Aranyosi Ervin: Hatvankettő!

Aranyosi Ervin: Hatvankettő!

Hatvankét éves lettem hirtelen.
Az élet nem csak történik velem!
Hiszem, hogy én is írom röpke sorsom,
s az ihletet lelkem legmélyén hordom.
Én kell legyek a lét irányítója,
újabb ajtóknak, utaknak megnyitója,
hisz bennem él éppúgy az Istenem,
s ha figyelek rá, hát segít nekem!

Hatvankét éve jöttem én a Földre,
tudatlanul, semmivel sem törődve,
csodára várva, mesés észlelésre,
apró nyomot az út porába vésve.
Szerzett tudást másoknak tovább adva,
lelkem hitét feltárva, megmutatva.
Álmodva napról napra új holnapot,
mutatva azt, hogy élőn itt vagyok.

Hatvankét év egy röpke pillanat,
ha világodhoz méred önmagad,
de úgy hiszem, ez a zsák folyton tágul,
és egyre többet megmutat magából.
Ott, hol a fény enged végre látni,
a szépségét is meg tudom csodálni.
Próbálok én is nyitni szemeket,
s itt él bennem hozzá a szeretet.

Hatvankét év adhat tán bölcsességet?
Tán elhiszed, a lényeget már érted?
A tudást folyton takarja lenge fátyol,
amely saját csodánktól elhatárol,
de minden lépéssel közel jutunk,
erről szól létünk, erről szól utunk.
Hát próbálok felnyitni szemeket,
hogy egy az út, s úgy hívják: szeretet!

Hatvankét évem, ezért mit sem számít,
megéltem én minden percét, egy szálig,
s próbáltam én másnak adni belőle,
hogy hátha kér és nem fut el előle.
Szeretetem mások lelkébe árad,
ha olvasod, majd felragyog tenálad,
mert én hiszem, hogy fényforrás vagyok,
s ha elfogadsz, csodás kincset adok.

Hatvankét év! Ez most köszöntsön téged,
ki elkísér, kivel több itt az élet,
kinek lelkében minden nap ott lehet,
a megértő, a bízó szeretet!
Az Istenfény, mely csodával megáldott,
mely szebbé teszi egyszer a világot!
Légy üdvözölve, tiéd is itt e lét,
szeretetem küldöm folyton feléd!

Megünnepellek, itt élsz körülöttem,
ahol én már sok évem letöltöttem.
Ébresztelek, légy magad, jöjj velem,
egyek vagyunk, s miénk a végtelen!
Jó, hogy vagyunk, és tanítgatjuk egymást,
s ha hiszel benne, látni fogod! – Meglásd!
Szeretetünk szebbé teszi világunk,
a lelkünkben egy szebb jövőt találunk!

Születésnap? Ó, bárcsak megszületne,
az eggyé válás, mely boldoggá tenne!
Ha világunk jobbá tudnánk szeretni,
ha felnőnénk, s mernénk emberek lenni!
Ha megértenénk végre mit kell tennünk,
a rosszat is, hogy kell jobbá szeretnünk!
A hatvankettő végtelenné válna,
az útjára az ember rátalálna!

Aranyosi Ervin © 2020-10-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva