Aranyosi Ervin versei

Kézcsókom kedves, – kisztihand,
meghívhatom egy randira?
Nem aludtam ma Ön miatt,
rabjává váltam annyira…
A két szeme, ha rám ragyog,
szívem gyorsan dobogni kezd.
Elvarázsolt, kábult vagyok,
vajon hogyan csinálja ezt?
Nincs játék, ami tűzbe hoz,
szép arcát nézném szüntelen.
Higgye, nincs ebben semmi rossz,
gyermek vagyok még, s bűntelen.
Közös jövőről álmodom,
szívét egyszer majd elnyerem!
A csillagokat lehozom,
csak bánjon vélem kedvesen…

Meseszánon Ősz apóka,
messzi földről jön közénk.
Arcán deres, nagy szakálla,
rajta piros öltözék.
Fenn a szánon, ezer álom,
ajándékok halmaza,
ezt kell neki széthordani,
addig nem mehet haza.
Sok-sok gyermek él a földön
és ő mindet ismeri.
Varázsgömbjén, egész évben
mindig Őket kémleli.
Nem csoda, hogy tájékozott,
tudja melyik csintalan,
ki ül gyakran a sarokban,
s melyik vidám, gondtalan.
Kit szid meg az Óvó néni,
ha huncutságon jár esze?
Aki néha rosszalkodik,
vajon máskor jót tesz-e?
Ajándékot mindegyik kap,
mivel nincs is rossz gyerek,
de Télapó figyelmeztet:
- Legyél jó, mert figyelek!
Mindenkinek jut ajándék,
mert azt tudja Télapó:
Ajándékot nem csak kapni,
- igazából ADNI JÓ!

Tőled kaptam e földi létet,
hordtál méhedben boldogan.
- Ki tudja milyen anyának lenni?
Csak aki szeret, s megfogan.
Az életet magamba szívtam,
Szívünk egyformán lüktetett.
Fénylő burokként óvott, védett
a lágy anyai szeretet.
Megmutattál egy új világot.
Életre hívtál, hogy legyek.
Óvón vigyáztad minden léptem,
s tanítgattál, hogy mit tegyek.
Aggódtál, hogyha lázban égtem,
s hittél bennem, akár vakon!
Érzéssel lelkem felruháztad,
s tudással elmém, gazdagon.
Angyalként védtél, hogyha kellett,
s büszke vagy rá, hogy az vagyok,
akivé váltam, – hibákkal együtt -
akár rosszat, vagy jót adok.
Érzéseink egymáshoz fűznek,
ezüstszál, el sosem szakad!
Járjak bárhol e nagy világban,
elfelednem ezt nem szabad.
Nem is tudom tán megköszönni,
de nem is várod, – jól tudom!
Természetes, hogy elkísértél,
az életnek hívott szép úton.
Hálás vagyok én minden percért,
a létért, mit adtál nekem.
Fogadd gyermeki ölelésem,
a neked szóló ünnepen.

Ma élő kutyáink vadon élő őse,
de a rossz híréről nem tehet még Ő se.
Annyi rosszat írtak róla a mesékben,
amit minden gyermek elhitt róla szépen.
Nem is nagyon van már szerte e hazában.
Állatkertben él pár, mint virág a vázában.
Egykor pedig itt is falka-számra éltek,
a falkavezértől a többiek féltek.
Fontos volt a rangsor, a vezér vezetett,
zsákmányból először, ezért Ő ehetett.
Tudjuk, hogy húsevő, ragadozó állat,
de az emberekre ok nélkül nem támadt.
Ritkán előfordult, az hogy embert öltek,
ám az ember sajnos túl sok farkast ölt meg.
Ezért erdeinkben nem honos már régen,
egyszer volt, de már nincs, – úgy mint a mesékben!

Érints meg, – erre kérlek, – ha kisbabád vagyok!
Ölelj gyakran magadhoz, nélküled “megfagyok”!
Ne csak pelenkázz, mosdass, ha éhezem etess!
Puszild meg arcom százszor, mert így természetes!
Ringass el két karoddal, nyugtasd meg lelkemet,
öledbe bújva érzem, hogy jó szülőm szeret!
Érintésed ha érzem, az biztonságot ad,
Érints meg, ez az érzés, mindig velem marad!

Érints meg, – erre kérlek, – ha gyermeked vagyok,
s nem értem a világot, s félelmeim nagyok.
Ne tarts magadtól távol, ha veled dacolok,
helyemet nem találom, sok még az új dolog!
Keresd az utat hozzám, próbálj megérteni!
könnyű álmokat hozz rám, s akarj érinteni!
Jó éj puszid oly édes, olyan megnyugtató,
mesélő érintésed álomba ringató!

Kamasz fiaddá váltam? Érints meg akkor is!
Lelkem nem érzéketlen, csak más világba visz!
Ne hidd, hogy azért bántlak, mert most komisz vagyok.
Ezer tüském is vágyja az ölelő karod!
Magam felnőttnek érzem, – s hangodra szomjazom,
az élet viharához így alkalmazkodom.
Ketté szakadt világban, még helyem nem lelem,
viselj el hogyha bántlak, s maradj mindig velem!

Érints meg! – erre kérlek, – ha barátod vagyok!
megnyugtat ölelésed, ha más felzaklatott!
Biztató szép szavakkal lelket is önts belém.
értelmet adj a létnek, és tarts tükröt elém.
Kétségeimet vesd el, tudasd: fontos vagyok!
Lehet hogy érintésed, minden, amit kapok.
Ha szomorú a lelkem, vidámíts végre fel,
legyél velem ha baj van, s nem hagylak én sem el!

Kedvesem, éltem párja, most hozzád fordulok,
érintésed, szerelmed, a legszentebb dolog.
Ám tévedés azt hinned, a szenvedély elég.
Ezer félelmem kerget a karjaidba még.
Megnyugtat ölelésed, vigaszt nyújtasz nekem,
lágyan szoríts magadhoz és szebbítsd életem!
Ilyenkor végre érzem, – szemünk együtt ragyog.
Olyannak szeretsz engem, amilyen ÉN vagyok.

Felnőtt gyereked lettem, most már csak az leszek,
s van már saját családom, kiket ölelhetek.
Anyám, s apám karjára mégis számíthatok.
Érints meg most is, kérlek, mikor gyenge vagyok.
Szülői ölelésed, ma is sokat jelent,
így segíts értékelni, múltat jövőt, jelent.
Már én is másképp látlak, jobban becsüllek már.
Ami fájt elfelejtem, az élet jó tanár.

Érints meg még! – ezt kérem – idős szülőd vagyok.
Erős karodra vágyom, mielőtt meghalok!
Érints meg, ahogy egykor érintettelek,
amikor apró voltál, kis, védtelen gyerek.
Ülj le a közelembe, fogd kezem, adj erőt,
simíts az öreg arcon, sok ráncot, vad redőt!
Melegítsd át a szívem, megfáradt tagjaim,
te rólad szólt az élet, a legszebb álmaim.

ANYÁMNAK:

Te, aki e földre egykor szültél engem,
te vagy, aki a jót láttad mindig bennem,
te, aki megóvott a világ zajától,
te vagy, aki szeret, te vagy, aki ápol.
Általad tanultam egykor meg beszélni,
s te biztattál arra, hogy sose kell félni.
Te mutattad nekem, hogy milyen az élet,
s hogy megbocsátható, ha valaki téved.
Te, ki megbocsátod minden rossz hibámat,
s én vagyok az első, mindenki más várhat.
Tegyek bármi rosszat, én akkor is kellek!
Anyám! A mai nap téged ünnepellek.

KEDVESEMNEK:

Te, aki gyermekem e világra hoztad,
te, aki osztozol velem jóban, rosszban.
Te, aki gondoskodsz, őrzöd a családom,
Meleg fészket építsz, támogatod álmom.
Vállaimról gyakran leveszed a terhet,
s beéred annyival, hogy viszont szeretlek.
Gyermekünknek megadsz mindent, amit kérhet.
Őrzöl, vigyázol ránk – baj sohasem érhet.
Mosol, főzöl reánk, hogy legyen mit enni,
otthonról gondoskodsz, legyen hol pihenni.
Csodákat teszel, hogy szép legyen az élet.
Kedves feleségem! Most köszönöm néked.

KEDVESEM ANYJÁNAK:

Te, ki kedvesemet adtad a világnak,
gondozója voltál egy nyíló virágnak.
Kit nekem neveltél, tanítva a jóra,
neked szól e versszak, tiéd ez az óra.
Megköszönöm neked, hogy őt nekem adtad,
s nem kellett aggódnom sohasem miattad.
Életünkbe mindig szeretetet hoztál,
s kéretlenül is csak rólunk gondoskodtál.
Nagyiként unokád szépen nevelgetted,
számíthattunk reád, itt voltál, ha kellett.
Remélem, örömben is bőven volt részed,
Engedd megköszönnöm neked az egészet!

Hahó, a hó esett megint,
fehérre sápadt hegygerinc,
Budáról erre integet.
Hát ezért vártuk a telet.
És azért vártuk a havat,
mert lelkünk még gyerek maradt,
havon-jégen csúszkálni jó,
repül feléd a hógolyó.
Szerencséd van, mert nem talál.
Fehér alak nyomodban áll.
Fehér fején piros fazék,
mit hóval cukroz meg az ég.
Gombszemén vidámság ragyog,
nem szánon jött, s nem is gyalog,
Felhők szárnyán jött eddig el,
millió pihe lepte el,
S lám sárgarépát is kapott,
s boldog kis szíve megfagyott.
De ne hidd, hogy rossz neki,
örömét ebben leli.

Levéltelen, magányos ágak,
csontváza alvó, néma fának,
ha hull a hó, csak hófogók,
ha fúj a szél sivalkodók.
Tavaszra váró hosszú percek,
ilyenkor lassan, lomhán telnek,
teendő itt csak egy marad,
etetni pár kis madarat.
Etető lóg az egyik ágról,
apró kis emlék még a nyárból,
amikor volt még élelem,
és nem volt fagy, se félelem.
Terülj kis asztal fenn az ágon,
repülj csak erre kis barátom,
tömd meg begyed, van itt mit enni,
tudom nehéz most madárnak lenni.
Tavaszig tán kihúzod így,
s ha rügy fakad, s a nap vakít,
dalold majd el a nagy világnak,
itt télen is ebéddel vártak.

Bár lennénk mindig tudatlan gyermekek,
kiket csupán a szeretet vezérel,
s felfedezhetnénk azt az életet
mikor az ember nem csak a szemével,
de szívével látja ezt a szép világot.
Örül a szépnek és örül minden jónak,
s nem hajszol kétes gazdagságot,
örülni tud egy mosolynak, egy szónak.

Bár lennénk mindig tudatlan gyermekek,
kik nem keresik mindenben a rosszat.
Csak végig játsszák ezt az életet,
és ellenállnak bűnnek és gonosznak.
Mert a gyermek csak boldogságra vágyik,
csak azt teszi, miből öröm fakad,
nem bírál, nem ítél, hogy milyen a másik.
Amilyen vagy, olyannak elfogad.

Bár lennénk mindig tudatlan gyermekek,
mert szebben él, ki hibát nem keres!
Ki elfogad, annak könnyebb lehet,
s csak egy a lényeg: őszintén szeress!
A szíved add, s mosoly legyen az ára,
- olvadjon fel a lelkünkben a jég -
ne vágyj sivár pénzre és gazdagságra,
boldogság, bőség a szíved lakja rég.

Róka koma megéhezett,
hát kutatott és keresett,
s egy vén fának odújában
talált húst, na meg kenyeret.

Bemászott és mind megette,
s hogy a hasát teletette,
hasa dagadt, s belül maradt,
mert az odú nem engedte.

Sóhajtozott, sírt a jámbor
de csak nem fér ki a fából.
Arra járt egy másik róka,
öreg, bölcs, a legjavából.

A sírását meghallgatta,
majd azt a tanácsot adta:
- várj nyugodtan míg a hasad
olyan kerek, mint a labda.

Mert mikor majd visszanyered
eredeti méretedet,
szabadságod visszakapod,
s élheted az életedet.

A mesénk azt bizonyítja,
szorult helynek is van nyitja:
- csak türelem! A megoldást
majd az idő leszállítja!