Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Einstein macskája


Aranyosi Ervin: Einstein macskája

Hasonlítok a gazdámra,
éppolyan okos vagyok,
és ha jól megy, meglátjátok,
Nobel-díjat is kapok!
Az én tudós elméletem
nem értik az egerek,
s amíg ők ezt megtanulják,
mindig lesz majd, mit egyek!
Rájöttem, hogy a világon
minden elvont, s relatív,
görbül a tér és az idő,
s közben szerethet a szív.
Ha összejön minden részlet,
mást nem is kell tudnia,
egy macskának jól kell lakni,
s eleget aludnia!

Aranyosi Ervin © 2022-04-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hiábavalóság a valóság?


Aranyosi Ervin: Hiábavalóság a valóság?

Talán tudatlannak kellene már lennem,
a hiábavalóság lázadozik bennem!
Alvó lelkek járnak szerte a világban,
tehetetlenségben, ócska hazugságban.
Múltunk összezúzták, jövőképünk nincsen,
keresnénk az utat, de nincs ki segítsen.
Álmokat kergetve mind-mind eltévedtünk,
sötétség visszhangja köszön vissza bennünk.
Nem tudjuk kik vagyunk, azt se, honnan jöttünk,
idegen hatalmak döntenek fölöttünk.
Reményünk elveszett, látva, hogy legyőztek,
magunkra húzhatjuk árva szemfedőnket.

Ha minden hazugság, akkor a lét csapda,
nem bízhatsz senkiben, csupán önmagadban?
Vagy tán magadban sem, ezért nem teremthetsz,
s nem találhatsz utat az isteni rendhez?
Kihalt a szeretet, ami van az látszat,
hagyták belekóstolj, aztán megaláztak.
Itt-ott ki tud nőni pár virág a földből,
apró remény szikrák a ködös jövőből.
Aztán elhervadnak, nincs kedved locsolni,
nincs mondanivalód, nincs is kihez szólni,
csak tengődsz a világ kietlen tengerén,
ócska ladikodba nem juthat be a fény.

Hiába a tudás, ha nem is használod,
ha megszületsz, tanulsz, s várod a halálod.
Ha tudatlanságot adsz az utókornak,
ahol a naptárban nincs tegnap, se holnap!
S lám, a mai napot is üresen hagyod,
csak saját szívedben tőrödet forgatod.
Elméd a tudással őrületbe kerget,
s nem érted, ha nincs bűn, mért kell vezekelned?
Tényleg, ilyen sorsot írtunk mi magunknak,
minden jótettünkért folyton belénk rúgnak?
Terelnek, mint birkát a vágóhíd felé,
s akad, aki ebben még örömét lelé?

Talán tudatlannak kéne tényleg lennem?
Vagy a tudásommal poklomat teremtem?
El kellene bújnom ebből a világból,
ha már elegem van a sok hazugságból?
Ti hogy vagytok vele, akik csendben tűrtök,
még most sem halljátok, fületeken ültök?
Jön a végítélet, tűnjetek el szépen,
olvadjatok porrá a pokol tüzében!
Hiszen itt a pokol, ebben az életben,
s várjuk, hogy a fátyol szemünkről lelebben,
s visszakapunk végre reményt, igazságot,
s élhetővé tesszük újra a világot!

Eljött, itt az idő, nincs már mire várni,
ne hagyjuk magunkat folyton megalázni!
Lépjél ki a sorból és tegyél magadért,
hiszen körülötted annyi sok magyar él,
ki MAG-nak született, s a kikelést várja,
napi harcaiban kanosszáját járja.
A keresztjét hordja, s nincsen ébredése,
s nem tudja félelme vajon tévedése?
Látod, hogy a világ így már tarthatatlan?
Rossz felé változik, s lassan lakhatatlan!
A lelkek nagy része meg van már vezetve,
félelemben szorong, mert nincsen szeretve.

Az ember, csordában, bús barommá válik,
húzza ezt az igát, akár mindhalálig.
Értelmetlen erők döntenek felette,
a saját értelmét, félelme megette.
De tán van még remény, pislákol a lángja,
hogy az ember célját újra megtalálja.
Nem kell az erőszak, lélekkel teremtsünk,
az élet dallama visszhangozzon bennünk!
Piciben kezdjük el, mint elvetett magok:
– Szélnek ellenállok, kihajtok, maradok!
Keresek oly társat, aki szabad lenne,
közös lét reményét megláthatom benne!

Apró közösségek, hadd jöjjenek létre,
és nem kell vezető, ne álljon az élre!
Alulról és együtt tudunk nagyra nőni,
együtt és egymásért, a jövővel törődni!
Mindent megtermelni, egymással megosztva,
nem a hasznot lesni, s nem pályázni posztra!
Fel kell élesztenünk a szeretet-lángot,
csak így menthetjük meg ezt a szép világot!
Mert a tudományból nem virágzik élet,
az önző gazdagság zsoldos-nyakörvvé lett!
A pénz lett a póráz, fizetett eb nyakán,
egy technokrata kor, elfajult hajnalán…

A valóságunkat nem kéne temetnünk,
csupán visszalépnünk, a jóba visszamennünk!
Lerázni magunkról a félelem láncát,
hatalom ördöge, ne járhassa táncát!
Ne pusztítson tovább, legyen saját helyünk,
ahol hazugságtól nem zúg majd a fejünk!
Ahol közösségben, egymást felemelve,
újra visszatérhet az élet értelme.
Ahol van jövőkép, ahol élet terem,
ahol nincsen kolonc, az élő emberen.
Csak teszi a dolgát, együtt, összefogva,
s nem csak sorsát szidja sírva, haldokolva!

Ne legyen az élet hiábavalóság,
hol a hazugságot az emberbe oltják,
hol kreált betegség rémít egy világot,
ahol mint a magot, szórnak hazugságot!
Távoli hatalom ne uraljon többet,
ne érezzük tovább éltünket börtönnek!
Kövessük a példát, mit régmúltunk adott,
s legyünk újra eggyé, nemzetté, Magyarok!
Ha mind visszatérünk a régi mederbe,
élhetjük a létet, egymást ünnepelve!

Aranyosi Ervin © 2022.03.24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Túl rövid az élet?


Aranyosi Ervin: Túl rövid az élet?

Túl rövid az élet,
hogy folyton csak sírjunk.
Rövid, hogy magunknak
csak rossz sorsot írjunk!
Kevés az az idő,
mi jut boldogságra,
s ritkán kap a lelkünk
vágyainktól szárnyra.

Túl rövid az élet
szomorúnak lenni,
megszokásból álló
úton végigmenni,
Nem tenni kitérőt,
új utat keresve,
csak a megszokottat,
a beváltat lesve.

Túl rövid az élet,
hogy igazán éljünk?
Tesznek róla mások,
legyen mitől féljünk?
Nem segít az Isten,
s nem segítünk magunkon,
csak várjuk, hogy minden
az ölünkbe hulljon.

Túl rövid az élet?
Néhánynak meg hosszú!
S van, akit nem éltet
egyéb, csak a bosszú!
Nem találják Istent,
nem hiszik a Karmát,
ezért istenítik
még a pénz hatalmát.

Túl rövid az élet,
végig haldokolni,
s itt marad utánunk
a pénzen vett holmi.
Aztán visszanézve
látjuk, mitől féltünk,
hiába volt időnk,
nem igazán éltünk.

Meg kéne töltenünk
ezt a kis időnket,
értelmes percekkel,
hol vágy álmot szőhet!
Hisz szeretni jöttünk,
egymásért kiállni,
s közben szép világunk
megélni, csodálni.

Nem csak pénzt hajszolni,
folyton robotolni,
gyűjtött garasokat
egymásra pakolni,
hanem szívvel élve,
élményekre lelni,
életet jobbítva
lelkünket emelni!

Túl rövid az élet,
tegyük tartalmassá,
kell, hogy világodra,
lelkeden át hassál,
alkoss, tegyél érte,
hogy értelmet nyerjen,
szíved minden napot
fénnyel ünnepeljen.

Túl rövid az élet?
Kezdj el végre élni,
“nem szeretem” percet,
boldogra cserélni!
Változtass és közben
figyeld a világod,
az is tükröt tart majd,
és javulni látod!

Születés és halál,
nem kezdet és nem vég,
hiszen leszületni
többször is jövünk még,
mert a lélek örök,
sok életet él meg,
mutatják a múltból
felsejlő emlékek.

Bár rövid az élet,
de tanulni születtünk.
Megtudni, ezúttal
milyen céllal lettünk!
Próbáld hát világod
élhetőbbé tenni,
ne egy életen át
magadat temetni!

Adj hát szép értelmet
mától minden napnak,
emlékeid kincsek,
melyek megmaradnak!
Azt viszed csak tovább,
minden más itt marad,
ne uraljon többé
a pénzen vett anyag.

Élményeket gyűjts hát,
azt adj másoknak is,
s figyeld, hogy világod
közben mire tanít!
Éld meg minden napod,
ne rágd körmöd tövig,
hidd el így az élet
nem lesz olyan rövid!

Aranyosi Ervin © 2021-07-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: DEJA Vu 2.


Aranyosi Ervin: DEJA Vu 2.

Visszatérünk párszor
az örök körforgásból,
végigjárjuk együtt az utunk.

Emlékek törlődnek,
képek összetörnek,
önmagunknak gyakran hazudunk.

De lesz ki emlékeztet,
és lesz egy újabb kezdet,
rájövünk, hogy ez egy folytatás.

Jártunk itt korábban,
s a visszatérő mában,
érezzük, hogy ez valami más!

Refrén:
Visszatérő érzés,
az idő meghasad,
más térben, más korban
érzed most magad.
Furcsa megkísértés
tükröt tart eléd,
deja vu-nak hívják,
ha rád kacsint a lét.

Hogyan kéne jobban,
a fáklya lángra lobban,
új utunkon e fény talán vezet.

Ez egy új ajándék,
egy visszatérő játék,
és attól szép, ha végre élvezed!

Refrén:
Visszatérő érzés,
az idő meghasad,
más térben, más korban
érzed most magad.
Furcsa megkísértés
tükröt tart eléd,
deja vu-nak hívják,
ha rád kacsint a lét.

Aranyosi Ervin © 2019-04-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Apai öröm

Janó Szilvia grafikája

Aranyosi Ervin: Apai öröm

Kezemben tartom a jövőt!
Felelős vagyok érted én!
Mi lesz belőled kislegény?
Bárcsak lelkedet érteném!

Engem jöttél tanítani?
Vagy útmutatód én leszek?
Nehéz kérdések még ezek!
Közös utunk merre vezet?

Adom az én világomat,
időmet és figyelmemet,
hogy elfogadó szív legyek,
hogy érted mindent megtegyek!

Most létre jött a kapcsolat,
óvom, védem világodat.
Szeretni tanít majd szívem,
s szép lesz utunk, én így hiszem!

Anyuval teljes a család!
Együtt lesz gondunk majd reád!
Legyünk egy boldog kis csapat,
érezd a Földön jól magad!

Aranyosi Ervin © 2021-01-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mitől csodás a világ?


Aranyosi Ervin: Mitől csodás a világ?

Nem választ el a valóság,
összeköt az álom.
Jó tudni, hogy barátomat
mellettem találom!
Együtt játszunk, s olykor-olykor
együtt megyünk enni!
Mindig van időnk egymásra,
így kell ennek lenni!
Érdekes, hogy sosem unjuk,
s mindig jön egy ötlet,
amitől elmúlik bennünk
az energia többlet.
Aztán, mikor kimerülünk,
együtt kipihenjük.
Ettől csodás ez a világ,
hogy egymást szeretjük!

Aranyosi Ervin © 2020-10-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kik voltunk?


Aranyosi Ervin: Kik voltunk?

Ki voltam én az életedben,
daloltam még a végtelenben,
szájadra csókokat leheltem,
ki voltam én, mondd, ki lehettem?

Ki voltam én, vajon ki voltam,
ki ittam szavad szinte szótlan,
s nélküled már a lelkem sótlan,
tudod-e még, hogy én ki voltam?

Ki voltam én, ha benned éltem,
voltam komoly, s voltam idétlen,
időtlenségem is megéltem,
és feloldódtam lenge fényben.

Ki voltam én, mondd, tudsz-e rólam,
már nem léteztem szép valódban,
csak magam miatt morgolódtam?
emlékszel rám, hogy én ki voltam?

Refrén:
Hallod-e lelkedben a dalt,
tudom, mindkettőnk mást akart!
Én felemelni lelkedet,
s te földhöz kötni engemet.
Lelkemben dalunk megmaradt,
az időnk közben elszaladt,
a válaszút elénkbe állt,
és lelkünk két irányba szállt.

Ki voltál te, mért hittem benned,
érzéseim mind eltemetted.
nem lehettem többé melletted,
vajon bennem magad szeretted?

Ki voltál te, szálltál a széllel,
az álmaink mért tépted széjjel?
Hová is tűnt az ezer éjjel?
Elmúltál szívem szép neszével…

Refrén:
Hallod-e lelkedben a dalt,
tudom, mindkettőnk mást akart!
Én felemelni a lelkedet,
s te földhöz kötni engemet.
Lelkemben dalunk megmaradt,
az időnk közben elszaladt,
a válaszút elénkbe állt,
és lelkünk két irányba szállt.

Kik voltunk hát, és mink maradt,
mikor lelkünk ketté szakadt,
most játszunk szabad madarat.
szállunk de fészkünk nem maradt.

Kik voltunk hát, nem létezünk,
nem tudjuk mit miért teszünk,
többé eggyé már nem leszünk,
külön-külön majd elveszünk,
külön-külön tán elveszünk!

Aranyosi Ervin © 2020-08-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Késői bölcsesség


Aranyosi Ervin: Késői bölcsesség

A bölcsességet nem kapjuk készen,
nekünk kell azt megszerezni!
A kapott tudást kiválogatni,
a megszokottat kiszemetelni.
Hitrendszerünk olyan sok rétű,
tanuljuk a jót, na meg a rosszat,
döntések útján vándorolva,
töltjük időnk velük naphosszat.

A választáshoz jogot kaptunk
és néha áldó segítséget,
de jószándék is vihet félre,
ha nem látod a különbséget.
Persze, nehéz előre látni,
hogy a döntésed mit okozhat,
de álmodozva, megfigyelve,
képzeletünk csodákat hozhat!

A jó pap holtáig is képes
a sok tudást befogadni,
de, hogy melyik lesz majd előnyös,
olyan nehéz kiválogatni.
Aztán, mire bölccsé válunk,
elszáll az idő is felettünk,
világunkból odébbállunk,
mert távozó lelkek lettünk.

Mit hagyunk az utókorra?
Utunkat mind végigjárják,
a tőlünk megszerzett tudást,
a saját szitán átrostálják.
A hibákat kijavítják,
de közben elszáll az élet,
s csak a síron fog ez állni:
– Ez az ember is bölccsé lett!

Későn válunk csak bölcsekké,
mikor átlátjuk a létet,
kár hogy nincs az ifjúságban,
a megfontolt tudás készlet!
Hiába a millió könyv,
nem érünk rá elolvasni,
s mikor időnk lesz reájuk,
létünkre már nem fog hatni!

Aranyosi Ervin © 2020-06-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Rohanásban


Aranyosi Ervin: Rohanásban

Nagy rohanás az életünk,
mert megkívánja azt a rend,
Elindulunk, megérkezünk,
az elkésés rosszat jelent!
Hisz megtörténhet nélkülünk,
– elképzelni, rossz gondolat –
hogy egy napon majd kiderül:
– Nem is vagyunk mi fontosak!

Hogy nélkülünk is megy tovább,
a Föld magától is forog,
ha nem keressük az okát,
hogy éhes gyomrunk mért korog?
Miért dolgozunk szüntelen,
elhagyva békés otthonunk?
Hogy elég élelmünk legyen,
arról mi így gondoskodunk?

Lakhelyünk is legyen nekünk,
hová aludni járhatunk,
és utazás, hogy eljussunk,
ahol munkába állhatunk?
Pörgünk-forgunk, rohanni kell,
nélkülünk megáll a világ!
Bajok elől rohanni el,
hadd irigykedjen, aki lát.

Le kéne már nyugodni rég,
az élet mellett elfutunk.
Bennünk az élet lángja ég,
amíg végéig eljutunk.
Legyen már végre ránk időnk,
saját magunkra szánva azt,
nem siettet a szemfedőnk,
s nem baj, ha itt tovább maradsz!

Ha elsuhan a földi lét,
s értelmét még meg sem leled,
ha nem tárul, mint könyv eléd,
hiába élted életed.
Tanulni jöttünk le ide,
nem megszakadni kincsekért,
hogy azt az ördög elvigye,
rohanni hát ok sincs ezért!

Egy rohanás az életed?
Félsz, ha leállsz, akkor megáll?
Szerinted az majd szép lehet,
ha a dicsőség fejedre száll?
Egymásért jöttünk és vagyunk,
létet szépítsünk boldogan!
A fontos: mit adunk, s kapunk,
s nem az idő, mely elrohan!

Aranyosi Ervin © 2020-03-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Természetes szerelem


Aranyosi Ervin: Természetes szerelem

Itt az idő, hát kinyíltam,
megmutatni szirmaim…
Rád találtam, s mától nyíltan
megmutatom titkaim.
A mi lelkünk összeillik,
most már együtt álmodunk.
Szerelmes szánk csókra nyílik,
egy nyomot hagy lábnyomunk!
Egymást látni, felfedezni,
megismerni egy csoda,
hagyjuk szívünk ünnepelni,
s el nem veszhetünk soha.
Együtt erősekké válunk,
átölel a szerelem,
s nincs is boldogabb minálunk,
mikor itt vagy te velem…

Aranyosi Ervin © 2020-02-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva