Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 10. rész

Gonosz banyaAranyosi Ervin: A könyv tündére 10. rész

Jaj, de rossz úgy elaludni:
– félbeszakad a mese.
S ha álmomban folytatódik,
nem tréfa a fele se!

Egész napom lassan mászott,
s úgy vártam, hogy est legyen,
visszatérjek tündéremhez,
hogy mesémet átvegyem.

A történet folytatódjon,
elevenen, igazán.
Érezzem, hogy szóról-szóra
ez az egész igaz ám!

Ott tartottunk, a boszorkány
csúf pálcája hangot ád.
Szegényember sípját fújva,
óvja-védi önmagát.

Még a pálca eltalálta,
szegény ember jó szívét,
de a síp szép vékony hangja
a boszorkányt tépte szét.

Szétrobbant, mint tűzijáték,
színes lángokat vetett,
szerte foszlott a sötétség
helyére fény született.

Szegényember állt csak némán,
szíve helyén a gonosz.
Szépeket, mit egykor érzett,
eltakarta most a rossz.

Emlékei köddé váltak,
megromlottak vágyai,
érezte, a gonosz hajtja,
s elindultak lábai.

Tört és zúzott útja során,
amit látott tönkretett,
szíve helyén kő virágzott,
szeme villámot vetett!

Mindenkit, ki útjában volt
félre lökött, elzavart.
Csúf szavakkal sértegetett,
a lelkükbe belemart.

Csalt a kártyán, csőbe húzott,
és nem tisztelt életet.
Rútul élő szegényekre
mondott csúf ítéletet.

Lopott, rabolt, szóval bántott,
s mert nem félte a halált,
nem volt érzés a szívében,
mindent ocsmánynak talált.

Letarolta a világot,
többé már nem szeretett,
s elfeledett feleséget,
szívéhez nőtt gyereket.

Valójában a Vasorrú
Banya belé költözött,
így lett ő a leggonoszabb
a sok mesehős között.

És a Banyának célja volt,
hősünk lett az eszköze,
Lelkének a gonoszsághoz
eztán sem volt sok köze.

A boszorkány testet öltött,
ám nem tudták, hogy ki Ő,
csak a gonoszságát látták,
mert az volt a feltűnő.

Célja volt a vén banyának,
s kellett hozzá ez a test.
Fondorlatát létrehozza,
nekilátott egyenest.

Elindult tündérországba,
bosszú szította szívét,
Tündérkirály felesége,
volt a célpont, aki szép!

Aki épp egy jó boszorkány,
ki világát szépíti,
aki minden kedves tettét
jóságára építi.

Tőle boldog tündér ország
és általa gazdagok.
Akadnak még jó boszorkák,
kik szépítik a napot.

Szegényembert, mint álarcot
használta fel a banya,
Gonosz terve lehet majd
a tündérország alkonya.

– Holnap este itt folytatjuk,
innen indul a mese!
– a tündérem befejezte
s nem rebbent a szeme se.

Hát, bizony az idő elszállt,
mennem is kell, azt hiszem,
ám a mese hangulatát
szívem mélyén elviszem.

Elbúcsúztam, s megígértem,
holnap visszatérek én!
Semmi pénzért nem hagynám ki
tündéremtől a mesém.

Megjelöltem, hol tartottunk,
holnap innen folytatom.
Kíváncsiság, érdeklődés
színezi a holnapom…

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 8. rész

A könyv tündére 8.
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 8. rész

Megígértem tündéremnek,
újra jövök, itt leszek,
és a mese folyamában
újra megmerítkezek.

Kíváncsian visszatértem,
így vártam a folytatást,
folytatódjon hát a mese,
és tegyen rám jó hatást!

A tündérem belekezdett,
– nem futkosott köröket –
meséjével, tudta jól,
hogy hogy okozzon örömet.

Ott tartottunk, hogy emberünk,
erdőt járt be hasztalan,
de nem jött rá, a vasorrú
háza vajon merre van?

A harmadik ösvényen is
útnak indult – bizony ám –
hátha ez az út vezet át
a banyának birtokán.

Útja során epret, szedret
és szamócát eszeget,
élvezte a vadon termő
finom gyümölcs szemeket.

Ám az erdő megváltozott,
sűrűsödött a bozót,
keskenyedő út fogadta
az épp erre utazót.

Furcsa köd terült a tájra,
s bele furcsa szag vegyült,
a halálnak csúf árnyéka,
a vándorra rávetült.

Félelmetes ösvény végén,
aztán kitágult a tér.
Most mutasd meg szegényember
bátorságod mennyit ér!

Görcsös fákkal körül véve,
szörnyű lakhelyet talált.
Elhalt lények csontvázai
alkották az oldalát.

Kéményéből kénköves füst,
szállt a sötét ég felé,
aki ide tévedt, többé
bátorságát nem lelé.

Hirtelen forgószél támadt,
égből tölcsér szállt alá,
a csontházat, mint központot
közepébe foglalá.

Aztán varjú károgástól
a levegő megfagyott,
ezer varjú borította
sötétbe fent a Napot.

És a szél csak pörgött körben,
mint az örvény, vészesen,
villám-sebes zuhanásban
nem lassult a széle sem.

Szegényember ereiben
még a vér is megfagyott,
mert ilyet még Földön élő,
eddig sosem láthatott.

Két kézzel a fülét fogta,
és behunyta a szemét,
s mint leszálló sűrű pernye,
füst szóródott szerteszét.

Aztán, mint egy lefolyóban,
hol kihúzták a dugót,
huss, lezúgott a forgószél,
elnémult, már ott se volt.

Sűrű métely ült a tájra,
vészjósló csend született,
mint a villámot követve,
a vihar tart szünetet.

Aki élt, a dörgést várta,
a végsőt, s tán vége lesz,
és az élmény halálos lesz,
mennybe, vagy pokolba tesz.

S lám a csend, most oly keserű,
kihűlt szívbe markoló,
a kétségnél nincs nyomasztóbb,
érzés nincs oly sokkoló.

Hát emberünk füleiről
levette a két kezét,
kinyitotta két szemét is,
hunyorogva nézve szét.

Síri csend volt, tán halálos,
s nem volt levél zizzenet,
csak a saját szíve vágtat,
a torkában idebent.

Halott fákról, sötét nyál folyt,
árnyékot vetett a Nap.
– Jaj, csak innen meneküljön
az élő mihamarabb.

S bár a kíváncsiság nagy úr,
s furdalta az oldalam,
lejárt mára az én időm,
s éreztem, itt vége van.

Tündéremtől elbúcsúztam,
megköszöntem a mesét,
s a hátamon lúdbőrözve,
vittem a leheletét.

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Lics és Locs büntetése

Lics és Locs büntetése

Mi is történt tegnap este, képzeljétek gyerekek,
Hótündér a kastélyában megkapta a levelet.
Lics és Locs a két boszorkány, bosszantotta, jaj nagyon!
Varázslaton gondolkodott, s kinézett az ablakon.
Először is arra gondolt, küld rájuk egy kis szelet.
Intett egyet pálcájával és a szél megérkezett.
– Északi szél, repülj gyorsan kapd fel ezt a két banyát,
repítsd Őket messzi földre, érjék el a Szaharát.
Ott csináljon majd locspocsot a két dinka perszóna,
higgyék azt, hogy sok ott a hó,  s homokkal van felszórva.
Ott ha vizet fakasztanak,  legalább majd haszna lesz,
beduinok sokasága élelmet majd így szerez.
Amit tettek megpróbálom rendbe hozni addig én.
Havat küldök, legyen tél itt, az északi féltekén.
Varázspálca hármat köröz, mellé szól a varázsszó,
s ha kinézel ablakodon, látod esik már a hó.

Aranyosi Ervin © 2010-12-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva