Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A krumpli manó

Festmény: Hartman Anikó

Aranyosi Ervin: A krumpli manó

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy krumpli manó.
Egy föld alatt lakó, krumplik közt suhanó.
Komoly feladatott kapott minden évben,
a krumplik gumóit nevelgette szépen.
Tavasszal az ember a krumplit elültette,
mert a krumplis tésztát igencsak szerette.
Aztán gondozgatta, locsolgatta szépen,
várta, hogy kikeljen kertje közepében.

A manóra pedig sok-sok feladat várt,
de krumpli manó volt, tudta hát a dolgát.
Szeretgette őket, s etetgette gyakran,
szép szavakat dúdolt minden pillanatban.
Hej, azokat pedig a krumplik szerették,
ezért a manónak kívánságát lesték.
Szépen növekedtek, mosolygóssá váltak,
és a kert közepén szépen sorba álltak.

Szárat növesztettek, levelet hajtottak,
csoda szép csoportot, krumpli sor alkottak.
A levelek mentén krumplivirág nyílott,
s hogy manójuk is van, őrizték a titkot.
Az ember meg büszke volt a krumplijára,
locsolta is szépen, gyakran megkapálta,
s azt hitte a krumpli csakis az ő műve,
dolgozott is érte, munkába merülve.

Csakhogy manó nélkül nem ment volna sokra,
de nem tudott róla, nem lelt rá az okra,
hogy a manó bizony krumpliját nevelte,
– bár a krumplis tésztát ő még nem ismerte.
Így telt múlt az idő, a virág leszáradt,
mind-mind földre hullott, elhagyva a szárat.
A szár is elszáradt, s vele a levele,
s jött az ember, hogy a gumót összeszedje.

Hozta az ásóját, hogy földből kiássa,
hogy krumpli termését végre egyben lássa.
Ám mikor a földből egyet kifordított,
valaki a mélyből jó nagyot ordított.
– Hé, te melák ott fent, mit képzelsz magadról?
– kiabált a manó, nem látva haragtól!
– Ezek az enyémek, mind-mind nekem nőttek,
tőlem lettek szépek, nekem tündököltek.

Az ember kereste, honnan jön e szólam,
és csak ásott tovább, kíváncsian, szótlan,
és pár pillanat múlva végre megtalálta,
mert a krumpli manó büszkén útját állta.
A pöttömnyi jószág vele szembe nézett,
– Hagyd azonnal abba, most, ezt az egészet!
Hiszen a sok krumpli, így mind meg fog halni,
nem lehetsz oly gonosz, hogy fel akard falni!

Az ember meglátta, s rögtön felemelte,
szeméhez emelve, tenyerére vette.
– Hát te ki vagy, mi vagy és mit akarsz tőlem?
Bohócot még te sem csinálhatsz belőlem!
A krumpli az enyém, hiszen én ültettem,
egy egész nyáron át szépen megműveltem,
ezért a gumója, mind csak engem illet,
ebbe beleszólni senkinek sem illett!

Aki elvetette és aki gondozta,
azé lesz a termés, ne gondolj hát rosszra!
Hogy megszerzed tőlem, azt én nem hagyhatom,
mert kell ez a krumpli nekem, nagyon-nagyon!
S lám a manó leült, aztán sírni kezdett,
apró kis szeméből könnyeket eresztett.
– Hát a szeretgetés, amit nekik adtam,
kárba ment a végén, egy rossz pillanatban?

– Hiába etettem nyáron egyre őket,
nekem semmi sem jut, csak bánatom nőhet?
Sírt hát keservesen a kis krumpli manó:
– A manó szeretet semmire se való?
És az ember nézte, s nagyon megsajnálta:
– Nem járhat így pórul a krumplik barátja!
– gondolta magában és ötlete támadt,
kitalált valamit, valami vidámat!

– Hej, te krumpli manó, mond, mit szólnál hozzá,
ha a kedvességed krumplid viszonozná.
Meghívnálak téged egy krumplis tésztára,
ez lenne a munkád fizetsége, ára.
A kis krumpli manó gondolkodni kezdett,
a barátkozáshoz ez lenne a kezdet?
– Hát jó, próbáljuk meg, aztán, mikor jöjjek,
mire finomságod már puhára főzted?

– Gyere holnap délben! Vendégül látnálak,
érezd meg az ízét a krumplis tésztának.
Hiszem, ha megtudod, milyen finom étel,
akkor végre mindent szépen majd megértel.
Mért ültettem krumplit és miért műveltem,
mért volt fontos helyen, odakint a kertben.
S hiszem, ha majd jól laksz, jóízű tésztával,
megérted mit művel az ember krumplijával.

Gyere be a kertből, holnap épp pont délre,
én a krumplis tésztát megfőzöm ebédre,
és ha ízlik neked, biztos megígéred,
hogy felelős munkád máskor is elvégzed.
Másnap a mi manónk illendőn megjelent,
mert tudta a hívás, tiszteletet jelent.
A krumplis tésztából oly nagyon jól lakott,
hogy ehhez a koszthoz jó nagy kedvet kapott.

Azóta is mindig krumplikat nevelget,
szeretgeti őket, és őrzi a kertet.
Tudja már, az ember miért ültet krumplit,
hogy csinál gombócot, derelyét, meg nudlit.
A manó is eszik néha krumplis tésztát.
Ám mikor krumplit szedsz a krumplikat nézd át,
mert a manó bizony úgy hasonlít rájuk,
nehogy megtévesszen szép krumpli ruhájuk!

Aranyosi Ervin © 2020-07-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Csiga-biga cipője

Aranyosi Ervin: Csiga-biga cipője

Volt egyszer egy csiga-biga,
háza kerek, szép guriga.
Hátizsákként hátán hordta,
sosem húzta, sosem tolta.

Ha elfáradt a kúszásban,
visszahúzódott a házba,
ott bent semmi nem zavarta,
amíg új cipőjét varrta.

Mert azt vette a fejébe:
Lábat növeszt és elébe
megy a többi ős-csigának,
kik még mindig hason járnak.

Hason járnak, térden csúsznak,
hosszú nyálszalagot húznak.
Így jutnak fel levelekre,
sűrű nyálat eleresztve.

Viszont más állatok lépnek,
és mind jó nagy lábon élnek,
ha mennek, gyorsan haladnak,
ha kell futnak, vagy szaladnak.

Úgy döntött hát, bocskort ácsol,
levelet szab, és kopácsol,
fűszálakkal összevarrja,
alig bírja gyenge karja.

Kiguvadnak a szemei,
míg munkáján legelteti.
Ez a bocskor lassan készül,
talpán fűből fonott rész ül.

Az a lábát fogja össze,
s mondogatja: – Bocskor, jössz-e?
Gyorsan növesztek egy lábat,
az utazás már nem várhat!

Kibújik hát a házából,
s lábat növeszt, igazából,
de a lába nyálból készül,
s a bocskorral kiegészül.

Fűből fonódott e cipő,
amit a láb gyorsan kinő,
mert ez a nyál nyúlós fajta,
könnyedén átfolyik rajta.

Ez a dolog nem sikerült,
pedig sok munkába került,
és a csiga végre látja,
a cipő nem a barátja.

Így hát végül csiga marad,
hason kúszva, nyálon halad.
Ám büszke, mert van egy háza,
s nem fűti a kaland láza.

Nem varr cipőt levelekből,
inkább összerágja egyből,
s úgy dönt, pont mint a madarak,
szárnyat növeszt, azzal halad.

Arra nem kell cipőt varrni,
biztos nagyon kell akarni…
Álmodozva néz az égre,
s hiszi szárnyalni fog végre!

Aranyosi Ervin © 2020-06-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Merengés az őszben


Aranyosi Ervin: Merengés az őszben

Még néhány kedveset mosolyog ránk a Nap,
amíg mosolyogni még ereje marad.
Gyakran, szégyenlősen felhők mögé bújik,
s tán ott is maradna a zord télen túlig.

Mikor látjuk arcát, szívünk átmelegszik,
s akkor ébredünk rá, hogy mennyire tetszik,
ha éltető fényét szórja a világra,
mikor levelet fest bokorra, faágra.

A szeretet fénye árad ránk felőle,
s jobb, ha a szívünkbe elteszünk belőle,
hiszen a jeges szív könnyebben felenged,
ha a napsugárral másik szív melenget.

Szél jön, s erőszakkal tépkedi a fákat,
jeges kezeivel simít minden ágat,
didergő levelek bele is pirulnak,
ahogy hideg kezek a testükhöz nyúlnak.

Megborzong némelyik, de mind útra készül,
általuk a vén ősz színarannyá szépül.
Levelek felszállnak, pillangókká vállnak,
majd a szél dalára, körben táncot járnak.

Gyönyörködünk benne, az ember csak ámul,
csodás színkavalkád, ami elénk tárul.
De nem haldoklás ez, csak az élet része,
s tavasszal megújul a világ egésze.

Addig, itt az idő, lelkünknek pihenni,
kicsit begubózni, pillangóvá lenni,
mire jön a tavasz a csodás kikelet,
újra táncra keljek, szeretettel veled.

Még néhány kedveset mosolyog ránk a Nap,
s érezteti velünk, hogy az idő szalad.
Ám itt van az idő, le kell hogy lassuljunk,
hogy jövőt teremtő merengésbe hulljunk.

Aranyosi Ervin © 2019-09-06
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A nyár emlékei


Aranyosi Ervin: A nyár emlékei

Találtam egy szép levelet,
sőt sokat találtam!
A fák biztos nekem küldték,
gyűjtőjükké váltam.
Nyáron ezek a levelek
láttak annyi szépet,
színeiket szeretettel,
s jóval töltötték meg.
Szétszóródtak lent a földön,
hátha megtalálom,
benne ott él minden emlék,
valóra vált álom.
berakom egy szép, nagy könyvbe,
lepréselem őket,
hiszen télen az értékük
nagyon nagyra nőhet.
Emlékeztetnek a nyárra,
a ragyogó Napra,
a sok vidám, szép emlékű,
kedves pillanatra!

Aranyosi Ervin © 2019-09-03
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Őszi élmény

Sárga levelek – Nagy Márta festménye

Aranyosi Ervin: Őszi élmény

Csend van, csak a szél súg valamit a fülbe,
bámulom a tájat mélán, elmerülve.
Levelek reszketnek félve elmúlástól,
fatörzs áll konokul, s rettegést palástól.

Felhők rohangálnak az ezüstszín égen,
köztük kis lyuk tátong, hol kékség volt régen.
Néha a Nap fénye behunyorog köztük,
nyáron a melegét mind-mind lefölöztük.

Vé-alakban vadlúd csapat száll keresztül…
A templom tetején magányos kereszt ül.
Múlton elmélkedik – széttárva a karja –
az idő múlását lefogni akarja.

A fákról a tóba bús levelek esnek,
– apró kis csónakok – kikötőt keresnek.
Körülöttük a víz karikákat rajzol,
az emlékeimben őszt sirató dal szól.

De miért búsulok, élvezem a szépet,
belülről melegít ez a szép igézet.
Ezt mind visszaadni csak egy festő képes,
a jelent megfogni mégis lehetséges.

Ám az idő múlik, s vásznat kell cserélni,
természet csodáit lassan utolérni,
festékbe önteni a látványt, az érzést,
zajló szép világba való visszatérést.

Csend van, és a világ a Teremtőt áldja,
ünnepel a liget színes kavalkádja.
Hisz az elmúlástól nincsen okunk félni,
minden egyes korban élőn fontos élni!

Talán kicsit csendes, gyönyörű és békés,
benne elfogadás, és bölcs megbékélés.
Tudva, jön még tavasz és újjászületés,
boldoggá tesz minket ez a felismerés…

Aranyosi Ervin © 2018-10-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A csiga verse


Aranyosi Ervin: A csiga verse

Jöttem olyan gyorsan, ahogyan csak bírtam!
Idefelé jövet a füvet lenyírtam!
Nyálamon felcsúsztam erre a szép ágra,
majd rácsodálkoztam a katicabogárra:
– Milyen csinos bogár, van hét csodás pettye,
amivel az Isten összecsepegtette.
Én itt megcsócsálom a szép leveleket,
ő meg megritkítja a levéltetveket.
Szóval nekem hasznos, hisz több levél marad,
amit szerénységem szájával learat!

Jöttem nagyon gyorsan, szinte már futottam,
egy növényre mászva, magasra jutottam.
Innen nézek körbe, s látom a világot,
csodálom a létet, s a sok szép virágot.
Könnyen költözködöm és viszem a házam,
nem lakom egy helyen, egy kertbe bezártan.
Enyém a szabadság, s bárhová mehetek,
az út nagyon hosszú, kellenek rá hetek.
Na jó, nem is jutok túl gyorsan messzire,
de nem bízom házam útközben senkire.

Jöttem, s házam hoztam, mint egy lakókocsit,
nappal arrébb húzom pár méterrel kicsit,
hogy az élelmemhez mindig közel legyen,
biztonságban tudjam és naponta egyem.
Bizony, bajban lennék, ha egy helyen lenne,
s vissza kéne futni, hogy alhassak benne.
Így meg ott van kéznél, mikor álmos vagyok,
csak belehúzódok és máris alhatok.
Házam, más csigákkal el sosem cserélem,
inkább megnövesztem, ahogy növök éppen.

Én vagyok a csiga, s volna egy kérésem.
Van, hogy utam közben nem láthatlak én sem,
de te azért kérlek, figyelj, ne taposs el,
ez a ház törékeny, s a védelme most kell.
Kérlek, vegyél észre, hagyd, hogy tovakússzak,
és ne vigyél haza szép dísznek, vagy túsznak.
Hagyd meg életemet, nemes csigaságom,
nem kérek túl sokat, csupán élni vágyom.
Ha tehetek érted, kérlek, te is szóljál,
s a salátád köré kávézaccot szórjál.

Aranyosi Ervin © 2018-05-04. – 2020.07.16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Amikor kevés a szó


Aranyosi Ervin: Amikor kevés a szó

Csupa papír érkezett ma,
postán küldött levelek.
Ám én ennivalót vártam,
hogy kihúzzam a telet.
Hiába a sok kedves szó,
azokkal jól nem lakom.
Csak a szívem melegszik át,
de üres a pocakom!

Aranyosi Ervin © 2018-02-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mesélő levelek


Aranyosi Ervin: Mesélő levelek

A természet lágy ölében
leveleket olvasok.
Elvarázsol és nem számít,
merre járok hol vagyok.

Mesék kelnek szárnyra bennem,
azt súgják a levelek.
– Meséljétek most el nekem,
hogy mi történt veletek!

Meséljetek a tavaszról,
mikor a rügy kifakadt.
Fénylő Napról, az esőről,
amikor az úgy szakadt!

Meséljetek a madárról,
aki köztetek dalolt,
s álmotokról, mely meglepett,
míg a madár dala szólt.

Meséljetek kis fészekről,
mit egy madárpár rakott,
kibélelt madár lakásról,
ahol fióka lakott.

Meséljetek nyári égről,
melegről, mi lebegett,
meséljetek turistáról,
ki vidáman nevetett.

Meséljetek a patakról,
amit innen láttatok.
Mókusról mely köztetek járt,
mikor reá vártatok.

Meséljetek meleg nyárról,
amit bús ősz követett,
bántó szélről, vad viharról,
melyet eső övezett.

Meséljetek a színekről,
ami közben változott,
hogy lett zöldből, sárga, barna,
olyan, mit az ősz hozott.

Hogy lettetek ilyen szépek,
drága, fénylő levelek,
hogy lett végül a fázós föld
beterítve veletek?

A természet lágy ölében
leveleket olvasok.
Arról írnak, a lét múlik,
bőgnek már a szarvasok…

Aranyosi Ervin © 2017-12-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Diófalevelek…


Aranyosi Ervin: Diófalevelek…

Diófánk szanaszét leszórta levelét,
eső megsiratta, rácseppentve levét.
Szaladt a szél gyorsan, szárítja lelkesen,
hogy a sok szép levél nehogy nedves legyen.

Jöttek a gyerekek, néhány gereblyével,
hogy a sok szép levél ne maradjon széjjel.
A föld levegőzzön, mikor jön a tavasz,
sarjadjon a jó fű, ne lehessen panasz.

Hoztak pár fadézsát, abba összeszedték,
ez a sok szép levél a nyárról csak emlék.
Emlék a tavaszról, rügyet bontó ágról,
melyre a napsugár levélkét varázsol.

A tavaszi divat üde, friss és zöld lett,
és ezt kiszínezni nem ártott egy ötlet.
Így hát áprilisban barkákat növesztett,
sárgászöld függőkként ágon csüggedeztek.

Az ágak végein sárgás kis csomókban,
apró termő-virág fürdött virágporban,
valahányszor mikor szélúrfi arra járt,
sárgás virágporral szórta be a határt.

Hosszú szép szárakon nőttek a levelek,
legtöbb átellenben egymásra nevetett,
de a szár végében is akadt egy levél,
ki a többiektől sokkal messzebb elér.

Hét-kilenc levélke nőtt a hosszú száron,
s bizony tenyérnyire megnőttek nyáron.
Aztán eljött az ősz és ők útra keltek,
leszálltak a fáról, földön megpihentek.

Néha őszi széllel vidám táncot jártak,
s mikor elfáradtak, megpihenni vágytak.
A gyerekek előbb benne hancúroztak,
aztán elszaladtak gereblyéket hoztak.

Mintha újra, újra felráznák a dunyhát,
felpúposították, amíg meg nem unták,
aztán fadézsákba vígan összeszedték,
s egy külön gödörben a komposztba tették.

Aranyosi Ervin © 2017-11-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Vadgesztenye


Aranyosi Ervin: Vadgesztenye

Barna vadgesztenye kibújt a burkából,
így vett tudomást a környező világról.
Ősszel született meg, lassú vajúdással,
megtelt kicsiny lelke tápláló tudással.
Szülő fája kincsét hordozza magában,
gyökeret ereszthet termő föld gyomrában,
apró fává nőhet ha a lét akarja,
hosszú pici törzsből kinőhet a karja.
Ágakat növeszthet, leveleket bonthat,
aztán mikor felnő szép virágot onthat.
Anyja lehet később barna gesztenyéknek,
akik ága között kisgyermekként élnek…

Aranyosi Ervin © 2017-10-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva