Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Elképzelt világban


Aranyosi Ervin: Elképzelt világban

Elképzelt világban élünk,
lehet, hogy nem is vagyunk?
Eszetlen eszmét cserélünk
s elveinkért meghalunk!
Hiszünk egy teremtő lényben,
de magunkban nem merünk,
eltévedünk a sötétben,
s a fénnyel szembe megyünk.

Elvakít a valóságunk,
s nem látjuk a lényeget,
csak a csillogást keressük,
– anyagiast, fényeset.
Gyakran másokéra vágyunk,
irigykedve, mérgesen,
ettől szenved is a lelkünk
bűnbánástól férgesen.

Álmokat sző a valóság,
ránk rémálmok törnek még,
bár szívünkben él a jóság,
eldugjuk, el ne vegyék!
Nem hisszük, csak féljük Istent,
bár tudjuk, nem bánt soha,
a holnapunk ma sem ismert,
s a megírt sors mostoha.

Mese lenne csak az élet,
mit valaki kitalált?
Nagy rettegve végigéljük,
várva a szörnyű halált?
Mi lenne, ha megértenénk,
a halál nem létezik!
Tanulni jön le a lélek,
s szeretetre éhezik.

Mégis folyton egymást bántjuk,
és a gondolat teremt,
szeretettel kitölthetnénk
a még szorongós jelent.
Nem alkotnánk betegséget,
– lélek filmvászna a test.
Nem tévednénk tévutakra,
követnénk az egyenest.

Hiszen ott van minden szívben,
az iránytű és a cél,
mégis hatalomvágy tombol,
s loholunk a sikerért.
Pedig együtt könnyebb lenne,
nyújthatnánk másnak kezet,
s szeretettel hirdethetnénk,
hogy a jó megérkezett!

Elképzelt világban élünk,
s elképzelni nem tudunk,
nem kövezzük vágy-téglákkal
könnyedebbé az utunk.
Inkább egymás hátát másszuk,
hogy elérjük a sikert,
de boldoggá csak az válhat,
aki lent maradni mert.

Aki inkább körülnézett
és felemelt másokat,
aki igaz emberré lett,
s a szíve sem fáj sokat.
Akinek a lelke tiszta,
s szeretettel van tele,
s nem csak tárgyak szerzésére
ment rá egész élete.

Aranyosi Ervin © 2019-12-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Meglelni az utat…


Aranyosi Ervin: Meglelni az utat…

Sokszor az a legnehezebb:
– Önmagunknak megfelelni!
Megnyugtatni a lelkünket,
s benne a békére lelni.

Túl nagyok az elvárások,
s tesszük dolgunk rendületlen,
aztán jön egy nagy csalódás,
s nem vagyunk már lendületben.

Elveszítjük a hitünket,
önmagunkban, s persze másban,
Szemernyit sem bízunk többé
az igaz feltámadásban.

Csak a szakadékot látjuk aztán
és nem leljük meg a hidat,
s lelkünk sínylődik a létben,
ami jólétünkre kihat.

Egészségünk semmivé lesz,
tünetek hibát jeleznek,
s vegyszereket adagolunk,
gyógyszerként a beteg testnek.

De csupán a lelket kéne
gyógyítani, felemelni!
Megnyugtatni, s elmerülve,
benne a békére lelni.

Hiszem, ha csak szeretettel,
tekintenénk önmagunkra,
gyógyulhatna test és lélek,
ez lenne a legszebb munka.

Kijavítanánk hibánkat,
hisz aki él, mind hibázik
Tudnánk, tisztán közeledik
a szívünkhöz az a másik.

A bűnt is csak kitalálták,
nem létezik bűnös lélek,
csak nem látnak a sötéttől,
lélekben csak vakon élnek.

Tudatlanság csapdájában
a kiutat nem találják,
az isteni megváltó fényt,
bezárt lelkükkel nem látják.

Nekünk ezért kell ébrednünk,
nyitni lelki szemeinket,
a teremtőnk fényszórónak,
tanítónak jelölt minket.

Ám sosem kell erőn felül,
semmiképp sem megfelelni,
csak szívünkkel a jó utat,
az igazit kell meglelni.

Ha már megvan, megmutatni,
más is követhesse léptünk,
s ha mindenki nyomunkban jár,
tán a mennyországba értünk!

Aranyosi Ervin © 2019-12-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Lelkedben a válasz


Aranyosi Ervin: Lelkedben a válasz

Azon izgulsz, vajon mit gondolnak rólad?
S nem éled meg sosem saját önvalódat!
Önmagad nem leled, magadat sem érted,
a rólad alkotott képeidet félted?
Gondolkozz el végre, valóban az lennél,
s úgy élsz itt a mában, ahogyan szeretnél?
Biztos, hogy mindig a saját utad járod,
vagy lelked kitéve, az elismerést várod?

Ki vagy hát valóban, s hogy fogsz nyugtot lelni?
Hiszen hitrendszered nem hagy ünnepelni!
Beskatulyáz, bezár, más útra terelget,
megbolondít olykor, őrületbe kerget?
Hisz te nem lehetsz az, mit elvárnak tőled,
saját kezedbe kell venned a jövődet!
Ne légy az, akivé mások útján váltál,
mikor megfelelni másoknak próbáltál!

Mert bármit is tettél, a szándék jó volt benned,
késztetést éreztél: – hogy másokért kell tenned!
S néha jó célt szolgált munkád eredménye,
s ha nem – hitted – az csak a sorsod szeszélye.
Magaddal kéne már lassan megbékélned,
s lelkedet követve, saját útra lépned!
Nem csak botladozni mások lábnyomában,
új utat taposni magadnak a mában!

Megvizsgálni végre hiteidet, jók-e?
Hogy jó célt szolgálnak, s pont neked valók-e?
Építők? Rombolók? Téged is szolgálnak?
Vagy csak élősködnek, s más javára válnak?
Meg kellene végre saját utad lelni,
nem csak folyton másnak élni, megfelelni!
Élj inkább úgy végre, jól essen az élet,
s megrögzült hitrendszer ne gátoljon téged!

Élvezd hát a Napod, s hagyd, hogy melegítsen,
előtted szaladva, utadon segítsen,
kövesd hát a fényét, kedved szerint élve,
ne bújj az árnyékba büntetéstől félve!
Ha elakadsz néha, merülj el magadban,
s tudd, hogy lélek vagy a testté gyúrt anyagban!
Lélek, aki érző, s szeretetre éhes,
ki ma még nem hiszi: – Bármi lehetséges!

Pedig, hogyha hiszel tisztán önmagadban,
megszűnhet a pokol, kínzó, izzó katlan,
kiléphetsz az élet tágas mezejére,
rátalálva a lét valós értelmére.
Hiszen születéstől meg van benned írva,
de nem láttad eddig könnyeken át, sírva!
Esélyed van utad bármikor meglelni,
önmagadba szállva lelkedre figyelni!

Aranyosi Ervin © 2019-11-30.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nem harcol az Isten


Aranyosi Ervin: Nem harcol az Isten

Isten sohasem harcol
veled, vagy ellened!
Hiszem, az ő nevében
harcolni nem lehet!
A harc, a küzdelem,
nagyon is emberi,
és nyerni is az képes,
ki ezt felismeri!

Isten sosem büntet,
nem rak rád láncokat,
de engedi, ha kell,
hogy leláncold magad!
Nem bánt, nem ver bottal,
csak tükröt tart neked,
s megérted a létet,
ha ezt felismered.

Jóisten nevében
szeretni tudsz csupán!
Figyellek, s nem értem,
minek harcolsz bután?
Dobd el véres kardod,
hisz az nem boldogít,
szeretettől lehetsz
igazán boldog itt!

Vegyél róla példát,
nem harcol Istened!
Hagyja megtörténni,
a dolgokat veled,
mit lelkedből küldesz,
az hozzád visszatér,
s visszaüt, ha küzdesz
anyagi célokért.

Legyen hát más célod,
legyél boldog, szabad,
s mások érdekében
emeld fel csak szavad!
Tudd, nem harc az élet,
a lét nem küzdelem!
Szeress, élj a mában,
józanul légy jelen!

Azt tedd, ami épít,
ami csak jól esik,
ami megemeli
lelked érzéseit,
amitől nap, mint nap
jobban érzed magad,
ami örömöt ad,
mitől lelked szabad!

Légy hát a világod
jó megfigyelője!
Lásd meg, mitől mennek
dolgaid előre!
Merj álmodni nagyot,
s hagyd valóra válni,
hagyd a mindenséget
lelkedet szolgálni!

Szemedet irányítsd
a jóra, a szépre,
hogy a világnak
a lényegét vedd észre!
Hogy lásd, akkor kaphatsz,
ha képes vagy adni,
ha a teremtőddel
együtt tudsz haladni.

Hisz ő egy úton jár,
arról sosem tér le,
ő a szeretetét
sosem teszi félre,
de mikor a vágyad
harc és küzdés lenne,
azt elnézi neked,
nem gátol meg benne.

Ám a világunkat
törvények vezérlik,
az írottak között
rengeteg a tévhit.
Ám, ha az igazit
szépen megfigyeled,
megérted a létet,
mi történik veled.

Bizony, ha az ember
tudna, s nem harcolna,
tán az egész világ
élhetőbb hely volna,
egymásra úgy néznénk,
mint valódi társra,
kivel együtt megyünk
egy nagy utazásra!

Kitől tanulhatunk,
kitől jobbá válunk,
kitől szebb is lehet
létező világunk?
S lesz, kit mi tanítunk
földi szépre jóra,
hogy a közös álmunk
válhasson valóra!

Látod, ebben lenne
jó társunk az Isten,
s hiszem, mellénk állna,
hogy rajtunk segítsen!
Csak a szeretetét
kéne elfogadnunk,
s minél több társunknak
szívvel továbbadnunk!

Ám, amíg a harc dúl,
pénz és siker ural,
szembe kell hogy szálljunk,
lelkünk árnyaival,
hiszen mi teremtjük
ellenségeinket,
s azok tesznek végül
szörnyű sírba minket.

Nem harcol az Isten,
ennyit kell értened,
szeretne szeretni,
s örvendezni veled!
Minden teremtménye,
belőle jött létre,
s mindnek szükség lenne,
felismerő fényre.

Megvilágosodás,
fényesen teremtés,
sötét gondolatból
valós lélek-mentés
– ez lenne a dolgunk,
mert ezért születtünk,
mind a magasztos fény
gyermekei lettünk!

Már csak az a kérdés,
mért élünk sötétben?
Mért látjuk jövőnket
csüggedten, sötéten?
Mi kell, hogy a lelkünk
magasra emeljük,
utat teremtőnkhöz
közösen megleljük!

Aranyosi Ervin © 2019-11-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Csupán szeretni kéne!


Aranyosi Ervin: Csupán szeretni kéne!

Szeretni kéne, mindig, egész évben,
gyönyörködni az érző, tiszta fényben.
Bízva megfogni egymás két kezét,
a magánynak ködfalát tépve szét.

Hogyan is kéne új utakra lelni,
az emberiséget szívünkkel felemelni,
naggyá, többé tenni a társaink,
megélni együtt szépséges vágyaink?

Együtt, a többiek kezét megfogva,
büszkén kiállva, és nem pironkodva,
bátran vállalva, hogy emberből vagyunk,
s az utókornak nyomokat hagyunk.

Szép nyomokat és nem csak szemetet!
Egy az utunk, csupán a szeretet!
Nem nézni azt, hogy fiatal-e, vén-e,
felemelni, s csupán szeretni kéne!

Aranyosi Ervin © 2019-11-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Életegyetem


Aranyosi Ervin: Életegyetem

Boldognak lenni, ez az életcélunk.
Ezért jövünk. Lelkünk életre kel.
Esélyt ad rá a születés csodája,
hol új út nyílik, s álom kezdődik el.

Lehetünk boldogok annyi féle módon,
ha van oly érzés, mely minket boldogít,
de keresztül kell vágnunk a bozóton,
és ami gátol, az egyúttal tanít.

Hisz minden ember boldog akar lenni,
de sok nem érti, ez nem küzdelem!
Nem kell csatázni, háborúba menni,
csak érteni, hogy egy vagy énvelem.

Vedd csak észre a hétköznap csodáit,
az öröm apró, csillogó cseppjeit!
Mindazt a szépet, ami élni csábít,
amely a Földön már mennybe repít!

Együtt könnyebb lesz – hidd el – boldogulni!
Nyújtsd hát kezed, és gyere énvelem!
Az embernek szeretetet kell tanulni,
ennyiből áll az életegyetem!

Aranyosi Ervin © 2019-11-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mi a dolga az embernek?


Aranyosi Ervin: Mi a dolga az embernek?

Kis falumban, Budapesten,
egy szép nap a Földre estem,
lepottyantam magas égből,
ám nem tudtam még, mi végből.

Mi a dolga az embernek?
Vannak, akik célra lelnek?
Van, hogy utat keresgélnek?
Van, hogy keseregve élnek?

Amíg utad nem találod,
addig várod a halálod,
addig csak a túlélés hajt,
hogy elkerülj minél több bajt!

Ez lenne az élet célja?
Hogy az ember végig sírja?
Ezért nem kell leszületni,
csak, ha szeretsz feszült lenni.

Én a célom megtaláltam,
sok ember él a hazámban,
szemeiket nyitogatom,
nézzenek ki az ablakon!

Hallgassanak szép szívükre,
legyen vágyuk lelkük tükre,
akarjanak merni, élni!
A haláltól nem kell félni!

Egy iskola az életünk
és amikor ráébredünk,
hogy csupán tanulni jöttünk,
eloszlik a köd fölöttünk.

El kezdünk majd tisztán látni,
egymással is jobban bánni!
Vágyainkat végigvinni,
az életvízéből inni.

Szeretni kell megtanulnunk,
s nem akadály ebben múltunk,
a jövőtől sem kell félni,
mindig csak a mában élni.

Mindőnknek van küldetése,
nincs a sorsunk kőbe vésve.
Gondolattal alakítjuk,
ahogy magunkat tanítjuk.

Ha meglelem küldetésem,
rögtön saját sorsom élem,
onnantól csak rajtam múlik,
létem mily hosszúra nyúlik.

Mert míg engem cél vezérel,
Isten támogat kezével,
megad mindent, mire vágyom,
s én teremtem a világom!

Aranyosi Ervin © 2019-11-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nem politizálok


Aranyosi Ervin: Nem politizálok

Nem politizálok, nem bírja a gyomrom!
Ami lelkem nyomja, szó szerint kimondom.
Nem is bántok senkit, se hölgyet, se férfit,
szavaimat mégis gyakran félre értik.
Mi lehet az oka a félreértésnek,
mely nyomán lelkembe szitok szókat vésnek?
Pedig szavaimban nincsen bántó szándék.
minden gondolatom teremtő ajándék.

Nem politizálok, nem bírja a lelkem,
az életem során olyan útra leltem,
mit helyesnek vélek, amin jó haladni,
s amivel másoknak álmot tudok adni.
Persze, nem mindenkit vonzanak az álmok,
sokaknak nem tetszik, amit én csinálok.
Nem baj! Nem is fontos, vannak más utak is…
Nem politizálok, mert az az út hamis.

Nem politizálok, én inkább teremtek,
hiszem, része vagyok az isteni rendnek.
Hiszem, ha mindenki csak ennyit csinálna,
akkor kicsi hazánk újra naggyá válna.
Hiszen a gondolat teremteni képes,
s annak szép gyümölcse igazán az édes!
Amire figyelek, azt erősítem meg,
így mutatva utat igaz embereknek!

Aranyosi Ervin © 2019-11-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A hazugság ára

Aranyosi Ervin: A hazugság ára

Aranyosi Ervin: A hazugság ára

” – Aki igazat mond, betörik a fejét!”
Az igazmondásnak így veszik elejét!
Hazugok magukat ezzel igazolják,
a képmutatást a te képedbe tolják.

Ám a hazugságnak van utóhatása,
mely a kapcsolatot nyomban aláássa.
A bizalom – bizony – egy törékeny dolog,
helyrehozni nehéz, könnyen elpárolog.

Mert a hazugság, az furdalja a lelket,
lelki nyugalmadat vissza kell, hogy nyerjed!
Ki hazudik, lop is! Aztán nem nyugodhat,
soha nem lesz elég, lesi mennyit lophat.

Nem teszi boldoggá kincse, hazugsága,
álságossá válik az egész világa.
Ő sem fog már bízni, elveszti nyugalmát,
és mindenki másban hazugságot, bajt lát.

Többé nem is tudja élvezni a létet,
önmagába nézve, bánja az egészet!
Lelke fáj, fizeti a hazugság árát,
amíg át nem lépi, élete határát.

Jobb hát kimondani mindig az igazat,
mert bár a hazugság sokszor sikert arat,
ám csak úgy alszik jól igazán az ember,
ha szembe mer nézni a lelkiismerettel.

Aranyosi Ervin © 2019-11-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Lemaradtam a világról?

Aranyosi Ervin: Lemaradtam a világról?

Aranyosi Ervin: Lemaradtam a világról?

Lemaradtam a világról,
elszaladt a technika?
Nem tartani most a lépést,
az valóban nagy hiba?
Keresem a világomban,
ami élő, emberi?
Remélem, hogy lelkem helyét,
holnap is még megleli.

Érzésekbe kapaszkodom,
fáraszt már a tudomány,
örökös versenyfutásban,
célom vesztem – tudom ám!
Mint egy csiga, ha elfárad,
inkább visszahúzódom,
s ha rám lép a modern világ,
lesz rajtam pár zúzó nyom.

Nem akarok versenyt futni,
csupán élni, szeretni,
a világgal eggyé válni,
az én vágyam csak ennyi.
Felfedezni a csodákat,
ami még van, ami él,
ami nekünk a világról
élőn, s szép hangon mesél!

Keresem a harmóniát,
s a nyugalmam nem lelem.
Nem is értem, mit szeretnek
az állandó versenyen.
Nem igaz, hogy harc az élet!
Nem állandó küzdelem!
Hiszen, mind a ketten vesztünk,
én és aki küzd velem.

Hogyan tudnám megértetni,
hiszen gyorsul az idő,
s az élet és tudomány közt
a távolság egyre nő.
Már régen nem minket szolgál,
rég nincs már az emberért.
Csak a pénzistennek hódol,
mit a lélek meg sem ért.

Lemaradtam a világról?
Elment, mint a gyorsvonat?
Mások írják, gépeikkel
szerte hulló sorsomat?
Nincsen már beleszólásom,
holnapra tán eltűnök?
Velem múlik a természet,
beton színfalak mögött?

Talán túlzó lenne vágyam,
lassítani rohanást?
Élő embernek maradni,
nem kívánnék soha mást!
A jelenben megmaradni,
itt alkotni holnapot.
Ez lenne az én kis célom,
s tudni azt, hogy hol vagyok.

Aranyosi Ervin © 2019-11-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva