Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Csak ülök és…


Aranyosi Ervin: Csak ülök és…

Csak ülök és elmélkedem,
merengek az emlékeken,
mitől volt a világ másabb?
Mért tisztelted embertársad?
Mért figyeltél jobban, mint ma?
Hová lett az élő minta?
Fontosabbak tán a tárgyak?
Az emberek mért nem látnak?

Maguk köré mért nem néznek?
Mért van hatalma a pénznek?
Mért hisznek el hazugságot,
s fogadják el a világot
úgy, ahogy van, szeretetlen,
ahogy élni lehetetlen?
Mért nem néznek önmagukba,
mért nem látnak holnapjukba?

Amit látnak, mért tagadják?
Amijük van, mért nem adják?
Mért nem szórják szerteszéjjel?
Mért álmodnak csupán éjjel?
Mért nem gondolnak merészet,
s mért nem minta a természet?
Mért pusztítják el az élőt,
s mímelik az istenfélőt…

Csak ülök itt, és nem értem,
hogy szeretni, mért nem érdem?
Óvni, véd’ni a világot,
fát, madarat, kis virágot,
folyót, tengert, s persze egymást?
Néha szeretném, hogy meglásd:
– Te a szolgádat szolgálod,
s pénzbe fojtod a világod!

Aranyosi Ervin © 2019-03-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kivirágzott a barackfa


Aranyosi Ervin: Kivirágzott a barackfa

Kivirágzott a barackfa,
de nincs meleg hozzá.
Nem jár erre a méhecske,
aki beporozná.
Gyönyörű szép minden ága,
csak a Nap sugára
nem melenget, felhők mögül
mosolyog csak rája.

Hej barackfa, szép barackfa,
lesz-e így termésed?
Vagy csak tréfát űzött veled
idén a természet?
Vagy tán, akik csíkot húznak,
felhőket terelnek,
akarják, hogy ne lehessen,
idén édes terhed?

A méhecskék sem jönnek még,
kaptárukban fáznak,
vagy elfogytak vegyszerektől,
vagy máshol tanyáznak.
Hej barackfa, szép barackfa,
sajnálkozva nézlek,
nem lesz idén barack-termés,
s híja lesz a méznek?

Aranyosi Ervin © 2019-03-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hogyan lett a fiúból állatorvos?

Aranyosi Ervin: Hogyan lett a fiúból állatorvos?

A faluban élt egy fiú,
nem volt undok, nem volt hiú,
csak nem tudott nyugton ülni,
tanulásban elmerülni.

Inkább csavarogni vágyott,
felfedezni a világot,
új dolgokat megismerni,
a falun túlt felfedezni.

Néha bizony vitte lába,
s nem mindig az iskolába,
hanem ki a természetbe,
az útját másfelé vette.

Gyakran ment ki az erdőbe,
sokkal vidámabb lett tőle,
ezért el is szökött párszor,
messze ment az iskolától.

Erdőt, mezőt mind bejárta,
de szülője hazavárta,
ezért haza is tért este,
lakóhelyét megkereste.

Olykor, olykor megbüntették,
de ő nem bánta meg tettét,
ment, amerre szíve vitte,
– ez a dolga – ő ezt hitte.

Megismerni a világot,
amit addig még nem látott.
Mindennek okára lelni,
mit, miért kell elviselni?

Hogyan működik az élet,
miből eredt és mivé lett?
Kérdésekre választ kapni,
kihívásra választ adni.

Írni, olvasni már tudott,
számoláson is túljutott,
a többi meg neki nem kell,
hisz örömöt bennük nem lel.

Képzelete másfelé szállt,
a világnak más felén járt,
ő csak követni akarta,
az iskola csak zavarta.

Kis tudós akart ő lenni,
saját feje után menni,
tapasztalni ezer csodát.
Hát otthagyta az iskolát.

Figyelte a természetet,
az éledő szép életet.
Rügyfakadást, fű növését,
a világnak élő részét.

Hol rovart, hol gombát nézett,
s megjegyezte az egészet,
egy füzetbe mind leírta,
ahogy tollal írni bírta.

Madarak hangját hallgatta,
ő is dalt dúdolt alatta.
Néha fészkekhez felmászott,
de bele nem kotorászott.

Fiókák életét leste,
amíg el nem jött az este,
akkor haza vitte lába,
s másnap sem ment iskolába.

Figyelt nyulat, lesett őzet,
de ha útjába állt kőzet,
azt is mind, mind megcsodálta,
mindet fontosnak találta.

Történt aztán egyik este,
mikor az útját kereste,
hazafelé indult éppen,
és megállt a faluszélen.

Ott egy kedves kis ház állott,
körülötte udvart látott,
arrébb volt egy veteményes,
s látszott gazdája erényes.

Szépen művelt kicsi kert volt,
és a növényekkel telt sort,
karók jelölték meg sorban,
zöldségekkel dús csoportban.

Az udvarban Anyót látott,
ki etetett pár jószágot.
Tyúkok, csibék ott lebzseltek,
szórt magokat szedegettek.

Kacsák, pulykák, és gyöngytyúkok,
liba, de galamb is volt ott,
mind, mind együtt vacsoráztak,
nénével kukoricáztak.

Senki nem maradt ott éhen,
volt élelem nyáron, s télen.
A fiú figyelte őket,
a kicsiket, a szülőket.

Kutya, macska, disznó, tehén,
nem tolongott egymás fején,
mindnek ki jutott a jóból,
ételből és kedves szóból.

A fiú csak nézte, nézte,
amit látott, megigézte,
hisz az anyó olyan boldog,
örömmel végzi a dolgot.

Ez aztán a csodás élet,
nincs megbántás, nincs ítélet,
csak kedvesség, s harmónia,
s nincs is miért aggódnia.

De ez sajnos másképp nem megy,
ehhez tudást kell szerezned,
ki kell járnod iskoládat,
kiélni a tudásvágyad.

Ott a tudás összegyűjtve,
s ha jól figyelsz a betűkre,
mire felnősz mindent tudhatsz,
vágyaiddal messze juthatsz!

Belőled még lehet orvos,
aki gyógytudományt hordoz,
aki gyógyít, aki szeretet,
aki másokkal jót tehet.

S lehetsz állatok doktora,
akit megbecsül a kora,
aki segít, ahol baj van,
kiben jóra ott a hajlam!

Így is tett hát ez a legény,
hajtotta a cél, a remény.
Büszkén járt az iskolába,
nem pont úgy mint kiskorában.

Tanítás után meg persze,
kijárt ő a természetbe,
s mindent leírt, amit látott,
könyvbe véste a világot.

Az anyóhoz gyakran elment,
segített neki, ha kellett,
meg ismert ott sok állatot,
orvosukká így válhatott.

Végül egyetemet végzett.
Kezeléshez mindhez értett,
mert, mit kellett megtanulta,
naphosszat a könyvet bújta.

Állatorvos lett belőle,
csupa jót hallunk felőle.
Valóra vált minden álma,
s jó hogy járt az iskolába!

Aranyosi Ervin © 2019.02.20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Igazán szeretni


Aranyosi Ervin: Igazán szeretni

Tanítsd meg gyermeked igazán szeretni,
szeretetet adva boldogabbá lenni!
Tisztelni a Földet, az állatvilágot,
megbecsülni élőt, árva kis virágot!
Legyen jó gazdája minden földi lénynek,
ne higgye, hogy azok csak miatta élnek!
Hisz minden élőlény isten teremtménye,
legyen az embernek jót-adó erénye!
Legyen hát felelős, gondoskodó gazda!
Sose azt figyelje, mennyi lesz a haszna!
Legyen értük hálás, becsülje meg őket,
óvja a vizeket, földeket, erdőket!
Szeretettel nézzen az egész világra,
úgy, mint éltet-adó, csodás gazdagságra!
Akarjon örülni, emberséges lenni!
Tanítsd meg gyermeked igazán szeretni!

Aranyosi Ervin © 2019-01-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A mókus készülődik


Aranyosi Ervin: A mókus készülődik

Terülj, terülj asztalt kínál a természet,
össze kell gyűjtenem gyorsan az egészet!
Megtelik a kamrám finom élelemmel,
nem kell megbirkóznom téllel, félelemmel!
Az is jó ám ebben, hogy jut mindenkinek,
csak össze kell szedni, mire jön a hideg.
Aztán bevackolom az odúmba magam,
mert a szorgalomnak ilyen jutalma van.
Átalszom a telet, bár felkelek enni,
de ha mindenem van, jó mókusnak lenni!

Aranyosi Ervin © 2018-09-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Búcsút int a nyár


Aranyosi Ervin: Búcsút int a nyár

Itt az idő, a nyarunk most búcsút int,
s helyére lép a színes ősz megint.
Ősz a nyártól annyi gyümölcsöt kapott,
mit széjjeloszt, hogy megőrizze a Napot.

A nap rövid. Az éjszaka nyakára hág,
Színbe fordul köröttünk a nagyvilág,
tompítja azt reggel még a szürke köd,
mely szétfolyt az ábrándozó fák között.

De ránk kacsintgat még az őszi Nap heve,
és nyakon önt a síró felhők lágy leve.
A jókedvünket felkapja a kósza szél,
cserébe még elmúlt szép nyárról mesél.

Eljött az ősz, az erdő ügyes piktora,
színesre vált zöld levelek dísz-sora.
Emlékeztet, hogy az élet-kör forog,
dicsérik hát a verselő  szép sorok.

Naptár szerint ez a harmadik negyed,
reád pirít, most már komolyan vegyed!
Az elmúlást hiteti el – lám – velünk,
pedig csak egy új álomra ébredünk.

Nincs elmúlás, nincs vég, na és nincs halál,
az élet múlik, s új útjára rátalál.
Jön majd a tél, mikor végre megpihen,
de meg nem hal, csak elalszik, azt hiszem…

Aranyosi Ervin © 2018-09-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Napi teremtés (mantra)


Aranyosi Ervin: Napi teremtés (mantra)

Világomban minden rendben van,
napról napra jól érzem magam.
Vágyaimmal sorsom építem,
hogy megérdemlek bármit – elhiszem!
Mágnes vagyok hittel vonzhatok,
amit kérek, mindent megkapok.
Frekvenciám a jó szintjén rezeg,
másokkal is csupa jót teszek.

Amit küldök, az hat vissza rám,
nem ejt panasz-szókat ki a szám.
Csodálom a szép természetet,
jó kedvűen élem az életet.
Tetteimmel teremtő vagyok,
mások lelkén szép nyomot hagyok.
Hiszen adni, mindig jó nekem,
sérelmeim mind elengedem.

Megbocsájtok mindent ami fáj,
nem hajt kényszer és nincsen muszáj!
Elhiszem, hogy boldog lehetek,
okot lelek, s gyakran nevetek!
Figyelem a szép érzéseket,
az vezeti minden léptemet.
Nincsen terhem, hát nem cipelem,
csupán csak jó történik velem.

Élem létem, nem panaszkodom,
fájdalmakhoz nem ragaszkodom,
haragomat mind elengedem,
ne mérgezzen, ne legyen velem.
Mosolyognak élő sejtjeim,
sokasodnak boldog perceim.
Világomban minden rendben van,
napról napra jól érzem magam.

Aranyosi Ervin © 2018-08-31.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Isten virágai


Aranyosi Ervin: Isten virágai

Színes virágok Isten festővásznán
– a természetbe öntött értelem.
Meg kell csodálnom, újra meg kell állnom.
és mégsem értem, mi történik velem.
Megbabonáz, elkábít, elvarázsol,
szemfényt veszejt, de nagyon élvezem.
Mindig tud újat húzni kalapjából,
s nyomában ott a derűs érzelem.
Honnan vesz ennyi bájt és gazdagságot,
hogy harmonizálhat ennyi féle szín?
Élőbe öntve alkotja az álmot,
Nincs fájdalom és semmiféle kín!
Könnyedén teremt, erőlködés nélkül,
és megfér együtt sok szín és sok alak,
s nem kell közéjük elválasztó végül,
nem kellenek határoló falak.
Együtt, talán az egymás kezét fogva,
alkotnak szépet így maguk körül,
néz csak rájuk az ember mosolyogva,
és lelkében az Istennel örül!

Aranyosi Ervin © 2018-08-07.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hogy ki vagyok?


Aranyosi Ervin: Hogy ki vagyok?

Hogy ki vagyok? Én sem tudom,
de sokan tudják rólam!
Annyi mindent terjesztenek.
Az lennék? Valóban?
Törekszem, hogy megismerjem
önmagamat végre,
belenézzek a tükörbe,
s lelkem közepébe.

Hogy ki vagyok? Mások tudják!
Ne félj, el is mondják!
Bennem látják, ha beszélek,
a falu bolondját.
Ha hallgatok az lesz a baj,
fenn hordom az orrom!
Hát beszélni, vagy hallgatni,
nem is az én dolgom.

Valójában, hogy ki vagyok?
Egy egyszerű ember.
Aki lassan megszólalni,
gondolkodni sem mer!
Az emberek nagy részének
van már véleménye,
s a média által diktált,
befolyásolt lénye.

Hogy ki vagyok? Útkereső,
gondolkodó ember,
akinek a sok-sok álhír
és hazugság nem kell!
Aki tudja, szebb világot,
csak jóság teremthet,
ki szeretné élni végre
az isteni rendet.

De nem olyat, amit vallás,
vagy kormány szabályoz,
érdek mentén igazodik
saját igazához.
Hanem inkább a természet
törvényeként élnék,
élvezném a világomat,
senkitől se félnék!

Megtalálnám önmagamat,
s élvezném a létet.
Megismerném a világot,
miről szól az élet?
Keresném hát önmagamat,
s megtalálnám másban.
Istenünkkel egyek vagyunk
ebben a világban!

Aranyosi Ervin © 2018-07-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A kutyám meghallgat…

Aranyosi Ervin: A kutyám meghallgat…

Tudod, ő a kutyám, beszélgetőtársam,
megért, nem kell az, hogy újra magyarázzam.
Leül elém, s figyel, átérzi, mit érzek,
próbál vigasztalni, mikor szívből vérzek…
Sosem vitatkozik, egyetért mindenben,
tán az okosabbat hiszi, s látja bennem.
Megértő szeretet a szeméből árad,
s legfeljebb elalszik, mikor lelke fárad.
Néha, ha vicceset mesélgetek neki,
szinte nevet rajta, s látom, hogy szereti.
Persze, ő is mondja néha a magáét,
én is meghallgatom, ez benne a játék.
Néha csak megértőn ülünk együtt csendben,
vagy épp csatangolunk kint a természetben.
Tudod, ő a kutyám, igazi családtag,
része otthonomnak, a szűkebb világnak.
Van, ki meghallgasson, amikor beszélek,
mert egy kutya nélkül szegényebb a lélek.

Aranyosi Ervin © 2018-01-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva