Aranyosi Ervin versei

Önző szabályoktól hemzseg a világunk,
szembe szállni velük nem merünk, nem vágyunk.
Lelkünkben bombaként ketyeg fojtott vágyunk,
így betegedünk meg, s testünk nyomja ágyunk!

Aki felettünk áll, s azt hiszi, hogy gazdag,
rögtön törvényt készít, s bennünket igazgat.
Ha a szabályokban logikát sem látsz már,
amit kapsz, az jogos, biztos “rászolgáltál”.

S ne hidd, – politika, – amit itt beszélek,
csak a hétköznapok gondjai közt élek.
Hej, hogy sajnállak én, – aki szabályt alkot, -
mert úgy érzed csak így lehetsz te a bajnok.

Nem “versenyzem” tovább, mert nem azért írok,
hogy a szavaimmal teljenek papírok,
Korábban is járt már, úgy a költő ember,
szembe kellett szálljon önző értelemmel.

Bármennyire fáj is, ki kell ezt mondani,
másképp kell a népet jóra “tani-tani”!
Hogy a pénz helyébe a szeretet lépjen,
hogy az emberiség végre észre térjen!

Töltsünk pár csepp jó lét az ünnepi pohárba,
költözzön a jólét kies kis hazánkba.
Szívünk csordulásig teljen szeretettel,
legyen a világon boldog minden ember!
Legyen a Mennyország, már itt lenn a Földön,
szellem és a lélek fényben tündököljön.
Mit annyian várunk, jöjjön el az óra,
minden kedves álmunk váljon hát valóra.
Én csak ezt kívánom magamnak és néked:
éljünk meg egy csodás, boldogabb új évet!

Egy csepp mosoly a szájad szélén,
csiklandós, kellemes, zene.
Kis ragyogás szemeid fényén,
bizony a szív üzenete.

Ki kapja, nem tudja megállni,
sajátját el nem rejtheti,
szívet melenget, enged szállni.
Mennyei, mégis emberi.

Ha van pár perced nézz tükörbe,
villantsd magadra mosolyod.
Indítsd a reggelt, így megtörve
minden gonosz varázslatot.

S ha mosolyod bőséggel árad,
a nap is hidd el rád ragyog,
Nem lesz boldogabb ember nálad.
Próbáld ki, és megláthatod!

Bárhova is mennél széles e világon,
mi a te emléked, az tiéd marad.
Lelkedben él, mint egy élő mozivásznon,
míg az élet filmje ketté nem szakad.

Ám tudod, a múltad nem csak széptől ékes,
történtek már dolgok, búsak is veled.
Cipeled  a terhét,  s  újra fájni képes,
végleg elengedni, letenni nem mered.

Gondold át! A múltad  jövődnek alapja,
s nem mindegy, hogy mire épül fel egy “vár”.
Szikla orom lesz a stabil alapzatja,
vagy mély, ingoványos talaj várja már.

Emlékezz hát arra, mi szép volt életedben!
A jövődet jobb, ha erre építed.
A siker emléke, legyen a kezedben,
ez mozgassa elméd, s legyen szép hited.

Ami pedig rossz volt múltadban, temesd e!,
takarja el azt, jótékony szemfedél!
Mert hidd el a jóra született az ember,
s akármit elérhet, ha hajtja szenvedély!

Higgy hát önmagadban, mint “Isten gyermekében”!
Atyád megad mindent, akármire vágysz.
Ha akarod, úgy lesz, amint a mesében,
saját kincseidre ily módon találsz.

Boldog az ember, akinek célja van.
A “szerencsétlen” meg toporog céltalan.
Helyét e földön sehogy sem lelé.
Tűzz hát ki mindig célt magad elé.

Sose félj attól: túl nagy, amire vágysz.
A hegycsúcs messze, de mikor nekivágsz,
minden lépéssel egyre közelebb…
ha van egy célod, már van egy mágnesed.

Sarkaljon mindig ötlet, gondolat,
higgy önmagadban, sose hagyd el magad!
Amíg a célod szemed előtt lebeg,
legyőzni téged sehogyan sem lehet.

Kacagó emberek körbe-körbe állnak,
egymásra nevetve, vígan hahotáznak.
Vidám gyakorlatok törik meg a csendet,
mért lenne szomorú, ki velünk nevethet.

Tapsikolva kezdünk, “beállítva óránk”,
“méretes méteres” új nevetést ró ránk.
Halandzsa beszédünk itt mindenki érti,
hangos bruhahánk a füleket nem sérti!

Ám a nevetést mi túl komolyan vesszük,
sokáig benntartjuk, aztán eleresztjük,
Hógolyózunk nyáron, füvet nyírunk télen,
sok jó, vidám ember, egyik sem idétlen.

És ha kíváncsi vagy mindezt hogy csináljuk
gyere el a klubba, szeretettel várunk.
Rossz kedved hagyd máshol, viduljon a lélek
minden nevetéssel boldogabban élek!

http://hahotajoga.hu

Drága jó Istenem,
hozzád imádkozom.
Érző, tiszta lelkem
színed elé hozom.

Töltsd meg szeretettel,
- tiszteljem az embert!
Emeljem a porból,
kit a sorsa megvert.

Aki tévúton jár
vezessem a jóra.
Tisztán álljon eléd,
ha eljön az óra.

Elbűvölve nézzem
ezt a szép világot.
Engedd, hogy csodáljak
füvet, fát, virágot.

Amint ott a mennyben,
akképp itt a földön.
Szívünkben szeretet,
béke érlelődjön.

Álmunk a valóság,
s az élet csak álom,
Amire csak vágyom,
tudom, megtalálom.

Drága jó Istenem,
imádkozom hozzád.
Szeretettel szívem,
ha bearanyoznád…

Ne lássam a rosszat,
mindig csak a szépet,
s erre taníthassam
az emberiséget!

Sok az ember – egy az Isten,
egyetértés, persze nincsen!
Egy a világ, sok a vallás,
sok a nyelv, s a félrehallás!
Közben persze megtanultam,
természettől elvadultan
nem élhetünk boldogságban.
Gyógyír csak a fűben, fában
és a tiszta szeretetben,
(ami nélkül lehetetlen)
lelhető fel, s ha megérted,
tartalmasabb lesz az élted.

És jött a baj,
- s a mentő sajnos késett.
Egy pillanat,
s egy élet semmivé lett.
Kinek a férje,
s van kinek az apja!
Eltávozott,
és nincs ki visszaadja!
Apró porszem,
ennyi csak egy ember.
Aki érzi,
az rágondolni sem mer.
Milyen rövid
az ember “tudománya”!
S mit itt hagyott,
lám, a többiek magánya.
Ne sírjatok,
mert van a túlvilágon
találkozás,
- a félbemaradt álom,
nem marad így,
ettől már félni nem kell!
Mert újra jön,
mert újra él az ember!

Mi is a dolgom ezen a világon?
Mi hajt, mi kerget át az életen?
A választ erre, tudom, megtalálom,
s eloszlik bennem minden félelem.
Szeretet lángja itt él a szívemben.
Melegét érzi mindaz, ki erre jár.
Megerősítést lelek a hitemben,
hogy jó az ember, s az élet sem sivár!
Csak vakságunktól kéne szabadulnunk,
mit dühünk, haragunk táplál szüntelen.
Az egyszerűt, a csodát kéne látnunk,
s szívünkbe zárni, hogy velünk legyen.
Átélni újra múltunk szép emlékét,
kívánni azt, hogy újra, úgy legyen!
Dédelgetni a boldogság tiszta képét,
- felfelé menni mindig a hegyen!
Ahogy a Nap ott fenn ragyog az égen,
ha kél, ha fekszik, épp oly messze van.
Szeretettel tekint a nagy világra,
és járja útját, sohase nyugtalan.
A Napnak fénye szívünkben parázslik,
a szeretet lángja fáklyaként lobog.
Ne tartsd magadban, érezze a másik,
ebben a fényben lehetünk boldogok!