Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Macska történelem

Aranyosi Ervin: Macska történelem

Elolvastam lassan mindent,
ami rólunk tudható.
Mit tudott meg a macskákról,
néhány okos kutató.
Nem egy majom volt az ősünk,
hanem az is macska volt,
ezért nem is árul majmot
egyetlen egy macskabolt!
Őseinknek kardfoga volt,
mindegyik nyársat viselt.
Aki macskának született,
erőt, s tudást képviselt!
Mi voltunk a ragadozók,
sosem voltunk kényesek,
Történelmünk szép napjai,
büszkeségtől fényesek!

Aranyosi Ervin © 2014-09-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szalagavató


Aranyosi Ervin: Szalagavató

Egy kis szalag. Rajta két röpke dátum,
vonal közte, életed vonala…
Pontosabban, egy kis szakasz belőle,
– ezernyi emlék tündöklő fala.
E kis szalag, mely annyi mindenről szól,
barátság, tudás, álmok, félelem.
Hogyan is férne rá, amit jelenthet,
diák múltad, mely már történelem.
Egy kis szalag. Rajta két ismert évszám,
hogy mit takar, hogy neked mit jelent?
A múlt időt, a kezdetet, s a végét,
hol elérted a régen várt jelent…

Aranyosi Ervin © 2014-02-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: A bagoly bölcs

Aranyosi Ervin: A bagoly bölcs

A bagoly bölcs madár, bár nem járt iskolába,
sohasem oktatták, nevelték kiskorában.
Lám a tudást mégis önmagába szívta,
– az éjszaka által lett Ő kitanítva.
Addig ült nyugodtan, míg csak nem lett éhes,
s gyomrán érezte, hogy mikor esedékes.
Alig repült arrébb, párat lebbent a szárnya,
frászt hozott megijedt kis áldozatára.
Ám, ha jóllakott már, csak úgy ült az ágon,
s így elmélkedett a változó világon.

Aranyosi Ervin © 2014-01-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Modern-világ


Aranyosi Ervin: Modern-világ

Nincsen türelmed gyermekedhez,
– számítógépeden matatsz.
Elfelejted a külvilágot,
bezárt világodban maradsz.
Neki te vagy a példaképe,
várja, hogy átadj titkokat.
Aztán neki is lesz egy gépe,
s örökli zárt világodat.
A tudást majd másoktól várja,
s nem lesz önálló ötlete.
Emléke sem lesz a világról,
mert csak a gépe lesz tele.
Hiányzik majd egy kedves érzés,
a szeretet, mely emberi,
s nem mer kilépni a lakásból,
mert biztonságát sem leli.
Lassanként megy át agymosáson,
rabszolgává lesz egy napon.
De te csak ülsz a géped mellett,
s eszedbe sem jut: – Nem hagyom!

Aranyosi Ervin © 2013-09-04
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Jó kis könyv!

Aranyosi Ervin: Jó kis könyv!

Vettem én egy verseskönyvet,
egész nap olvasgatom.
Életről szólnak a versek,
s hát a tudás hatalom!
Valamit tudhat e költő,
témája a szeretet.
Néha szemem könnybe lábad,
néha pedig nevetek.

Aranyosi Ervin © 2013.08.27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Tudós macska


Aranyosi Ervin: Tudós macska

Látod a sok könyvet bújom,
belőlük új tudást szerzek.
Ne hidd, hogy egy tudós macska,
különc, avagy furcsa szerzet!
Megismerem a világot,
– s az utcára ki se lépek,
mégis mindent tudok róla,
hogyan élnek kint a népek!

Aranyosi Ervin © 2013-07-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva

 

By

Aranyosi Ervin: Vonzalom


Aranyosi Ervin: Vonzalom

Tudod? „Szemesnek áll a világ”!
– Nem lehetek hát szemtelen!
Meglátni és beleszeretni,
– hogy is történt ez meg velem?
Ám olyan csábítóan várt rám,
– éreztem nem várathatom.
Tudtam, éreztem azt, hogy jó lesz,
és hát a „tudás hatalom”…

Aranyosi Ervin © 2013-06-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ki vagyok én?

Aranyosi Ervin: Ki vagyok én?

Én vagyok az érzés
a szíved rejtekén.
Én vagyok az árnyék
és én vagyok a fény.

Én vagyok a bánat,
mi homlokodra ül.
Én vagyok az öröm
lelkedben legbelül.

Én vagyok a bántás,
a düh és a harag.
A nyugalom világa,
hát engedd el magad!

Én vagyok a kín is,
a gyötrő félelem,
de én vagyok a tudás,
ha együtt élsz velem.

Minden jó, s rossz érzés
és minden gondolat,
minden, ami fontos,
mi tilos, vagy szabad.

Az egész világod,
mind-mind csak én vagyok.
Tudatnak is neveznek,
s világot alkotok.

Aranyosi Ervin © 2011-07-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva