünk rá, hogy mennyire tetszik,
ha éltető fényét szórja a világra,
mikor levelet fest bokorra, faágra.

A szeretet fénye árad ránk felőle,
s jobb, ha a szívünkbe elteszünk belőle,
hiszen a jeges szív könnyebben felenged,
ha a napsugárral másik szív melenget.

Szél jön, s erőszakkal tépkedi a fákat,
jeges kezeivel simít minden ágat,
didergő levelek bele is pirulnak,
ahogy hideg kezek a testükhöz nyúlnak.

Megborzong némelyik, de mind útra készül,
általuk a vén ősz színarannyá szépül.
Levelek felszállnak, pillangókká vállnak,
majd a szél dalára, körben táncot járnak.

Gyönyörködünk benne, az ember csak ámul,
csodás színkavalkád, ami elénk tárul.
De nem haldoklás ez, csak az élet része,
s tavasszal megújul a világ egésze.

Addig, itt az idő, lelkünknek pihenni,
kicsit begubózni, pillangóvá lenni,
mire jön a tavasz a csodás kikelet,
újra táncra keljek, szeretettel veled.

Még néhány kedveset mosolyog ránk a Nap,
s érezteti velünk, hogy az idő szalad.
Ám itt van az idő, le kell hogy lassuljunk,
hogy jövőt teremtő merengésbe hulljunk.

Aranyosi Ervin © 2019-09-06
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva