Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Lentről nézve

Aranyosi Ervin: Lentről nézve

Innen lentről nézve,
szebbnek látszik a világ,
közelebb van hozzám – látod –
a fűszál, a kis virág.

Innen látom a hangyákat,
a sétáló bogarat,
innen nézve minden vidám,
arcomon mosoly fakad.

Nézőpontot kéne váltsál,
hogy életed szebb legyen!
Másképp nézni a világra,
s hagyni, boldoggá tegyen!

Olyan nyugodt, olyan kedves,
a világom csudaszép,
a természet engem szólít,
nekem mond ezer mesét.

Itt lent nem bánt senki senkit,
nincs is ezért háború,
amíg élvezem világom,
sosem leszek szomorú!

Mi lenne, ha lehajolnál,
s te is látnád, amit én.
hogy a világ nyugodt, békés
a természet lágy ölén.

Csak az ember bonyolítja
nap, mint nap az életét,
gondolkodj el, a sok ármány
mikor költözött beléd?

A világunk lentről nézve,
sokkal szebbnek látható,
és ha figyelsz, minden percben
újabb csoda várható.

Elég lenne megcsodálni,
s élvezni, amíg lehet.
Világunkat megszépíti
az áradó szeretet.

Ami itt lent megváltozik,
ott fent jóvá alakul,
ezt a törvény kéne vennünk
az élethez alapul.

Meg kéne látnunk a szépet,
kiélveznünk a csodát,
neked ezt a nézőpontot
szeretettel adom át!

Aranyosi Ervin © 2020-09-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Isten szeret engem


Aranyosi Ervin: Isten szeret engem

Isten szeret, hiszen életre hívott,
és annyi szépre megtanított,
s hagyott mocsokban is fürödni,
s a Nap fényében tündökölni.
Hagyta, hogy perceim megéljem,
s biztatott, hogy szívem ne féljen,
s elém tárta minden kincsét,
hogy választhassak, hogy mim nincs még?
Adott mindent, mire vágytam,
eldugta jól, de megtaláltam,
valahányszor csak rá figyeltem,
kedves ajándékokra leltem.

De volt, amiért bosszankodtam,
nem láttam át azon nyomban,
hogy mi vele a valós szándék,
hogy egy kis baj, lehet ajándék!
Mert megvéd egy sokkal nagyobbtól,
mire az ember nem is gondol.
Sokszor már tudni is akartam,
vajon miért segít Ő rajtam,
mért támogat, s mért pont engem,
vajon kit láthatott meg bennem?

Mert a rossz is jobbra fordult,
de amíg a szívem koldult,
amíg földi kincsre vágyott,
nem kaptam meg a világot!
Így tanított napról napra,
fényt szórva a pillanatra,
mutatta azt, hogy mi a lényeg,
nem a tárgyak és nem a fények,
nem a felsejlő csillogások!
A tanítás mögött van más ok!
Hogy végre élvezzem a létet,
és kezdjem látni az egészet!

Isten szeret, bár sosem mondta,
csak fényt kevert hétköznapokba,
néhány percet ünneppé tett,
mikor a lelkem mindent értett,
amikor képes volt örülni,
földi körhintára ülni,
s tapasztalni, mert arra vágytam,
s ott volt a mag, az élő vágyban,
csak hagynom kellett, hogy kikeljen,
hogy neki adjam a figyelmem…

Aranyosi Ervin © 2020-09-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Haldoklik világunk

Fotó: Pap Zsuzsanna

Aranyosi Ervin: Haldoklik világunk

Ember, látod, hogy fuldoklik
szemetedtől a világ?
Csodálkozol, hogy keservét
szegény Földünk önti rád!

Természeti katasztrófák,
kihaló állatfajok,
ezek mind a te nyomaid,
nyitott szemmel láthatod!

Fentről mocskot szórsz az égből,
szétdobálod szemeted,
de a világod beszűkül,
soká már nem teheted!

Jó lenne már felébredned,
bolygód lassacskán kihal,
s magával ránt a pokolba,
egek villámaival!

Ember, látod, hogy haldoklik
körülötted a világ?
Ne légy hát élősködője,
amely gyilkol, ami rág!

Legyél végre emberséges,
mentsd, ami még menthető!
Ha kipusztul a természet,
rád is vár a temető!

Aranyosi Ervin © 2020-08-24
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A krumpli manó

Festmény: Hartman Anikó

Aranyosi Ervin: A krumpli manó

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy krumpli manó.
Egy föld alatt lakó, krumplik közt suhanó.
Komoly feladatott kapott minden évben,
a krumplik gumóit nevelgette szépen.
Tavasszal az ember a krumplit elültette,
mert a krumplis tésztát igencsak szerette.
Aztán gondozgatta, locsolgatta szépen,
várta, hogy kikeljen kertje közepében.

A manóra pedig sok-sok feladat várt,
de krumpli manó volt, tudta hát a dolgát.
Szeretgette őket, s etetgette gyakran,
szép szavakat dúdolt minden pillanatban.
Hej, azokat pedig a krumplik szerették,
ezért a manónak kívánságát lesték.
Szépen növekedtek, mosolygóssá váltak,
és a kert közepén szépen sorba álltak.

Szárat növesztettek, levelet hajtottak,
csoda szép csoportot, krumpli sor alkottak.
A levelek mentén krumplivirág nyílott,
s hogy manójuk is van, őrizték a titkot.
Az ember meg büszke volt a krumplijára,
locsolta is szépen, gyakran megkapálta,
s azt hitte a krumpli csakis az ő műve,
dolgozott is érte, munkába merülve.

Csakhogy manó nélkül nem ment volna sokra,
de nem tudott róla, nem lelt rá az okra,
hogy a manó bizony krumpliját nevelte,
– bár a krumplis tésztát ő még nem ismerte.
Így telt múlt az idő, a virág leszáradt,
mind-mind földre hullott, elhagyva a szárat.
A szár is elszáradt, s vele a levele,
s jött az ember, hogy a gumót összeszedje.

Hozta az ásóját, hogy földből kiássa,
hogy krumpli termését végre egyben lássa.
Ám mikor a földből egyet kifordított,
valaki a mélyből jó nagyot ordított.
– Hé, te melák ott fent, mit képzelsz magadról?
– kiabált a manó, nem látva haragtól!
– Ezek az enyémek, mind-mind nekem nőttek,
tőlem lettek szépek, nekem tündököltek.

Az ember kereste, honnan jön e szólam,
és csak ásott tovább, kíváncsian, szótlan,
és pár pillanat múlva végre megtalálta,
mert a krumpli manó büszkén útját állta.
A pöttömnyi jószág vele szembe nézett,
– Hagyd azonnal abba, most, ezt az egészet!
Hiszen a sok krumpli, így mind meg fog halni,
nem lehetsz oly gonosz, hogy fel akard falni!

Az ember meglátta, s rögtön felemelte,
szeméhez emelve, tenyerére vette.
– Hát te ki vagy, mi vagy és mit akarsz tőlem?
Bohócot még te sem csinálhatsz belőlem!
A krumpli az enyém, hiszen én ültettem,
egy egész nyáron át szépen megműveltem,
ezért a gumója, mind csak engem illet,
ebbe beleszólni senkinek sem illett!

Aki elvetette és aki gondozta,
azé lesz a termés, ne gondolj hát rosszra!
Hogy megszerzed tőlem, azt én nem hagyhatom,
mert kell ez a krumpli nekem, nagyon-nagyon!
S lám a manó leült, aztán sírni kezdett,
apró kis szeméből könnyeket eresztett.
– Hát a szeretgetés, amit nekik adtam,
kárba ment a végén, egy rossz pillanatban?

– Hiába etettem nyáron egyre őket,
nekem semmi sem jut, csak bánatom nőhet?
Sírt hát keservesen a kis krumpli manó:
– A manó szeretet semmire se való?
És az ember nézte, s nagyon megsajnálta:
– Nem járhat így pórul a krumplik barátja!
– gondolta magában és ötlete támadt,
kitalált valamit, valami vidámat!

– Hej, te krumpli manó, mond, mit szólnál hozzá,
ha a kedvességed krumplid viszonozná.
Meghívnálak téged egy krumplis tésztára,
ez lenne a munkád fizetsége, ára.
A kis krumpli manó gondolkodni kezdett,
a barátkozáshoz ez lenne a kezdet?
– Hát jó, próbáljuk meg, aztán, mikor jöjjek,
mire finomságod már puhára főzted?

– Gyere holnap délben! Vendégül látnálak,
érezd meg az ízét a krumplis tésztának.
Hiszem, ha megtudod, milyen finom étel,
akkor végre mindent szépen majd megértel.
Mért ültettem krumplit és miért műveltem,
mért volt fontos helyen, odakint a kertben.
S hiszem, ha majd jól laksz, jóízű tésztával,
megérted mit művel az ember krumplijával.

Gyere be a kertből, holnap épp pont délre,
én a krumplis tésztát megfőzöm ebédre,
és ha ízlik neked, biztos megígéred,
hogy felelős munkád máskor is elvégzed.
Másnap a mi manónk illendőn megjelent,
mert tudta a hívás, tiszteletet jelent.
A krumplis tésztából oly nagyon jól lakott,
hogy ehhez a koszthoz jó nagy kedvet kapott.

Azóta is mindig krumplikat nevelget,
szeretgeti őket, és őrzi a kertet.
Tudja már, az ember miért ültet krumplit,
hogy csinál gombócot, derelyét, meg nudlit.
A manó is eszik néha krumplis tésztát.
Ám mikor krumplit szedsz a krumplikat nézd át,
mert a manó bizony úgy hasonlít rájuk,
nehogy megtévesszen szép krumpli ruhájuk!

Aranyosi Ervin © 2020-07-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Egy sokkal szebb világért!

Aranyosi Ervin: Egy sokkal szebb világért!

Sokkal szebb a világ, ha a Nap mosolyog,
én is csak jobb kedvű, hálával telt vagyok.
Belőlem is ilyen kedvet tud kicsalni,
s őrzöm jókedvemet, nem hagyom kihalni!

Ha jó kedvű vagyok, hát mosolyt viselek,
ekkor tudok csodás dolgot tenni veled,
épp ahogy a Napom ragyog, derűt áraszt,
így ragyog mosolyom és így adom rád azt!

Tudod, ezt kellene másnak tovább adni,
szíveket gyógyítva, jó úton haladni.
elhitetni végre az egész világgal,
hogy az ember sokat tehet mosolyával.

Hiszen a mosolyunk egy szebb világ magja,
s boldog, aki veti, s az ki learatja.
Hát kezdjük mosolyunk más arcokra szórni,
hiszem, hogy a szívek fognak válaszolni!

Bizony, ez az ékszer boldoggá is tehet,
ajándékozd hát meg mind az embereket!
Kezdd csak magad körül, rokonnal, baráttal,
mosolyogj, s majd nevess, s tégy rá egy lapáttal!

Meglátod a mosolyt nem tudja megállni,
így fog a vidámság szétterjedve szállni!
Úgy, ahogy egy madár röppen ágról ágra,
a mosoly is így száll rá a nagyvilágra!

S ha majd körülötted csupa mosoly ragyog,
akkor végre te is büszkén elmondhatod:
– Tettél világodért, gyógyítottál rajta,
hisz a többi ember is pont ezt akarta!

Aranyosi Ervin © 2020-07-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hol tartunk?

Aranyosi Ervin: Hol tartunk?

Keressük az igazunkat,
s beletörik a fogunk.
Lepattanunk a világról,
aztán pedig nyafogunk.
Hirdetjük, mit szívünk diktál,
hátha lesz, ki majd megért,
mindennapi harcainkban
hála sincs már mindezért.

Nem is erről szól az élet,
nem számít, hogy kik vagyunk!
A Föld is csak terepasztal,
s kivetítőnk az agyunk.
Lelki harcainkat vívjuk,
felesleges sok csatát,
s valójában nem is látjuk,
a világ szebb oldalát.

Amikor gyerekek voltunk,
vágytuk, hogy majd felnövünk,
s átvesszük az irányítást,
s mindenbe belejövünk.
Ám a világ megváltozott,
s kapkodjuk a fejünket,
mert az emberek világa,
hamarosan letűnhet.

Digitális forradalom,
cyber világ érkezik,
s kihal végül az a lény,
ki érzésekre éhezik.
A tudomány mesterséges,
nincs már benne emberi,
az ember a helyes útját
nem találja, nem leli.

Aki látja, aki érzi,
azt őrültnek nevezik,
s amit tudománynak hívnak,
inkább rombol, nehezít.
Korunknak végére értünk,
újba kéne lépni át,
de sajnos a pusztulásra
megérett ez a világ.

Aranyosi Ervin © 2020-07-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Bárki lehet költő?


Aranyosi Ervin: Bárki lehet költő?

Hiszem, költő bárki lehet,
mindenki kaphat ihletet.
Leírhatja szép verseit,
amit lelke elé vetít.
De vajon költő, mind ki ír,
a költészet mindent kibír?
Ha versed csak siránkozás,
boldog lehet-e tőle más?

Ha minden vers, csak rólam szól,
én eltévedtem valahol,
az életem kit érdekel,
ha másokhoz nem érek el?
Ha versem máshoz nem dalol,
csak magamról, s magamnak szól,
ha más ezt fel nem ismeri,
s nem adok új érzést neki.

Mert költőnek születni kell,
létről sok ember énekel,
de aki nem talál utat,
ki szebb jövőt meg nem mutat,
az lehet, meg sem született,
költő mindaddig nem lehet,
míg nem szól verse másokért,
míg más szívekhez el nem ér.

Szépség és jóság, párban jár,
jó lenne felfedezni már,
nem kellenek üres szavak,
töltsd fel a léttel önmagad!
Taníts szeretni, élni még!
Mert az üresség nem elég!
Érzésekkel kell tölteni,
alvó lelket felkölteni!

Felnyitni lehunyt szemeket,
mutatni, hogy a szeretet,
a tisztaság adhat erőt,
mely felemel sok csüggedőt,
kik nem is élnek már talán,
a világ sötét oldalán
keresik azt, mi elveszett!
Mikor kihűlt a szeretet.

Aranyosi Ervin © 2020-07-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Vedd le a maszkodat


Aranyosi Ervin: Vedd le a maszkodat

Vedd le a maszkot és kezdj el végre látni,
ne hagyj már magadból bolondot csinálni,
ha a miért-eket felfogod, megérted,
eldobod félelmed, s végre léted éled!
Vedd le a gyeplőt és ne legyél gyáva,
fess végre új eget az átmázolt világra!

Vedd le a maszkot és kezdj el végre látni,
ha félsz nem tudod a gyönyörűt csodálni.
Odalenn a porban szépet nem teremthetsz,
megfagyott szíveddel jól te nem szerethetsz!
Ne hagyd az elmédet vezetni, uralni,
mert a sötétségtől lehet csak kihalni.

Vedd le a maszkodat, a szemellenződet,
ne csak tilosat láss, vedd észre a zöldet,
hiszen a szeretet képes felemelni,
félelem nélküli, szép világra lelni!
Nyugtasd meg lelkedet, múljon el a pánik!
Az alagút végén az élet virágzik!

Vedd le a maszkot és mutasd meg az arcod,
ha létedet éled nem vallhatsz kudarcot!
Vállald önmagadat, soha ne válj mássá!
Ne váljon életed röpke látomássá!
Élni születtél le és nem haldokolni,
felesleges dolog másokat okolni.

Vedd le csak a maszkod, nem kell neked álarc!
Éld meg a világod és a jövőt válaszd!
Azt, ahol szeretve élhet minden ember,
melyben a világból eltűnik a fegyver,
és eltűnik minden, mi félelmet okozhat,
a te ébredésed szebb világot hozhat.

Vedd csak le a maszkot, hiszen ez csak jelkép,
ami eltereli az emberek figyelmét!
Vedd észre, a világ dolgából kizárnak,
nincs beleszólásunk, rossz hírek az árnyak.
Az otthonainkból börtönt kovácsoltak,
ahová bezárva elveszhet a holnap!

Vegyük le a maszkot, mint egy rossz bilincset,
ne rémisztgethessen többé senki minket!
Nyílj meg világodnak, s az életet válaszd!
A szívedből újra szereteted áraszd!
Nyisd ki a szemedet, s ha kell, nyisd ki szádat,
tiszta fény borítsa végre be hazánkat!

Aranyosi Ervin © 2020-06-30.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Balatonszárszói VERS UTCA


Aranyosi Ervin: Balatonszárszói VERS UTCA

Balatonszárszón már van egy VERS UTCA,
ott ki lett állítva sok-sok költő “cucca”,
vagyis sok-sok verse, nemes irománya,
amit elolvashat az ember fia-lánya.
Nyolc kis állomáson az olvasót várják,
versekkel teleírt, kedvcsináló táblák.
Csak végig kell járni, el lehet olvasni,
vagy épp hangszóró szól – valami olyasmi…

A vers vagy betűkkel, vagy hangokkal árad,
s hiszem művelődik, aki erre fárad.
Sokféle vers között bóklászhat az ember,
olvashatja őket, nyitott, értő szemmel.
Van három hangszóró, miből sok vers szólhat,
amire a lélek csendben válaszolhat.
Ajánlom, ha ott jársz, járd az utcát végig,
s onnan majd a versek lelkedet kísérik.

Ebben az utcában, nekem is van versem,
az utat bejárva háromra is leltem.
Nagyok, híresek közt, s kortársak körében
akadt egy-egy versem kinyomtatva szépen,
vagy úgy, ahogy Török Tünde elszavalta,
szerencsére ő sem jött ettől zavarba.
Járd végig barátom, te is a vers utcát,
s majd a versek között szebb jövőbe jutsz át!

Aranyosi Ervin © 2020-06-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Gyógyító érintés

Aranyosi Ervin: Gyógyító érintés

Az ölelés nélkül mind, mind megbetegszünk,
s minden érintéssel gyógyulhat a testünk.
Nem a kórokozók betegítenek meg,
a betegségekről a bántások tehetnek!
Egyetlen gyógy-szerrel élhetsz sok-sok évig,
ha szeretet kísér életeden végig.
Amikor képes vagy naponta ölelni,
amikor meg tudod önmagadat lelni.
Szeretet, ölelés gyógyítja a lelket,
s annak gyógyulását követi a tested.

Ettől a csodától nem szabad elzárni,
isteni valónktól nem szabad elválni!
Naponta szükség van az érintkezésre,
ölelésre, csókra és kedves beszédre!
Akitől megvonják, nélküle elsorvad,
lelked a vezérlő, nem csak anyagból vagy!
Ám a szeretetet nem elég csak adni,
akkor lehetsz élő, ha képes vagy fogadni!
Önzés, nagyravágyás, a szeretet hiánya,
– rossz a hajtóerő és az út iránya!

Mind a hatalmasok pont ettől szenvednek,
nem járják az útját az isteni rendnek.
Nekünk ezért nem kell a nyomukban járni,
tőlük útmutatást, a gyógyulást várni!
A megoldás ott van mindenki kezében,
szeretet vizében, boldog ölelésben,
az érintkezésben, a kapcsolatokban,
csak rá kéne lelnünk, hogy élhetnénk jobban!
Nem attól vagy ember, hogy két lábra álltál,
hanem hogy van lelked, és érzővé váltál!

Hiszem, a gondolat felépít sok falat,
és ameddig köztünk ez a fal megmarad,
amíg nem bontjuk le és szív nélkül élünk,
folyton megbetegszünk, sorvadozik énünk!
S hiszem, szeretnünk kell újra megtanulni,
ebbe a csodába gyakran ellazulni!
Be engedni a fényt, hagyni kiragyogni,
szeretet erejét a felszínre hozni!
Ez képes mozgatni az egész világot,
s csak akkor működik, ha szeretettel áldott!

Aranyosi Ervin © 2020-06-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva