Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Megváltották bűneinket…


Aranyosi Ervin: Megváltották bűneinket…

Megváltották bűneinket,
mért van bennünk bűntudat?
Mért nem mutatja meg senki
a járható szép utat?
Mért nem élünk szebb világban?
Mért haldoklunk emberek?
Siker és pénz hajszolásban,
mivé lesz a szeretet?

Cipeljük a lélek terhét,
a testünk attól beteg.
Miközben a “jóra” vágyunk,
csak gondunk lesz rengeteg.
Anyagiasak a vágyak,
egymásban már nem hiszünk,
olyan kincsekért sóvárgunk,
mit magunkkal sem viszünk.

Pedig volt, ki megtanítson,
aki példát mutatott.
aki bebizonyította,
a lelkünk sosem halott!
Hiszen feltámadni képes,
nem létezik, nincs halál!
Lelkünk addig jön tanulni,
amíg választ nem talál.

Amíg végre meg nem érti,
mit kell megtanulnia,
hogy ő nem elveszett lélek,
hanem mind Isten fia!
S mind, amit az úr teremtett,
azt pusztítja szüntelen,
de ha meggyónja a bűnét,
tiszta lesz és bűntelen?

Hej, de nem értünk mi semmit,
imádkozunk csak vakon,
majd az Istenünk megoldja,
s éltet minket gazdagon?
Ha megváltott a Megváltó,
mért lennénk még bűnösök?
Mért nem látjuk a világot
festett színfalak mögött?

Megváltották bűneinket,
a lelkünk mégsem szabad,
kalitkánk lett a világunk,
s élünk, mint rab madarak.
Hazugságok mind a rácsok,
mégis fogva tartanak,
s feledésbe merülnek már
az igaz és jó szavak…

Aranyosi Ervin © 2019-04-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Húsvéti angyalság


Aranyosi Ervin: Húsvéti angyalság

Eljöttem a nyuszik közé,
szeretetet hoztam.
Simogattam, kedveskedtem,
s közben mosolyogtam.
Hoztam nekik sárgarépát,
legyen mit rágcsálni,
szeretnék a nyuszikáknak
barátjukká válni.
Maguk közé befogadtak,
körülvettek engem.
Érezték a jószándékot,
emberséget bennem.
Kívánom, mind legyen boldog,
élvezze világát,
s tanulja meg a szeretet
boldog tudományát!

Aranyosi Ervin © 2019-04-12
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Janó manó küldetése

Ujvárosi László digitális festménye

Aranyosi Ervin: Janó manó küldetése

Volt egyszer egy manó,
úgy hívták, hogy Janó,
s hitte, a világot
bejárni volna jó.

Mindennap csak menni,
mindent megfigyelni,
s ahol szükség van rá,
másokkal jót tenni.

Így hát minden reggel,
manónk kutyát nyergel,
s elindul jót tenni
felnőttel, gyerekkel.

A világot járja
viszi nagy barátja,
s ahol segítség kell,
azt ő rögtön látja.

Varázserejével,
tán semmi sem ér fel!
Szeretetvarázzsal
új csodákat ér el.

A szívek gyógyulnak,
bizony megjavulnak,
Janó szavaitól
szeretni tanulnak.

Mert, aki manót lát,
átírhatja sorsát,
s képes kenyeréből
adni egy nagy morzsát,

vagy inkább szeletet,
hiszen a szeretet,
mindig csak jósághoz,
szép célhoz vezetett.

Bejárva az utat,
Janó példát mutat,
olyat, melyért sok szív,
még hiába kutat.

Ám talán megértik!
Gondold te is végig,
hogy lentről a Földről
felláthatsz az égig.

Láthatod a Napot,
mely feletted ragyog,
vagy az éjszakában
a sok-sok csillagot.

Többet ér a fényük,
s pont ez az erényük,
bármilyen más kincsnél,
– bár el sosem érjük.

Kézbe sem foghatjuk,
nem vesszük, nem adjuk,
mégis mind egyformán,
egyaránt láthatjuk.

Ez nem olyan holmi,
hogy tudnád birtokolni,
s nem kell senkivel sem
érte megharcolni.

A fény, a szeretet,
egyformán jár neked
és ha jól használod,
csodát is tesz veled.

A Nap tanít adni,
a fényt elfogadni,
mosolyt varázsolva,
másnak tovább adni.

Manónk hát varázsol,
sok szív felparázsol,
s bizony jobbá válik,
tenni akarástól.

Amit adsz, azt kapod,
engedd hát a Napod
másokra ragyogni,
s lásd, jóságod hatott.

Holnap ez a jóság,
lesz az új valóság,
visszatér, s örömöt,
szeretetet szór rád.

Jankó és kutyája
a világot járja,
s ezt a fontos tudást
szemed elé tárja.

Ne fuss el előle,
csak tanulj belőle,
hadd legyen világod
szerethetőbb tőle.

Aranyosi Ervin © 2019-04-05.
Ujvárosi László © 2019.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. A festmény felhasználása
csak az alkotó írásos engedélyével megengedett!
Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Én nem félek még…


Aranyosi Ervin: Én nem félek még…
(egy kisbaba monológja)

Én nem félek még a világtól,
az öröm gyakran rám talál.
Naponta százszor is mosolygok,
s nem rémít még a zord halál.
Ha anyu boldog azt én érzem!
Minden rezgését átveszem.
Egy közös, nagy burokban élünk,
s csak szép dolgokon jár eszem.

Én nem félek még a világtól,
mert félelemre nincs okom.
Ám átérzem, ha anyukám fél,
s vele együtt szomorkodom.
De örülök amikor boldog,
nincs annál jobb, én azt hiszem,
olyankor jó érzések jönnek,
s átmelegszik a kis szívem.

Én nem félek még a világtól,
megbízom hát mindenkiben,
aki csak jó az anyukámmal,
az nem tehet rosszat velem.
Ám érzem azt, ha őt megbántják,
a lelkem együtt fáj vele,
rögtön sírásra görbül szájam,
s könnyel lesz kis szemem tele.

Én nem félek még a világtól,
bár nem értem még dolgait.
Szeretni már nem kell tanulnom,
erre anyukám megtanít.
De jó lenne, ha kimaradna
életemből a félelem,
a lelkem folyton mosolyogna,
s anyukám együtt, énvelem.

Én nem félek még a világtól,
s remélem, ez így is marad!
Szeretnék mindent megcsodálni,
szép fákat, apró madarat…
Szót érteni az emberekkel,
hogy többé ők se féljenek,
szeressék egymást, megbecsülve,
hogy boldogabban éljenek.

Aranyosi Ervin © 2019-03-31.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Boldognak kell lenni!


Aranyosi Ervin: Boldognak kell lenni!

Borongtam tegnap a versemben,
s velem tartott az olvasó!
A valóságot lefestettem,
s nem írtam, hogy mi volna jó!
De nem elég azt megmutatni,
milyen a lét rossz oldala.
Ennél sokkal többet kell adni,
– omoljon le börtönfala!

Ne ássuk egyre közös sírunk,
ne haldokoljunk már tovább!
Életünkön akkor javítunk,
ha nem játsszuk az ostobát!
Keressük hát meg azt a szépet
amit az élet nyújt nekünk!
Nem haldoklásról szól az élet,
nem sorsszerűen szenvedünk!

Nem muszáj az árnyékban élni,
süssön Napunk fejünk felett!
Nem jó a holnapunktól félni,
hisz létezik még szeretet.
Használjuk bátran hát a szívünk,
adjunk mosolyt, erőt, hitet!
Mert van okunk még többre vinnünk,
hitünk a lelkünk menti meg!

Hiszem, hogy lehet jobb világunk,
te általad és általam!
Ha mindennap olyat csinálunk,
aminek szép értelme van!
Egy-egy gesztus a többieknek,
egy kedves szó, vagy egy mosoly,
próbáld ki és lásd, mit jelenthet,
hisz az öröm lehet komoly!

Változni úgy tud csak világunk,
ha mi magunk is változunk.
Ha nem csak bús könnyekben ázunk,
ha napjainkba fényt hozunk!
Mit veszthetünk, ha megpróbáljuk?
Meglátod, rosszabb nem lehet!
Kell, hogy végre sarkunkra álljunk,
legyünk hát érző emberek!

Kezdjük el egymást felemelni,
ne horgasszuk le bús fejünk!
Egymásban tudunk jóra lelni,
örömöt egymásban lelünk.
Emberré kéne végre válnunk,
akik szeretni képesek!
Nem kéne ezzel tovább várnunk,
– a rossz helyek már népesek!

Tegyük szebbé a nagyvilágot,
kezdjük előbb magunk körül!
Úgy hordjunk mosolyt, mint a lángot,
lássák, a mi szívünk örül!
Hadd legyen sok arc a mi tükrünk,
honnan jó kedvünk visszatér!
Mosolyt gyújtani, a mi trükkünk,
hálásnak lenni mindenért…

Hiszen, ma felkeltem az ágyból,
fénylő Napom rám ragyogott!
Kilépek hát a megszokásból,
– hadd tudjam, már nem vagyok ott!
Mozgatni tudom kezem, lábam,
mosolyra húzhatom a szám!
Van még mit ennem, van még vágyam,
és létezik még a hazám!

Olyan is van, kivel szót ejtsek,
ki elfogadja mosolyom!
Ami meg bántott – hadd felejtsek,
megbocsájtom, kútba dobom.
Keressük együtt hát a szépet,
a létünk szebbik oldalát,
s legyen varázslat, szép igézet,
hadd mutassa a lét magát.

Energiánk az égig érjen,
erősítse bennünk a jót!
A szívünk többé sose féljen,
találjon szeretni valót!
Vidámság, jókedv legyen társunk,
s vele a bús emberiség!
Megsúgom: – Van még választásunk,
boldognak kell itt lenni még!

Aranyosi Ervin © 2019-03-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Csak ülök és…


Aranyosi Ervin: Csak ülök és…

Csak ülök és elmélkedem,
merengek az emlékeken,
mitől volt a világ másabb?
Mért tisztelted embertársad?
Mért figyeltél jobban, mint ma?
Hová lett az élő minta?
Fontosabbak tán a tárgyak?
Az emberek mért nem látnak?

Maguk köré mért nem néznek?
Mért van hatalma a pénznek?
Mért hisznek el hazugságot,
s fogadják el a világot
úgy, ahogy van, szeretetlen,
ahogy élni lehetetlen?
Mért nem néznek önmagukba,
mért nem látnak holnapjukba?

Amit látnak, mért tagadják?
Amijük van, mért nem adják?
Mért nem szórják szerteszéjjel?
Mért álmodnak csupán éjjel?
Mért nem gondolnak merészet,
s mért nem minta a természet?
Mért pusztítják el az élőt,
s mímelik az istenfélőt…

Csak ülök itt, és nem értem,
hogy szeretni, mért nem érdem?
Óvni, véd’ni a világot,
fát, madarat, kis virágot,
folyót, tengert, s persze egymást?
Néha szeretném, hogy meglásd:
– Te a szolgádat szolgálod,
s pénzbe fojtod a világod!

Aranyosi Ervin © 2019-03-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Vers a Teliholdhoz


Aranyosi Ervin: Vers a Teliholdhoz

Megtelt a Holdunk csordulásig fénnyel,
de vajon mit kezd e múló tüneménnyel?
Dicsekvőn, büszkén szórja azt a Földre,
mástól vette, s az nem sajnálta tőle!

De jó, nem rejti el előlünk kincsét,
bár tudja azt, hogy saját fénye nincs még.
Hova a Nap nem jut – az éjszakába –
a Hold visz fényt, az égboltot bejárva.

Köszönöm Hold, hogy ott ragyogsz az égen,
s megosztozol velünk a tiszta fényen!
Tudom, csak azért talált rád a hajnal,
mert akartad, hogy szembenézz a Nappal.

Hát szembenéztél, s felragyogott arcod,
mosolygósan, tükröd a fénybe tartod,
s utánozod, miközben tiszteled,
és hálás vagy, mert fényt hozott neked.

Képes vagy kapni, mástól elfogadni,
s megosztozol, hiszen már van mit adni!
Mert szeretettel adták azt neked,
hogy terjedjen a fény, a szeretet!

Aranyosi Ervin © 2019-03-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Csere-bere gondolatok


Aranyosi Ervin: Csere-bere gondolatok

Mit kellene cserébe adnom,
hogy neked jusson, s nekem is maradjon?

Adok, kapok, hát erről kéne szóljon?
Elég szeretnem, hogy szíved válaszoljon?

Hát tényleg erről szólna csak az élet?
Adok, kapok, és folyton csak cserélek?

Nem szólhat inkább az önfeledt csodáról,
mikor csak nézel, s az élet elvarázsol?

Ha csak azért élsz, mert jól érzed magad,
s vágyod, legyen örök ez a szép pillanat!

Mikor szeretet költözik szívedbe,
s örömöt okoz egy kis virág, egy lepke.

Vagy csak a kék ég, s ragyogó szép Napod
megmosolyogtat, mert ma is megkapod!

Talán nekünk is úgy kellene adnunk,
elvárás nélkül! A küzdelmet feladnunk?

Csak álmodozva, élvezve a létet,
szeretni napfényt és csillagos sötétet!

Tán adni kéne, cserébe nem is várva!
A lelkünk kincsét mástól el nem zárva.

Nyílt szívvel adni, hogy más is hozzáférjen,
hogy mindenki jót várjon, jót reméljen!

Lelkünkben van egy csodálatos kincsünk,
kell, hogy magjából naponta szertehintsünk!

Szétszórva azt, engedni, hogy kikeljen,
lelkünk naponta csodát ünnepeljen!

Nem lenne szükség a csere-berére,
nem volna igény munkára, munkabérre!

Hiszen a jóból mindenkinek jutna,
mivel a lélek teremteni tudna.

Hiszen a világban bármi megteremne,
s mi meg végre örömöt látnánk benne!

Szeretetet és víg mosolyt cserélnénk,
s nem rabszolgaként, de angyalokként élnénk!

Meglelhetnénk az értelmét a létnek,
nem menne annyi ember el cselédnek.

Nem uralhatna senki másik lelket,
eggyé válnánk, kik folyton ünnepelnek.

Az ember végre emberül szolgálna,
ha magáért, s világáért kiállna!

Aranyosi Ervin © 2019-03-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ha tudod…


Aranyosi Ervin: Ha tudod…

Ha tudod, társaid tanítanod kéne,
s látnád, hogy az egyén nem gondolkodik…
Mikor jó szándékért pofont kapsz cserébe,
s a munkád gyümölcse mégsem boldogít.

“Vakoknak” mutogatsz élhetőbb világot,
nekik a fehér bot végső menedék.
Nem tudja elhinni, mit álmában látott,
csak a sötétséget teszi le eléd!

Példálóznál persze régi messiással,
aki úgy, mint te ma, éppúgy szenvedett.
Látta, mit tettek az igaz szent-írással,
hogy eltűnt belőle mind a szeretet.

S mindaz, kiért szavát élőn felemelte,
pont az tagadta meg, s azt teszi ma is.
Keresztjébe egykor a szeget beverte,
s állította róla, hogy szava hamis.

Csak csodát várt tőle megannyi hitetlen,
és a szeretettel sosem érte be.
Így maradt hát lelkük végtelen kietlen,
így lett árulással a világ tele.

Ha tudod, és látod, tanítanod kéne,
de csak azt, ki érzi lelke éhezik.
Aki képes hinni, s álmokat cserélne,
mert a szeretet még titkon létezik.

Aranyosi Ervin © 2019-03-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Öreg nénje kis kórháza


Aranyosi Ervin: Öreganyó kis kórháza

Egyszer volt egy öreg néne,
ő lett bíz’ a falu vénje!
Messze élt az iskolától,
száz évre a kiskorától.

Szóval nagyon öreg volt már,
sok-sok málét lemorzsolt már,
kenyere javát megette.
Az életét így tengette.

Ám szemében huncut fény ült.
Lelke bizony meg nem vénült.
Épp olyan volt, mint egy gyermek,
kit társai irigyelnek.

Egyedül élt, egy kis házban,
azt hinnéd tán, nagy magányban,
de ő sosem volt magányos,
kutya, macska jött a házhoz.

Csirke, malac körülötte,
felnőtt állat és szülötte,
tehén, borjú, kacsa, liba,
mégsem volt sose galiba.

Néha madár ült vállára,
mosolyt csalva az arcára,
magot vett hát tenyerére,
a madárkák örömére.

Járt hozzá őz, néha róka,
enni adott az anyóka,
csak úgy engedte útjára,
ha jól lakott szegény pára.

Néha vaddisznók is jöttek,
élelemért beröfögtek,
meg egy jó hátvakarásért,
szeretetért, miért másért?

Járt ott szarvas, nyúl, meg medve,
attól sem volt megrettenve,
szívesen vendégül látta,
finom mézzel megkínálta.

Az erdőből az állatok
szerették e varázslatot,
mit a néne velük megtett,
visszaadva életkedvet.

Családja, az sajnos nem volt,
amióta férje megholt,
az emberek elkerülték,
közelükben meg nem tűrték.

Pedig senkinek sem ártott,
csak kerülte a világot.
Csak tett-vett a háza körül,
s arcán látszott: szíve örül.

Cicák, kutyák vele éltek,
saját nyelvükön beszéltek,
s az anyó is beszélt velük,
igaz, nem volt külön nevük.

„ Szépségem” volt, „drágaságom”,
„aranyom”, vagy kis virágom”,
mindegyiket így becézi,
s mindet megcsodálva nézi.

Mind elfértek a szívében,
s melegedtek melegében.
Tán a mesém ennyi volna,
ha nem éppen róla szólna.

De hogy is lett több a mesém?
A szavakat keresem én,
hogy a verset tovább szőjem,
ami történt, megtudd tőlem.

Mert egy nap az iskolában,
pontosan az első Á-ban,
kezdődött a szép történet,
itt folytatom a mesémet.

Peti, Palkó, Kata, Sára,
feladatot kapott mára.
Olyan embert kell keresni,
amilyen szeretnél lenni.

– Keressetek példaképet,
s írjátok meg az egészet!
Kaptok rá egy egész napot,
kezdjétek a feladatot!

Mondta a tanító néni
– holnap meg fogom majd nézni!
Elindultak együtt négyen,
ne érhesse őket szégyen!

Mentek s közben beszélgettek,
ötleteltek, felnevettek.
Ám mind azon tanakodott,
bennük vajon kihagy nyomot?

Kinek lépnének nyomába,
kinek jár jó úton lába?
Ki mutathat élő példát,
hogy majd a hasonlót éld át?

Mentek végig a faluban,
meg-megállva pár kapuban,
ahol lakott mesterember,
bekopogni egyik sem mer.

Aztán Kata úgy határoz,
hogy bekopog a fodrászhoz,
ő lesz majd a példaképe,
– hozzá jár a falu népe!

Mindenkiről mindent tud tán,
ami kívül esik tudtán,
talán nincs is a világon!
– Fodrász leszek, azt kívánom!

Így hát Kata megtalálta,
kinek léphet a nyomába.
Várta őt a fodrászüzlet,
hajtincsekkel majd megküzdhet.

Peti, Palkó és a Sára,
mindhárom vár a sorára.
Ki legyen a mintaképe,
s amit tesz, az jó-e, szép-e?

Palkó került aztán sorra,
benzin szagot érzett orra.
El is köszönt ezegyszer bíz’,
várta őt egy autószerviz!

Szerelő leszek én, bizony!
Nem lesz bennem munkaiszony!
Ha elromlik, megjavítom,
ügyes leszek, azt gyanítom.

Jönnek hozzám az emberek,
tudva, autókat szerelek.
Munkámat majd elismerik,
ha tudásom megismerik!

Peti, Sára együtt mentek,
példaképre még nem leltek,
de amint egy bolthoz értek,
mind a ketten ott betértek.

Sára figyelte a boltost,
ahogy elemében volt most,
mutogatta, amit árult,
bizony rá sok dolog hárult.

Amit a vevő kérdezett,
arra adott feleletet.
Mi mire jó, mire készült,
jó tanáccsal kiegészült.

Mit és hogyan kell használni,
hogy fog előnyére válni…
S ha a vevőnek megtetszett,
rögtön csomagolni kezdett.

Áru és pénz gazdát cserélt,
a jó árus bármit elért.
Kelendő volt portékája,
s volt a munkájának bája.

Ez Sárának nagyon tetszett,
rögtön gyökeret eresztett,
boltos lesz a példaképe,
s hozzá jár a falu népe.

Peti, bizony, ballag tovább,
ő még keresi a csodát,
olyat, mihez kedve lenne,
ami majd boldoggá tenne.

Egy igazi példaképet,
kinek majd nyomába léphet,
akiből a jóság árad,
ki szeretni sosem fárad.

Így jutott a faluszélre,
vissza fordult volna végre,
de egy nagyon furcsát látott,
kerítésnél Néne állott.

Épp egy rókával beszélget,
adva neki eleséget,
és amíg a róka falja,
öreg néne szóval tartja.

Aztán látja, jön egy medve,
hátsó lábán csak bicegve.
Nénéhez megy, sírva morog,
szemeiből a könny csorog.

Szegény mackó fára mászott,
s közben, bizony, nem vigyázott,
szálka ment a medvetalpba,
s mintha bele lenne varrva.

Bezárult a seb felette,
s ezt a mackó nem szerette,
mert nem bírta azt kihúzni.
Ezt a sebet meg kell nyúzni!

Azt a tüskét ki kell venni,
mert nem tud a medve menni!
Öreg néne jól megnézte,
s körülnézett, van-e méze.

A maci hadd csemegézzen,
amíg közben csoda lészen.
Öreg néne meg nekilát,
hogy kijavítsa a hibát.

Sürög-forog munkalázban,
van varrótű benn a házban.
Hozza is már nagy lelkesen,
s nem ijed meg a lelke sem.

Eszébe jut: – Szemüveg kell,
hová is tettem azt reggel?
– Ja, a dalos könyvön hagytam,
amikor elmosogattam.

Felteszi a szemüvegét,
ami megjavítja szemét,
s látja is már, hol a tüske,
óvatosságára büszke.

Úgy piszkálja, nehogy fájjon,
hogy a medve is jól járjon,
fájdalmától szabaduljon,
könnye tovább ne is hulljon!

Óvatosan megnyomkodja.
– Gyógyulj be seb! – súgva mondja,
útilaput köt talpára,
gyógyuljon meg szegény pára.

A maci még mézet eszik,
amíg tőle el nem veszik,
észre se vette a dolgot,
most már mehet, most már boldog.

Várja őt az erdő mélye,
kikíséri öreg nénje,
a hátát még megvakarja,
búcsúztatni így akarja.

Peti csak néz, csodát bámul,
hogy is van ez igazából?
Hogy a vad szelíddé válhat,
megszelídül minden állat?

Vajon e varázshoz mi kell?
Többé sosem felejti el:
– Szeretet kell, együttérzés,
más lelkekkel együtt élés!

Peti meglelte a példát.
Nőj csak nagyra, s te is éld át!
Mert, kit szeretet vezérel,
többet ér el jószerével!

Tudja, erdész akar lenni,
állatokért akar tenni.
Gyógyítani, segíteni,
gondban a bajt enyhíteni.

Az erdővel együtt élni,
senkinek se kelljen félni,
s mind a növény és az állat,
együtt élhet, jóvá válhat.

Tanít majd – ne rajta múljon –
hogy az ember is tanuljon
fűvel-fával jóban lenni,
minden élőt megszeretni.

Hiszen úgy öröm az élet,
ha a világ több lesz véled,
ha vigyázol minden szépre,
s a jó útról sose térsz le.

Odaköszön a nénjének,
úgy, ahogyan rendes népek.
Beszédbe is elegyednek,
barátságba keverednek.

Rokon lelket talál Peti,
kedvességét megszereti,
és a néne szintén örül,
gyerek jár a háza körül.

Nénje behívja a házba,
leülteti egy lócára,
beszélgetnek fűről, fáról,
állatokról, vadvirágról.

Szeretetről, emberségről,
jól ismerik szegről végről.
Hisz nénje már annyit látott,
bár nem járta a világot.

Biz, a világ járt ő hozzá,
ezért nem vált sose rosszá,
mindig jó szíve vezette,
jószándékú volt a tette.

Sok szép dolog történt véle,
s volt varázsos, s meseféle,
Sok szép könyvet megtölthetne,
írott alakot ölthetne.

Ám az idő gyorsan repül,
s bár fiatal maradt belül,
a teste már kicsit fáradt,
az ereje már kiáradt.

Ő lett Peti példaképe,
vajon nyomdokába lép-e?
Életcélját megtalálja,
ha a néne útját járja.

Lesz kórház az erdőszélen,
hova vadak járnak szépen,
meggyógyulni, vagy jóllakni,
emberséget tapasztalni.

Öreganyó szíve boldog,
lesz ki folytassa a dolgot,
nem zárul be a kórháza,
sok kedvence nem lesz árva.

Lesz ki gondoskodik róluk,
mindig lesz ennivalójuk,
s kapnak elég szeretetet,
mikor bármelyikük beteg.

Mert a szeretet az gyógyít,
minden bajunk megoldódik.
Így gondolta öreg néne.
A mesémnek itt a vége!

Aranyosi Ervin © 2019-02-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva