Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Cica álarc


Aranyosi Ervin: Cica álarc

Cica vagyok, nagy szemekkel?
Vagy egy macska arcú ember?
Ketten vagyunk én, s a gazdám,
ember szemet ő ragaszt rám!
Jön a farsang, úgy döntöttünk,
hogy közös álarcot öltünk.
Elmegyünk a jelmezbálba,
egy jelmezben, eggyé válva.
Sikerünk lesz, én már sejtem,
gazdám arcát úgy elrejtem,
fel senki nem ismeri!
Ez a játék isteni!

Aranyosi Ervin © 2019-01-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Keresem az utat


Aranyosi Ervin: Keresem az utat

Születtem Pesten, egy októberi esten.
A földi létnek értelmét kerestem.
A vágyam, az nagy volt, apró volt a testem,
eleinte gyakran még a földre estem.
Aztán megtanultam két lábamon járni,
önmagát kereső kis emberré válni.
A világ legszebbik ősnyelvén beszélni,
magam kifejezni, emberek közt élni.

Sorban kijártam hát jó pár iskolámat,
leltem örömöket, megtalált a bánat.
Éltem úgy, mint mások, szinte napról napra,
tömegbe szürkülve, önmagam kutatva.
Ötven kerek évig sehogy sem találtam.
A világ értelmét megfejteni vágytam.
Aztán mégis meglett az, amire vártam:
versíró lélekké, tán költővé váltam.

Talán képes leszek másokra is hatni,
mert fontos az élet értelmét kutatni!
Megérteni együtt, hogy mi végett lettünk?
Ne csak elszálljanak az évek felettünk!
Keressünk jó választ millió kérdésre,
az életünk célját vegyük végre észre!
Ebben segíthetek, hát kérdezek sokat,
hátha talál választ rájuk a gondolat.

Hiszem, nem szenvedni és meghalni jöttünk,
vagy, hogy néhány lábnyom maradjon mögöttünk!
Kell hogy életünknek értelmet találjunk,
igaz teremtőkké, istenekké váljunk!
Ehhez egy út vezet, a szeretet útja,
hiszem, hogy a lelkünk folyton ezt tanulja,
mindig ezt keresi, ám mégis eltéved,
mennyországba vágyik és pokolban ébred.

Hát én azt kutatom egész életemben,
hogy élhetnénk jobban és értelmesebben.
Hogy tehetnénk szebbé e csodás világot,
virágzó szép kertté, a rút pusztaságot?
Talán, ha szavaim másokhoz elérnek,
tán, ha felébrednek, kik holnaptól félnek,
talán, ha az ember a lelkére hallgat,
nem keres kincseket, s nem akar hatalmat.

Ha majd köddé válik egyszer minden fegyver,
s nem akar harcolni többé már az ember.
Nem akar elvenni, mástól megszerezni,
egymást letaposva folyton versenyezni,
talán akkor rájön, miről szól az élet,
lelkében a vágy a jóságra feléled,
akkor elmondhatjuk, végre volt értelme,
s a mindentudást is megkapja az elme.

Talán azért jöttem: ébresszem a népet!
Nem politikáról, s harcról szól az élet!
Egymást kéne együtt magasra emelnünk,
közös életünket boldogabbá tennünk.
Talán verseimmel utat mutathatok,
szeretet-szikrákkal lángokat gyújthatok,
Talán azért kellett egykor földre szállnom,
hogy a versek útján szebbítsem világom!

Keresem az utat az emberek szívéhez,
figyeljen oda rá, mit, és miért érez!
Nagy-nagy szeretettel végzem hát a dolgom,
s hiszem ezt a rejtvényt lassacskán megoldom.
Évezredek óta harcos úton járunk,
értelmet a létben addig nem találunk,
míg félelem ural, s nem merünk szeretni,
a szeretet útján együtt végigmenni!

Ez az egyetlen út, hát haladjunk rajta,
hiszem, a Teremtőnk egykor ezt akarta!
Hiszem boldogokká így válhatunk együtt,
nem nyomjuk el egymást, csak jobbá szeretjük.
Mert az ember bűne butaságból ered,
s ha a lét értelmét valóban ismered,
rájössz, a szeretet tehet gazdagabbá,
mint ahogy a kincsek, sérült lelkű rabbá!

Aranyosi Ervin © 2019-01-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kívánom


Aranyosi Ervin: Kívánom

Kívánom, álmod váljon mind valóra!
Boldog percek kísérjék léptedet!
Örömöt hozzon mától minden óra,
s a végtelen dolgozzon, csak neked!

A szerencse utadon elkísérjen,
a tapasztalás bölcsebbé tegyen!
Amerre lépsz, csak kedves élmény érjen,
s ahogy kívánod, minden úgy legyen!

Utad során találd meg a csodádat,
mindenkit vár, ki benne hinni mer!
Legyél vidám, kerüljön el a bánat,
s az ördög sem fog téged vinni el!

Legyél bohó, derüljön tiszta lelked,
s mind, amit kapsz, hálásan ünnepeld meg!

Aranyosi Ervin © 2018-05-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Egy vers a Nagymamáknak!


Aranyosi Ervin: Egy vers a Nagymamáknak!

Az ország összes nagymamája
a barátom énnekem!
Ők olvassák verseimet,
ők hallják meg énekem.
Ők viszik az unokáknak
könyveimmel a mesét.
Ők olvassák altatónak,
s lesz az álom meseszép!

Ők tudják, hogy milyen érzés,
mennyit ér a szeretet.
Tiszta szívvel tudnak adni,
s nem játszanak szerepet.
Ők – ahogy gyerekkorukban –
újra tudnak játszani,
nem akarnak szigorúnak,
vagy felnőttnek látszani!

Gondoskodnak tyúkanyóként,
s unokák a kis csibék.
Nincsenek hát elvárások:
– Ennyit tud, mert kicsi még!
Ráérnek – bár sok a dolguk –
a türelmük végtelen,
gondoskodnak, hogy szívünkben
minél több emlék legyen.

Egytől-egyig ízvarázsló,
ők sütik a süteményt,
s ha elveszne egy-egy játék,
visszaadják a reményt.
A hangjuk is elvarázsol,
legyen ének, vagy mese,
nem is kell hát megkérdezni
a nagyanyó kedves-e?

Tudom, addig szép az élet,
míg ti vagytok, Nagyanyók!
Nyáron unoka-kacajjal
telnek meg a nyaralók.
A kertből, vagy a piacról
a friss gyümölcs itt terem.
Titőletek szép az élet,
mert túltesztek mindenen.

Ezt a verset nektek írtam
édes, drága Nagymamák!
Egészségetek vigyázzák
a szerető unokák!
A körükben érezzétek,
hogy az élet csodaszép!
Olvassátok verseimet,
na meg azt a sok mesét!

Aranyosi Ervin © 2019-01-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Egy cipőben járunk


Aranyosi Ervin: Egy cipőben járunk

Vajon honnan tudják, hogy mi egy pár vagyunk?
Egy cipőben járunk, soha nem lankadunk,
soha nem szűnünk meg mi egymást szeretni,
hogy a tegnapokat ne kelljen temetni!
Gyengédség, szeretet, huncutság a titka,
mert mi jól tanulunk, s az élet tanítja!
Egymást megbecsüljük, hisz összetartozunk,
álmainkkal együtt csodás jövőt hozunk!
Fontos, hogy mi tudjuk, mi köt össze minket,
hogy tehetjük széppé az emlékeinket.
Hogy legyünk boldogok ebben a világban,
egy cipőben járva, szeretve a mában!

Aranyosi Ervin © 2019-01-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Elmélkedés a Holdról


Aranyosi Ervin: Elmélkedés a Holdról

Tegnap tele volt a Hold!
Mi az, mivel tele volt?
Vízzel öntötték tele?
Sokkal több lett a leve?
Á, ennyi volt eleve!

Vagy kis szíve tele lett,
mert most végre szeretett?
Eddig csupán sóvárgott,
kívánta a világot,
vagy egy cseppnyi virágot?

Üres mitől lehetett?
Egy hónapig nem evett?
Szépen lassan lefogyott,
külseje is megkopott,
mert Naptól fényt nem lopott!

Aztán hízni kezdett Ő,
szép orcája egyre nő,
amíg ilyen kerek lett,
s fenn az égen kereklett,
jó, hogy meg nem feneklett!

Tudom mi a Hold baja,
ő a napfény tolvaja!
Más fényével kérkedik,
de csak este érkezik.
Csak éjszaka létezik?

Á, nem, van ő nappal is,
útja égen körbe visz.
Így szalad a Nap után,
fényt szerezni meg bután,
abból elég nem jut ám!

Van, hogy fényért eleped,
mégsem talál eleget,
a hátára sose jut,
ezért azt nem láthatjuk!
Megmutatja? – Várhatjuk!

A Hold fogy, majd megtelik,
láthatjuk is reggelig!
Néha kereken ragyog,
csodálják a csillagok,
akik amúgy kis Napok.

Éjjel a Hold lépeget,
uralja a kék eget.
Lopott fényét szórja szét,
megcsodáljuk: – Ó, de szép!
Ezért játssza az eszét?

Ám sosem ad meleget,
vagy ha ad, nem eleget!
Hidegek az éjszakák,
a Hold megjátssza magát,
lopott fényét szórva ránk.

Néha jól jön ez a fény,
ha éjjel sétálok én,
elkísér az utamon.
Elkerül az unalom,
árnyékomat mutatom.

Ha a Hold mögöttem száll,
árnyékom előttem jár,
így nem vagyok egyedül,
elém árnyékom vetül,
s szórakozunk remekül.

Ám ha felhős fenn az ég,
a játéknak vége rég,
nem látom a Holdamat,
merre kószál, hol szalad?
Árnyékom is elmarad.

Rájöttem, a Hold tükör.
Nap fényétől tündököl.
Ha ügyesen trükközik,
Nap fényébe ütközik,
csodás napfényt tükrözik.

Nem haragszom rád te Hold,
saját fényed sose volt.
Lopott fényed ránk adod,
elűzve a bánatot,
örülünk is, láthatod!

Folyton elfogysz, s újra telsz,
mikor, mennyi fényre lelsz,
annyit szórsz ránk éjszaka,
ez a szíved szép szava,
a ránk hulló fény java.

Tegnap este tele volt,
Nap fényével fenn a Hold!
Kerek arccal nézett rám,
beragyogva éjszakám,
s holnap is eljön talán!

Aranyosi Ervin © 2019-01-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Az igazak álma


Aranyosi Ervin: Az igazak álma

Amikor elalszom, más világba lépek.
Napi fáradtságát leveti a lélek.
Álmok vesznek körül, ott lehetek nyomban,
az annyira vágyott szép „Paradicsomban”.
Leteszem terheim, felszabadul testem,
nem fáj az, amitől ébren térdre estem.
Mintha mindig a jót, az igazat látnám,
s teljesülne minden, anélkül, hogy várnám.

Haragom és dühöm, itt szélnek eresztem,
nem cipelem tovább fájdalmas keresztem.
Nem talál meg rossz hír, megbékül a lélek,
azt hiszem, álmomban, csak a szépnek élek.
De mitől is lesznek igazak az álmok?
Mielőtt elalszom, mindent megbocsátok!
Annak aki bántott, vagy kiről úgy véltem,
annak ki bosszantott, vagy akitől féltem!

Amikor lerakom egy nehéz nap súlyát,
nem viszem magammal szívem baját-búját!
Megtisztul a lelkem, önmagammá válok,
ezért szeretettel fogadnak az álmok.
Azon gondolkodtam, mit kellene tennem,
hogy az álmom nappal tovább éljen bennem?
Hogyan hozhatnám át ebbe a világba?
Hogyan épülhetne be a valóságba?

Mi lenne, ha álmom, itt életre kelne,
lelkünk a világban mennyországra lelne?
Nem folytatnánk tovább a sok lélek harcot,
szeretettel néznénk eztán minden arcot!
Ébren is álmodnánk, álmainkban élnénk,
egy egész életet boldogra cserélnénk?
Az eszünk is mindig jó dolgokon járna,
cserélnénk létünket élhetőbb világra!

Ahhoz, hogy így legyen, minden ember kéne,
aki minden rosszat örömre cserélne,
aki az álmokból áthozná a szépet,
amitől boldoggá válhatna az élet.
De, amíg úgy érzed, neked más az álmod,
addig itt a Földön azt te sem találod.
Addig csak azt hiszed, sorsod mások írják,
s ezzel nappal ásod álmaidnak sírját.

Azt hiszed, hogy reggel életre kell kelned,
az elvárásoknak muszáj megfelelned.
Cipeled haragod, másokat megbántasz,
s nem látod, hogy ezzel önmagadnak ártasz!
Hiszem, ha az ember tudatossá válna,
élete változna, s teljesülne álma.
Le kellene vetni a hétköznapok jármát,
s közösen álmodni az igazak álmát!

Aranyosi Ervin © 2019-01-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Varjúmacska?


Aranyosi Ervin: Varjúmacska?

Csőröm vaskos, szemem ragyog…
Kitalálod, hogy ki vagyok?
Holló lennék, fekete?
Varjú hangú remete?
Ne szórakozz, nézz meg jobban,
ha felismersz szíved dobban!
Ne hagyd magad már becsapni,
mert ki fognak majd kacagni!
Cica vagyok, nem látod,
hízelkedő barátod!
Kicsit álcázom magam,
persze ennek oka van.
Nemsokára jön a farsang,
magamra e jelmezt varrtam!
Csőröm vaskos, szemem ragyog…
Kitalálod, hogy ki vagyok?

Aranyosi Ervin © 2019-01-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Úgy szeretnék arcodra…


Aranyosi Ervin: Úgy szeretnék arcodra…

Úgy szeretnék arcodra mosolyt csalni,
s látni, hogy vígan csillog két szemed.
S ha sikerült, szeretném rajta hagyni,
tudva, a létet, végre élvezed.

Képessé váltál hinni száz csodában,
hogy a világot csak szeretni kell!
Mindig tanulsz, akár az iskolában,
és csak a bántót kell feledni el.

Vigyázz hitedre, őrizd meg a mában!
Ne húzzon vissza múltad mocsara!
Engedd a lelked az élet áramában,
mit nem mocskolhat a múlt idő sara.

Élvezd a létet, tegyen gazdagabbá,
hited vízétől válhass szabadabbá!

Aranyosi Ervin © 2019-01-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Biztató szavak gyermekemnek


Aranyosi Ervin: Biztató szavak gyermekemnek

Nagyszerű vagy, tudsz-e róla!
Büszke vagyok hát reád!
Nagy ember válhat belőled,
kijárva az iskolát!

Bízz magadban, hisz jól látod,
sose veszítsd kedvedet!
Okos is vagy, értelmes is,
nyugtasd meg a lelkedet!

Amit tettél, jól csináltad,
te vagy maga a csoda.
Ha van vágyad, izzó célod,
könnyebben jutsz el oda!

Érzed mi a helyes döntés,
ha belsődre jól figyelsz!
Ha elhallgatsz, a lelkedben
mindig jó válaszra lelsz.

Indítsd napod vidámsággal,
s ne veszítsd el kedvedet!
Minden napod új csodát hoz,
ha magadhoz engeded!

Nekem tetszik, amit művelsz,
végezd hát a dolgodat!
Váltsd valóra összes álmod,
s legyél tőlük boldogabb!

Legyél jó és legyél kedves,
becsüld meg a társaid!
Merj álmodni óriásit,
s váltsd valóra vágyaid!

Légy derűs és udvarias
s érezd tőle jól magad!
Állj ki mindig igazadért,
ha szívedből jön szavad!

Merj álmodni óriásit,
használd képzelőerőd!
Lássa hasznát embertársad,
a természet és a Föld!

Reád mindig büszkén nézek,
az én jövőm te leszel,
s hiszem nyomot hagysz a létben,
s hiszem, csupa jót teszel…

Aranyosi Ervin © 2019-01-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva