július | 2020 | Aranyosi Ervin versei

júl
20

Aranyosi Ervin: Hol tartunk?

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, cyber, digitális, élet, ember, föld, harc, Hol tartunk?, Lélek, mindennap, szívünk, tudomány, vers, világ 1 Comment

Aranyosi Ervin: Hol tartunk?

Keressük az igazunkat,
s beletörik a fogunk.
Lepattanunk a világról,
aztán pedig nyafogunk.
Hirdetjük, mit szívünk diktál,
hátha lesz, ki majd megért,
mindennapi harcainkban
hála sincs már mindezért.

Nem is erről szól az élet,
nem számít, hogy kik vagyunk!
A Föld is csak terepasztal,
s kivetítőnk az agyunk.
Lelki harcainkat vívjuk,
felesleges sok csatát,
s valójában nem is látjuk,
a világ szebb oldalát.

Amikor gyerekek voltunk,
vágytuk, hogy majd felnövünk,
s átvesszük az irányítást,
s mindenbe belejövünk.
Ám a világ megváltozott,
s kapkodjuk a fejünket,
mert az emberek világa,
hamarosan letűnhet.

Digitális forradalom,
cyber világ érkezik,
s kihal végül az a lény,
ki érzésekre éhezik.
A tudomány mesterséges,
nincs már benne emberi,
az ember a helyes útját
nem találja, nem leli.

Aki látja, aki érzi,
azt őrültnek nevezik,
s amit tudománynak hívnak,
inkább rombol, nehezít.
Korunknak végére értünk,
újba kéne lépni át,
de sajnos a pusztulásra
megérett ez a világ.

Aranyosi Ervin © 2020-07-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

júl
19

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Hallgasd a Föld szívét!

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, csoda, életerő, élő, Hallgasd a Föld szívét!, levegő, óvjuk, szeretet, tisztaság, vers, világ, víz 4 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Hallgasd a Föld szívét!

Hallgasd a Föld szívét,
csak miértünk dobban.
Ezért kéne nekünk
megbecsülnünk jobban.
Milliárdnyi élőt
nevel, ápol, éltet,
csak körül kell néznünk,
s élvezni a szépet.

Ott az életerő
sok csodás vízében,
és a levegője
enged élni szépen.
Nem kéne szétszórnunk
rengeteg szemetet,
felelősen élve,
éltesse szeretet.

Tőle lehet teljes,
s élő a világunk,
mennyi csoda éled,
amerre csak járunk.
Meg kell hát őriznünk,
óvnunk tisztaságát,
élvezve a létet,
emberségünk álmát.

Vigyázzuk és óvjuk,
csak egy van belőle,
a szívünk így válik
boldogabbá tőle.
Legyen lelkünk hálás,
hogy ide születtünk,
gyönyörű bolygónkkal
gazdagabbak lettünk!

Aranyosi Ervin © 2020-07-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

júl
15

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Közös dallam

Category: 1 kép 1 vers Tags: 1 kép 1 vers, Aranyosi Ervin, boldog, dorombol, karom, Közös dallam, simítlak, szeretlek, szívünk, vers Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Közös dallam

Szeretlek én, simítlak én,
csak érezd jól magad!
Dorombolj, tárd ki szívedet,
s húzd vissza karmodat!
Lelkünk rezegve összeér,
egy hullámon vagyunk,
s egymás szívében kellemes,
kedves nyomot hagyunk.
Ez jó neked és jó nekem,
és boldog a szívünk,
közös dallamot írhatunk,
s ebben egyként hiszünk!

Aranyosi Ervin © 2020-07-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

júl
15

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: A halál az élet része

Category: Érzelmek, szeretet, magány, boldogság, vágyakozás Leave a Comment

Aranyosi Ervin: A halál az élet része

A halál az élet része,
pont, mint a születés!
A fontos: közben élsz-e,
vagy eltölt a rettegés?
Nem is kell félni tőle,
csak máshová megyünk.
Azért jövünk a Földre,
tanuljunk, s jót tegyünk!

A halál nem a vége,
másik lét kezdete…
Leszületés e létbe,
tortánk új szelete.
Amit adunk, azt kapjuk
és mikor jót teszünk,
szebb jövőnket faragjuk,
s tán boldogok leszünk.

Amikor mást bántunk,
büntetlen nem marad,
akkor magunknak ártunk,
s jön rossz tapasztalat.
Ha csak a jót tennénk,
szebb lenne a földi lét,
másokat felemelnénk,
s szépülne a miénk.

Nem kell hát haldokolnunk
végig az életet.
Csak földi jelmezt hordunk,
és jobb, ha élvezed!
Keress hát boldogságot!
Kísérjen szeretet!
Tedd jobbá a világot,
ezt javaslom neked.

Ha a jó árad belőled,
nem lesz okod félni sem,
ha mások jót kapnak tőled,
te is jót kapsz – én hiszem.
Mert ez Isten adta törvény,
amit te adsz, azt kapod,
visszatér a kilőtt töltény,
s kikel elvetett magod.

A döntés a kezedben:
– Élsz, avagy haldokolsz?
Melyik fontos szemedben,
mit adjon rád a sors?
Hiszem, hogy élni jöttünk,
akkor mért szenvedünk?
Ha majd békét kötöttünk,
több lesz a lét velünk!

Az ember életéhez,
az eszköz mind adott,
s rajta múlik, mint végez
rámért feladatot?
Hogy teszi ezt örömmel,
vagy csak kínlódva él,
egy választás, csak döntsd el,
hogy lelked, mit remél!

Hiszem, az élet jó lesz,
ha élni akarunk,
a gondolatunk jót tesz,
mert teremtők vagyunk!
Ha hinnénk önmagunkban
és tudnánk, nincs halál!
Sok van a hatalmunkban,
ébredni kéne már!

A halál az élet része,
s ne félj, nem végleges!
Ne aggódj, mennybe mész-e?
Inkább élj és szeress!
Tedd magad boldogabbá,
s legyél vidám, s szabad!
Ne tedd a lelked rabbá,
szabadítsd fel magad!

Aranyosi Ervin © 2020-07-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

júl
14

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Értelemmel…

Category: Mindennapok, élet, gyász, remény, hit Tags: Aranyosi Ervin, értelemmel..., gazság, hazug, igazság, pénz, pokol, süllyesztő, szakadék, szavak, szeretet, vágóhíd, vers, világ Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Értelemmel…

Hej emberek, ha mind felébrednétek,
s szemetek végre látni kezdene,
nem gyilkolhatna meg mérgezett érdek,
nem szólna bennünk monoton zene.

Nem adnátok a testetek a kórnak,
nem gyilkolhatná szét az őrület,
s lenne esélye méltó utókornak,
és nem törne meg bízó lendület.

Ha látnátok a nagy-nagy igazságot,
elfogynának a hazug szavak,
egy szebb világ köszönne végre rátok,
ahol még a gondolat szabad!

Ám odalenn a mélységes sötétben,
az útvesztőkben lélek ténfereg,
s csak tükrök vannak, s mindegyik idétlen,
mögéjük nézni pedig nem lehet!

Ha nem leljük meg saját igazságunk,
talán soha, már fel sem ébredünk.
Sziszifuszin csak megpihenni vágyunk,
s a süllyesztőbe dalolva megyünk.

De legalább, ha magunk előtt tolnánk
a hazugot a szakadék felé,
és önmagunkra mind-mind büszkék volnánk,
hogy értelemmel haltunk csak belé!

Hej emberek, hát meghalt az igazság?
A rettegő hazug oldalra állt?
Egy világot éget fel kreált gazság,
s a szeretet pokol tűzébe szállt?

Csak kullogunk, mint vágóhídi barmok,
csak tűrünk csendben, semmit sem teszünk?
Hadd dőzsöljön, ki vágóhídra hajtott,
és holnap már mind semmivé leszünk!

Holnap már… De kinek lesz itt holnap?
Az utódaink velünk tűnnek el!
Élveztük kényelmét az akolnak?
Vagy csak a „gazdánk” az ki ünnepel?

Hogyan uralhat pénzeszköz világot,
miért vakíthat látó szemeket?
Miért támogatja a gonoszt, az ártót,
s mért tűnik el nyomán a szeretet?

És várjuk, hogy majd megsegít az Isten?
De önmagunknak mégsem segítünk.
A hogyan-okhoz már ötletünk sincsen,
mert figyelmünkkel ellopták hitünk.

Félre ne érts, nem háborúzni hívlak,
hanem a békét megteremteni!
Szemét felnyitni a sok, még naivnak,
kinek a pénz ma még az isteni.

Gondoljuk át és éljünk értelemmel,
a hazugságnak legyen vége már!
Hadd legyen boldog, minden élő ember,
s kapjunk esélyt! Az élet végre vár!

Aranyosi Ervin © 2020-07-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

júl
13

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Bárki lehet költő?

Category: Szabadság, haza, történelem, kultúra, táj Tags: Aranyosi Ervin, Bárki lehet költő?, csüggedő, ember, énekel, érzések, ihlet, költészet, Lélek, szeretet, születni, vers 5 hozzászólás

Aranyosi Ervin: Bárki lehet költő?

Hiszem, költő bárki lehet,
mindenki kaphat ihletet.
Leírhatja szép verseit,
amit lelke elé vetít.
De vajon költő, mind ki ír,
a költészet mindent kibír?
Ha versed csak siránkozás,
boldog lehet-e tőle más?

Ha minden vers, csak rólam szól,
én eltévedtem valahol,
az életem kit érdekel,
ha másokhoz nem érek el?
Ha versem máshoz nem dalol,
csak magamról, s magamnak szól,
ha más ezt fel nem ismeri,
s nem adok új érzést neki.

Mert költőnek születni kell,
létről sok ember énekel,
de aki nem talál utat,
ki szebb jövőt meg nem mutat,
az lehet, meg sem született,
költő mindaddig nem lehet,
míg nem szól verse másokért,
míg más szívekhez el nem ér.

Szépség és jóság, párban jár,
jó lenne felfedezni már,
nem kellenek üres szavak,
töltsd fel a léttel önmagad!
Taníts szeretni, élni még!
Mert az üresség nem elég!
Érzésekkel kell tölteni,
alvó lelket felkölteni!

Felnyitni lehunyt szemeket,
mutatni, hogy a szeretet,
a tisztaság adhat erőt,
mely felemel sok csüggedőt,
kik nem is élnek már talán,
a világ sötét oldalán
keresik azt, mi elveszett!
Mikor kihűlt a szeretet.

Aranyosi Ervin © 2020-07-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

júl
12

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Szeretet-percek

Category: Állatok, természet Tags: 1 kép 1 vers, Aranyosi Ervin, dorombol, érintés, kiscicám, simogatás, Szeretet-percek, szív, vers Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Szeretet-percek

Mire vágysz kiscicám,
kedves érintésre,
hogy a sóvárgásod
gazdid vegye észre?

A bundádba túrjak,
kényeztessem arcod,
és a másikat is
rögtön odatartod?

Dörgölődsz, kedveskedsz,
dorombolsz szívemnek,
amíg válaszommal
kedvesen megleplek.

Szeretetet adunk,
s kapunk érintéssel,
élményeket, miket
a szívembe vésel.

S hiszem a szívedben
nekem is van helyem.
Sok szeretet percünk
én nagyon kedvelem!

Aranyosi Ervin © 2020-07-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

júl
12

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Miért is jöttem?

Category: dalszöveg Tags: álmodni, Aranyosi Ervin, boldog, fény, jobbá válni, kilincs, létben, sors, szeretni, tanulni, teljes, vers. Miért is jöttem? Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Miért is jöttem?

Tanulni jöttem,
s tán jobbá válni,
utam a fénybe,
úgy megtalálni,
hogy ne bánthasson
a vaksötét,
boldoggá tegyen,
a puszta lét.

Szeretni jöttem,
kitárni szívem,
átírni sorsom,
ha rosszul hittem.
Utam a létben
úgy megtalálni,
képessé váljak
jobbá válni!

refrén:
Hiszem, hogy rajtunk múlik minden,
legyen hát kezünk a kilincsen,
a fénynek végre ajtót nyithatunk,
magunkból többet, jobbat adhatunk.

Álmodni jöttem,
egy jobb világot,
amit a lelkem,
a fényben látott,
Mutatni másnak,
hogy ez is lehet,
teljessé teszem
az életet.

refrén:

Hiszem, hogy rajtunk múlik minden,
legyen hát kezünk a kilincsen,
a fénynek végre ajtót nyithatunk,
magunkból többet, jobbat adhatunk.

Aranyosi Ervin © 2020-07-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

júl
11

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Azt a kutyafáját neki!

Category: 1 kép 1 vers Tags: 1 kép 1 vers, Aranyosi Ervin, Azt a kutyafáját neki!, eteti, gazdi, otthon, szereti, termő, vers Leave a Comment

Fotó: László István

Aranyosi Ervin: Azt a kutyafáját neki!

Már terem a kutyafája,
itt az első gyümölcse!
Már csak le kell szüretelni,
hogy a posztját betöltse!
Tavaly fehér kutyát termett,
most a gyümölcs fekete.
De ne kérdezd, hogy a kutyát,
megkóstolni lehet-e?
Alapjában ennivaló,
és a gazdi szereti,
de nem eszi,
jószerével szeretettel eteti.
Azt a kutya meghálálja,
őrzi, védi otthonát,
s megtiszteli locsolással,
az őt termő kutyafát!

Aranyosi Ervin © 2020-07-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

júl
9

By Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Csiga-biga szárnyat növeszt

Category: Gyerekvers, verses mese Tags: álom, Aranyosi Ervin, Csiga-biga szárnyat növeszt, csík, Földön, lehetetlen, levél, nyál, repül, vers Leave a Comment

Aranyosi Ervin: Csiga-biga szárnyat növeszt

A csiga szárnyat növesztett.
Azt hihetnéd, ez nemes tett,
ám a szárny csak álmában nőtt,
nem is repíthette hát őt!

Figyelte a madarakat,
s úgy gondolta, ha nekik szabad,
ha ők képesek repülni,
ő sem fog a földön ülni!

Mert azt vette a fejébe,
szárnya lesz és repül véle,
hogy a felhőkre felszálljon,
nyálból épült csigaszárnyon.

Húzott csíkot csiganyálból,
arra egy levelet rámol,
amit levett egy bokorról,
ami vázat, szárnyat pótol.

Aztán húzott rá egy csíkot,
ez is olyan nyálas csík volt,
másik levelet tett rája,
hogy a szárnyát megcsinálja.

Két levelét összevarrta,
fűszálcérna összetartja,
majd a háza oldalára
felszögelte valahára.

Aztán két másik levéllel,
másik szárnyat is „megérlel”,
így hát háza mindkét szélén,
szárnyak lettek már a végén.

Szárnyak, amik nem mozogtak,
csak álltak és mosolyogtak,
Csiga-biga mérgeskedett,
a megoldás késlekedett.

Fűszálakból kötél készült,
és a két szárny kiegészült,
azzal mozgatta meg őket,
ám a szárnyak kettétörtek.

Rájött, neki nem lesz szárnya,
ám ekkor egy madár árnya,
egész lényét betakarta,
a csigát vinni akarta.

Felkapta a csiga házát,
s vitte vele a gazdáját,
és a csiga végre örült,
álma eljött, s végre röpült.

Ám mesénknek rossz a vége,
vitték a csigát ebédre,
aznap ő volt a főfogás,
kezdődhetett a nyafogás.

Ha tervezel, gondold végig,
lehet, eljuthatsz az égig,
de néha jobb földön járni,
mint a lehetetlent várni!

Aranyosi Ervin © 2020-07-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Aranyosi Ervin: Hol tartunk?

Keressük az igazunkat, s beletörik a fogunk. Lepattanunk a világról, aztán pedig nyafogunk. Hirdetjük, mit szívünk diktál, hátha lesz, ki majd megért, mindennapi harcainkban hála sincs már mindezért.

Nem is erről szól az élet, nem számít, hogy kik vagyunk! A Föld is csak terepasztal, s kivetítőnk az agyunk. Lelki harcainkat vívjuk, felesleges sok csatát, s valójában nem is látjuk, a világ szebb oldalát.

Amikor gyerekek voltunk, vágytuk, hogy majd felnövünk, s átvesszük az irányítást, s mindenbe belejövünk. Ám a világ megváltozott, s kapkodjuk a fejünket, mert az emberek világa, hamarosan letűnhet.

Digitális forradalom, cyber világ érkezik, s kihal végül az a lény, ki érzésekre éhezik. A tudomány mesterséges, nincs már benne emberi, az ember a helyes útját nem találja, nem leli.

Aki látja, aki érzi, azt őrültnek nevezik, s amit tudománynak hívnak, inkább rombol, nehezít. Korunknak végére értünk, újba kéne lépni át, de sajnos a pusztulásra megérett ez a világ.

Aranyosi Ervin: Hallgasd a Föld szívét!

Hallgasd a Föld szívét, csak miértünk dobban. Ezért kéne nekünk megbecsülnünk jobban. Milliárdnyi élőt nevel, ápol, éltet, csak körül kell néznünk, s élvezni a szépet.

Ott az életerő sok csodás vízében, és a levegője enged élni szépen. Nem kéne szétszórnunk rengeteg szemetet, felelősen élve, éltesse szeretet.

Tőle lehet teljes, s élő a világunk, mennyi csoda éled, amerre csak járunk. Meg kell hát őriznünk, óvnunk tisztaságát, élvezve a létet, emberségünk álmát.

Vigyázzuk és óvjuk, csak egy van belőle, a szívünk így válik boldogabbá tőle. Legyen lelkünk hálás, hogy ide születtünk, gyönyörű bolygónkkal gazdagabbak lettünk!

Aranyosi Ervin: Közös dallam

Aranyosi Ervin: A halál az élet része

A halál az élet része, pont, mint a születés! A fontos: közben élsz-e, vagy eltölt a rettegés? Nem is kell félni tőle, csak máshová megyünk. Azért jövünk a Földre, tanuljunk, s jót tegyünk!

A halál nem a vége, másik lét kezdete… Leszületés e létbe, tortánk új szelete. Amit adunk, azt kapjuk és mikor jót teszünk, szebb jövőnket faragjuk, s tán boldogok leszünk.

Amikor mást bántunk, büntetlen nem marad, akkor magunknak ártunk, s jön rossz tapasztalat. Ha csak a jót tennénk, szebb lenne a földi lét, másokat felemelnénk, s szépülne a miénk.

Nem kell hát haldokolnunk végig az életet. Csak földi jelmezt hordunk, és jobb, ha élvezed! Keress hát boldogságot! Kísérjen szeretet! Tedd jobbá a világot, ezt javaslom neked.

Ha a jó árad belőled, nem lesz okod félni sem, ha mások jót kapnak tőled, te is jót kapsz – én hiszem. Mert ez Isten adta törvény, amit te adsz, azt kapod, visszatér a kilőtt töltény, s kikel elvetett magod.

A döntés a kezedben: – Élsz, avagy haldokolsz? Melyik fontos szemedben, mit adjon rád a sors? Hiszem, hogy élni jöttünk, akkor mért szenvedünk? Ha majd békét kötöttünk, több lesz a lét velünk!

Az ember életéhez, az eszköz mind adott, s rajta múlik, mint végez rámért feladatot? Hogy teszi ezt örömmel, vagy csak kínlódva él, egy választás, csak döntsd el, hogy lelked, mit remél!

Hiszem, az élet jó lesz, ha élni akarunk, a gondolatunk jót tesz, mert teremtők vagyunk! Ha hinnénk önmagunkban és tudnánk, nincs halál! Sok van a hatalmunkban, ébredni kéne már!

A halál az élet része, s ne félj, nem végleges! Ne aggódj, mennybe mész-e? Inkább élj és szeress! Tedd magad boldogabbá, s legyél vidám, s szabad! Ne tedd a lelked rabbá, szabadítsd fel magad!

Aranyosi Ervin: Értelemmel…

Hej emberek, ha mind felébrednétek, s szemetek végre látni kezdene, nem gyilkolhatna meg mérgezett érdek, nem szólna bennünk monoton zene.

Nem adnátok a testetek a kórnak, nem gyilkolhatná szét az őrület, s lenne esélye méltó utókornak, és nem törne meg bízó lendület.

Ha látnátok a nagy-nagy igazságot, elfogynának a hazug szavak, egy szebb világ köszönne végre rátok, ahol még a gondolat szabad!

Ám odalenn a mélységes sötétben, az útvesztőkben lélek ténfereg, s csak tükrök vannak, s mindegyik idétlen, mögéjük nézni pedig nem lehet!

Ha nem leljük meg saját igazságunk, talán soha, már fel sem ébredünk. Sziszifuszin csak megpihenni vágyunk, s a süllyesztőbe dalolva megyünk.

De legalább, ha magunk előtt tolnánk a hazugot a szakadék felé, és önmagunkra mind-mind büszkék volnánk, hogy értelemmel haltunk csak belé!

Hej emberek, hát meghalt az igazság? A rettegő hazug oldalra állt? Egy világot éget fel kreált gazság, s a szeretet pokol tűzébe szállt?

Csak kullogunk, mint vágóhídi barmok, csak tűrünk csendben, semmit sem teszünk? Hadd dőzsöljön, ki vágóhídra hajtott, és holnap már mind semmivé leszünk!

Holnap már… De kinek lesz itt holnap? Az utódaink velünk tűnnek el! Élveztük kényelmét az akolnak? Vagy csak a „gazdánk” az ki ünnepel?

Hogyan uralhat pénzeszköz világot, miért vakíthat látó szemeket? Miért támogatja a gonoszt, az ártót, s mért tűnik el nyomán a szeretet?

És várjuk, hogy majd megsegít az Isten? De önmagunknak mégsem segítünk. A hogyan-okhoz már ötletünk sincsen, mert figyelmünkkel ellopták hitünk.

Félre ne érts, nem háborúzni hívlak, hanem a békét megteremteni! Szemét felnyitni a sok, még naivnak, kinek a pénz ma még az isteni.

Gondoljuk át és éljünk értelemmel, a hazugságnak legyen vége már! Hadd legyen boldog, minden élő ember, s kapjunk esélyt! Az élet végre vár!

Aranyosi Ervin: Bárki lehet költő?

Hiszem, költő bárki lehet, mindenki kaphat ihletet. Leírhatja szép verseit, amit lelke elé vetít. De vajon költő, mind ki ír, a költészet mindent kibír? Ha versed csak siránkozás, boldog lehet-e tőle más?

Ha minden vers, csak rólam szól, én eltévedtem valahol, az életem kit érdekel, ha másokhoz nem érek el? Ha versem máshoz nem dalol, csak magamról, s magamnak szól, ha más ezt fel nem ismeri, s nem adok új érzést neki.

Mert költőnek születni kell, létről sok ember énekel, de aki nem talál utat, ki szebb jövőt meg nem mutat, az lehet, meg sem született, költő mindaddig nem lehet, míg nem szól verse másokért, míg más szívekhez el nem ér.

Szépség és jóság, párban jár, jó lenne felfedezni már, nem kellenek üres szavak, töltsd fel a léttel önmagad! Taníts szeretni, élni még! Mert az üresség nem elég! Érzésekkel kell tölteni, alvó lelket felkölteni!

Felnyitni lehunyt szemeket, mutatni, hogy a szeretet, a tisztaság adhat erőt, mely felemel sok csüggedőt, kik nem is élnek már talán, a világ sötét oldalán keresik azt, mi elveszett! Mikor kihűlt a szeretet.

Aranyosi Ervin: Szeretet-percek

Mire vágysz kiscicám, kedves érintésre, hogy a sóvárgásod gazdid vegye észre?

A bundádba túrjak, kényeztessem arcod, és a másikat is rögtön odatartod?

Dörgölődsz, kedveskedsz, dorombolsz szívemnek, amíg válaszommal kedvesen megleplek.

Szeretetet adunk, s kapunk érintéssel, élményeket, miket a szívembe vésel.

S hiszem a szívedben nekem is van helyem. Sok szeretet percünk én nagyon kedvelem!

Aranyosi Ervin: Miért is jöttem?

Tanulni jöttem, s tán jobbá válni, utam a fénybe, úgy megtalálni, hogy ne bánthasson a vaksötét, boldoggá tegyen, a puszta lét.

Szeretni jöttem, kitárni szívem, átírni sorsom, ha rosszul hittem. Utam a létben úgy megtalálni, képessé váljak jobbá válni!

refrén: Hiszem, hogy rajtunk múlik minden, legyen hát kezünk a kilincsen, a fénynek végre ajtót nyithatunk, magunkból többet, jobbat adhatunk.

Álmodni jöttem, egy jobb világot, amit a lelkem, a fényben látott, Mutatni másnak, hogy ez is lehet, teljessé teszem az életet.

refrén:

Hiszem, hogy rajtunk múlik minden, legyen hát kezünk a kilincsen, a fénynek végre ajtót nyithatunk, magunkból többet, jobbat adhatunk.

Aranyosi Ervin: Azt a kutyafáját neki!

Aranyosi Ervin: Csiga-biga szárnyat növeszt

A csiga szárnyat növesztett. Azt hihetnéd, ez nemes tett, ám a szárny csak álmában nőtt, nem is repíthette hát őt!

Figyelte a madarakat, s úgy gondolta, ha nekik szabad, ha ők képesek repülni, ő sem fog a földön ülni!

Mert azt vette a fejébe, szárnya lesz és repül véle, hogy a felhőkre felszálljon, nyálból épült csigaszárnyon.

Húzott csíkot csiganyálból, arra egy levelet rámol, amit levett egy bokorról, ami vázat, szárnyat pótol.

Aztán húzott rá egy csíkot, ez is olyan nyálas csík volt, másik levelet tett rája, hogy a szárnyát megcsinálja.

Két levelét összevarrta, fűszálcérna összetartja, majd a háza oldalára felszögelte valahára.

Aztán két másik levéllel, másik szárnyat is „megérlel”, így hát háza mindkét szélén, szárnyak lettek már a végén.

Szárnyak, amik nem mozogtak, csak álltak és mosolyogtak, Csiga-biga mérgeskedett, a megoldás késlekedett.

Fűszálakból kötél készült, és a két szárny kiegészült, azzal mozgatta meg őket, ám a szárnyak kettétörtek.

Rájött, neki nem lesz szárnya, ám ekkor egy madár árnya, egész lényét betakarta, a csigát vinni akarta.

Felkapta a csiga házát, s vitte vele a gazdáját, és a csiga végre örült, álma eljött, s végre röpült.

Ám mesénknek rossz a vége, vitték a csigát ebédre, aznap ő volt a főfogás, kezdődhetett a nyafogás.

Ha tervezel, gondold végig, lehet, eljuthatsz az égig, de néha jobb földön járni, mint a lehetetlent várni!

Vers rendelés

Megtalálsz Facebook-on is!

Kategóriák

Legutóbbi bejegyzések

Legutóbbi hozzászólások

Archívum

Megosztás

Linkek

Címkék

Keressük az igazunkat,
s beletörik a fogunk.
Lepattanunk a világról,
aztán pedig nyafogunk.
Hirdetjük, mit szívünk diktál,
hátha lesz, ki majd megért,
mindennapi harcainkban
hála sincs már mindezért.

Nem is erről szól az élet,
nem számít, hogy kik vagyunk!
A Föld is csak terepasztal,
s kivetítőnk az agyunk.
Lelki harcainkat vívjuk,
felesleges sok csatát,
s valójában nem is látjuk,
a világ szebb oldalát.

Amikor gyerekek voltunk,
vágytuk, hogy majd felnövünk,
s átvesszük az irányítást,
s mindenbe belejövünk.
Ám a világ megváltozott,
s kapkodjuk a fejünket,
mert az emberek világa,
hamarosan letűnhet.

Digitális forradalom,
cyber világ érkezik,
s kihal végül az a lény,
ki érzésekre éhezik.
A tudomány mesterséges,
nincs már benne emberi,
az ember a helyes útját
nem találja, nem leli.

Aki látja, aki érzi,
azt őrültnek nevezik,
s amit tudománynak hívnak,
inkább rombol, nehezít.
Korunknak végére értünk,
újba kéne lépni át,
de sajnos a pusztulásra
megérett ez a világ.

Hallgasd a Föld szívét,
csak miértünk dobban.
Ezért kéne nekünk
megbecsülnünk jobban.
Milliárdnyi élőt
nevel, ápol, éltet,
csak körül kell néznünk,
s élvezni a szépet.

Ott az életerő
sok csodás vízében,
és a levegője
enged élni szépen.
Nem kéne szétszórnunk
rengeteg szemetet,
felelősen élve,
éltesse szeretet.

Tőle lehet teljes,
s élő a világunk,
mennyi csoda éled,
amerre csak járunk.
Meg kell hát őriznünk,
óvnunk tisztaságát,
élvezve a létet,
emberségünk álmát.

Vigyázzuk és óvjuk,
csak egy van belőle,
a szívünk így válik
boldogabbá tőle.
Legyen lelkünk hálás,
hogy ide születtünk,
gyönyörű bolygónkkal
gazdagabbak lettünk!

A halál az élet része,
pont, mint a születés!
A fontos: közben élsz-e,
vagy eltölt a rettegés?
Nem is kell félni tőle,
csak máshová megyünk.
Azért jövünk a Földre,
tanuljunk, s jót tegyünk!

A halál nem a vége,
másik lét kezdete…
Leszületés e létbe,
tortánk új szelete.
Amit adunk, azt kapjuk
és mikor jót teszünk,
szebb jövőnket faragjuk,
s tán boldogok leszünk.

Amikor mást bántunk,
büntetlen nem marad,
akkor magunknak ártunk,
s jön rossz tapasztalat.
Ha csak a jót tennénk,
szebb lenne a földi lét,
másokat felemelnénk,
s szépülne a miénk.

Nem kell hát haldokolnunk
végig az életet.
Csak földi jelmezt hordunk,
és jobb, ha élvezed!
Keress hát boldogságot!
Kísérjen szeretet!
Tedd jobbá a világot,
ezt javaslom neked.

Ha a jó árad belőled,
nem lesz okod félni sem,
ha mások jót kapnak tőled,
te is jót kapsz – én hiszem.
Mert ez Isten adta törvény,
amit te adsz, azt kapod,
visszatér a kilőtt töltény,
s kikel elvetett magod.

A döntés a kezedben:
– Élsz, avagy haldokolsz?
Melyik fontos szemedben,
mit adjon rád a sors?
Hiszem, hogy élni jöttünk,
akkor mért szenvedünk?
Ha majd békét kötöttünk,
több lesz a lét velünk!

Az ember életéhez,
az eszköz mind adott,
s rajta múlik, mint végez
rámért feladatot?
Hogy teszi ezt örömmel,
vagy csak kínlódva él,
egy választás, csak döntsd el,
hogy lelked, mit remél!

Hiszem, az élet jó lesz,
ha élni akarunk,
a gondolatunk jót tesz,
mert teremtők vagyunk!
Ha hinnénk önmagunkban
és tudnánk, nincs halál!
Sok van a hatalmunkban,
ébredni kéne már!

A halál az élet része,
s ne félj, nem végleges!
Ne aggódj, mennybe mész-e?
Inkább élj és szeress!
Tedd magad boldogabbá,
s legyél vidám, s szabad!
Ne tedd a lelked rabbá,
szabadítsd fel magad!

Hej emberek, ha mind felébrednétek,
s szemetek végre látni kezdene,
nem gyilkolhatna meg mérgezett érdek,
nem szólna bennünk monoton zene.

Nem adnátok a testetek a kórnak,
nem gyilkolhatná szét az őrület,
s lenne esélye méltó utókornak,
és nem törne meg bízó lendület.

Ha látnátok a nagy-nagy igazságot,
elfogynának a hazug szavak,
egy szebb világ köszönne végre rátok,
ahol még a gondolat szabad!

Ám odalenn a mélységes sötétben,
az útvesztőkben lélek ténfereg,
s csak tükrök vannak, s mindegyik idétlen,
mögéjük nézni pedig nem lehet!

Ha nem leljük meg saját igazságunk,
talán soha, már fel sem ébredünk.
Sziszifuszin csak megpihenni vágyunk,
s a süllyesztőbe dalolva megyünk.

De legalább, ha magunk előtt tolnánk
a hazugot a szakadék felé,
és önmagunkra mind-mind büszkék volnánk,
hogy értelemmel haltunk csak belé!

Hej emberek, hát meghalt az igazság?
A rettegő hazug oldalra állt?
Egy világot éget fel kreált gazság,
s a szeretet pokol tűzébe szállt?

Csak kullogunk, mint vágóhídi barmok,
csak tűrünk csendben, semmit sem teszünk?
Hadd dőzsöljön, ki vágóhídra hajtott,
és holnap már mind semmivé leszünk!

Holnap már… De kinek lesz itt holnap?
Az utódaink velünk tűnnek el!
Élveztük kényelmét az akolnak?
Vagy csak a „gazdánk” az ki ünnepel?

Hogyan uralhat pénzeszköz világot,
miért vakíthat látó szemeket?
Miért támogatja a gonoszt, az ártót,
s mért tűnik el nyomán a szeretet?

És várjuk, hogy majd megsegít az Isten?
De önmagunknak mégsem segítünk.
A hogyan-okhoz már ötletünk sincsen,
mert figyelmünkkel ellopták hitünk.

Félre ne érts, nem háborúzni hívlak,
hanem a békét megteremteni!
Szemét felnyitni a sok, még naivnak,
kinek a pénz ma még az isteni.

Gondoljuk át és éljünk értelemmel,
a hazugságnak legyen vége már!
Hadd legyen boldog, minden élő ember,
s kapjunk esélyt! Az élet végre vár!

Hiszem, költő bárki lehet,
mindenki kaphat ihletet.
Leírhatja szép verseit,
amit lelke elé vetít.
De vajon költő, mind ki ír,
a költészet mindent kibír?
Ha versed csak siránkozás,
boldog lehet-e tőle más?

Ha minden vers, csak rólam szól,
én eltévedtem valahol,
az életem kit érdekel,
ha másokhoz nem érek el?
Ha versem máshoz nem dalol,
csak magamról, s magamnak szól,
ha más ezt fel nem ismeri,
s nem adok új érzést neki.

Mert költőnek születni kell,
létről sok ember énekel,
de aki nem talál utat,
ki szebb jövőt meg nem mutat,
az lehet, meg sem született,
költő mindaddig nem lehet,
míg nem szól verse másokért,
míg más szívekhez el nem ér.

Szépség és jóság, párban jár,
jó lenne felfedezni már,
nem kellenek üres szavak,
töltsd fel a léttel önmagad!
Taníts szeretni, élni még!
Mert az üresség nem elég!
Érzésekkel kell tölteni,
alvó lelket felkölteni!

Felnyitni lehunyt szemeket,
mutatni, hogy a szeretet,
a tisztaság adhat erőt,
mely felemel sok csüggedőt,
kik nem is élnek már talán,
a világ sötét oldalán
keresik azt, mi elveszett!
Mikor kihűlt a szeretet.

Mire vágysz kiscicám,
kedves érintésre,
hogy a sóvárgásod
gazdid vegye észre?

A bundádba túrjak,
kényeztessem arcod,
és a másikat is
rögtön odatartod?

Dörgölődsz, kedveskedsz,
dorombolsz szívemnek,
amíg válaszommal
kedvesen megleplek.

Szeretetet adunk,
s kapunk érintéssel,
élményeket, miket
a szívembe vésel.

S hiszem a szívedben
nekem is van helyem.
Sok szeretet percünk
én nagyon kedvelem!

Tanulni jöttem,
s tán jobbá válni,
utam a fénybe,
úgy megtalálni,
hogy ne bánthasson
a vaksötét,
boldoggá tegyen,
a puszta lét.

Szeretni jöttem,
kitárni szívem,
átírni sorsom,
ha rosszul hittem.
Utam a létben
úgy megtalálni,
képessé váljak
jobbá válni!

refrén:
Hiszem, hogy rajtunk múlik minden,
legyen hát kezünk a kilincsen,
a fénynek végre ajtót nyithatunk,
magunkból többet, jobbat adhatunk.

Álmodni jöttem,
egy jobb világot,
amit a lelkem,
a fényben látott,
Mutatni másnak,
hogy ez is lehet,
teljessé teszem
az életet.

Hiszem, hogy rajtunk múlik minden,
legyen hát kezünk a kilincsen,
a fénynek végre ajtót nyithatunk,
magunkból többet, jobbat adhatunk.

A csiga szárnyat növesztett.
Azt hihetnéd, ez nemes tett,
ám a szárny csak álmában nőtt,
nem is repíthette hát őt!

Figyelte a madarakat,
s úgy gondolta, ha nekik szabad,
ha ők képesek repülni,
ő sem fog a földön ülni!

Mert azt vette a fejébe,
szárnya lesz és repül véle,
hogy a felhőkre felszálljon,
nyálból épült csigaszárnyon.

Húzott csíkot csiganyálból,
arra egy levelet rámol,
amit levett egy bokorról,
ami vázat, szárnyat pótol.

Aztán húzott rá egy csíkot,
ez is olyan nyálas csík volt,
másik levelet tett rája,
hogy a szárnyát megcsinálja.

Két levelét összevarrta,
fűszálcérna összetartja,
majd a háza oldalára
felszögelte valahára.

Aztán két másik levéllel,
másik szárnyat is „megérlel”,
így hát háza mindkét szélén,
szárnyak lettek már a végén.

Szárnyak, amik nem mozogtak,
csak álltak és mosolyogtak,
Csiga-biga mérgeskedett,
a megoldás késlekedett.

Fűszálakból kötél készült,
és a két szárny kiegészült,
azzal mozgatta meg őket,
ám a szárnyak kettétörtek.

Rájött, neki nem lesz szárnya,
ám ekkor egy madár árnya,
egész lényét betakarta,
a csigát vinni akarta.

Felkapta a csiga házát,
s vitte vele a gazdáját,
és a csiga végre örült,
álma eljött, s végre röpült.

Ám mesénknek rossz a vége,
vitték a csigát ebédre,
aznap ő volt a főfogás,
kezdődhetett a nyafogás.

Ha tervezel, gondold végig,
lehet, eljuthatsz az égig,
de néha jobb földön járni,
mint a lehetetlent várni!