Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Öreg nénje kis kórháza


Aranyosi Ervin: Öreganyó kis kórháza

Egyszer volt egy öreg néne,
ő lett bíz’ a falu vénje!
Messze élt az iskolától,
száz évre a kiskorától.

Szóval nagyon öreg volt már,
sok-sok málét lemorzsolt már,
kenyere javát megette.
Az életét így tengette.

Ám szemében huncut fény ült.
Lelke bizony meg nem vénült.
Épp olyan volt, mint egy gyermek,
kit társai irigyelnek.

Egyedül élt, egy kis házban,
azt hinnéd tán, nagy magányban,
de ő sosem volt magányos,
kutya, macska jött a házhoz.

Csirke, malac körülötte,
felnőtt állat és szülötte,
tehén, borjú, kacsa, liba,
mégsem volt sose galiba.

Néha madár ült vállára,
mosolyt csalva az arcára,
magot vett hát tenyerére,
a madárkák örömére.

Járt hozzá őz, néha róka,
enni adott az anyóka,
csak úgy engedte útjára,
ha jól lakott szegény pára.

Néha vaddisznók is jöttek,
élelemért beröfögtek,
meg egy jó hátvakarásért,
szeretetért, miért másért?

Járt ott szarvas, nyúl, meg medve,
attól sem volt megrettenve,
szívesen vendégül látta,
finom mézzel megkínálta.

Az erdőből az állatok
szerették e varázslatot,
mit a néne velük megtett,
visszaadva életkedvet.

Családja, az sajnos nem volt,
amióta férje megholt,
az emberek elkerülték,
közelükben meg nem tűrték.

Pedig senkinek sem ártott,
csak kerülte a világot.
Csak tett-vett a háza körül,
s arcán látszott: szíve örül.

Cicák, kutyák vele éltek,
saját nyelvükön beszéltek,
s az anyó is beszélt velük,
igaz, nem volt külön nevük.

„ Szépségem” volt, „drágaságom”,
„aranyom”, vagy kis virágom”,
mindegyiket így becézi,
s mindet megcsodálva nézi.

Mind elfértek a szívében,
s melegedtek melegében.
Tán a mesém ennyi volna,
ha nem éppen róla szólna.

De hogy is lett több a mesém?
A szavakat keresem én,
hogy a verset tovább szőjem,
ami történt, megtudd tőlem.

Mert egy nap az iskolában,
pontosan az első Á-ban,
kezdődött a szép történet,
itt folytatom a mesémet.

Peti, Palkó, Kata, Sára,
feladatot kapott mára.
Olyan embert kell keresni,
amilyen szeretnél lenni.

– Keressetek példaképet,
s írjátok meg az egészet!
Kaptok rá egy egész napot,
kezdjétek a feladatot!

Mondta a tanító néni
– holnap meg fogom majd nézni!
Elindultak együtt négyen,
ne érhesse őket szégyen!

Mentek s közben beszélgettek,
ötleteltek, felnevettek.
Ám mind azon tanakodott,
bennük vajon kihagy nyomot?

Kinek lépnének nyomába,
kinek jár jó úton lába?
Ki mutathat élő példát,
hogy majd a hasonlót éld át?

Mentek végig a faluban,
meg-megállva pár kapuban,
ahol lakott mesterember,
bekopogni egyik sem mer.

Aztán Kata úgy határoz,
hogy bekopog a fodrászhoz,
ő lesz majd a példaképe,
– hozzá jár a falu népe!

Mindenkiről mindent tud tán,
ami kívül esik tudtán,
talán nincs is a világon!
– Fodrász leszek, azt kívánom!

Így hát Kata megtalálta,
kinek léphet a nyomába.
Várta őt a fodrászüzlet,
hajtincsekkel majd megküzdhet.

Peti, Palkó és a Sára,
mindhárom vár a sorára.
Ki legyen a mintaképe,
s amit tesz, az jó-e, szép-e?

Palkó került aztán sorra,
benzin szagot érzett orra.
El is köszönt ezegyszer bíz’,
várta őt egy autószerviz!

Szerelő leszek én, bizony!
Nem lesz bennem munkaiszony!
Ha elromlik, megjavítom,
ügyes leszek, azt gyanítom.

Jönnek hozzám az emberek,
tudva, autókat szerelek.
Munkámat majd elismerik,
ha tudásom megismerik!

Peti, Sára együtt mentek,
példaképre még nem leltek,
de amint egy bolthoz értek,
mind a ketten ott betértek.

Sára figyelte a boltost,
ahogy elemében volt most,
mutogatta, amit árult,
bizony rá sok dolog hárult.

Amit a vevő kérdezett,
arra adott feleletet.
Mi mire jó, mire készült,
jó tanáccsal kiegészült.

Mit és hogyan kell használni,
hogy fog előnyére válni…
S ha a vevőnek megtetszett,
rögtön csomagolni kezdett.

Áru és pénz gazdát cserélt,
a jó árus bármit elért.
Kelendő volt portékája,
s volt a munkájának bája.

Ez Sárának nagyon tetszett,
rögtön gyökeret eresztett,
boltos lesz a példaképe,
s hozzá jár a falu népe.

Peti, bizony, ballag tovább,
ő még keresi a csodát,
olyat, mihez kedve lenne,
ami majd boldoggá tenne.

Egy igazi példaképet,
kinek majd nyomába léphet,
akiből a jóság árad,
ki szeretni sosem fárad.

Így jutott a faluszélre,
vissza fordult volna végre,
de egy nagyon furcsát látott,
kerítésnél Néne állott.

Épp egy rókával beszélget,
adva neki eleséget,
és amíg a róka falja,
öreg néne szóval tartja.

Aztán látja, jön egy medve,
hátsó lábán csak bicegve.
Nénéhez megy, sírva morog,
szemeiből a könny csorog.

Szegény mackó fára mászott,
s közben, bizony, nem vigyázott,
szálka ment a medvetalpba,
s mintha bele lenne varrva.

Bezárult a seb felette,
s ezt a mackó nem szerette,
mert nem bírta azt kihúzni.
Ezt a sebet meg kell nyúzni!

Azt a tüskét ki kell venni,
mert nem tud a medve menni!
Öreg néne jól megnézte,
s körülnézett, van-e méze.

A maci hadd csemegézzen,
amíg közben csoda lészen.
Öreg néne meg nekilát,
hogy kijavítsa a hibát.

Sürög-forog munkalázban,
van varrótű benn a házban.
Hozza is már nagy lelkesen,
s nem ijed meg a lelke sem.

Eszébe jut: – Szemüveg kell,
hová is tettem azt reggel?
– Ja, a dalos könyvön hagytam,
amikor elmosogattam.

Felteszi a szemüvegét,
ami megjavítja szemét,
s látja is már, hol a tüske,
óvatosságára büszke.

Úgy piszkálja, nehogy fájjon,
hogy a medve is jól járjon,
fájdalmától szabaduljon,
könnye tovább ne is hulljon!

Óvatosan megnyomkodja.
– Gyógyulj be seb! – súgva mondja,
útilaput köt talpára,
gyógyuljon meg szegény pára.

A maci még mézet eszik,
amíg tőle el nem veszik,
észre se vette a dolgot,
most már mehet, most már boldog.

Várja őt az erdő mélye,
kikíséri öreg nénje,
a hátát még megvakarja,
búcsúztatni így akarja.

Peti csak néz, csodát bámul,
hogy is van ez igazából?
Hogy a vad szelíddé válhat,
megszelídül minden állat?

Vajon e varázshoz mi kell?
Többé sosem felejti el:
– Szeretet kell, együttérzés,
más lelkekkel együtt élés!

Peti meglelte a példát.
Nőj csak nagyra, s te is éld át!
Mert, kit szeretet vezérel,
többet ér el jószerével!

Tudja, erdész akar lenni,
állatokért akar tenni.
Gyógyítani, segíteni,
gondban a bajt enyhíteni.

Az erdővel együtt élni,
senkinek se kelljen félni,
s mind a növény és az állat,
együtt élhet, jóvá válhat.

Tanít majd – ne rajta múljon –
hogy az ember is tanuljon
fűvel-fával jóban lenni,
minden élőt megszeretni.

Hiszen úgy öröm az élet,
ha a világ több lesz véled,
ha vigyázol minden szépre,
s a jó útról sose térsz le.

Odaköszön a nénjének,
úgy, ahogyan rendes népek.
Beszédbe is elegyednek,
barátságba keverednek.

Rokon lelket talál Peti,
kedvességét megszereti,
és a néne szintén örül,
gyerek jár a háza körül.

Nénje behívja a házba,
leülteti egy lócára,
beszélgetnek fűről, fáról,
állatokról, vadvirágról.

Szeretetről, emberségről,
jól ismerik szegről végről.
Hisz nénje már annyit látott,
bár nem járta a világot.

Biz, a világ járt ő hozzá,
ezért nem vált sose rosszá,
mindig jó szíve vezette,
jószándékú volt a tette.

Sok szép dolog történt véle,
s volt varázsos, s meseféle,
Sok szép könyvet megtölthetne,
írott alakot ölthetne.

Ám az idő gyorsan repül,
s bár fiatal maradt belül,
a teste már kicsit fáradt,
az ereje már kiáradt.

Ő lett Peti példaképe,
vajon nyomdokába lép-e?
Életcélját megtalálja,
ha a néne útját járja.

Lesz kórház az erdőszélen,
hova vadak járnak szépen,
meggyógyulni, vagy jóllakni,
emberséget tapasztalni.

Öreganyó szíve boldog,
lesz ki folytassa a dolgot,
nem zárul be a kórháza,
sok kedvence nem lesz árva.

Lesz ki gondoskodik róluk,
mindig lesz ennivalójuk,
s kapnak elég szeretetet,
mikor bármelyikük beteg.

Mert a szeretet az gyógyít,
minden bajunk megoldódik.
Így gondolta öreg néne.
A mesémnek itt a vége!

Aranyosi Ervin © 2019-02-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Cicarádió


Aranyosi Ervin: Cicarádió

Pihe-puha gombolyag
a bundájába túrni jó!
Rögtön beindul a műsor:
dorombol a rádió.
A reggeli híradások
szeretetről mesélnek,
és ha figyelsz dallamára,
a szívedig elérnek.
Napközben sok az ismétlés,
de megunni nem lehet,
a cicámból folyton árad
szívembe a szeretet.

Aranyosi Ervin © 2019-02-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Van egy élő mackóm


Aranyosi Ervin: Van egy élő mackóm

Van nekem egy bundás mackóm
– valójában a kutyám –
ő az én legjobb barátom,
szeretetét szórja rám.
Tudja, hogy még kicsi vagyok,
törékeny és gyenge még,
csak négykézláb tudok járni,
ám abból sosem elég.
Óvatosan játszunk együtt,
és ő mindent hagy nekem.
Van nekem egy élő mackóm
és én nagyon szeretem!

Aranyosi Ervin © 2019-02-16,.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A süni panasza


Aranyosi Ervin: A süni panasza

Tudod azt, hogy miért tüskés a kabátom?
Azzal védem mástól féltett szabadságom!
Az én lábam rövid, nem tudok elfutni,
tüskék mögött tudok biztonságba jutni.
A tüskék megvédnek, nem ehet meg senki,
viszont, így szúrósan, nehezebb szeretni.
Senki nem vállalja, hogy megsimogasson,
nekem kedveskedve, szép szívemre hasson.

Pedig úgy szeretném, hogyha szeretnének,
simogató kezek bőrömhöz érnének,
Az én kicsi szívem olyan boldog lenne,
onnantól a hála virágozna benne.
Tüske nélkül én sem bántanék meg senkit,
szereznék barátot, nem is hiszed mennyit!
Bizony az ölelés lelkemnek jól esne,
a simogatástól kis szívem repesne!

Sajnos a kabátom nem tudom levetni.
Lennél a barátom és tudnál szeretni?

Aranyosi Ervin © 2019-02-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szép nyomokat hagyni


Aranyosi Ervin: Szép nyomokat hagyni

Üres kézzel jövünk erre a világra,
s itt aztán szert teszünk birtoklási vágyra.
Mindenből akarunk sajátot magunknak,
ez adja alapját sok kapcsolatunknak.

Ember és ember közt a rangsort az adja,
kinek a vagyona másét meghaladja,
az különb másoknál, s egyre többet ér el,
s gyakran rendelkezik mások életével.

Sokan úgy gondolják, csupán egyszer élünk,
s ha ebben a létben elveszünk, mert félünk,
ha tárgyakat gyűjtünk boldogságra vágyva,
úgy tehetünk szert csak mesés gazdagságra.

Tényleg, birtoklásról szólna csak az élet?
Hogy a Föld, a tenger, vagy a Hold kié lett?
Vagy, hogy mit vagy képes munkáddal szerezni?
Ettől válhatsz többé, s tudsz gazdaggá lenni?

Amíg így gondoljuk, a világ porfészek,
ahol nem illenek egymáshoz a részek.
Kimarad a lényeg, az élet értelme,
míg sikerre vágyva harcol csak az elme.

Vajon a reklámok mért érzésre hatnak?
A sok hazugságot mért érzed magadnak?
Miért kell harcolni, háborúzni folyton,
miközben az érzést önmagamba fojtom?

Pedig, ha figyelnénk az érzéseinket,
nem hagyna a lelkünk önmagunkra minket.
Nem csapongna elménk, értené a létet,
könnyebben találnánk napjainkban szépet.

Hagynunk kéne magunk gyakran elmélázni,
gondolkodó helyett, érző lénnyé válni!
Figyelni az érzés jó útmutatását,
tapasztalva annak minden szép hatását.

Lassítanunk kéne, néha meg-megállni,
magunkra figyelve gazdagabbá válni,
átlátni az élet millió csodáját,
óvni, megcsodálni a létezés báját.

Szeretettel nézni kicsire és nagyra,
s vágyni, hogy világunk élőn megmaradna,
s nem harcról és pénzről szólna csak az élet,
élményektől lenne gazdagabb a lélek.

Ha már egyek vagyunk, együtt érezhetnénk,
lelkünk összekötné sok-sok közös emlék,
melynek része lenne, mindaz ami élő,
s csodáról mesélne minden elbeszélő.

Szeretettel kéne néznünk a világra,
szemünket lehunyva, szívünket kitárva!
Együtt tapasztalva az isteni rendet,
amit a jó Isten nekünk megteremtett.

Furcsa, hogy a versem csak azt ismételi,
ne a kezed legyen, lelked legyen teli!
Tele érzésekkel, álomszép világgal,
jobbító erővel, jót teremtő vággyal.

Ennek van értelme, élni így érdemes,
és nem csak azért, mert az ilyen cél nemes,
hanem azért is mert erről szól az élet,
és mert szerzett dolog nem boldogít téged.

Üres kézzel jövünk, szép életre vágyunk,
legyen szeretettől boldog a világunk.
Ezt kell hát tanulnunk, szeretni és adni,
a mások lelkében szép nyomokat hagyni.

Aranyosi Ervin © 2019-02-07.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Lassítsunk!


Aranyosi Ervin: Lassítsunk!

Minek az a nagy sietség?
Érdemes megállni,
a világban körülnézni,
mindent megcsodálni!
Az életet élvezni kell,
lassan, megfigyelve,
keveset lát aki rohan
és kilóg a nyelve!
Álljunk csak meg egyre többször,
figyeljünk egymásra!
Szeretetre is van idő,
s juthat minden másra!
Csodálatos út az élet,
körül kéne nézni,
engedni a lelkünket
a széptől megigézni!
Átsétálni az életen,
kézen fogva szépen.
Bejárni egy hosszú pályát,
mint a Nap az égen!

Aranyosi Ervin © 2019-02-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A csillaglány meséje


Aranyosi Ervin: A csillaglány meséje

Egyszer volt, hol nem volt…
Elmesélem szépen.
Éldegélt egy csillag
fenn a magas égen.
Szép ezüst ruháját,
ezer éve hordta,
a csillagport róla
néha leporolta.

Olyankor szikrát szórt,
csillámlott az égbolt,
s mindenki csodálta,
aki látta. Szép volt!
Ám csak ennyit tudott,
fényesen ragyogni,
de ő többre vágyott,
másba akart fogni…

Zavarta, hogy nappal
fénye sosem látszott!
A Nap ragyogása
fényesebben játszott,
az egész világra
árasztotta fényét,
éltetve a Földnek
minden élő lényét.

Szegény csillag fénye
sosem látszott tőle,
így az éjszakába
menekült előle,
ahol végre látták,
fel tudott ragyogni,
az éj sötétjéből,
Földre mosolyogni.

Aztán eldöntötte,
angyallá fog válni,
angyal képében fog
a Földre leszállni.
Ezüst ruhát öltött,
szárnyakat növesztett,
szeretetet hozó
csodás nagykövet lett!

Minden álmodónak
dalt dúdolt fülébe,
vizsgálta arcukat,
hogy a dala szép-e?
A legtöbbjük arcán
rögtön mosolyt látott,
ez okozott neki
egy kis boldogságot.

A még virrasztókba
szintén lelket lehelt,
vágyakra, imákra
tiszta szívből felelt.
Gyógyított beteget,
pocakfájós babát,
dúdolgatta nekik,
a szeretet dalát.

És a szerelmesek,
hát ők úgy imádták,
hiszen a párjukat
sokkal szebbnek látták!
Mikor a csillaglány
elsétált mellettük,
máris kis glória
lebegett felettük.

Fénytükrén át látták
szerelmesük lelkét,
s benne csodájukat
boldogan meglelték.
S a csillag boldog volt,
hisz örömöt adott,
szerető szívekben
szép nyomokat hagyott.

Aztán, mikor végzett,
visszaszállt az égre.
Szíve megnyugodott,
s boldoggá vált végre.
Nem volt már irigye
a ragyogó Napnak.
Tudta: kik szeretnek,
szeretetet kapnak.

Érezte és hitte,
őt is megszerették,
szolgálatra vágyva
várta hát az estét.
Hogy a Földre szálljon,
szíveket gyógyítson,
hogy egy szebb világba
fénylő kaput nyisson.

Aranyosi Ervin © 2019-02-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Keresem az utat


Aranyosi Ervin: Keresem az utat

Születtem Pesten, egy októberi esten.
A földi létnek értelmét kerestem.
A vágyam, az nagy volt, apró volt a testem,
eleinte gyakran még a földre estem.
Aztán megtanultam két lábamon járni,
önmagát kereső kis emberré válni.
A világ legszebbik ősnyelvén beszélni,
magam kifejezni, emberek közt élni.

Sorban kijártam hát jó pár iskolámat,
leltem örömöket, megtalált a bánat.
Éltem úgy, mint mások, szinte napról napra,
tömegbe szürkülve, önmagam kutatva.
Ötven kerek évig sehogy sem találtam.
A világ értelmét megfejteni vágytam.
Aztán mégis meglett az, amire vártam:
versíró lélekké, tán költővé váltam.

Talán képes leszek másokra is hatni,
mert fontos az élet értelmét kutatni!
Megérteni együtt, hogy mi végett lettünk?
Ne csak elszálljanak az évek felettünk!
Keressünk jó választ millió kérdésre,
az életünk célját vegyük végre észre!
Ebben segíthetek, hát kérdezek sokat,
hátha talál választ rájuk a gondolat.

Hiszem, nem szenvedni és meghalni jöttünk,
vagy, hogy néhány lábnyom maradjon mögöttünk!
Kell hogy életünknek értelmet találjunk,
igaz teremtőkké, istenekké váljunk!
Ehhez egy út vezet, a szeretet útja,
hiszem, hogy a lelkünk folyton ezt tanulja,
mindig ezt keresi, ám mégis eltéved,
mennyországba vágyik és pokolban ébred.

Hát én azt kutatom egész életemben,
hogy élhetnénk jobban és értelmesebben.
Hogy tehetnénk szebbé e csodás világot,
virágzó szép kertté, a rút pusztaságot?
Talán, ha szavaim másokhoz elérnek,
tán, ha felébrednek, kik holnaptól félnek,
talán, ha az ember a lelkére hallgat,
nem keres kincseket, s nem akar hatalmat.

Ha majd köddé válik egyszer minden fegyver,
s nem akar harcolni többé már az ember.
Nem akar elvenni, mástól megszerezni,
egymást letaposva folyton versenyezni,
talán akkor rájön, miről szól az élet,
lelkében a vágy a jóságra feléled,
akkor elmondhatjuk, végre volt értelme,
s a mindentudást is megkapja az elme.

Talán azért jöttem: ébresszem a népet!
Nem politikáról, s harcról szól az élet!
Egymást kéne együtt magasra emelnünk,
közös életünket boldogabbá tennünk.
Talán verseimmel utat mutathatok,
szeretet-szikrákkal lángokat gyújthatok,
Talán azért kellett egykor földre szállnom,
hogy a versek útján szebbítsem világom!

Keresem az utat az emberek szívéhez,
figyeljen oda rá, mit, és miért érez!
Nagy-nagy szeretettel végzem hát a dolgom,
s hiszem ezt a rejtvényt lassacskán megoldom.
Évezredek óta harcos úton járunk,
értelmet a létben addig nem találunk,
míg félelem ural, s nem merünk szeretni,
a szeretet útján együtt végigmenni!

Ez az egyetlen út, hát haladjunk rajta,
hiszem, a Teremtőnk egykor ezt akarta!
Hiszem boldogokká így válhatunk együtt,
nem nyomjuk el egymást, csak jobbá szeretjük.
Mert az ember bűne butaságból ered,
s ha a lét értelmét valóban ismered,
rájössz, a szeretet tehet gazdagabbá,
mint ahogy a kincsek, sérült lelkű rabbá!

Aranyosi Ervin © 2019-01-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Egy vers a Nagymamáknak!


Aranyosi Ervin: Egy vers a Nagymamáknak!

Az ország összes nagymamája
a barátom énnekem!
Ők olvassák verseimet,
ők hallják meg énekem.
Ők viszik az unokáknak
könyveimmel a mesét.
Ők olvassák altatónak,
s lesz az álom meseszép!

Ők tudják, hogy milyen érzés,
mennyit ér a szeretet.
Tiszta szívvel tudnak adni,
s nem játszanak szerepet.
Ők – ahogy gyerekkorukban –
újra tudnak játszani,
nem akarnak szigorúnak,
vagy felnőttnek látszani!

Gondoskodnak tyúkanyóként,
s unokák a kis csibék.
Nincsenek hát elvárások:
– Ennyit tud, mert kicsi még!
Ráérnek – bár sok a dolguk –
a türelmük végtelen,
gondoskodnak, hogy szívünkben
minél több emlék legyen.

Egytől-egyig ízvarázsló,
ők sütik a süteményt,
s ha elveszne egy-egy játék,
visszaadják a reményt.
A hangjuk is elvarázsol,
legyen ének, vagy mese,
nem is kell hát megkérdezni
a nagyanyó kedves-e?

Tudom, addig szép az élet,
míg ti vagytok, Nagyanyók!
Nyáron unoka-kacajjal
telnek meg a nyaralók.
A kertből, vagy a piacról
a friss gyümölcs itt terem.
Titőletek szép az élet,
mert túltesztek mindenen.

Ezt a verset nektek írtam
édes, drága Nagymamák!
Egészségetek vigyázzák
a szerető unokák!
A körükben érezzétek,
hogy az élet csodaszép!
Olvassátok verseimet,
na meg azt a sok mesét!

Aranyosi Ervin © 2019-01-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Elmélkedés a Holdról


Aranyosi Ervin: Elmélkedés a Holdról

Tegnap tele volt a Hold!
Mi az, mivel tele volt?
Vízzel öntötték tele?
Sokkal több lett a leve?
Á, ennyi volt eleve!

Vagy kis szíve tele lett,
mert most végre szeretett?
Eddig csupán sóvárgott,
kívánta a világot,
vagy egy cseppnyi virágot?

Üres mitől lehetett?
Egy hónapig nem evett?
Szépen lassan lefogyott,
külseje is megkopott,
mert Naptól fényt nem lopott!

Aztán hízni kezdett Ő,
szép orcája egyre nő,
amíg ilyen kerek lett,
s fenn az égen kereklett,
jó, hogy meg nem feneklett!

Tudom mi a Hold baja,
ő a napfény tolvaja!
Más fényével kérkedik,
de csak este érkezik.
Csak éjszaka létezik?

Á, nem, van ő nappal is,
útja égen körbe visz.
Így szalad a Nap után,
fényt szerezni meg bután,
abból elég nem jut ám!

Van, hogy fényért eleped,
mégsem talál eleget,
a hátára sose jut,
ezért azt nem láthatjuk!
Megmutatja? – Várhatjuk!

A Hold fogy, majd megtelik,
láthatjuk is reggelig!
Néha kereken ragyog,
csodálják a csillagok,
akik amúgy kis Napok.

Éjjel a Hold lépeget,
uralja a kék eget.
Lopott fényét szórja szét,
megcsodáljuk: – Ó, de szép!
Ezért játssza az eszét?

Ám sosem ad meleget,
vagy ha ad, nem eleget!
Hidegek az éjszakák,
a Hold megjátssza magát,
lopott fényét szórva ránk.

Néha jól jön ez a fény,
ha éjjel sétálok én,
elkísér az utamon.
Elkerül az unalom,
árnyékomat mutatom.

Ha a Hold mögöttem száll,
árnyékom előttem jár,
így nem vagyok egyedül,
elém árnyékom vetül,
s szórakozunk remekül.

Ám ha felhős fenn az ég,
a játéknak vége rég,
nem látom a Holdamat,
merre kószál, hol szalad?
Árnyékom is elmarad.

Rájöttem, a Hold tükör.
Nap fényétől tündököl.
Ha ügyesen trükközik,
Nap fényébe ütközik,
csodás napfényt tükrözik.

Nem haragszom rád te Hold,
saját fényed sose volt.
Lopott fényed ránk adod,
elűzve a bánatot,
örülünk is, láthatod!

Folyton elfogysz, s újra telsz,
mikor, mennyi fényre lelsz,
annyit szórsz ránk éjszaka,
ez a szíved szép szava,
a ránk hulló fény java.

Tegnap este tele volt,
Nap fényével fenn a Hold!
Kerek arccal nézett rám,
beragyogva éjszakám,
s holnap is eljön talán!

Aranyosi Ervin © 2019-01-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva